Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)

1897-06-06 / 23. szám

2. TOLNA VARMEGYE. Általános megelégedést szült továbbá a kormány pünkösdi ajándéka, inelylyel a nemzet régi kívánságát elégítette ki s a magyar katonai ne*g§ffo) nagy arányú alap­jait biztositotta. A hoiwéa'.nevelő és tisztképző intézetek fölállitásárcd, valamint a közös­hadsereg intézeteiben létesítendő 130 uj magyar alapítványi hely szervezéséről szóló törvényjavaslatokat országszerte közöröm­mel fogadták mindenfelé, mert ezzel egyik régi s az ellenzék által pártpolitikai és agi- tácionális célokra gyakorta fölhasznált sé­relem nyert szerencsés megszüntetési módot. Hogy ez a javaslat az adott viszonyok közt nagy vívmánynak mondható, azt leg­jobban bizonyítja néhány osztrák ellenzéki lap följajdulása és toporzékoló dühe, melyet az intézmények megvalósítása alkalmából irányunkban kifejtenek. Pedig csak jogos, törvényben biztosí­tott követelésünknek kielégítését képezik ezen intézmények, a nélkül, hogy belőle reánk aránytalaaul nagyobb előny származ­nék ; jogos birtokba vételét jelentik ama térnek, mely a hadsereg kötelékében a ma­gyar véderő quótáját megilleti. Nem nyerünk semmi illetéktelen előnyt, s nem rövidítjük meg a szomszéd állam competenciáját; a régóta nélkülözött, de bennünket megillető helyet és tért akarjuk csak elfoglalni a hadsereg kebelében is. A kormány diadalának és nagy jelen­tőségű sikerének kell tehát nyilvánítanunk az említett törvényjavaslatokat, melyek az elvakult osztrák ellenzék kicsinyes féltékeny­ségét és idétlen panaszait vonták maguk után s melyeknek létrejötte alkalmával a magyar kormánynak nem csekély előítéle­tet és félreértést kellett megszüntetnie. A^mi pünkösdi ünnepi ajándékunk be­csét csak emeli az a tudat, hogy a Lue- ger-féle politikusok féktelen haragot mutat­nak az uj törvényjavaslatok benyújtása al­kalmából. hóba lapuló kis tanyája nem igen tűnt fel, nem ha­tott egyszerűségével, észrevétlen maradt. Hisz voltak ott lengő, illatos fátyolba burkolt istenasszonyok, leomló vöröses hajzattal, csillogó fehérségű vállakkal, vérszinben játszó csataképek száguldó deli lovarokkal, lecsukott szemű haldok­lók alakjaival, porfüsttel telitett levegőjével, pikáns roccoco festmények, csattos cipős, parókás gavallé­rok. szépségflastromos, tornyosfejü asszonykák, csillogó gyémántforgókkal a hajporos frizurájukban. En nem törődtem a kiváncsi a bámuló cso­porttal, néztem a képet, mindenről, de mindenről elfeledkezve, a képet, mely felelevenítette, vissza­idézte édes gyermekkori emlékeimet. Eszembe juttatta azt az időt, mikor még ilyen csendes, havas téli estéken együtt ültünk nagyma­mával a lobogó kályha mellett, s hallgattuk cso- dálatossabbnál csodálatosabb meséit bámuló szemek­kel, felizgatott fantáziával, mig kint a mély Bakony- erdő fái zágtak sejtelmesen, szomorúan, mélyen. Minden zugásnál közelebb húzódtunk nagy­mama öblös karosszékéhez, bronzszinü nehéz ruhá­jához, mely tele volt erős levendulaillattal. S mig künn nagy fehér hópelyhekkel lapdázott a téli szél, a vihar és sürü fehéres hamvas kör gomolyodott össze a levegővel, a havazással s néha teljesen sötétté tett mindent, addig benn a tágas meleg szobában, melybe már bemászott az alkony, nagymama — mesélt. Ilyen időben nem igen mesélt a gyöngyvirág­országról, hova a jó gyermekek jutnak, s miről nekünk természetesen álmodni se lehetett, hanem A mi politikai látóhatárunkon tehát most már csak a sajtószabadság vészma­darai szállonganak, melyek mind a 16. §. megsemmisítésére törnek; de azt hisszük, hogy kevés kárt tehetnek benne; mert eléggé védve van az által, hogy valójában nem oly veszedelmes, aminőnek párttaktikai szem­pontból látszik, s azonfölül nem is fog rést ütni a sajtószabadságon. A pünkösdi ünnepek tehát nálunk eléggé kedvező kilátások mellett köszöntöttek be, s reméljük, hogy az eddigi előzmények a jövő még kedvezőbb kibontakozását biztosít­ják, ha csak a parlamenti »tüzes nyelvek» miatt a mi politikai viszonyainkban is va­lami zavarodás be nem következik, a mi aztán a haladás és fejlődés utjain álló kor­mányt jóravaló munkájában ismét megakasz­taná, s a legüdvösebb reformok ismét bi­zonytalan időre elhalasztatnának. Reméljük azonban, hogy a mi ellen­zékünkben több hazafiasság és higgadtabb gondolkodás lesz, mint Lajthán túli szom­szédaink tarka színezetű pártjaiban, melye­ket utánozni a magyar ellenzéknek nem lehet ambíciója. = A tolnavármegyei szabadel­vűi) árt abból az örvendetes alkalomból, hogy br. Fejérváry Géza a magyar katonai alapítványokról és honvédnevelő és tisztképző intézetekről a nemzet régi kívánságainak megfelelő törvényjavaslatot terjesztett az országház elé, a következő feliratban üd­vözölte a kormányt: »Nagyméltóságú br. Bánffy Dezső, m. kir. miniszterelnök urnák Budapesten. Tolnavármegye szabadelvű pártja a ma­gyar katonai alapítványokról és a honvéd nevelő- és képző-intézetekről szóló nemcsak a honvédség, hanem az egész véderőnek nemzeti irányban való haladását kiválóan biztositó törvényjavaslatok benyújtása al­kalmából a legőszintébb hazafias örömmel üdvözli nagyméltóságodat s az egész kor­mányt. Bernrieder József, Tolnavármegye szabadelvű pártjának elnöke.» rendesen arról mesélt, a mire az ilyen vad, felsza­badult idő inspirálta, a -- farkasokról. Szóba kerültek a legcsodálatosabb dolgok, a legfélelmetesebb történetek, mély, sötét erdők, hol a farkasok tanyáztak s villogó, iszonyú szemük bor­zalmas fény nyel ragyogott a fekete éjben. De utoljára maradt mindig a legszebb, a leg- poétikusabb mese, melyet rendesen sírva hallgat­tunk végig . . . — Egy kicsi aranyhaju leányról szólott, a ki szófogadatlan volt, mint természetesen — mi, s a ki egy ezüstfehér téli éjszakán kiszökött apró kis ingecskéjében a csillogó, havas udvarra, a hol úgy sugárzott minden, mint fehér meseországban, a hol az ezüst hattyúk laknak csillogó ezüst erdőben, ezüst patak mentén . . . Elnézegette a csillogó, fénylő jégrudacskákat az eresz alatt — a bólintó fehér lombokat a kert­ben, melyekről fényes ezüst eső hulldogált minden bólintásnál, gyűrte, taposta apró kis lábaival a ha­vat, fel-felmarkolt belőle egy-egy csomót pici, gém- beredő kezecskéivel . . . s a nagy igyekezetben, elmerültségében nem vette észre azt, a mi a háta mögött történt . . . A puszta kert végében álló nagy terebélyes szederfák mögül előbukkant a gyermekmesék réme : a — farkas. Lomha cammogással közeledett, utálatos, mély nyomokat hagyva a tiszta fehér hóban, melyet lom­pos farkával végig söpört, két tüzes szeme iszo­nyúan égett, mint két izzó fáklya. Megkerülte az udvart, a kutat, a kis hóba süppedt kertet s egyszerre csak megállóit. — A közigazgatási bizottság junius havi ülését múlt csütörtökön tartotta meg gr. S z é c h e- n y i Sándor főispán elnöklete alatt. Az ülésen részt vettek: Döry Pál alispán, Simontsits Elemér fő- jegyző, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, Fördős Vilmos tiszti ügyész, Tihanyi Domokos tanfelügyelő, Fink Kálmán pénzügyigazgató, dr. Hangéi Ignác tiszti főorvos, Perszina Alfréd kir. mérnök, Krcsmarik Pál ügyész, Bernrider József, Perczel Lajos, Örffy Lajos, dr. Szigeth Gábor, Kramolin Emil, Mayer Ferenc Andor. Az alispán jelentése szerint a közigazga­tás menete az egész hó folyamán át a rendes mederben mozgott s oly események, melyek a köz- igazgatási bizottság különös intézkedését igényelnék — nem fordultak elő. — Az alispáni hivatal ügy­forgalmát illetőleg előterjeszti, hogy a folyó évi ápril haváról május havára áthozatott 736 elinté­zetlen ügydarab, beérkezett május hó folyamán 2421, elintézendő volt összesen 3157, ebből feldolgozta­tott 2821, közgyűlési hatáskörbe utaltatott 73, hát­ralékkép fenmaradt mindössze 263 ügydarab, mely az átlagos ügyforgalmat véve alapul, alig négy napi tevékenységnek felel meg. A közbizton­ság állapotán hanyatlás nem volt észlelhető. — Fegyelmi eljárás 3, rendbirságolás 16 esetben alkalmaztatott. A tanfelügyelő jelentése szerint a múlt hónapban 15 iskolát, 1 ovodát és 3 állandó me­nedékházat látogatott meg, s részt vett a szegzárdi községi polgári leányiskolában tartott magán-, va­lamint a nagydoroghi községi iskolában megtartott évzáró vizsgálatokon. A meglátogatott iskolák óvo­dák és menedékházakban fölmutatott eredménynyel a.szakadáthi r. katk. iskola III—VI., a b e- 1 e c s k a i ág. ev. iskola összes és n a g y d o- rogi községi iskola IV—VI. leányiskolái tanfolya­main kivül a többi iskolában jeles és kielégítő kö­zötti eredményt talált. A szakadáthi r. kath. és a belecskai ág. eváng. iskola felső tanfolyamaiban a földrajz, történelem és természetrajz még német­nyelven adatik elő és hogy a magyar be­szédben fölmutatott eredmény sem kielégítő. Végül örömmel jelenti, hogy a nagy­doroghi községi iskola évzáró vizsgálatain, vala­mint a földespusztai iskola megvizsgálásán gr. Szé­chenyi Sándor és neje is résztvettek, a vizsga fényét nagyban emelték és ezzel tanúbizonyságot tettek arról, hogy a népnevelés szentügye iránt lángoló szeretettel viseltetnek. 1897. junius 6. VÁRMEGYE. A fejét magasra emelte, mintha keresett, minha érzett volna valamit ... A szeme villogott és — egy pillanat múlva már ott termett a kis aranyhaju játszó gyermeknél, megkapta pici vékony ingecs- kéjét s felemelte a hideg, fagyos levegőbe . . . A kis leány megismerve a villogó szemű or­dast, kit nyilván már jól ismert a mesékből . . • halk, siró hangon kezdett könyö ögni: — Ereszsz el, kis farkas, fázom . . . Mire nagymama idáig jutott a mesével, ren­desen zokogás szakította félbe . . . keservesen sírtam . . . Sohasem birtam megtudni, meghallani az utol­ját : elvitte-e a farkas a kis aranyhaju gyermeket a nagy, sötét rengetegbe, a zsombékba, hol az én felfogásom szerint emberfejekkel körülültetett bar­lang mélyén lakott, vagy . . . Nem tudom. Nem tudtam meg soha. Az idő, a viszonyok, a szenvedések lassankint elhalványították, elmosták az emlékét azoknak az édes, szomorú meséknek, melyeket hosszú, fehér téli estéken hallottam nagy­mamától, a szép, sötét erdőkről, vizi palotákról, gyöngyvirágországról . . . S most, annyi év után, újra az eszembe hozta, újra felidézte valamennyit, az a kis halovány, de poétikus kép ott a kirakatban. Mintha újra találkoztam volna azzal az édes, szomorú mesével, melyért annyi könnyet hullattam valamikor s mintha újra hallanám azt a jára intó, édes meleg hangot, a melyet nem fogok hallani többé; a mely soha de soha föl nem hangzik abból a távoli, hótakarta, nedves sírból.

Next

/
Thumbnails
Contents