Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-06 / 36. szám
2. TOLNAVARMEGYE. A szabadelvű eszmékért harcoló pártok diadallal fognak kikerülni a legközelebbi választásokból is, mert az igazság ós erejét a hamis jelszavak és önző célok fanatikus hívei nem fogják meggyöngiteni sohasem ! = Perez el Dezső belügyminiszter a zobor- hegyi millennáris emlékmű fölállításakor a következő ünnepi beszédet mondotta. „Összegyűltünk e hires fekvésű hegytetőn, melyről a világ három tája felé szebbnél szebb kilátás nyílik, hogy hazafias érzésünk egész melegével üljük meg az idei VIII. t.-cz. rendelkezése által itt a szobor ormán letesittetni rendelt és immár szemeink előtt büszkén ég felé emelkedő emlékoszlop zárkövónek letételét és hogy régi hagyományos szokás szerint ünnepélyesen avassuk azt fel, összegyűltünk, és a mint itt vagyunk, bennünk és általunk ez órában megjelen itten a Zobor ormán az egész magyar nemzet. (Lelkes éljenzés.) Megjelen az egész magyar nemzet ép úgy, mint azon honfitársaink által és azokban, a kik a múlt napokban Pannonhalmán, a kik röviddel előbb Munkácson ós ismét korábbau Pusztaszeren megjelentek, kétségtelenül mindig ott volt és mindig ott lesz az egész magyar nemzet. (Éljenzés). Összegyűltünk itt társadalmi, vallási, nemzetiségi, pártpolitikai különbség nélkül ós egybeforrasztva legdrágább közös kincsünk, a hazaszeretet által. (Éljenzés). A mi sziveinken át s a mi ajkaink közvetítésével az egész magyar nemzet ad itt hálát az egek urának az isteni gondviselés iránt azért, hogy egy ezredéven át tartotta fenn ezt a hazát. (Zajos éljenzés.) Igen, egy évezreden át hivalkodás nélkül, kérkedés nélkül tehetjük hozzá, hogy egy dicsőséges ezredéven át. Ismerjük mi kétségtelenül ezen évezred történetének minden egyes szakát, a mint hogy kell is ismernünk azt. Hisz a mult a jelennek az anyja s a ki a kegyelet egész ihlettségével, egész melegével nem tanulmányozza a múltat, nem értheti meg a jelent és ekként éretlen ós készületien lesz a jövőre. De bármennyiszer olvassuk és forgassuk is át ezen ezredév feljegyzéseinek lapjait, minden egyes alkalommal, minden egyes lapnál mindig újabb és újabb gyönyör fogja kebleinket, mindig újabb és újabb kéj fogja el sziveinket, mindig újabb és újabb tápot nyer hazafiul öntudatunk. Ázsiából a Kaukázus tájából megindul egy nem nagyszámú, ós csakugyan a népvándorlás akkori arányaihoz mérten mondhatjuk, egy maroknyi hősies, elszánt és vitéz nép és győzelemről győzelemre hágva diadalmasan tör magának utat és ha— Hát már nem ismersz Gábor? Az a darabka tojásos velő a torkomon akadt,-------nézek, merően, — hát Szent Pankrácz! ez a Miska báttya I — Miska? te vagy? — Én hát! teringettét csak ne kiabálj úgy — hisz ide csődül az egész város; mondja ő szégyenkezve. De szent Isten! mit csináltál? hol a hajad, a szakállad, a hajuszod? — szegény Miska feje úgy nézett ki mint egy tejfelbe esett úri tök. — Ne lármáz már no! elmondom, — csak maradj veszteg. ? ? ? Ein Kriegl Bier! mondja a pinezérnek ; — csak azért németül, hogy németnek nézzék, — szegény feje restellett magyarul beszólni — német ábrázatával. — Hát amint tudod Gábor, kezdé nagy sóhajjal az öreg — múltkor elmentem a borbélyhoz, hogy a szakállamat lenyirassam. A grófné német kamarását nem értettem jól meg — aztán amikor meglátott kérdezte tőlem, hogy miért nem fogadtam meg a tanácsát, — amikor azt mondta, hogy a hosszú hajamat nyirassam le. Üsse a kő — hátszón szegény német nem tehetett róla, hogy nem értettem meg-------mit cs ináljak, — lenyirattam a hajamat is. Mire ismét a grófnéhoz mentem, — nem volt odahaza, — kiko- csizott, jöjjek holnap. A lányom otthon, meg azt mondta, hogy kotlád nyugotnak előre. A Kárpátokon is diadalmasan átjőve, itt megtetszik nekik e szép ország, mely a Kárpátok alján a Tisza és Duna mentén elterül, elfoglalja azt, s talán egyik legutolsó harci sikerének színhelye épen e helyen van, a hol mi ma ezen ünnepet üljük. Elfoglalja e szép országot ós örök időkre foglalja el, megszereti azt és megtelepszik rajta. íját leteszi, kardját hüvelyébe dugja ós csak akkor rántja megint elő, ha önvédelemből arra kényszerül. (Éljenzés.) Harci ménjét igába, nomád módon legeltetéshez szokott barmát ekébe fogja; a harcoktól megizmosodott karok ugyanazon ügyességgel és ugyanazon kitartással forgatják a kapát és a sarlót. Nemzedékrol-nemzedékre halad előre, a polgáriaso- dás és a művelődés utján. Az unokák karjai már ép oly jelesen kezelik, ép oly jelesen forgatják a tollat és később a vésőt és ecsetet, mint az ősökéi a kardot. És rövid idő múlva az a nemzet, a mely a Kárpátok alján megtelepedett, beilleszkedők tökéletesen uj, európai helyzetébe, felveszi a kereszténységet, megteszi mindazon intézkedéseket, a melyek az életerős állami szervezet megalkotására szükségesek, de mindamellett híven megőrzi típusát és megmarad egészen magyar nemzetnek. (Éljenzés.) Sorsa hol jól, hol balul foly, napja hol magasan ragyog, hiszen a történelem mutatja, hogy voltak idők, a mikor határait három tenger nyaldosta, hol ismét alkonyaira száll s nem egyszer a testvérharcnak fellegei homályositják el s jött idő, a mikor hosszú, igen hosszú 200 éves sötét éjszakába merült. De a szabadságnak fénye nem tette elbizakodottá, ép úgy, mint szenvedéseinek súlya alatt nem tört meg ós nem csüggedett s ezer évnek viszontagságai mellett is ezer óv után megitjo- dottan és megerősödötten él ma is e hazában (éljenzés), ól ós virágzik. (Megújuló éljenzés.) Ős honából magával hozott erényeinek, kiváló tulajdonságainak három legjelesebbikót, a vitézséget, a fejedelemhez való hűséget ós a határtalan szabadságszeretetet az a tiz század, a mely elült felette, nemhogy gyengítette volna, sőt jellemének, karakterének egyik legsajátosabb jellemvonásává tette. (Zajos éljenzés.) És épen ezen kiváló tulajdonságai, ezen egyéni és politikai jellemét kiegészítő jellemvonása, társulva még az alkotmány ós törvényei iránti szívós ós kitartó ragaszkodással, társulva a kegyeletteljes vonzódással e haza drága földje, annak minden utolsó hantja és minden utolsó rögéhez. Ezek képezik legbiztosabb zálogát jövőjének, ezek képezik legmegnyugtatóbb ós legbiztosabb alapjait a nemzet jövő fennállásának. Hogy ez valóban igy legyeu, hogy sok-sok ezredhárom szál bajusz sörte — égnek mered — nem akar a többi bajuszszálakkal összesimulni; — — Csak nem nyirattad le azért? kérdeztem az öreget. — Ugyan ne kotyogj 1 várd már meg a sorát, békétlenkedik az öreg. — No csak mond 1 — Hát, — kiveszem a lányom varrókosarából az ollót ós a tükör elé állok, hogy majd most kicsipegetem a rebbellis bajusz-sertéket, — hát éppen vágni akarom őket — — Pufflf! — kiesett a leányom kis fia a gyerekkocsiból — megijedtem, ón aki Szolnoknál, Isa- szegnél, Kápolnánál dongószámba som vettem a kartácsokat — ettől a zajtól megijedtem — még pedig úgy — hogy szép nagy bajuszom jobb felét keresztül vágtam. — Borzasztó! mondám rósztvevőleg de bensőmben majd meg pukkadtam. — De hát akkor mórt vágattad le a másik felét ? — Csacsi! csak nem járhatok fél bajuszszal ? — Igaz a 1 ejnye, ejnye szegény Miska bátyám ! — Sajnáld az apádat! morgott az öreg — sörét kihörpentve. — Ne sajnáljalak? — Ne hát 1 — dacoskodott az öreg. — Már miért ne? — Azért, mert az állást .... — Megkaptad? bravó............. éven át éljen e nemzet, és sokáig viruljon e hon, hogy Isten áldása kísérje azt, Isten adjon neki békét, nyugalmat és ezeknek természetes következményeit, anyagi jóllétet, szellemi fejlődést és előmenetelt, boldogságot, megelégedést, adjon neki minden időben oly igazságos, oly jóságos, fenkölt szellemű és oly alkotmányszerető fejedelmet, (Éljenzés.) mint a minőt szerencsések vagyunk most dicsőségesen uralkodó királyunkban bírhatni, a kinek jogara alatt szerencsések vagyunk befejezhetni az első ezredévet ós megkezdeni a másodikat : ezért száll most, a Zobor ormáról az egész nemzetnek hő imája ós legmelegebb fohásza az egek urához; adja isten, hogy ez igy legyen, hogy ez igy lehessen. És te hideg kőoszlop, a melyet a nemzet kegyelete ideállitott, te hirdesd ezt soká, az idők végtelen végéig ós érezze ezt és élvezze ezt a magyar nép boldog és megelégedett lakosságának soksok milliója. (Zajos éljenzés.) Most pedig átadom ezen emlékoszlopot Nyitra vármegye közönségének ós hazafias gondozására bízom annak megőrzését és fentartását.“ (Hosszan- tartó, zajos éljenzés.) VÁRMEGYE. — A közigazgatási bizottság szeptember havi ülése folyó hó 15-én fog megtartatni. — A törvényhatósági igazoló-választ- mány a legtöbb adót fizető vármegyebizottsági tagok 1897. évre szóló névjegyzékének kiigazítása céljából folyó évi szeptember 10-én délelőtt 9 órakor a vármegyei székházban ülést tart. — Közigazgatási elvi jelentőségű határozatok. Belügyminiszter 1896 évi 165(3: Azon cselekmény, hogy valaki a cselódszerzőnek elhelyezés végett személyeket ajánl ós ezen közbenjárásáért a maga részére díjazást kíván, engedély nélküli cselédszerzést nem képez. Az illető akkor büntethető, ha közvetítése folytán valamely cseléd elhelyezése tényleg létrejött. — 1896 évi 35946: Az országgyűlési képviselőválasztók állandó névjegyzékének lemásolhatása megengedendő. — Földmivelésügyi miniszter 10550S./1895: A part- birtokos engedélye halászaira nem jogosít; mert a törvény határozottan rendeli, hogy a ki halászni akar, az halászjegyet váltani és azt a halászatra magával vinni köteles. — 75619/895: visrendőri kihágási ügyben a panaszoló panaszjogát vitató kifogás annál kevésbbó jöhet figyelembe, mert a viz- rendőri kihágások hivatalból lóvén iildözendők, a hatóság — bárkitől ered is a feljelentés, avagy bármi módon jön is a törvénytelen cselekmény a hatóságnak tudomására —hivatalból köteles eljárni. — 1896. szeptember 6. — De nem a selyemtenyésztésnél ? — Hát milyen tenyésztésnél? — Semilyen tenyésztésnél. — ? ? ? — Igen hát az az állás betöltetett. — elkéstem, — hanem az öreg német, a grófné kamarása . . . — Nos? — Tegnap temették el? megütötte a szél? — De hisz az állásodról beszólj. — Hát’sze arról beszélek! — az öreg német kamarás állását kínálta az özvegy méltóságos asz- szony 1 — Es te elfogadtad, — le vetkezteted ? — Ugyan! te papagály — hol az eszed. A könyveit vezetem, a két pusztáját is ón ügyelem, — több fekvő birtok nincs — minden birtokát kiadta bérbe. — így hát jószágigazgató volnál? — Olyanformán ! — — Hát a fizetés ? Ezer forint, 6 öl fa, világítás, bor, gabona, — mosolyogta az öreg. — Hát akkor gratulálok Miska! — látod, a külsőd — milyen szerencsét hozott! — Fity-fene! a megholt német volt a szerencsém, nem a külsőm, — ámbátor igaz, hogy a német kamarast a nevetéstől ütötte meg a guta, —■ hogy engem meglátott. — El is hiszem 1 —
