Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
— Öngyilkosság. Sir József, szegzárdi pónz- ügyigazgatósági irattárnok, gyógyíthatatlan betegsége miatt, Monor-Zsigeren. Pestmegyóben lakó bátyjának irodájában forgópisztolylyal agyonlőtte magát. — Adakozás. A szegzárdi r. katb. óvodának N. N. 50 frtot küldött, mely adományért az egylet nevében hálás köszönetét fejezi ki D'óry Pálné elnök. — Körözések. A hódmezővásárhelyi kapitányság Fűtő Ferenc, dunaföldvári illetőségű hajóslegényt közrend elleni kihágás miatt körözteti. — Bórócz János, pálfai születésű 25 éves, napszámos, Budapesten, Bálvány-utca 18. sz. alatti lakásáról eltávozott s azóta nyoma veszett; a budapesti fő- kapitányság körözteti. Baranya vármegye alispánja Kalácsonyos Mária cigányasszonyt, kinek gyermekei állítólag Kurdon és Simontornyán születtek, vitás illetőségi ügyben körözteti. — Tüzek. Ozorán a Katona József tulajdonát képező úgynevezett Bertók-malomban tűz támadt, minek következtében az istálló, sertéséi s a méhes teteje leégett. Azonkivül egy szekér széna és egyéb takarmány is áldozatul esett a tűznek. A kár körülbelül 400 frt. Biztosítva volt. — Gyulajo- váncán is volt tűz a napokban, mely alkalommal Szabó János háza teteje égett le. Biztosítva volt. — Apa és fiú. Ábrahám József, bogyiszlói lakos jó példával szolgált a fiának: Megiauitotta lopni. Először Hajdú Sára, ottani asszonytól loptak el különféle ruhaneraüeket, s midőn látták, hogy ez milyen könnnyü kereseti mód, folytatták s Báli Antal szegzárdi lakostól is különféle ruha- nemüeket elloptak. De ezen már rajt vesztettek, mert a csendőrök kinyomozták a dolgot s a derék apát fiástul feljelentették a szegzárdi kir. járásbi roságnak. — Tánctanfolyam. Dobos Adolf, előnyösen ismert tánctanitó tegnap nyitotta meg az ovoda helyiségében ez évre tervezett farsangi tánctanfolyamát. — Garázda legény. Nagy hírnévnek örvendett Nagy-Doroghon Szabó József, ottani legény. Nem mintüa valami világra szóló hőstettet követett volna el, hanem azért, mert olyan verekedő gyerek nein voii az egész vidéken. Kerülte is mindenki, akit a sors összehozott vele, a korcsmában pedig sohasem talált mulató társat, mert azt rendesen megverte. De az a tudat, hogy tőle mindenki fél, még elbizakodottabbá tette, úgy hogy már azt hitte, hogy neki épenséggel nem kell tartania senkitől és semmitől. A napokban belépett Grünberg Sándor üzletébe és kikapva bicskáját, szivart követelt. Mig a megrémült kereskedő a szivarokat szedte elő, ó a bicskájával folyton szurkálta az állványokat, úgy hogy a kés bele is törött egyik deszkába. Midőn a szivarokat megkapta, azokat kevésnek találta s maga markolt bele a szivaros fiókba és úgy tömte meg vele zsebjeit. Most már szivar volt elég, tehát a vérszemet kapott legény pénzt is követeli. A kereskedő azonban, látva, hogy a követeléseknek nem lesz se hossza, se vége és ha most a követelt pénzt megkapja, biztos, hogy megint mást fog követelni, bátorságot vett magának s — kifutott a boltból és segítségért kiabált. Hanem arra már a legény is meggondolta magát s kereket oldott. De alig ért ki az utcára, végzetük arra hozta Sárvári János és Grósz Gyula, ottani legényeket, kikbe Szabó mindjárt bele is kötött. De ezek ki akartak térni előle, hanem ezt már ó nem engedte és előbb az egyiket, aztán a másikat véresre verte, sőt midőn észrevette, hogy Sárvári bemenekül a közeli Szalai István-féle házba, utána rohant és ha meg nem akadályozzák, bizonyára agyonüti, a hogy neki iramodott. A garázdálkodásnak csak úgy lehetett véget vetni, hogy valaki értesítette a csendőröket a dologról, kik is rögtön megjelentek a helyszínén s letartóztatták. — A paksi kir. járásbíróság pedig pártfogása alá vette. — Házvétel. Steiner Károly kereskedő megvette a „Tolnamegyei takarék- és hitelbanktól a volt Takler József-féle házat 4832 írtért. VIDÉK. — Tolnai llirek. A Duna vize néhány nap óta Paks és Baja közt rendkívülien árad. Budapestről lefelé megindult a jég s Baja fölött össze torlódott és a Duna vízállását hirtelen felszöktette. Most 450—500 cm. közt áll a viz. A tolnai Duna- ágot elzáró uj töltés alig képes tartani a vizet, mely ha igy marad, vagy még megárad, menthet- lenül keresztül szakad, illetőleg átlépi a gátat. Tegnap a tolnaiaknak a város alatti zsilipjét kellett megerősíteni, mert a viz átfolyt rajta. Egész éjjel és nap dolgoznak napszámosok és közmunkaerő. Most mentek 150-en az elöljárók és képviselő-testületi tagok ellenőrzése mellett munkába. Tegnap 200 zsákot sülyesztettek el a veszedelmes helyen. 1896. január 12. Az éjjel a faddi Dunaágban az ott levő tolnai malmok között a jégzajlás feldöntött egy malmot, mely elsülyedt. A viz áradása lassú, de folytonos. A viz emelkedése állandó, 600-ou felül Dombodnál. A hajó-állomás 150 cm.-rel viz alatt, a viz mossa már a töltés koronáját. 11 órakor Pakson alul Gerjen táján a viz 632 cm.-en áll. Az éjjel, ha változás a viz állásában nem áll be, Dombodnál a tolnai Dunaágot elzáró töltést átlépi a viz és először az ott levő malmokat teszi tönkre. Bogyiszlót ez idő szerint még veszély nem fenyegeti. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszék tanácsai 1896-ban. A szegzárdi kir. törvényszék ez évi első teljes ülését folyó hó 7-én tartotta. Ez alkalommal megalakult a fegyelmi bíróság. Elnöke: Selc József kir. törv. elnök, állandó helyettese: Ágoston István, kir. táblabiró. Rendes tagjai: ifj. Závody Albin és Biróy Béla kir. törvsz. bírák. — Póttagok: Kiss Károly és Kövessy Ödön, kir. törvsz. birák. Jegyző: Varjas Ödön kir. trvsz. aljegyző. A felebbezési tanács: Elnök: Selc József kir. törvsz. elnök. Rendes tagjai: Kiss Károly egyszersmind állandó elnök helyettes és Biróy Béla kir. törvsz. birák. — Póttagok: ifj. Závody Albin és Abay Leo kir. törvsz. birák. Jegyző : Kelemen Imre kir. trvsz. aljegyző. Az első folyamodásu polgári tanácsok. 1-s'ó tanács. Elnök : Selc József kir. törvszéki elnök Birák: Kiss Károly és Biróy Béla kir. törvsz. birák. 11. tanács. Elnök : Selc József, kir. törvsz. elnök. Bírók : ifj. Závody Albin, dr. Szabó Gyula és Abay Leo kir. törvsz. birák. Büntető tanács : Elnök : Ágoston István kir. táblabiró. Birók : Schmidt Imre, kir. törvsz. biró és Sebestyén Béla, kir. albiró. A telekkönyvi üg\ek Ítéletével Kövessy Ödön kir. törvsz. biró bízatott meg. 4 szegzárdi kir. törvényszéknél véglárgyalásra kitűzött bűnügyek: I3b6. évi január hó 14-én. Wälder Sándor ellen rágalmazás miatt. Rieszner Károly ellen véderő elleni vétség miatt. Wagner Anna és Kovács Józsefnó ellen lopás miatt. Vizi Imre ellen sikkasztás miatt. Gájer Ádárn és Kiefer Mihály ellen sikkasztás miatt. 1896. évi január hó 16-án. Horváth Imrónó ellen hatóság elleni erőszak miatt. Werner János és Schneider Borbála ellen csalás miatt. Bojás János ellen hamis vád miatt. Fischer Józsefnó ellen becsületsértés miatt. — Ég a kunyhó, ropog a nád... Igen szép nóta, kivált a mulató embernek. De borzasz-' tóan hangzik annak a fülében, a ki a nádfedelü; kunyhóban alszik és arra ébred, hogy fölötte ég a kunyhó, a tüzes nád pedig mind az ő fejére buli, a kunyhó belseje meg úgy tele vau már füsttel, hogy itt alig lesz menekülés, hanem igenis lesz nyomorúságos tüzhalál. — Ilyen állapotban találta magát a múlt óv októberében Fenyő József,; Jegenyés-pusztai kukoricacsősz, kire Máté János’ mezőőr-társa rágyújtotta a csőszkuoyhót és csak hajszálon függött, hogy benn nem égett. A szegi zárdi kir. törvényszék Máté Jánost, ki a gyujtif gatást bevallotta, de azzal védekezett, hogy nem boszuból, hanem csak tréfából gyújtotta rá társára a kunyhót, a btk. 422. §. I. pontjába ütköző, a 423. §. szerint büntetendő gyújtogatás bűntettéért a 92. §. alkalmazásával két évi fegyházra, 5 éjvi hivatalvesztésre és a bűnügyi költségek megfizetésére Ítélte. De úgy a vádlott, mint a kir. ügyész felebbeztek. A napokban érkezett meg a pécsi kir. táblától az Ítélet, mely Máté Jánost a rászabott büntetés alól felmenti, mert nem látta bebizonyít- tottnak a gonosz szándékot. TOLNA VÁRMEGYE. FARSANG. — A „Szegzárdi polgári olvasókör“ folyó évi január hó 25-én könyvtára javára a „Szegzárd szálló“ dísztermében zártkörű táncvigalmat rendez. Belóptidij szemólyenkint 1 frt. Kezdete 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A rendező bizottság tagjai: Rill József elnök, Nicsner Pál pónztárnok, Yinkovics Vince jegyző. Rendező bizottsági tagok : Angyal Alajos, Antal István, Bukovenszky József, Csízmazia József, Csapó Jenő, Erdődy Lajos, Hradek Dénes, Hauk Károly, ifj. Horváth József, Hájá Béla, Janibusz Gyula, Jilk László, Indrák Antal, Kliegl Béla, Kuncer János, Konkolyi István, Laurencsics Gábor, Mirth Gyula, ifj. Mihályffy József, Nemes Sándor, Nikitics Imre, Sipos György, Szókelyi József, Vatzek László, Vagner József, Vitkovics József, ifj. Zsig- mond Ferenc és Zavaros János. — Iíjusági bál Hőgyészen. E hó 8-án igen kedélyes és látogatott bált rendezett a hő- gyészi ifjúság az ottani nagyvendéglő dísztermében. Különösen emelte a bál fényét ama körülmény, hogy gróf Apponyi Géza nejével leányával szintén megjelent, s ott a táncolok közé vegyülve igen kedélyesen mulattak. A grófi család csak a késő éjjeli órákban távozott el. Jelen voltak : Grosch Etelka (Gyönk) Gutrung nővérek, Bauer nővérek (Hidegkút), Borbély Irma, Klein nővérek (Gyönk), dr. Holndonner Adolfné, Klimesch Antainé, Tóry Emilnó, Gutrung Jánosnó, Klein Endrénó, Grosch Józsfné stb., stb. — A tolnai önkéntes tűzoltó-egyesület folyó évi január bó 18-án tartja rendes évi tánc- mulatságát, ez alkalommal a „Tolnai kör“ újonnan épült helyiségében. Egyenruhában megjelenő tűzoltóknak a meghívó belépti jegyül szolgál, másoknak a belóptidij 60 kr. — Álarcos bál Tolnán. A tolnai csolna- kázó-egyesület január hó 29-ón tart álarcos tánc- estélyt, a „Tolnai kör“ helyiségeiben. — A bonyhádi szegények javára 1896. január h(f 18-án Konyhádon az „Arany oroszlán“ szálloda nagytermében zártkörű táncestéig tartatik. A rendező bizottság tagjai: Vénhárdt Péter a rend. biz. elnöke. A mment Adám pénztárnok. Blayer Adolf ellenőr. Beck János, Dürr József, Egermann Lipót, Fáik Jakab, Kohn Gyula, Fein Ignátz, Pol- lák Ignátz, Reich Jakab, Hirschfeld Miksa, Lővy Gyula. Szemólyjegy (karzatra is) 60 kr. Gsaládjegy 1 frt 50 kr. Jegyek előre válthatók Hoffer József és Holländer Ferenc uraknál, este a pénztárnál. Felülfizetések a jótókonycél érdekében köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — A tamásii izr. nőegylet pénztára javára folyó évi január 26-án Tamásiban a nagy vendéglő nagytermében zártkörű táncestélyt tart. A rendező bizottság tagjai: Hirsch Ignác elnök, dr. Gottlieb Salamon pénztárnok, Kis Ignác ellenőr. Donner Kálmán, dr. Fehér Soma, dr. Frankl Illés, Fröhlich Miksa, Goldschmiedt Arnold, Háhn Béla, Hónig József, Lőwensohn Gáspár, Merbl Mór, Pollatsek László, Schmidt Sámuel, Strasser Arnold, Strasser Vilmos, Strausz Antal, Wälder Mihály, Wurm Ignác. Kezdete 8 órakor. Belóptidij személyenkint 1 frt 50 kr; családjegy 4 frt. Szives felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Vidéki vendégek számára előzetes jelentkezés esetén a rendezőség készséggel rendel lakást. EGYLETEK. INTÉZETEK. — A szegzárdi polgári olvasókör 1896. év január hó 5-én tartott tisztujitásának eredménye: Elnök : Boda Vilmos. Alelnök : Adler N. János. Igazgató: Rill József. Ügyész: Dr. Steiner Lajos. Pénztárnok : Nicsner Pál. Könyvtárnok : Vitkovics József. Jegyző: Vinkovics Vincze. Számvizsgálók: Haja Nándor, Báter János. Választmányi tagok : Groszbauer Ferenc, Id. Zsigmond Ferenc, Jambusz Gyula, Id. Tóth Pál, Sipos Márton, Vatzek László, bnbetl Ferenc, Kaszás Kálmán, Hauk Károly, Nikitics Imre, Vilhelm Ede. Mikályfy Lajos. Póttagok: Molnár János, Angyal Alajos, Szekeres Lajos. — Boda Vilmos elnöki jelentéséből kiemeljük a következő fontosabb adatokat: a lefolyt 1895. évben a tagok létszáma volt az év elején 306 rendes és 35 vidéki, felvétetett az év folyamán 43 rendes és 2 vidéki, töröltetett az év folyamán 22 rendes és 1 vidéki, marad tehát a létszám 327 rendes és 36 vidéki tag. A házvótel alkalmával felvetít 8000 frt kölcsön 1895. év végével 1850 frlra apadt le. Az egyleti könyvtár tartalma ez idő szerint 718 kötet. 1895. évi forgalom volt 3779 frt 13 kr, kész- pénzmaradványa az óv végével 35 frt 38 kr. Tagdíj hátralék 1895. év végével 1416 forint. ______________________________________5. J