Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-06-06 / 23. szám
2. TOLNA VARMEGYE. Általános megelégedést szült továbbá a kormány pünkösdi ajándéka, inelylyel a nemzet régi kívánságát elégítette ki s a magyar katonai ne*g§ffo) nagy arányú alapjait biztositotta. A hoiwéa'.nevelő és tisztképző intézetek fölállitásárcd, valamint a közöshadsereg intézeteiben létesítendő 130 uj magyar alapítványi hely szervezéséről szóló törvényjavaslatokat országszerte közörömmel fogadták mindenfelé, mert ezzel egyik régi s az ellenzék által pártpolitikai és agi- tácionális célokra gyakorta fölhasznált sérelem nyert szerencsés megszüntetési módot. Hogy ez a javaslat az adott viszonyok közt nagy vívmánynak mondható, azt legjobban bizonyítja néhány osztrák ellenzéki lap följajdulása és toporzékoló dühe, melyet az intézmények megvalósítása alkalmából irányunkban kifejtenek. Pedig csak jogos, törvényben biztosított követelésünknek kielégítését képezik ezen intézmények, a nélkül, hogy belőle reánk aránytalaaul nagyobb előny származnék ; jogos birtokba vételét jelentik ama térnek, mely a hadsereg kötelékében a magyar véderő quótáját megilleti. Nem nyerünk semmi illetéktelen előnyt, s nem rövidítjük meg a szomszéd állam competenciáját; a régóta nélkülözött, de bennünket megillető helyet és tért akarjuk csak elfoglalni a hadsereg kebelében is. A kormány diadalának és nagy jelentőségű sikerének kell tehát nyilvánítanunk az említett törvényjavaslatokat, melyek az elvakult osztrák ellenzék kicsinyes féltékenységét és idétlen panaszait vonták maguk után s melyeknek létrejötte alkalmával a magyar kormánynak nem csekély előítéletet és félreértést kellett megszüntetnie. A^mi pünkösdi ünnepi ajándékunk becsét csak emeli az a tudat, hogy a Lue- ger-féle politikusok féktelen haragot mutatnak az uj törvényjavaslatok benyújtása alkalmából. hóba lapuló kis tanyája nem igen tűnt fel, nem hatott egyszerűségével, észrevétlen maradt. Hisz voltak ott lengő, illatos fátyolba burkolt istenasszonyok, leomló vöröses hajzattal, csillogó fehérségű vállakkal, vérszinben játszó csataképek száguldó deli lovarokkal, lecsukott szemű haldoklók alakjaival, porfüsttel telitett levegőjével, pikáns roccoco festmények, csattos cipős, parókás gavallérok. szépségflastromos, tornyosfejü asszonykák, csillogó gyémántforgókkal a hajporos frizurájukban. En nem törődtem a kiváncsi a bámuló csoporttal, néztem a képet, mindenről, de mindenről elfeledkezve, a képet, mely felelevenítette, visszaidézte édes gyermekkori emlékeimet. Eszembe juttatta azt az időt, mikor még ilyen csendes, havas téli estéken együtt ültünk nagymamával a lobogó kályha mellett, s hallgattuk cso- dálatossabbnál csodálatosabb meséit bámuló szemekkel, felizgatott fantáziával, mig kint a mély Bakony- erdő fái zágtak sejtelmesen, szomorúan, mélyen. Minden zugásnál közelebb húzódtunk nagymama öblös karosszékéhez, bronzszinü nehéz ruhájához, mely tele volt erős levendulaillattal. S mig künn nagy fehér hópelyhekkel lapdázott a téli szél, a vihar és sürü fehéres hamvas kör gomolyodott össze a levegővel, a havazással s néha teljesen sötétté tett mindent, addig benn a tágas meleg szobában, melybe már bemászott az alkony, nagymama — mesélt. Ilyen időben nem igen mesélt a gyöngyvirágországról, hova a jó gyermekek jutnak, s miről nekünk természetesen álmodni se lehetett, hanem A mi politikai látóhatárunkon tehát most már csak a sajtószabadság vészmadarai szállonganak, melyek mind a 16. §. megsemmisítésére törnek; de azt hisszük, hogy kevés kárt tehetnek benne; mert eléggé védve van az által, hogy valójában nem oly veszedelmes, aminőnek párttaktikai szempontból látszik, s azonfölül nem is fog rést ütni a sajtószabadságon. A pünkösdi ünnepek tehát nálunk eléggé kedvező kilátások mellett köszöntöttek be, s reméljük, hogy az eddigi előzmények a jövő még kedvezőbb kibontakozását biztosítják, ha csak a parlamenti »tüzes nyelvek» miatt a mi politikai viszonyainkban is valami zavarodás be nem következik, a mi aztán a haladás és fejlődés utjain álló kormányt jóravaló munkájában ismét megakasztaná, s a legüdvösebb reformok ismét bizonytalan időre elhalasztatnának. Reméljük azonban, hogy a mi ellenzékünkben több hazafiasság és higgadtabb gondolkodás lesz, mint Lajthán túli szomszédaink tarka színezetű pártjaiban, melyeket utánozni a magyar ellenzéknek nem lehet ambíciója. = A tolnavármegyei szabadelvűi) árt abból az örvendetes alkalomból, hogy br. Fejérváry Géza a magyar katonai alapítványokról és honvédnevelő és tisztképző intézetekről a nemzet régi kívánságainak megfelelő törvényjavaslatot terjesztett az országház elé, a következő feliratban üdvözölte a kormányt: »Nagyméltóságú br. Bánffy Dezső, m. kir. miniszterelnök urnák Budapesten. Tolnavármegye szabadelvű pártja a magyar katonai alapítványokról és a honvéd nevelő- és képző-intézetekről szóló nemcsak a honvédség, hanem az egész véderőnek nemzeti irányban való haladását kiválóan biztositó törvényjavaslatok benyújtása alkalmából a legőszintébb hazafias örömmel üdvözli nagyméltóságodat s az egész kormányt. Bernrieder József, Tolnavármegye szabadelvű pártjának elnöke.» rendesen arról mesélt, a mire az ilyen vad, felszabadult idő inspirálta, a -- farkasokról. Szóba kerültek a legcsodálatosabb dolgok, a legfélelmetesebb történetek, mély, sötét erdők, hol a farkasok tanyáztak s villogó, iszonyú szemük borzalmas fény nyel ragyogott a fekete éjben. De utoljára maradt mindig a legszebb, a leg- poétikusabb mese, melyet rendesen sírva hallgattunk végig . . . — Egy kicsi aranyhaju leányról szólott, a ki szófogadatlan volt, mint természetesen — mi, s a ki egy ezüstfehér téli éjszakán kiszökött apró kis ingecskéjében a csillogó, havas udvarra, a hol úgy sugárzott minden, mint fehér meseországban, a hol az ezüst hattyúk laknak csillogó ezüst erdőben, ezüst patak mentén . . . Elnézegette a csillogó, fénylő jégrudacskákat az eresz alatt — a bólintó fehér lombokat a kertben, melyekről fényes ezüst eső hulldogált minden bólintásnál, gyűrte, taposta apró kis lábaival a havat, fel-felmarkolt belőle egy-egy csomót pici, gém- beredő kezecskéivel . . . s a nagy igyekezetben, elmerültségében nem vette észre azt, a mi a háta mögött történt . . . A puszta kert végében álló nagy terebélyes szederfák mögül előbukkant a gyermekmesék réme : a — farkas. Lomha cammogással közeledett, utálatos, mély nyomokat hagyva a tiszta fehér hóban, melyet lompos farkával végig söpört, két tüzes szeme iszonyúan égett, mint két izzó fáklya. Megkerülte az udvart, a kutat, a kis hóba süppedt kertet s egyszerre csak megállóit. — A közigazgatási bizottság junius havi ülését múlt csütörtökön tartotta meg gr. S z é c h e- n y i Sándor főispán elnöklete alatt. Az ülésen részt vettek: Döry Pál alispán, Simontsits Elemér fő- jegyző, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, Fördős Vilmos tiszti ügyész, Tihanyi Domokos tanfelügyelő, Fink Kálmán pénzügyigazgató, dr. Hangéi Ignác tiszti főorvos, Perszina Alfréd kir. mérnök, Krcsmarik Pál ügyész, Bernrider József, Perczel Lajos, Örffy Lajos, dr. Szigeth Gábor, Kramolin Emil, Mayer Ferenc Andor. Az alispán jelentése szerint a közigazgatás menete az egész hó folyamán át a rendes mederben mozgott s oly események, melyek a köz- igazgatási bizottság különös intézkedését igényelnék — nem fordultak elő. — Az alispáni hivatal ügyforgalmát illetőleg előterjeszti, hogy a folyó évi ápril haváról május havára áthozatott 736 elintézetlen ügydarab, beérkezett május hó folyamán 2421, elintézendő volt összesen 3157, ebből feldolgoztatott 2821, közgyűlési hatáskörbe utaltatott 73, hátralékkép fenmaradt mindössze 263 ügydarab, mely az átlagos ügyforgalmat véve alapul, alig négy napi tevékenységnek felel meg. A közbiztonság állapotán hanyatlás nem volt észlelhető. — Fegyelmi eljárás 3, rendbirságolás 16 esetben alkalmaztatott. A tanfelügyelő jelentése szerint a múlt hónapban 15 iskolát, 1 ovodát és 3 állandó menedékházat látogatott meg, s részt vett a szegzárdi községi polgári leányiskolában tartott magán-, valamint a nagydoroghi községi iskolában megtartott évzáró vizsgálatokon. A meglátogatott iskolák óvodák és menedékházakban fölmutatott eredménynyel a.szakadáthi r. katk. iskola III—VI., a b e- 1 e c s k a i ág. ev. iskola összes és n a g y d o- rogi községi iskola IV—VI. leányiskolái tanfolyamain kivül a többi iskolában jeles és kielégítő közötti eredményt talált. A szakadáthi r. kath. és a belecskai ág. eváng. iskola felső tanfolyamaiban a földrajz, történelem és természetrajz még németnyelven adatik elő és hogy a magyar beszédben fölmutatott eredmény sem kielégítő. Végül örömmel jelenti, hogy a nagydoroghi községi iskola évzáró vizsgálatain, valamint a földespusztai iskola megvizsgálásán gr. Széchenyi Sándor és neje is résztvettek, a vizsga fényét nagyban emelték és ezzel tanúbizonyságot tettek arról, hogy a népnevelés szentügye iránt lángoló szeretettel viseltetnek. 1897. junius 6. VÁRMEGYE. A fejét magasra emelte, mintha keresett, minha érzett volna valamit ... A szeme villogott és — egy pillanat múlva már ott termett a kis aranyhaju játszó gyermeknél, megkapta pici vékony ingecs- kéjét s felemelte a hideg, fagyos levegőbe . . . A kis leány megismerve a villogó szemű ordast, kit nyilván már jól ismert a mesékből . . • halk, siró hangon kezdett könyö ögni: — Ereszsz el, kis farkas, fázom . . . Mire nagymama idáig jutott a mesével, rendesen zokogás szakította félbe . . . keservesen sírtam . . . Sohasem birtam megtudni, meghallani az utolját : elvitte-e a farkas a kis aranyhaju gyermeket a nagy, sötét rengetegbe, a zsombékba, hol az én felfogásom szerint emberfejekkel körülültetett barlang mélyén lakott, vagy . . . Nem tudom. Nem tudtam meg soha. Az idő, a viszonyok, a szenvedések lassankint elhalványították, elmosták az emlékét azoknak az édes, szomorú meséknek, melyeket hosszú, fehér téli estéken hallottam nagymamától, a szép, sötét erdőkről, vizi palotákról, gyöngyvirágországról . . . S most, annyi év után, újra az eszembe hozta, újra felidézte valamennyit, az a kis halovány, de poétikus kép ott a kirakatban. Mintha újra találkoztam volna azzal az édes, szomorú mesével, melyért annyi könnyet hullattam valamikor s mintha újra hallanám azt a jára intó, édes meleg hangot, a melyet nem fogok hallani többé; a mely soha de soha föl nem hangzik abból a távoli, hótakarta, nedves sírból.
