Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-29 / 13. szám
TOLNA VÁEME^YE. 1896. március 29, lóbb tárgyai is voltak, melyek sokféleségükkel imponáltak, buzditólag és müvelőleg is hatottak. Ezért ismételten köszönetét mondunk, s a szokatlan módból, melyben azt kifejezésre juttattuk, méltóztassek látni, bogy mi is mily nagy súlyt tulajdonítunk kiállításunkon történt részvételének. Kiváló tisztelettel stb. stb. Különben pedig az öltés szépségéért, kitűnő szerkezetéért s a eipészmestersógnek ar eredeti Singer varrógépekkel nyújtott sokféle szolgáltatásért szóló ajánlás mellett nyerte az aranyérmet. A gazdaközönség és a városi hatóságok figyelmét különösen az aszfaltburkolat célszerűségére hívjuk fel, a tavaszi idény alkalmával sok helyütt felmerülő nedves falak, lakások, pincék, raktárak szárazzá tételére. Nagy tért hódított már az aszfalt hazánk számos városában az utcák és közterek burkolásával, s mindenütt a legnagyobb elismerést vívta ki az ezt létesítő Magyar Aszfalt részvénytársaság. Az aszfalt macadam kocsiut-burkolat ezen társulat találmánya, melyre kizárólagos szabadalommal is bir, a legolcsóbb, legjobb és legtartósabb, a legjobb kockakő-burkolattal vetekedik, s könnyen és olcsón tartható jó karban, de készítési módjánál fogva annyira érdes felületű is, hogy az állatok és jármüvek a legkönnyebben és legbiztosabban közlekednek rajta, s az ország számos városában, hol eddig alkalmazták, mindenütt a legcélszerűbbnek bizonyult. A magyar aszfaltrészvénytársaság, Budapest, Andrássy-ut 80. sz., mely az aszfaltot saját biharmegyei bányáiban termeli, kívánatra költségvetéssel és árjegyzékkel díjmentesen szolgál. Az építtető közönség és az építész urak különös figyelmébe ajánljuk még Walla József mozaik- és cemeutáru-gyárát és építési anyag raktárát. (Budapest, VII., Eottenbiller-utca 13.) Legnagyobb készlete van itt: cement, és mozaik-lapoknak, keramit-, kelheimi és mettlachi lapoknak, terracotta építési díszítmények, kőfedélpóp, tűzálló- téglák, kőagyagcsövek, kóménytoldalékoknak stb. A cég vállalkozik mindenféle cement munkák elkészítésére is, nevezetesen granit-terrazó, betoniro- zások, cement- és inozaiklapokkali burkolások, csatornázások stb , elkészítésére, s az elvállalt munkákat szakértelemmel végezteti és azok tartósságáért kezességet vállal. Walla József jó hírneve országszerte ismeretes, végzett munkái és vállalatai teljes megelégedést nyertek mindenütt, mozaik- és cementáru gyára és építési anyagok raktára a legnagyobb és egyetlen a maga nemében s a megrendeléseket legjutányosabban képes eszközölni nagyszabású berendezésénél fogva. Díszesen kiállított képes árjegyzékét a cég kívánatra ingyen és bérmentve megküldi. KÖZGAZDASÁG. — Az első leánykiházasitási egylet m. sz. 1896. március 15-én, délelőtt x/2 10 órakor tartotta Schwarcz Ármin elnöklete alatt 33-ik rendes közgyűlését. Ezen intézet 33-ik igazgatási évében ismét örvendetes erkölcsi és anyagi sikereket mutat fel. Az évi jelentésből kitűnik, hogy a lefolyt évben 3099 tag 6341 jutalókrészszel Íratott be és magánjutalókok fejében 154,281 frt 47 krt fizettek ki. A mérlegszerüíeg kimutatott m. évi 200,118 frt 84 kr felesleggel a díjtartalék 1.111,684 frt 78 krra, a nászjutalók felemelési tartalék 67,034 frt 95 krra, a külön tartalék 26,813 frt 96 krra, a felesleg hányadok 21,035 frt 68 krra emelkedtek, összesen tehát 1.226,569 frt 37 krra növekedtek. E mérlegszerinti főösszeg két, az intézet tulajdonát képező, budapesti 4 emeletes bórházban, értékpapírokban és takarékpénztári betétekben nyeri fedezetét. A jelentést a közgyűlés tetszéssel fogadta, tudomásul vette és a felmentvónyt, a felügyelő bizottság indítványához képest, egyhangúlag megadta. Az igazgatóság javaslata egy hivatalnoki nyugdíjalap létesítése és 2100 frtnyi alapítási tőke kiutalványozása tárgyában szintén egyhangúlag elfogad'atott. Felügyelő bizottsági tagokká felkiáltással megválasztattak: Dr. Alexander Bernét, dr Simonyi Zsigmond, Basch Lajos, Hóger József, Leípniker Gyula és Weil Dávid J. Miután még dr. Murányi Ernő egyleti tas indítványára az összes igazgatásnak, de különösen Schwarz Ármin elnöknek köszönet és elismerés szavaztatott, elnök a közgyűlést berekesztette. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Köszönet nyilvánítás. Boldogult édes anyánk Özv. RILL JÓZSFFNÉ szül. BACH ROZÁLIA halála és temetése alkalmával az őszinte részvétnek azon megható nyilvánulásaért, melylyel a boldogult ismerősei és tisztelői eme szomorú gyászeset alkalmával fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, fogadják legbensőbb köszö- uetünket. Szegzárd, 1896. március 24. Rill József, Dr. Rill Ágost, Özv. Szigeth Alajosné, szül. Rill Mari, Pápay Gézáné, szül. Rill lanka. Meghaltak Szegzárdon: 1896. évi március hó 22—29-ig. Szabó Lajosnó, 51 éves, szivtúltengós. Özv. Rill Józsefné, 78 éves, aggkor. Szűcs István, 6 hónapos, görcsök. Tatai József, 4 éves, torokgyík. Kangonyi Istvánná, 69 éves, tüdőlégdag. Mitrovics Anna, 1 hónapos, görcsök. <3- a b o n a árak a legújabb tőzsdei jegyzés szerint Búza tavaszra 6.76., 6.77. Tengeri 4.12., 4-13. Zab tavaszra 6.22., 6.24. Szegzárdról indul reggel 7 óra 15 perekor, Budapestre érkezik délután 1 óra 45 perckor. Budapestről indul reggel 8 órakor, Szegzárdra érkezik délután 3 óra 15 perekor. Szegzárdról indul déli 12 óra 40 perekor, Budapestre érkezik este 8 óra 15 perekor. Budapestről indul délután 2 óra 45 perckor, Szegzárdra érkezik este 8 óra 28 perckor. HIRDETÉSEK. Kitűnő padló-máz! puha padlóra. Linóleum padló-zománc 3 árnyalatban Eisenstädter testvéreknél Bécsben. 0713. 3-4) Teljesen használatra kész, csinos és a célnak megfelelő 1 kilós dobozokban. Linóleum padló-zománc 1 óra alatt megszárad, pompás fényit, sima és repedésektől ment marad. Linoleum padló-zománc közvetlenül a dobozból mázolható fel. Linoleum padló-zománc használatra sokkal olcsóbb, mint a többi padló-fénymáz. Kapható minden nagyobb festék- és gyógyáru-üzletben. Főraktár: Zavaros Jánosnál Szegzárdon és Kiss Pálnál (Flórián J. utóda) Pakson. 1179/1896. Árverési hirdetmény. Duna-Földvár nagyközség hatá- iában kijelelt dunai szabadkikötő és az annak mentén megjelelt rakodó hely használatáért magas minisztérium által jó- váhagyott szabályrendelet szerint fizetendő díj szedési jog folyó évi ápril 24-től kezdődő egy évre nyilvános ár- verésen haszonbérbe fog adatni folyó évi ápril 9-én d. e. 10 órakor a községház tanácstermében. Miről a bérelni szándékozók oly megjegyzéssel értesittetnek, hogy az árverési feltételek a jegyzői irodában hivatalos óra alatt betekinthetők. Duna-Földvár, 1896. március 11. liskoltzi Imre, (1718. 3—3.) biró. •-$p-■% ■■Tűr - Sr J | Hirdetmény. g, Dunaszentgyörgyi bérgazdaságomon $ Kiserdő-pusztán, | egy 2 éves simmenth.ali, i anyahasban importált I tenyészbika | HW eladó. "^88 | BERGER MÓR, | (1711. 3-3) Tolna. | Tenycsz-tojások j 4 eredeti Brahma tyúkoktól darabja 15 4 ♦ krajcár ; fekete hollandi, fején fehér 4 4 búbbal biró tyúkoktól darabja 25 kr; 4 4 Hondans-tól darabja 25 kr; eredeti 4 4 stájer tyúkoktól darabja 15 kr: ezüst 4 4 Padnai-tól drbja 30 kr; Langshans-i 4 4 után drbja 30 kr; Prut-tyukoktól 4 4 darabja 30 kr; ezüst Wyaildottes-tól 4 4 drb 30 kr; olaszországi tyúkoktól 4 4 drb 30 kr ; törpetyukoktól darabja 4 4 30 kr; Cochinckina darabja 25 kr; 4 4 erdélyi meztelennyakuaktól drb 4 4 20 kr; Dorkings drb 25 kr; YokO- 4 ^ llama darabja 50 kr; Emdeni óriás 4 ^ ludaktól drb 1 frt; peckingi ka- | ^ Csáktól drb 20 kr; nagyfajta stájer ^ ^ kacsáktól darabja 20 krajcár. | 4 Én csak tiszta fajú szárnyasok 4 4 után küldök tény észtojást, melyek már 4 4 gyakrabban ki lettek tüntetve. Továbbá, 4 4 hogy valódi, tiszta fajuak, arról kezes- 4 | kedem. | 4 Pauly fiiksaj 4 (1714. 3—g.) Köflacli (Stájerország). A MAGYAR KIK. ÁLLAMVASUTAK (f§> GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE. BUDAPEST, József-körut 41. szám alatt. (.m Ajánlja a magy. kir. államvasutak gépgyárában készült g « z c s é p I o g a r n I I u r á i I, ipari célokra alkalmas „Compound“ lofcojMLOloiljait) és egyéb gazdasági gépelt.