Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-27 / 39. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORÍTÉL. SZÉKELY FERENC. VI. évfolyam. ________________39. szám. Szegzárd, 1896. szeptember 27. El őfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám......................12 » I Előfizetéseket 6a hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét Illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten meyálUpitott árszabály szerint számíttatnak. Választások előtt. Csak rövid idő választ el bennünket a képviselő választásoktól. A választási hadjárat időpontja még hivatalosan nincs közzétéve, de azért a választási előcsatározások már szerte az országban megindultak. Az ellenzéki pártvezérek: Apponyi, Horánszky, Kossuth Ferenc, Ugrón, Zichy Nándor beutazzák az ország minden vidékét, hogy mindegyik a saját egyedül üdvözítő pártjának minél nagyobb propagandát csináljon. A szabadelvű párt soha kedvezőbb körülmények között nem lépett a választási urna elé, mint ezúttal, jóllehet az ellenzéki pártok számra nézve megszaporodtak és elszánt, elkeseredett harczra készülnek és irtó háborút hirdetnek a szabadelvű párt és kormánya ellen. Óriási harcokat vívott és fényes diadalokat aratott a szabadelvű párt a jelen országgyűlés tartama alatt. Legyózhetetlennek látszó akadályokkal kelle megbirkóznia, a csatatéren maradtak a harcnak lángszellemü vezérei : Wekerle, Szilágyi, Csáky, de azért a szabadelvű párt megalkuvást nem ismerve, az eszmék erejéből lelkesedést merítve, törhetetlenül haladt előre, mig elveit diadalra nem vitte. Egységes elvi alapon, a sok kísérlet és támadás dacára meg nem tépve és meg nem bontva, céltudatos programm alapján, a nemzeti és szabadelvű eszmék odaadó szolgálatában, a híven és lelkiismeretesen teljesített kötelesség nyugodt öntudatával eltelve, szilárdan és erősen áll a szabad- elvüpárt és a teljesített munka és elért eredmények azzal a jogosult önérzettel töltik el, hogy a legszebb reményekkel léphet a nemzet itélőszéke elé. A rövid életűnek hirdetett Bánffy-kormány megmutatta, hogy van benne erő, képesség, tett vágy, munkabírás és következetes ragaszkodással az előző kormánytól hagyatékként átvett igazi szabadelvű politika iránt, biztos kezekkel vezeti az ország ügyeit. Azoknak a nemzeti és egyéb fényes, felejthetetlen, hazánkban eddig talán páratlan ünnepélyeknek káprázatos sikerében, a melyeknek színhelye az ezredéves ünnep alkalmából Magyarország volt és a melyekben népével nemzeti érzésben összeforrt királyunk és Európa összes művelt államai vettek részt, egyik kiváló tényező — nem tagadhatja senki sem — a magyar kormány volt. Méltán ragaszkodik tehát a szabadelvű párt a mostani kormányhoz, melynek tagjai viszont régi, kipróbált, kimagasló alakjai a szabadelvű pártnak. A szabadelvű párt, hivatkozással 20 éves parlamenti múltjára, egységesen, tömören, tiszta zászlóval vonul a választási küzdelembe. De váljon mit látunk az ellenzéki pártoknál ? A nélkül, hogy az elvi ellentétekre ezúttal utalnánk, nem-e elriasztó a ziláltságnak és az elzüllésnek az a képe, melyet az ellenzék jelenlegi helyzetében mutat? Az ország legnagyobb ellenzéki pártja: a függetlenségi és 48-as párt teljesen megbomlott az utóbbi években. Ugyanazon a közjogi alapon állnak, de azért a legfontosabb kérdésekben a legellentétesebb álláspontra helyezkednek. Az egykor hatalmas párt két frakcióvá lett, melyek napról-napra versengnek egymással. Mind a kettő ugyanazt a nevet viseli, mindegyik az „anyapárt“ akar maradni, azonban nem mint testvérek, hanem inkább, mint ellenségek állanak egymással szemben. A nemzeti pártban minden kendózés dacára kiütött a válság. Az egyik rész a szabadelvű párthoz, a másik rész a néppárthoz vonzódik, a legkevesebben vannak azok, kik a nemzeti pártban óhajtanak maradni. Míg a pártelnök : Horánszky pálcát tör a néppárt fölött és kíméletlenül elitéi minden reviziónális 'törekvést, megtagad vele minden szolidaritást, addig 8 napra rá a T ARCA. —■tmo*— Három Iceh.el’y". Irta: Kari. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Volt egyszer egy ember, aki hót teljes évig nem volt józan. Ez aztán beszéd ! Már kérem szeretettel, ha meseformán kezdtem is el, — azért ez a kis móka, a melyet itt elmondandó vagyok — végig igaz és megtörtént. Eövid leszek. Hát ennek az embernek, mondjuk, hogy Ja- kabfi volt a neve, — megszökött a felesége egy katonatiszttel. Igaz, hogy fonák egy állapot; de hát azért hót évig egyfolytában berúgva lenni mégis tán sok? Igen ám, — de ez a furcsa ember szerette a feleségét. Ugye ez már más ? Nem láttam ugyan az arcában valami nagy lelkiháborut; de oly furcsán mosolygott, hogy ez a mosolygása majdnem bamba számba ment már. Aznap, amidőn megesett a „szökés párosán“, volt alkalmam látni Jakabfit — és csodálni lelkének állapotát. — Augusztusban volt, a hónap elején. Néhány barátommal a bányatelepre voltunk hivatalosak egy bányatiszt házához. Igen kitűnő hangulat uralkodott a társaságban, hasonlóan kitűnő uzsonna után, melyet még poropásabb vacsora követett, táncra perdült, aki hát táncoló kedvében volt. Honnan vetődött közibéuk az a malacbanda, nem tudnám urát adni — denique ott volt. Darabig csak húzták, mig egyszerre úgy eltüutek hegedűstől, bőgőstől, hogy hírmondó lábnyomuk sem maradt. Belenyugodtunk. Vállalkozó szellemű fiatal urak aztán rágyújtottak néhány nótára, és úgy is jó volt. No aztán cihelődtünk — megyünk haza. Gyönyörű holdvilágos éj volt; oly csendes volt az ut, hogy a rovar mozgását, a számtalan gyikok suha- násait meghallhattuk. Messziről hegedüszó ütötte meg füleinket. — Meg vagy cigány 1 kiáltották a rászedett táncosok, — megállj, ezért lakolsz! és mentünk a zenéthangzó táj felé. A gesztenyeerdőbe beleplántálva áll egy vendéglő — abból sirt ki a cimbalom. Bementünk. Bennt a kertben, egy sokszázévü nagy, terebélyes gesztenye fa alatt Jakabfi Laci ült bárom széken, az egyiken ő maga — a másik kettőn pedig becses lábszárai. Az asztal fehérabrosszal leteritve és azon két pezsgős pohár állott. Vele szemben a vendéglős ült. Más, — senkifia a vendéglőben, csak a cigány banda, a harmadik asztalnál messze távol, — a primás pedig Laci fülénél hegedült. Ki ne ismerné azt a fura nótát ? »Hej more, more, more, more, more, Te sem vagy a volt régi; Hej more, more, more, more, more, Te sem vagy a volt régi. Te pedig kontrás, eszem azt a piszkos, mocskos szentedet; Csak lassan, lassan, lassan, lassan, lassan. Altasd el a szivemet. Szívesen elillantunk volna, de inár késő volt. Jakabfi már észrevett bennünket. — Gyepre hiresek! kiáltá, és a vendéglősnek súgva valamit — rohant elibónk, és nagy bőbeszédűséggel vonszolt bennünket asztalához. Persze mi csak fekete kávét rendeltünk; de azt úgy titokban, a kert túlsó végén ihattuk meg; az ő asztalánál csak a „Műm“ járta. Mondtam már, hogy aznap szökött meg a hites felesége; tehát némi kegyeletteljes pajtáskodással vettük körül — mint egy néma részvétünk jeléül. De a bánkódás legkisebb jelét nem láttuk tettében, vagy szavában ! Vidám derűben tartotta a társaságot, kacagtató adomák hagyták el sorban mosolygó ajkait., csupa virgonc életkedv volt az az ember Csak a szemeiben mintha ott villámlana, mintha ott ölelkeznék a tűz, meg a jég ! szenvedélyes szerelem és gyilkos borzadály. Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
