Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

1896. december 25.

TOLNAVÁRMEGYE.

11.

(Más, más képet vesz fel.)

Bakó Feri ? ... de a bajsza kajla S minden szava: tudja, maga, hallja!

Deres Balázs ? homloka kilátszik,

Szive rég, de orra most virágzik !

S Bősz kapitány, pártinak jó, fényes,

Hanem igy szólt bátyám az önkéntes :

Ez embernek egyik fele vatta És a másik : örökös — ebadta!

Brr ... brr . . . nem! nem . . . Vagy uj eszmém

[támad:

Dél lesz s minden hivatalt bezárnak,

(Az ablakhoz fut.)

Ide állok s majd, ha hazamennek,

Kiválasztok egyet a szivemnek.

Már meg is van ! Láncy Gidát látom,

Sokat jártuk a technikus bálon,

S öregemet majd a hideg rázta,

— Ah a soupert kétszer is ujrázta,

S legyezőmet le percre se tette. . . .

Gida, Gidám (Int) . . . Szent ég, észrevette ?

S már jön . . . Nem, nem, férjemet imádom,

Nem Önt hivtam (Az ajtóhoz fut) az ajtót bezárom. S ha ereje nem lenne e zárnak :

E kis asztal itt lesz barikádnak,

(Az asztalról a papirvágó kést felkapja)

S e kés . . . e kés, ha kell, hát jó fegyver!

(Az ablakon lopva kikandikál)

Hahahaha ! ezen kacagnom kell.

Hogy rászedett, hogy tel vagyok sülve,

Nem ide jött, a — sarat kerülte !

(Fellélegzik.)

Nem ide jött, mily megnyugvást érzek,

Férjem köztük biz Isten még legszebb.

Egy kicsikét bárdolatlan, érdes,

De szinméznél soknak jobb a lépes.

No majmocskám, te jó kezes bárány,

Feleséged látod, megbocsát ám !

(Előbb az egyik, majd a másik kezét csókra nyújtja.) Puszi ide, — elfordulok félre,

Puszi ide — tehát szent a béke.

S hol is hagytam? (A naplót felkapja) »szeptember

[húsz« — Végre

A kezemet e napon megkérte,

Nehezen ment s akkor is levéllel,

Édes napló, óh jöjj hát, meséld el!

(Olvasni kezd)

Nagy ég, mi ez ? Négy órakor Mártha S este nyolckor Matild a színházba!

Két randevú csak egy délutánon,

Óh meghalok, ezt már ki nem állom 1

Rettenetes, — megcsalt a kegyetlen !

Hah ! ezer kés forog a szivemben . . .

Mit ... mit .. . tegyek ? — Itt hagyom és válunk,

— Óh a mama mért nincs most mi nálunk ? Vigasztalna, jó tanácsot adna . . .

. . . Mit, mit tegyek ? ... Ha eszmém akadna ? !

— Igen . . . igen . . . sürgönyzök azonnal:

Jöjjenek ma az express vonattal

S velük jöjjön testvérem is Dénes:

Kitűnőn vív, hisz huszárönkéntes.

(Levertén.)

. . . Úgy . . . úgy lesz! s ha kifolyt hűtlen vére, Temessenek engem is melléje. (Sír.)

(Hirtelen írni kezd s felolvassa.)

»Férjem megcsalt, rászedett az álnok . . .« így nem jó ... a kiváncsi postások . . .

Vagyis inkább otthon, Tilda nagysám,

A ki dul-fult irigykedett volt rám,

Kinevetne . . . Tehát máskép kezdem . . .

Azt sürgönyzöm, hogy . . . tifuszba estem.

S aláirom még egyszer ezt: Béla —

— A hazugság olyan édes néha !

(Lemondólag) ,

így ni ... és most beporozzuk szépen . . .

• . . Jesszus 1 úszik minden feketében 1 Nagy hirtelen tintával poroztam, —

Végem, végem, a napló is ott . van . . .

Csupa tinta, radír ki nem viszi.

(Nyomatékkal.)

Ledig hát ez a korpusz delicti 1

(A naplót szárogatja s laponként olvassa)

No de mégis . . . szeptember nyolc . . . tiszta, Szeptember húsz . . . itatom felitta . . .

Hanem ez itt ? ... Nini nem is láttam,

Hogy e lapon még itt is irás van ? !

Az ám, pedig vers és nem is próza :

Lássuk, ha még olvasható volna.

(Silabizálni kezd.)

Hajdanába Kandi Klára Vágyott a férj fiókjára,

Nyitogatta próbálgatta,

Urát érte szekirozta —

Benne édes titkot sejtett S a férj egyszer gondolt egyet:

A fiókot nyitva hagyta —

Nosza volt kutatás abba . . .

Az asszonyka hány-vet, végre :

Megvan ! napló jut kezébe . . .

. . . Mohón olvas s lett nagy kraval,

A férjétől válni akar,

Sir és jajgat: Klotild . . . Mártha . . .

S férje-ura alig várja,

Hogy dél legyen, hazaérjen,

Szép szemébe belenézzen,

Csókolgassa, engesztelje,

A naplóval, hogy rászedte,

Mert mindezt tegnap firkálta,

— Csúf férje, szép Kandi Klára !

Mi? mi? ... tehát . . . hahahaha várj csak, így rászedni, gyere haza várlak !

Gonosz Béla, jaj hogy megijesztett,

Bizony Isten szivem most is reszket . . .

Azaz, hogy hát fel sem tettem róla

Csak egy kicsit ... óh csak már itt volna . . .

Szeret, imád . . . repülök elébe,

Óh nem csalt meg ! (Indul s hirtelen megáll) Csak * [ne venné észre . . . ?

Hátha mindent visszaraknánk szépen S a tinta folt? Biz ez örök szégyen —

— Eh, bevallom, jót nevet majd rajta,

De, hogy kitart ma a hivatalba ?!

Buksim jöjj már 1 (Az óra delet üt)^ Jaj, dél 1 s az

[ebédem ?!

— Hadd koplaljon, büntessünk keményen !

Ni, uj eszme tárul fel előttem :

Azt mondom, hogy csak truccból nem főztem,

Nem árulom el, hogy nem is tudok S egy hó alatt szépen megtanulok!

. . . De jön, itt van, kopog, (tettetett haraggal) »ki

[az ? várjon !

(Félre.)

Nincs irgalom drága mákvirágom 1

(Ujabbi kopogás, — az ajtóhoz fut, — édeskés hangon) Vagy te vagy az ? — nem is tudtam édes (— Félre. —)

— Türelmetlen az öreg, mert éhes !

(Az ajtót a lehető legnagyobb lassúsággal nyitogatja, mindég erősebb kopogás.)

Hisz sietek (visszafordul) Vájjon csókot adjak ?

Vagy talán a konyhába szaladjak ?

— Eh, hagyjuk el az egész ebédet,

Ismerem jól, Bélámtól nem félek,

Tudom igy szól, ha pár csókot kapott:

Nem is éhes, hanem szomjas vagyok !•

(Csókot hint. Függöny.)

Hogyha az szerelem . ..

(Charles Dibdin)

Hogyha az szerelem, utánad epodni S zúgó vihart hallva éretted reszketni,

Mert a tengeren kint távolban eveztek ;

Ha éjjelenként te rólad álmodom csak És hozzád beszélek, mikor nem is látlak —

Ha ez a szerelem : óh akkor szeretlek.

Ha míg oda vagy, a perceket számlálni És minden hatalmas hajónál megállni,

Hogy ott hűségedről jó híreket nyerjek ;

Ha megtudtam, hogy rám gondoltál egyedül És s-ivem jöttödnek már előre örül —

Ha ez a szerelem: óh akkor szeretlek.

Kívánni, hogy veled sorsodat megoszszam,

Soha el nem válni egész élethosszán,

Habár a nyomorban veled versenyezzek ;

S ha így feleségnek szólítottál engem,

Feláldozni értted minden szegénységem —

Ha ez a szerelem: óh akkor szeretlek.

Angolból:

KRCSMÁBIK PÁL.

J&i-A.Z ercLő titka.

Egy capriccio.

— A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti közleménye. —

A tavaszi reggel eltagadó volt.

Csakhogy ez mit sem ér. Ma igy írni már nem lehet. Én hiába érzem, hogy ő elragadó ; az olvasó mit sem tud felőle. Úgy kell a reggelt már most leírnom, hogy az olvasó is elragadónak találja azt. Megkísértem hát.

Franciaország, Bretagnenak nyugati része, május 10-ke, reggeli 6 óra 45 perc. A nap 33 fok 20 perc s 16 másodpercnyire van a szemhatáron. A hőmérő 16 fokot jelez Reaumur 20 fokot és 12672 fokot Fahrenheidt szerint. A hygrometer a levegőnek 12 százaléknyi pára tartalmát igazolja. A Bour- don-féle aneroid »jó idő «-vei kecsegtet. Az ég színe: 10 rész kremzi-fehér, 2 rész ultramarin és egy rész világos okker, a levegő alsó rétegeiben nápolyi sárgával. A dombtetőn Grand Fripon márki kastélya emelkedik. A domb magassága 103 méter, a kastélyé pedig 15. Az építés költségei 103695 frt 46 krra rúgtak; stílje DXXVI. Lajos korabeli. A dombról 16/10 kilometer hosszú hengerezett ut- vezet a völgybe. A völgyet erdő borítja, üzemterv szerint kezelve. Többnyire tölgy és bükkfa. A tölgyfán makk, a bükkfán pedig bükk-makk terem. Lila- szinü párában úszik minden, melynek színét buzér- vörös, kremzi-fehér és ultramarin kombinációja által nyerjük.

Gondolnám, hogy az olvasó kezd már elraga- dódni. Ha ezen édes reményben csalódnék, akkor ragadtassa el magát ki-ki ahogy tudja és aki áltaf akarja. Én többet nem tehetek. Mindazonáltal ezen módszert többé nem alkalmazom, mert tartok tőle, hogy szereplőim leírásomat túl nem élnék, és igy valószínűleg magam se, hacsak életemet botrányos módon meg nem hosszabbítanám, a mi esetleg feltűnés^ keltene, már pedig én ezt mindenféleképen kerülni akarom. Elég ama botrányból, melyet elbeszélésem által előidézni fogok. Azonban fogjunk hozzá.

A kastély kapuja megnyílik, s Flóra oldalán Grand Fripon márki lép ki rajta. A márki egy ötven éves, mogorva ember, Flóra pedig egy bájos fiatal, feketeszemü teremtés. A hengerezett utón sétálgatnak az erdő felé. Flóra örül az elragadó reggelnek, pajkos gyermekek módjára szökdécsel ide- oda, s mozdulatai ilyenkor, mint az őzikéé -» oly kecsesek. A márki, mogorva vén emberek módjára, pajkosságáért minduntalan rendre utasítja, de mindhiába. Sőt mi több, Flóra egy erdei ösvényen egyszerre csak eltűnik. A márki visszaparancsolja, utóbb majd belészakad, úgy kiabál, de eredmény nélkül, mert Flóra örült szabadságának s ugyancsak nem tért vissza. Kövessük lépteit. Nem sokára az erdőnek egy elrejtett, hívogató zugába ért s egy csörgedező patakocska partján telepedett meg. Nem sokáig maradt egysedül; zörgött a haraszt s barátja, első szerelme, mindene sietett feléje. A kit első vonzalmával igy boldogított, ’Duladre báró, a szomszéd birtokosnak egyik alkalmazottja, Caesar volt. A fiatalok egy héttel ezelőtt találkoztak véletlenül az erdőben s azóta minden nap látták egymást.

A két boldog teremtés egymáshoz simult s igy egymás oldalán kalandozták be az erdőt, örülve egymásnak, a napsugárnak, a virágoknak, só't az aranyszárnyu legyeknek is. Csak a szúnyogok ellen viseltettek idegenkedéssel. így telt el-a délelőtt ártatlan örömök közt, mignem ütött a válás órája. Szomorúan búcsúztak s különösen Flóra volt levert, mert eszébe jutott reggeli önkényes távozása, s mert ismerte Grand Fripon márkit s heves természetét, aki még a tettlegességektől sem riad vissza.

Mindazonáltal Flórának a jövőben is sikerült valami ürügy alatt a kastélyból eltávoznia. Ó. mily boldog órákat tölthettek igy egymással az árnyas erdő titoktartó mélyében.

De minthogy minden dolognak van egy vége, sőt ’némelyiknek kettő is, úgy Flóra boldogsága sem tarthatott örökké. Egyszer csak úgy tetszett neki, mintha Caesár hidegülne iránta. Sőt arra is volt már eset, hogy a hűtlen a légyottra el sem