Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-19 / 3. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE. 1896. január 19. Simontsiís Elemér és Steinekker Ferenc között, Biróy Béla indítványára, miután az alapszabály ilyen esetekre nézve intézkedést nem tartalmaz, újabb szavazást rendelt el, többséget Simontslís Elemér kapott, s igy ó került be a választmányba. Számvizsgálókká ismét megválasztattak: Mathis Kálmán, Szondy István és Leitersdorfer József. A választás eredményének kihirdetését zajos éljenekkel fogadták, amiből a korelnöki tisztet lel­kiismeretesen betöltő 7otth Ödönnek is méltán kiintntt — Kämmerer Ernő működéséről a „Száza­dok“ legutóbbi száma bővebb méltatást közöl, mély­ből a következő részt ismertetjük : „A Zichy-család okmánytárának VIII-ik kötete a millenáris év első napján megjelent. A most megjelent VIII-ik kötet Kämmerer Érnő vál. tagtársunk szerkeszti, azt tar­talomjegyzékkel, kimerítő indexszel látta el, s egyes okmányokat egész históriai excursiókkal kísért. — Aztán az anyag nagysága miatt az egy ügyre vo­natkozó okmányokat nagy szakértelemmel s gond­dal összevonta, szóval Kammerernek egy valóban mintaszerű editiót köszönünk, melynek a magyar +firfcpriol *n i táron!of n.óJ a nr».fjp A.«L-. -----r ^ 1 — A kaszinó választmánya pénteken dél­után 5'/* órakor ülést tartott, melyen az uj választ­mányi tagok majdnem teljes számban vettek részt. Vidéki tagul fölvétetett Viliinger Márton, zom- bai gyógyszerész. Elhatározták továbbá, hogy a házszabályokat kinyomatják, egyúttal azonban a közgyűlés utólagos beleegyezésének reményével a biliárd tarifát némileg leszállítani javasolták, és pedig 32 —40 krra, mert a közgyűlés által elfoga- dott tételek aránytalanul magasaknak mutatkoznak. A kaszinó részére egy állandó szolga fólfogadására Török Béla igazgatót bízták meg. A könyvtári hi- ' L,’ délután 5 órától 100 frtot kije­ro­raz­TOLNA VÁRMEGYE. 1896. január 19. v TÖRVÉNYKEZÉS, árdi kir. törvényszéknél végtárgyalásra ki­tűzött bűnügyek: \ 1306. évi január ho 21-én. Vveisz József ellen rágalmazás miatt. Ith Szabó Ferenc és Horváth Szabó Fe­lien okirat hamisítás miatt. özsef ellen csalás miatt, nce és Horváth Mihály ellen lopás 1896. évi január hó 23-án. jneth Mihály és Polgár Ferenc ellen ha- , /ni erőszak miatt. 'zabó László és Kis György ellen emberölés Gyilkosság egy vaslánc miatt. Klip- Jn és Pátner Mihály, Gyapa-pusztai bére- ;yszer az a gondolata támadt, hogy mi- egyiknek a másik ökrei tetszettek, ők ^serélik. S ezt meg is tették. Reggelre ippel észrevett», hogy társa az éjjel áncait kicserélte, s mert szerinte: a ló az ökör tartó'ánccal együtt jár, ezen tek, majd verekedni kezdtek, melynek az e> hogy Klippel felkapta az ép ott he- és úgy vágta vele főbe P á m e r ” az ott összerogyott s még aznap \\va.vV A szegzárdi kir. törvényszék ezért \ Knot a btk. 301. §-ába ütköző, a büntetendő halált okozott súlyos Vs M%ben bűnösnek találta és ezért 5 kiélte. Ez ellen azonban Klippel az kir. Ítélőtábla az elsőfokú itó- dig a a kiszabott 5 évből egyet ke^fadt 4- bői pedig 4 hónapot ezékp p el azonban még ezt a bün- céljatyót a kir. kúriához felebbezte. építése c Wolher Gottfried halász ges inttn kunyhót épített magá.­Schmidt Irnréné, özv. Thodorovich Lajosnó, Török Béláné, Tóth Károlyné, üjfalusy Lajosnó, Vilcsek Sándorné, Willinger Mártonná. Lányok.- Borsódy Iza, Dicenty Paula, Fördős Emma és Kata, Fejős Emma, Hauke Elvira, Horváth Györgyike, Jennei Linuska, Kocsis Kata, Komáromy Mariska, Kon- csits Irén, Mayer Olga, Simon Jolán, Szendrődy Sarolta, Szigeth Alice, Stepke Mircl. Török Blanka, Ujfalussy Ilonka, Vies Marosa. — A szegzárdi kaszinó 1896. óv február hó 1-én a „Szegzárd szálló“ termeiben házalapja javára bált rendez. A rendezőség tagjai: Dr. Szi­geth Gábor, elnök. Bodnár István, jegyző. Török Béla, igazgató. Antal Ferenc, pénztárnox. Abay Leo, Albers Rezső, Buday Gyula, Boschan Samu, Bereznay János, Breitenecker Alfréd, Dubovszky Géza, Ellmann Qdön, Forster Zoltán, Ferdinand János, Fejős Imre, Fáy Lóránd, dr. Hercegh Gyula, Koller Rezső, Leopold Samu, dr. Mayer Gyula, Matzon Kálmán, Mirth Gy., Mirth László, Moudry Hugó, dr. Pataky Gyula, Reich Oszkár, Simon Ru­dolf, dr. Spányi Leo, Száváid Oszkár, Szigeth Nán­dor, Schneider Gábor, Scholtz Lajos, dr. ianárky Árpád, Turcsányi Lajos, Varjas Ödön. Kezdete 9 órakor. Belépti dij: személyenként 2 frt; család­jegy 5 frt; karzat 2 frt. — Jegyek Antal Ferenc pénztárnok urnái előre is válthatók. — A „Szegzárdi korcsolya egylet“ ma, folyó hó 19-én, vasárnap kivilágítással, tűzijáték­kal és a helybeli zenekar közreműködésével jég- ünnepélyt rendez. Beléptidíj 60 fillér, tanulóknak 40 fillér. Nem tagoknak 1 korona. Az ünnepély kezdete délután 4 órakor. A tűzijáték kezdete 6 órakor. Nagy felvonulás jelmezekben. A jégpálya 22500 drb), érk. portómentes levelezés 161640 drb (1894-ben 43212 drb), érk. ajánlott levél 19714 drb (1894-ben 6500 drb), érk. levélpostai utánvétel 279 drb (1894-ben 66 drb), érk. kocsipostai cso­mag 24840 drb (1894-ben 7333 drb), érk. pénzes levél 6318 drb (1894-ben 1976 drb), érk. utalvány 21356 drb 752804 frttal (1894-ben 19728' drb 702665 frt 96 krral), posUi megbízás 738 drb 21080 frttal. (1894-ben 607 drb 2489 frt 43 kr), érk. távirat 12056 drb (1894-ben 10892 drb), közvetített távirat 7745 drb (1894-ben 6495 drb). Föladatott: ajánlott levél 17964 drb (1894-ben 5520 drb), föladatott levélpostai után­vétel 20 drb (1894-ben 12 drb), föladatott kocsi­postai csomag 14148 drb (1894-ben 3672 drb), föladatott pénzes levél 3006 drb (1894-ben 1002 drb), föladatott utalvány 26041 drb 801186 frttal, (1894 ben 24896 drb 718156 frt 65 krral), föl­adatott távirat 11917 drb 5739 frttal (1894-ben 12327 drb.) Takarék befizetés 4553 frt 19 kr (1894-ben 4608 frt), takarék visszafizetés 6165 frt 88 kr (1894-ben 2706 frt). Cheque befizetés 528936 frt 8 kr (1894-ben 507862 frt), cheque visszafizetés 109394 frt 74 kr, (1894-ben 73003 frt). Jövedéki bevétel 26805 frt 53 kr (1894-ben 26073 frt 23 kr.) aga ;gy­^atva, umban kapós- •vende- e közi­ben az . 1895. gyütt 1 026,306 1 69 kr. 32 kr, kr, hát- Államilag . A törlések ai károk foly­I ROD ALOM. A Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet)iskoIa ;k ogz_ Története,“ melyet a Wodiáner F. es fim cég olfo| táQ "üresed_ pontosan es rendesen bocsát^ közre^most jele jnyit­magyar-német. a mözsir. k. „j,nija meg a 29. füzet. Folytatódik benne Hunyadi,nnye|'°1]palyazat nylt ónentartása vésett délután B«ya tyás korá?ak tárgyalása, ™ely csak a köv,odványok epentartasa vegeit délután ___ támogátá^^OefeJe,zodn!' a le°"?dendők. — V nyáron át ott la’ vált* hfLä&yk' íolyó hó lO-éntohaji&a, E/'orakor ülést tartott, melyen _n » , . .............. Ne mes Győző rendes tagnak kilépését elfogadták, mert 3 évi tagsági kötelezettsége leteheti s kilé­pését kellő időben bejelentette; ellenben Mihályffy Lajos, Kaszás Kálmán rendes és Dubniczky László vidéki tag lemondását nem fogadták el, mert az alapszabályszerü feltételeknek nem tettek eleget. A Steinekker Ferenc és 25 más egyleti tag által a kaszinó helyisegében észlelt hiányok orvoslása ér­dekében beadott indítványát hosszas eszmecsere kisérte s az erre hozott ha'ározatot a kaszinó köz­gyűlésétől hozott jelentésünkben közöljük egész ter­jedelmében. Lemondott anyakönyvvezetők. Hirlmg Ádám dr. szegzárdi anyakönyvvezető és Mehrwerth Sándor helyettes anyakönyvvezető lemondtak ezen állásukról, lemondásukat azzal indokolván, hogy jegyzői teendőik mellett az. anyakönyvvezetői ügyek elintézésére nem képesek. A vármegyei közigazga­tási bizottság e hó 14-én tartott ülésén tárgyalta a lemondást, melyre nézve elhatározta, hogy Szeg- zárdon külön állami anyakönyvi hivatal rendsze­resítése érdekében felterjesztést intéz a belügymi­niszterhez. Mi azt hisszük, hogy külön hivatal szer­vezésére nem lesz szükség, hanem megteszi majd az is, ha a mostani anyakönyvvezetők egy kisegítő munkaerőt kapnak. ■wuuuKui maiamon Armin es ellenőrnek Leiner Lipót. Oroszlán“ szállé Elöljárósági tagokul megválasztattak: dr. Pataki Gyula, Kro?i Sámuel, Wolff Henrik és Salamon Lipót. Végül dr. Pataki Gyula lendületes szavak­ban üdvözölte Leopold Sándort, kit a folyó hó 5-én Budapesten tartott izr. orsz. értekezlet alelnökül vá­lasztott meg, a miben nemcsak Leopold Sándornak, hanem egyúttal Szegzárd izr. hitközségének a meg- tisztelését is látja, a mennyiben az ország 2 leg­nagyobb hitközségének, a budapesti és a szegedi­nek az elnökei mellett a kis Szegzárd hitközs. el­nöke is helyet foglal s ajánlja, hogy a képviselő- testület Leopold Sándornak az orsz. értekezleten kifejtett buzgó működéséért köszönetét szavazzon, a mi általános éljenzések közt meg is történik. — A nőegyleti bál jövedelme. Az „Egyesült szegzárd-tolnamegyei nőegylet“ bálja anyagilag is fényesen sikerült. A bevétel 302 fit 31 kr. Je­gyeiket megváltották: dr. Kramolin Emil, Wosinsky Mór 5 frt, Tekus Vilmos 4 frt, Krammer János 3 forint, Mayer János, Steinsdörfer Józsefné, dr. Müller Ferencnó, Abay Leo, Triebler Ilma 2—2 frttal. Felülfizettek : Thodorovits Lajosné 5 forint, Gráber Ármin 4 frt, Oláh András, dr. Drágíts Imre 3--3 frt, Döry Pál 2 frt, T. K., X. Y.,°dr. Haidekker Béla, Nagy István 1—1 frt. Talált pénz 50 kr és 2 frt 31 kr. összesen 50 frt 31 kr. A szives adományokért az egylet részéről hálás kö­szönetét nyilvánítja : Ihodorovics Lajosnó, elnök. — A „Tolnavármegye története“ cimü mun­kát lapunkban megjelent figyelmeztetés folytán eddig 30 megrendelő kívánta bekötve meo-kül- detni; a netáni megrendelések még a hót folyamán megtehetők Székely Ferenc megyei főlevóltárnoknál. . Tisztviselői kaszinó. A szegzárdi tiszt- vuseloi kaszinó, a hogy már a múlt számunkban jeleztük, megalakult. Vasárnap tartotta alakuló köz­gyűlését Safáry László elnöklete alatt. Eddig 68 ta.0*ia van Hű q __ n. i*____ ig ja van, de a tagok száma, —minthogy kimon­datott, miszerint 3 évi kötelezettséggel és évi 12 korona tagdíjjal, tagja lehet minden köz- s magán tisztviselő és azonkívül minden szellemi munkával foglalkozó ember, — napról-napra növekszik. Ki- do gozott alapszabályai legközelebb fel terjesztetnek a belügyminiszterhez és mihelyt onnan a jóváhagyó zaiadekkal ellátva visszaérkeznek, azonnal meg- taitjä a tisztújító közgyűlést, addig is azonban mű­ködését megkezdte. Helyisége a Korona-kávéházban, a volt keresk. kaszinó helyén lesz. Ideiglenes el­nöke fafáry László, jegyzője Kóródy József, pénz- arnoka Diceiity Lajos. Alapszabályai a szegzárdi, kés* ítk kasz*nók alapszabályai után — Fizetésképtelenség. A „Bécsi Hitelezök- Egylete“ közzé tette, hogy Stärk Mór, dunaföldvári kereskedő fizetésképtelenné lett. ~ Szegzárdi iparosok a millenáris kiállitá- son. A kiállítás igazgatósága megkereste a szeg- zardl martaetfl latot u __ .... zardi ip artestületet, hogy az annak idején rende­zendő időleges kiállításon vegyen részt az iparos- tanoncok s segédek munka kiállításával. Az ipar­6StÜ16t 9, napokban tarfnff rrvTiilnoAr»- rVUViU1 tanúit gj ogy a felhívásnak eleget tesz és az inasok mun- ai ki fogja állítani, egyszersmind megbeszélte, logy nagyobb szabású kirándulást rendez iparosok szamaia úgy, hogy azok külön vonaton mehessenek, n any napot ott tölthessenek a kiállításon.

Next

/
Thumbnails
Contents