Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-10-13 / 42. szám
1895. október IB. TOLNAVARMEGYE. B miszerint hátul valaki követi. Csak azt érezte egyszerre, hogy egy vastag bottal hátulról fejbe ütik. Erre ő visszafordult és kardot rántva, üldözőjére támadt. De ez gyors futásnak eredt. A finánc a kivont karddal utána. Ez a futás azonban csel volt. Mert midőn jó hosszú futás után egy néptelen mellékutcába fordultak, ott négyen állták útját az üldöző pénzügyőrnek s most egyszerre a támadóból támadott lett. Kardját elvették és azzal, meg a náluk volt botokkal úgy megverték, hogy azt gondolták, meghalt. — Hanem az orvosok még életet láttak benne és a szegzárdi kórházba küldték. Az utón találkoztak a vizsgálóbíróval és a járási orvossal, kik a hivatalos jelentés folytán kimentek boncolni. Kozma József a kórházban sokáig feküdt élet és halál közt, de mégis felgyógyult. A szegzárdi kir. törvényszék e hó 3-án foglalkozott ez ügygyei és a tettesek vezetőjét, ifj. Rein János bonyhádi lakost a btk. 301. §-ába ütköző s minősülő súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek nyilvánította s ezért a 302. §. alapján másfél évi börtönre, a 311. §. alapján káros részére 63 frt kártérítésre és a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte. TJgy az elitéit, mint a kir. ügyész felebbezést jelentettek be. 4 szegzárdi kir. törvényszéknél véglárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1895. évi október hó 15-én. Bérc János és Bérc Jánosnó ellen sikkasztás miatt. Mészáros István ellen hatóság elleni erőszak miatt. Apáti József, Gadányi György és Beréndi János ellen sikkasztás miatt. Bosnyák Uros, Kehr Péter, Plavsics Károly, Bosnyák Sándor és Kehr János ellen súlyos testi sértés miatt. Velis Játíos ellen rágalmazás miatt. 1895. évi október hó 17-én. Pók György és Móric János ellen hatóság elleni erőszak miatt. Szücsényi József Dani ellen sikkasztás miatt. Oberländer János és Luspai Sándor ellen lopás miatt. 31 Hírek. — A Garay szobor. A Szegzárdon felállítandó Garay szobor gipszmintázata Páriából megérkezett Budapestre, ahol az a képzőművészeti társulat csarnokában van kiállítva. E hó 10-én felülvizsgálták a mintázatot. A bizottság részéről megjelentek Zala György, Szegzárdról pedig: Fördös Vilmos kaszinói elnök és Totth Ödön biz. tag. A mintázatot a bizottság nem fogadta el, mert a lábak elhelyezése és kidolgozása nem sikerült. Egyébként a felfogás igen jó, a fej kitűnő és a költő özvegyének, ki szintén jelen volt. véleménye szerint a hasonlatosság és hűség is teljesen kielégítő. — Ezek szerint Szárnovszky uj mintázat készítésére utásittatik. első, derék feleségét, s mindennap emlegette, hogy bizony jobb volna azt a szegény asszonyt vissza hivatni. Bartay Magdában lassanként halványulni kezdett. az a nagyon erős demokrata érzelem. Úgy találta, hogy az ő finomabb lelke mégis csak iszonyodik ennyi durvaságtól, ennyi parlagiasságtól. Félt az urától és már nem szerette; hanem azért csak engedelmeskedett neki vakon, odaadással, hisz úgy se tehetett volna egyebet. Az asztalos aztán kezdett kimaradozni este a háztól. Rendesen kapatosán jött haza, s ilyenkor remegve várta mindig, micsoda uj gorombasággal, miféle szidalommal áll elő megint. Egyszer — lehet, hogy véletlenül történt, lehet, hogy már előbb is úgy beszélték meg — este az első feleségével találkozott a férj uram. Nagyon elkeseredhetett a szomorú viszontlátáson, mert leitta magát teljesen, s mikor hazatért, összetűzött Magdával, megütle- gelte a szegény asszonyt, még ki is kergette a szobából. Bartay Magda azon éjjel kinn siránkozott a konyhaajtóban., Kék volt a háta, megtépve a szép, szőke haja; azonfelül didergett a hűvös éjjelen, s úgy érezte, hogy a láz is kerülgeti. Beteg lesz holnapra, biztosan, nagy beteg. De hát lehet-e ő itt beteg ebben a házban ? Hogy az ura még durvább, még kíméletlenebb legyen iránta ? Kivonszolja az ágyból, s oda állítsa — Előléptetés. Az igazságügyminiszter Gre- csek Ede, szegzárdi kir. törvóuyszéki joggyakorno- kot a törökbecsei kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. — Kinevezés. Dr. Kővágó Sándor, gyöngyösi kir. járásbirósági aljegyző kineveztetett a gy'ónki kir. járásbírósághoz albiróvá. — A „Felhő Klári“ Amerikában. Az első newarki magyar műkedvelő és társalgó-egylet „Egyetértés,“ folyó évi szeptember 21-ón, szombaton a Morris ave. és 15 ave sarkán levő helyiségben előadta a „Felhő Klárit“-t, Rátkay szép népszínművét. — A „Balogfa“ fentartása. Dóry Pál, alispán a szegzárd bátaszéki ut mentén levő 6s szilfa- törzsei, mely béri Balogh Ádám történelmi emlékének kegyeletes megörökítése céljából emléktáblával van megjelölve, az idő viszontagsága ellen megóvni s fentartását s vele a nemzeti emléknek fen- maradását lehetőleg biztosítani óhajtván, utasította a központi járás főszolgabiráját, hogy a „Balogh-fa“ tatarozására nézve mielőbb helyszíni vizsgálatot tartson s annak alapján a kivitelre nézve javaslatot tegyen. Az alispán eme kegyeletes és hazafias ténye teljes elismerést érdemel s fényes tanúbizonyságát adja a történelmi jelentőségű emlékek fentartása és becse iránti kiváló érzékének. — Fölvétel erdőőri szakiskolába. A földmi- velósi miniszter Bárdos János, őcsényi lakost fölvette a királyhalmi erdőőri szakiskolába az orsz. erdei alap terhére. — Tanítói kinevezés. A vallás- és közoktatási miniszter Günz Gábor okleveles polgári iskolai tanítót és szegzárdi lakost, kinevezte a nagy- szőllősi állami fiúiskolához segédtanítóvá. — A jegyzői vizsga letételére, mely október 18- és 19-én fog megtartatni, eddig hatan kaptak engedélyt u. m. Eifert Lajos székesfehérvári, Kaufmann Mór értónyi, Dömötör Miklós dunaszent- györgyi, Zsidmond Elemér agárdi, Becht Ödön bonyhádi és Baján Lajos decsi lakosok. — Nlikó György mellszobra. Fránek János, az ismert ezermester boldogult Mikó György újvárosi plébános mellszobrát mintázta agyagból arckép után. A miniatűr szobor még nincs teljesen befejezve, de már is könnyen fel lehet ismerni, hogy kit akar ábrázolni. — Vasúti pótbejárás. A fehér- és tolnamegyei helyiérdekű vasutak adony-szabolcs-/aArí vonalának közigazgatási pótbejárása október 15-én kezdődik Duna Adony községházánál és befejezést nyer Pakson október 18-án. A kereskedelmi minisztérium részéről a pótbejárásnál Heim Sándor, miniszteri osztálytanácsos fog részt venni. — Kézi gyógyszertár. Tolnavármegye alispánja dr. Pécsvárady József decsi körorvosnak kézi gyógyszertár tartását engedélyezte. a munkához, mikor minden porcikája reszket a fáradtságtól, betegségtől? Ha itt marad, úgy érzi, akkor bizonyosan elpusztul. Menekülnie kell innen, ha szereti egy kicsit az életét. És Magda szerette. Megvárta, mig az asztalos oda benn elaludt. Akkor aztán belopódzott, csöndesen összeszedte a cókmókját: egy melegebb ruhát, néhány forintját, a mit az ura nem ivott még meg. Alig szürküllött, már is útnak indult. Nem mosolygós arccal, nem is vig dalolással. Az arca bizony hervadt, sápadt volt, az ajka meg dehogy nyílnék ma vig nótára. A falun végig sompolygott, aztán bezörgetett félénken a Bartay ház címeres, faragványos ajtaján. Tovább nem is tudott volna menni. A hogy meglátta az öreg, ismerős kaput, annak a karjába esett fáradtan, kimerültén. ... Es egy óv múlva Bartay Magda, a fiatal özvegy, aki a nagy betegség után még szebb lett, mint az előtt volt, kikosarazott egy jómódú ügyvédet azért, mert polgári volt a neve és alacsony a származása. Ellenben egy vasas kapitánynak kész örömmel odanyujtotta a kezét, mert az kamarás volt, s két száz évre fel tudta vinni a nemes őseit. B. L. — Gyilkos paradicsom. Megrendítő szerencsétlenség érte dr. Tarcsay Gyulát, a mindnyájunk által ismert szolnoki aljárásbirót- Öt éves fiacskája az alatt, mig édes anyja a szobában kis lánykáját etette, az udvaron játszott és nem vette észre, hogy ott egy bogrács paradicsom áll, melyet hülós végett tettek ki. A kis gyermek egyszer csak a bográcsba bele esett. Nagy kiabálására édes anyja kifutott és rémülve látta kis fia veszedelmét. A rögtön alkalmazott orvosi segély sem bírta a szerencsétlen gyermeket az életnek megtartani. Nagy kínok közt néhány napra rá sebeibe belehalt. Nagyatyja kívánságára a kis halottat Szegzárdra hozták, hogy itt a családi sírboltba temessék. A szerencsétlen család iránt Szegzárdon a részvét általános. — Meredi a hírneves illuziónista városunkba érkezett és ma és holnap előadást fog tartani a „Szegzárd Szálló“ nagytermében. Merelli ur művészetében már királyunk is gyönyörködött. Ügyessége által oly hirt szerzett, hogy az összes európai sajtó őt e szakmában legügyesebbnek ismerte el. Ajánljuk a közönség figyelmébe. — Tanitóválasztás. A bátaszéki községi iskolai VIII. sorszámú tanítói állásra Szauer István pusztakistengelici tanitó választatott meg. Vajay páter Szegzárdon. A néppárt egyik hizodalmas korifeusa, aki az országgyűlésen sület- len közbeszólásairól ismeretes, a napokban megjelent Szegzárdon is Änderte kakasdi plébános kíséretében, s több szomszédbeli papot is vártak az napra, mert valami konferencia-félét akartak tartani a mennyei üdvösséget nyújtó néppárt érdekében. A vándorapostolok azonban nem találtak nagyon meleg fogadtatásra ott sem, ahol gondolták, azért kénytelenek voltak a nagyvendéglőben elkölteni ebédjöket s délután tovább tiszteltek másfelé, ahol talán jámborabb hívekre akadnak gimplifogás dolgában. Vajay ur néppárti politikában házal és faluz megyénkben szerteszét, amit persze szivesen megcselekszik, mert a néppárt bő kasszájából szépen telik napidijra és útiköltségre. — Színház. Megírtuk múlt számunkban, hogy Jáni színtársulatának titkára még 'hetek előtt bérletet gyűjtött a közönségtől, a társulat mindamellett semmi hirt sem hallatott magáról. — Most Jáni János szinházdirektór lapunk szerkesztőjéhez irt levélben elmondja, hogy Bessenyei Lajos titkár ellen megtette már a följelentést a központi színházi bizottságnál, minthogy ő csak bérletek gyűjtésével bizta meg titkárát, de pénzfölvételre nem hatalmazta föl. Jelenti egyúttal, hogy a társulat e hó 19-én fogja megkezdeni működését. A magunk részéről csak azt jegyezzük meg, hogy az előzmények után éppenséggel nem vagyunk kiváncsiak Jáni ur társulatára és működésére. — Katonai lóvásár. A pécsi 8-ik honvódhu- szárezred parancsnoksága értesítette a megye alispánját, hogy október 12-én Duna-Földváron, október 14-én Szegzárdon, október 10-én Simontornyán, 16-án Pinczehelyen, 18-án Kurd-Osibrákon és október 20-án Dombóváron lóvásárt fognak tartani. — Fiu-e vagy leány ? Mulatságos tévedésben részesült vármegyénk egyik anyakönyvvezetője. Beállít hozzá a bába és bejelenti, hogy egyik sváb atyánkfia családi örömökben részesült s az újszülöttet Ferencre keresztelik. — Az anyakönyvvezető nagy elfoglaltsága miatt tévedésből leánynak irta be az anyakönyvbe az uj honpolgárt, amely hibát azonban a bába eltávozása után azonnal észre vett és a tévedést a jegyzet rovatba bevezette s igazolta, hogy az újszülött voltaképpen fiú. Másnap ismét beállitt hozzá a bába és nagy' bocsánatkórós közt bejelenti, hogy a tegnap bejelentett újszülöttet jobban megvizsgálták és csak most látják, hogy az nem fiú, hanem leány 1 Képzelhetni az anyakönyvvezető boszuságát, kinek a jegyzet rovatba eszközölt bevezetést most újra ki kellett volna igazítani, hogy az újszülött mégis csak leány, ahogy először bevezette és nem fiú. De már a furcsának látszott tévedés miatt a kiigazítást addig nem foganatosította, mig a különös esetet be nem jelentette a főszolgabírónak, ki aztán kiszállt a községbe és hatósági szemle utján constatálta végre, hogy az újszülött csakugyan leány! — Körözések. A paksi kir. járásbíróság becsületsértés miatt elitéit Sárközi Róza, 31 éves, mosónőt körözi A budapesti 8. kér. kapitányság cselédügyben marasztalt Molnár Mária, dombóvári születésű, 20 éves cselédet körözteti.