Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-26 / 17. szám
VI. évfolyam. 17. szám. Szegzárd, 1896. április 26. TOLNAVARMEGYE _____________POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. _______________ El őfizetési ár : I Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » | Negyed évre . . I » 50 > Egy szám......................12 » I E lőfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD EOHNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a_ szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten metfátlapitot árszabály szerint számíttatnak. — A „Tolnavármegye“ szerkesztősége és kiadóhivatala április hó 20-ika óta a Budai-utca 1066. számú Koszoru-féle házba helyeztetett át. Épül a főgimnázium! Kétszáz éves óhaja teljesül végre Szeg- zárdnak és Tolnavármegyének, hogy a megye székhelyén főgimnázium létesüljön. A 17-ik század végén alapította az első algimnáziumot Mérey Mihály, szegzárdi bencés apát, mely a Rákóczy-kor zavarai közt megsemmisült. Később, 1761-ben a város az érdekelt szülők hozzájárulásával létesített algimnáziumot, mely a múlt század végéig állott főn. A mostani század első éveiben a megye vette kezébe az ügyet, hogy főgimnáziumot szervezzenek a megye székhelyén. Hoztak is sok jobbsorsra érdemes határozatot, lelkes fölhívásokat intéztek a megyebeli birtokosokhoz és minden rendű lakosokhoz, a minek csak az lett az eredménye, hogy vagy 20 ezer forint összegyűlt a gimnázium alap javára, de ismeretlen honfiak kezén nyom nélkül elkallódott. A 70-es évek elején ismét nagyobb erővel indult meg a mozgalom legalább is egy reálgimnázium létesítése érdekében ; később cistercitákat, majd a bencéseket igyekeztek megnyerni, hogy Szegzárdon gimnáziumot állítsanak fel — de sikertelenül. A kétszáz éves óhaj pium desiderium maradt Trefort és Csáky gróf minisztersége alatt is, kik nem voltak barátjai a gimnáziumok szaporításának; az előbbi azért, mert az intelligens proletariátus elem terjedésétől tartott, az utóbbi pedig azért, mert az egységes középiskola tetszetős eszméjének megvalósításán fáradozott. Végre Wlassics Gyula miniszter a megye és a város áldozatkészsége folytán teljesítette a kétszáz éves kívánságot és lehetővé tette azt, hogy a főgimnázium a mil- lennáris esztendőben végre-valahára tető alá kerül: az első és második osztály pedig a folyó év őszén már megnyittatik. Az őszinte elismerés és hála adóját kell lerónunk ez alkalommal is Simontsits Béla, volt alispánunk iránt, ki lelkesedéssel, erélylyel vezette a gimnázium létesítésére törő mozgalmat. Az ó csüggedetlen agi- tációjának volt eredménye az, hogy a vármegye százezerforintos alapítványával biztosította a főgimnázium létrejöttét, mert e nélkül a város mostoha anyagi viszonyai mellett manap is csak a pium desiderium állapotában sinlődnénk, s a főgimnázium megvalósításának ideje még mindig a bizonytalan jövő ködében rejtőzködnék előttünk; s lehet, hogy valamelyik csonka algimnáziumunk egészittetett volna ki főgimnáziummá ! A megye törvényhatósága és a város, valamint magánosok áldozatkészsége tette tehát lehetővé azt, hogy végre Szegzárd egy nagyfontosságu kulturális intézettel gazdagodott, mely hivatva van megyénk kulturális fejlődését előmozdítani s mely egyúttal székhelyének műveltségi színvonalát is emelni fogja s a város gazdasági viszonyainak javulására is jótékony befolyást fog gyakorolni. A napokban már megkezdik az állami főgimnázium épitését; egy impozáns épülettel szaporodik városunk, melynek csöndes fejlődése most már a század végén biztosítottnak látszik s ezentúl talán gyorsabb lépésekkel fog kibontakozni elhagyatott kis- városias jellegéből. Hálával kell megemlékeznünk tehát a főgimnázium létrehozásán buzgólkodó faktorokról, kik a közügy előmozdítása érdekében tett önzetlen fáradozásaik által Szeg- zárd fejlődésének alapjait biztosították, és kiknek neveit a szegzárdi gimnázium létesítése iránti kétszáz éves mozgalom történetében érdemes megörökíteni! VÁRMEGYE. — A központi választmány az 1897. évre érvényes országgyűlési képviselő választók névjegyzékének kiigazítása végett kiküldendő bizottság megalakítása végett május hó 9-én, az alispán, mint választmányi elnök vezetése alatt ülést tart. TÁRCZA Oh gyors időnek rohanó folyója. Oh gyors időnek rohanó folyója, Piciny sajkánkon vitetünk veled, Örömeinket habod elsodorja, Mint a beléd szórt rózsalevelet. Sziklák között vezet sokszor folyásod: Gondok sziklái közt mi életünk, Míg mély sírunkat egyszer csak megásod, Hol örömöt, bút, mindent feledünk. Ám hadd boruljon búra és örömre, Csendes felejtés, a te szemfedöd! Szív dobbanása, állj meg mindörökre, Ne tudd még azt se, hogy voltál előbb! A küzdelemnél jobb az enyhe béke, A születés napjánál á halál; Fáradt utasnak édes menedéke, Képed előttem mosolyogva áll. Csak egyet kérek ón, halál, tetőled, Csak egyet kérek tőled, Istenem, Hogy siri álmaimba is beszöjed, Mi Vesztatüz volt árnyék-éltemen! Lombhervadásban és virágnyilásban Dalt halljak rólad, égő szeretet, S a négy folyónál boldogulni lássam, S szabadnak, oh hon, a te népedet! SÁNTHA KÁROLY. Szebeni Mariska. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tároája. — Irta: Sándor József. Nem tudott már többet sírni. Az a két éjfél sötét szeme mélyen nyomult az üregeibe és a kéklő fekete sávoly a szeme aljában sziute ijesztővé tette. Már óra hosszat állott ott alvó gyermeke bölcsőjénél, nézte, nézte szunynyadó fiának mosolygó képét, mintha olvasná homlokáról nevető álmait. Aztán a gyermek arca elkomorult. Ijesztő álma lehetett, felébredt, nem hallgatott anyja csi- titó szavára. Szebeni Mariska keblére vette gyermekét, megcsókolta halovány arcát, megsimogatta bodros fürtjeit, aztán odavezette rendetlen dolgozóasztalához, leültette maga mellé és dolgozott és sóhajtott. Kopogás zavarta csendjében. Levelet hoztak neki. Hogy elolvasta, a bánattól megtörött asszony felemelte az ég felé szemeit és megeredt újra könnyeinek zápora. Mi jó volt e sirás! Mily fájdalmas szenvedés, a midőn az érzelmek bent szorulnak a szív fenekén és nem nyílnak meg a könnymirigyek, hogy kivezessék a marcangoló bánatot! Milyen édes az a sós könnycsepp, midőn a szív panaszkodni akar és nincs kinek, csak,a ki- ömlő könuypatak fakasztja ki a fájdalmat, viszi messze, el a szívből. És hogy kisírta magát, keblére ölelte egyetlen magzatát, bevezette belső szobájába, kivette a szekrényéből férje arcképét és ott nyomta rá égő csókját a kisded előtt. Két esztendős értelmes arcú fiúcska volt a gyermek. Apját alig ismerte. Amikor Tordafalvy Gerő megesküdött Szebeni Mariskával, az eskető pap kiejtette kezeiből a jegygyűrűt, a babonás hivők keresztet vetettek magukra és azt rebesgették, hogy nem is lesz áldás a házasságukon soha. Nem is volt. Pedig Szebeni Mariska azt hitte, hogy Gerő nélkül nem tud élni. Hogy könyörgött szegény jó anyja, kerülje ezt a lézengő korhelyt, a ki elprédálta gazdag apjának minden örökségét, — hogy rimánkodott, szakítsa szót szivében a szerelem szálait és adja kezét a jó lelkű Bodrogh Gézának. Szebeni Mariska Dem tudott lemondani Tordafalvyról. Pedig jól sejtő érzelme megsúgta neki, hogy ez az ember az örvénybe fogja taszítani. Hiszen alig is viszonozta halovány mosolyával szerelmes kifakadá- sait, nem is törődött vele valami sokat sóba. És amikor elkótyavetyélték még azt a kétszáz holdat is, utolsó romját annak a nagy kiterjedésű birtoknak, akkor megmondta Szebeni Mariskának, hogy most már ne számítson rá, mert nincs semmije, nem is tudná eltartani. És Szebeni Mariska lelkében nem tudott az okosság uralkodni a vak szerelmen, ügy! Ha a szerelmes leány tudna a jövőbe is látni! Hí az élet oly sok hatalmú rugó szálai nem romlanának meg mintegy parancsszavára a szerelemnek ! A szerelem az érzékek harca. Az agy eltompul, a gondolkodás egyetlen varázsszavára eláll és a felzaklatott szenvedélyek a kéjes érzésnek rabszolgái.
