Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-17 / 20. szám
1896. május 17. TOLNA VÁRMEGYE. 3. dására, akkor jutalmul Szt.-Péter sziklájához, a ka- thoükus anvaszentegyházhoz filzte e nemzetet, hogy sorsát ezredéves viharok ellen biztosítsa. Mesterileg ecsetelte azután a még mindég pogány és bálványimádásnak hódoló s szüntelen harcban elszilajodott magyarok között teljesített hittóritési munkálatokat Géza és Szt.-István korából. Hatásosan fejtegette a kereszténységnek hatását, átalakítási munkáját, melylyel a mérséklet szellemét öntötte e hevesvérű nemzetbe, a házi tűzhely- és haza határaihoz kötötte e vándor és kalandos népnek lábait; nyers természete féktelen indulatait nagylelkűséggé, kegyetlenségi hajlamait nemes lovagiassággá, harci szenvedélyét pedig a jog és igazság védőjévé változtatta ; megtanította a kötelesség, becsület, igazság, jog és szabadság rajongó szeretetére; összhangzásba hozta az ősi ma - gyár jellemet az európai művelődés haladási Ösztönével; szivére ölelte s barátjává fogadta az itt idegenül elszigetelten állott magyart akkor, mikor azt egész Európa gyűlölte. — Kimutatja azután, hogy a kereszténységnek ilyen támogatása mellett született meg tauamak behatása alatt a magyar állam és egyéni belső átalakulásával egészen újjászületett. A beszéd második része a már konszolidált állam királyainak történetével foglalkozott s történelmi eseményekből, mutatja ki, hogy a nemzeti hanyatlás, a pártütések és szerencsétlen háborúk idejében, különösen a meghatóan ecsetelt tatár és török hadjáratok alatt mmnyit segített az egyház a sírja szélére jutott nemzetnek s hogy igy a történelem majd minden lapján igazolva van az, hogy legfőbb tényező volt e nemzet 1000 éves életének fentartásában. Az egyház és a magyar állam közötti megszakítatlan baráti, szövetségesi viszony tárgyalása alkalmat ado't a szónoknak hangsúlyozni azt, hogy annak az államnak, mely az egyház szőoetségében épült, annak e szövetségben kell maradnia, hogy életét folytathassa ; ’mert a népek ereje, po itikai és kulturális jelentősége mindég egyenes arányban áll azon tisztelettel, a melylyel vallási és nemzeti hivatásuk tudatát őrzik és annak hagyományaihoz ragaszkodnak. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet még az újabb feladatok között sem nélkülözheti testvéri közreműködését és baráti szolgálatait annak az egyháznak, mely minden időben hű szövetségese volt a magyarnak, s az emberiségnek azon üdvintézetét képezi, mely mindig nagy tettek szellemét oltja a nemzetek vérébe. Felhívja azután ezen Isten keze által vezetett nemzetet, hogy tekintsen vissza múltjára s nemzeti nagy hányattatásai és sikerei tanulságából merítsen bölcseséget a jövő évezredre. Következett a befejezés, a nagy hatást előidézett gyönyörű ima, mely szószerint igy hangzott: „le pedig Istenem, 1 eremtöm! Ki láttad egykoron szt. Fiad könnyeit, melyekkel szülőfölde székhelyének, Jeruzsálemnek romjait előre megszentelte s a hazaszeretetet az isteni érzelmek magaslatára emelte — oh bocsáss meg. hogy ez 1000 éves ünnep alkalmával e szent helyről szent evangéliumod tanai helyett édes hazánk s a magyar nemzet ezer éves múltjáról szolotiam! De hisz lied ez a nép, lied ez a nemzet! le hívtad őt elő Ázsia sivatagjaiból, le állítád meg őt iit vándorújában, hogy védbás- tyája legyen szent kereszted népeinek! le acéloztad meg mellét, le edzetted meg erejét, Iwgy a barbárság beözönlései össze ne törjék, s mikor a túlnyomó ellenség csapásai alatt elesett — le emelted őt fel Sajónál, Várnánál, Mohácsnál! le vezetted öt később az önfentartás fájdalmas küzdelmei között, sötét idők szenvedésein át nemzeti függetlensége és állami önállósága mai diadalához ! Oh virágoztasd fel most e nemzet szivében a hitnek malaszlját s kegyelmed harmata szálljon ez édes hazánkra és Királyunkra! Mi pedig imádkozzuk most egy sziv- vel, egy lélekkel, imádkozzuk a magyar föld minden gyermekével: listen áldd meg a magyart / áldd meg, hogy a magyar egy legyen, erős legyen, boldog legyen.“ Wosinsky nagy hatást keltő szavainak befejezése után felhangzottak a choruson az nisten áldd meg a magyart« imaszerü aceordjai, mire a közönség fölállva s mélyen meghatva hallgatta a magyar nemzet gyönyörű Hymnuszát. Ennek befejezése után megkezdődött az ünnepi szent mise, melyet Wosinszky Mór, Szántó Zsigmond, Razgha Lajos és Fájth Lajos végeztek s az énekrészeket a dalárda szolgáltatta. Ennek befejezése után Wosinsky lélekemelő imát mondott a királyra, hazára és a nemzet jövőjére, melynek befejezte után a dalárda a „Hazádnak rendületlenül“ eléneklésével fejezte be a megható ünnepélyt. Mise végeztével a Bélatéren a tűzoltó zenekar ismét a Hymnust játszotta s ennek hatása alatt oszlott szót az ünneplő közönség. Wosinskyt az isteni tisztelet után Döry Pál alispán és Selcz József törvényszéki elnök vezetése alatt a megyei és törvényszéki tisztviselők és hivatalnokok közül többen felkeresték a plébánián és melegen üdvözölték a nagy hatást keltő beszédért. A reformátusoknál ugyanaznap délelőtt 10 órakor tartatott meg az ezredéves ünnepi istentisztelet a mindenféle felekezetüek által zsúfolásig megtöltött, fél virágozott, koszoruzott és zászlózott ev. re.‘. templomban. Az ezen alkalomra különösen készült és elmondott szép éneket itt közöljük: INVOCATIŐ. (Fennállóra.) A XLIII. zsolt. dallamára. Olts szárnyakat lélek, s az égre Szállj, szállj, repülj az Ur elé, Ki nemzetünk egy ezredéve E szép hazába vezéreié. Zengjen a hála szózatja ! Az Ur meghallgatja. PEAEDICATIO ELŐTT. A CXXII. zsolt. dallamára. Oh magyar nép. Árpád népe! Nagy ünnep e nap te néked, Egy szív légy ma és egy lélek, Járulj Istened elébe ! A világ hatalmas Ura, Népek őriző pásztora Nemzetünk e honba vezette, Csatáknak e véres mezején, Békesség áldott idején Őrizettel állott mellette. * * * Hála néned Gondviselőnk ! A négy folyó s hármas halom All, s azon semmi hatalom Soha nem vehetett erőt. Ért bár ezer vész, zivatar; Leküzdó azt mind a magyar. S ha elestünk, felkeltünk uyotnban, S im vagyunk, állunk és élünk ; Egy szebb jövőben remélünk Itt, ez ezredéves szent honban. PRAEDICATIO UTÁN. A CX. zsolt. dallamára. Hősök, kik a hazának védelmében Elhulltatok, aludjatok békében! Nyugtasson a fö d, melyért hullt véretek ! Mi hálásan őrizzük emléketek. Hamvatokból fa nőjjön, s virága Légyen a hon üdve, szabadsága. * * * Te pedig óh magyarok Istene. Hintsd áldásod e szép magyar földre le ! Bármely templomban imádunk tégedet, Hasson átal a testvéri szeretet! S ragyogjon a nemzet koronája! Legyen örök és boldog hazája! Az Isteni tisztelet alatt a reform, énekkar szép szabatossággal adta elő Kölcsey »Hymnus «ó. t és Vörösmarty »Szózat«-át. Borzsák Endre lelkész a szószékre lépvén, meghatva adott hálát a magyarok Istenének ezer éves hű gondviseléséért, igaz lelkesedéssel, buzgón könyörgött az ezer éves vén anyáért, a magyar hazáért és annak örök ifjúságáért, majd a záró imában a legjobb, legalkotmányosabb koronás királyért, a nemzet jövő nagysága újabb és még szebb fel virágozásáért. Egyházi beszédében történelmi, hosszasan felsorolt adatokra támaszkodva, kiemelte a jubiláns öröm-ünnep azon nagy fontosságát, hogy szeretett hazánk — orosz ország kivételével — mint első részesül az isteni gondviselés ama kiváló kegyében, hogy ezer évet jubilálhat. Ezt megérdemli hősi erényeiért, de ha azt az örök átkot, a pártoskodást tekintjük, mely mindig megverte a magyart, melyből még most is — fájdalom ! — jó adaggal bírunk : szomorúság foghatja el szivünket 1 Mert sem a kér. felekezetek között a szükséges jó béke, sem a zsidó vallásuak iránt, a honpolgár — testvéri türelem és szeretet virága még nem termi ma sem az óhajtott boldogító gyümölcsöket. — E gyümölcsök érlelésére kéri fel a gyülekezetét, — végül aztán ezért imádkozik a magyarok Istenéhez. — A lelkes beszédet ismét szép műének zárta be s a nagy közönség emelkedett hangulatban távozott. Az izraelita imaházban délután 5 órakor kezdődött az ünnepi isteni tisztelet; az imaház Ízlésesen volt nemzetiszinü drapériákkal földiszitve. A megyei tisztviselők Döry Pál alispán, Kurz Vilmos árvaszéki elnök vezetése alatt jelentek meg. A törvényszéket Selcz József törvényszéki elnök, Ágoston István kir. táblai biró, Biróy Béla törv. biró ; a kir. ügyészséget Ktcsmarik Pál kir. ügyész : a kir. járásbíróságot Németh József kir. albiró képviselte, a pénzügyigazgatóság Fink Kálmán pénzügyigaz- gató, a posta- és táviró hivatal Perczel Tivadar posta és táviró felügyelő, a községi elöljáróság dr. Hirling Ádám főjegyző és Grószbauer Ferenc biró vezetése alatt jelentek meg nagy számmal; úgyszintén a református presbyterium Borzsák Endre és lóth Károly vezetése alatt vettek részt az egyházi ünnepen. Bajtuk kívül is többen megjelentek a más vallásuak közül, úgy hogy a kis imaház zsúfolva volt közönséggel. A Linhart Ignác főkántor vezetése alatt álló énekkar fiszhármónium kísérete mellett gyönyörűen énekelte a Hymnust, mire az egyházi bevezetés után dr. Ungár Simon, az izraeliták kitűnő rabbija mondotta el nagy hatást keltő- kiválóan sikerült ünnepi szónoklatát, a melyből közöljük a következőket ; »Isten szerezte nekünk e napot, ujjongjunk hát és örvendjünk azon.« (118. zsolt, 24. vers.) Kedves Atyámfiái 1 Szeretett Testvéreim! Dicső és magasztos ünnepet ül ma az egész magyar nemzet A honalapitás ezredik évfordulója, a magyar állaraélet ezredik születése napja ez, oly ün- nap, minőt megülni csak kevés nemzetnek jutott osztályrészül. Ezer esztendő! Mint egy rövid nap, mely gyorsan tűnik el az idő nagy tengerében: az Örökkévaló szemeiben, ki nem határolva időtől és tértől uralkodik a végtelenben ; puszta, semmit mondó szám az elvont tudomány előtt, mely az élettől távol szövi a gondolat fonalát; de egy örökkévalóság egy ember előtt, kinek megadatott visszapillantani a múltba és tanulni annak változó eseményeiből. Ezer esztendő! Hány meg hány nemzet pusztult el e hosszú idő alatt, hány meg háuy hatalmas birodalom bomlott szót, hány uj nemzet alakult azóta, hogy ismét letűnjék a föld színéről a magyar nemzet fennáll szilárdan, dicsőségesen1 változatlanul. Ezer esztendő! Mennyi öröm és mennyi bánat, mennyi győzelem és mennyi meggyaláztatás, mennyi szerencse és mennyi sorscsapás érte e nemzetet egy évezreden át, hányszor tört életére külső és belső ellenség, hányszor vérzett e hon a mély sebektől, miket orvtámadás avagy árulás ejtett rugókony testén, hányszor roskadt össze e nemzet az egyenetlen harcban, me.yet nála nagyobb, hatalmasabb népek ellenében küzdenie kelle . . . de ime — „bámulnak a népek és csodálkozástól elragadva néznek a föld fiai“ — büszkén egyenesedik fel mindannyiszor e nemzet, mert ereiben örök élet lüktet, mely nem engedi át az enyészetnek. »Nem halok megt — igy szól a bámuló világnak — »nem halok meg, hanem élni fogok és tanúsága leszek Isten csodatételeinek.« (118. zsolt. 17. vers.) Egy ezredéves múltnak dicsőségét ünnepli a magyar nemzet. És öröm és ujjongás hangzik végig e drága hon virányain és az ujjongás hangjai előtt, miként a kürt hangjaitól egykor Jericho várfalai, úgy omlanak össze a korlátok, melyek a magyar haza fiait párt, nemzetiség, nyelv és vallás szerint szakítják szét és az öröm mámorában csak a magyart látjuk a magyarban s testvérünkre ismerünk mindenkiben, ki velünk ünnepli a magyar nemzet szent ünnepét, imádja az Istent bármely templomban, beszéljen az hozzánk bármely nyelven, tartozzék az a közélet bármely pártjához. Oh, vajha soha se józanodnánk ki e boldogító mámorból, vajha örökké lobogna kebelünkben a hazafias lelkesedés szent lángja s a magyar nyugodtan nézhet elébe az uj évezrednek. Sülyedés és emelkedés, vereség és győzelem, elnyomatás és dicsőség, sorscsapás és boldogság, jó és balsors váltakozva képezik a nemzetek történetét és igy a mi ezeréves történetünket is. De mi kegyelettel zárjuk szivünkbe az egész ezredéves múltat, mert drága emlék nekünk e történetnek minden mozzanata és hálaimát rebegnek ajkaink e mai napon a nemzetek mindenható urához e történetnek minden eseményéért. .Mert jó és rossz csak a gyarló ember szemei előtt létezik a népek történetében, Isten mindentudása előtt az, amit mi rossznak tekintünk, csak eszköz nagy célok elérésére, s nem egyszer lesz nagy és a nemzetek életére áldásos hatású esemény kuforrása az, amit mi korlátolt tekintetünkkel csapásnak tartva, megsirattunk. Hálát, szívből fakadó mély hálát mondunk tehát néked, DÓpek és nemzetek ura, azért, hogy sorsunkat úgy intézted, ahogy végtelen bölcsesé- gedben intézni jónak láttad. Ha sújtottál, atyai kéz volt az, mely bünteti gyermekét, ha áldottál, a te kegyelmednek köszönjük azt meg. Hálát mondunk néked azért is, hogy sanyargattál (118. zs It. 21. vers) és keresztül vezetve minket a szenvedések iskoláján, edzetted erőnket, ■gyarapitottad ellenálló képességünket, hálát azért,
