Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-09-15 / 38. szám
V. évfolyam. 3$. szám. Szegzárd, 1895. szeptember 15. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD HORNÉUL. SZÉKELY FERENC. Késiratok vittra nea adatnak. A lap szellemi rétzét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések it a szerkesztőséihez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: | Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » | Negyed évre . . I » 50 > Egy szám......................12 » | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I | hivatalon kiviül elfogad Krammer Yil- | mos könyvkereskedése Szegzárdon. A Habsburgok. Valami sajátságos végzet, valami titokzatos fátum leng a Habsburg dinasztia felett ! A sorsnak valami kiszámithatlan szeszélye, hogy a hatalmas nemzetiség, amelyet hatszáz év óta szerencse kísért, most egyszerre kegyvesztett lón a sorsnál, épen most, amikor nemcsak a Habsburgok legnagyobbikának fején van a korona, hanem amikor a trón békés, nyugodt és erős alapokon nyugszik I Évszázadok marcona viharaiban s világot dúló csaták fergetegóben trónok ösz- szedüítek, dinasztiák kivesztek; forradalmak, háborúk és visszavonások pusztítottak uralkodó családokon, csak a miénk, a Habsburgoké maradt rendületlenül a magaslaton. Meginogtak a trónok, lehullottak a koronák, kihaltak a dinasztiák, csak a mienk ragyog fennen, tisztán, mint a nap ! Oroszország hatalmas törzsét a nihilis- mus szuja rágja; Németorzságot, ez ifjú óriást, a sociálizmus miazmái emésztik; — amott a kárlisták, emitt egyebek, csak a Habsburgoknak trónja áll bizton, nyugodtan, mert a népek szeretetére van felépítve; ha közénk jön a király, szerető alattvalókra, hódolatteljes hívekre talál; itt nyugodtan hajthatja le fejét, magyar vállakon nyugszik, magyar szivek íelett, magyar kar oltalma alatt. S mégis, mily sajátságos végzet, mily titokzatos fátum 1 Az a korona, a mely annyi fényben ragyog királyunk fején, mert egy nemzet szeretetének szövétneke sugározza körül, az a korona régóta nem szállott apáról fiúra, s egyhamar nem is fog apáról fiúra szál- lani; s az a dinasztia, amely a legboldogabb lehetne, mert az egyetlen, mely igazság és méltányosság által népek szerétét, nemzetek rajongását érdemelte ki, az a dinasztia valóságos céltáblája a sors csapásainak. Szinte elmereng, szinte elméláz az ember ; valami kimondhatatlan hangulat üli meg a lelket, látva ezt a végzetet. Kezdve azon a golyón, a melyik bele- furódott a mexikói fegyverekből királyunk fivérébe, egészen addig a durranásig, a melylyel az a néhány grammnyi ólom be- lefuródott a ravatalon fekvő főherceg lábába, a Habsburgok története egy setét tragédia, a szerencsétlenségek egy végnélküli láncolata. A haza reménysége és büszkesége, a magyarok dédelgetett trónörököse, a kibe jövőnk minden bizalmát, állami fejlődésünk minden reménykedését fektettük, titokzatos halállal múlt ki. Röviddel utána titokzatos rejtélyesség- gel eltűnik a dinasztia egy tagja, egy liberális, modern gondolkozásu és nemes lelkű főherceg. Majd ismét lópaták alatt, a tajtékzó paripa patkóitól összegázoltatva végez egy szelíd lelkű rokona a királynak s ime most a nemzet becézett iQu főhercege, a daliás magyar levente, a délceg magyar főherceg elpusztult hirtelen, egy nyomorult vadmaoska nyomában 1 Micsoda sajátságos végzet, s mily titokzatos fátum ! A legmagyarabb főherceg fia! ’ A mi főhercegünk, aki közöttünk élt, ki magyar volt minden izében, ki apjától örökölve a magyar vért s a magyaros temperamentumot, magyar volt minden izében, s magyaros minden porcikájában. Kegyetlen játéka a sorsnak! József főherceg fájdalma a nemzeté, az ő családja vesztesége a mienk is 1 A mily megrendítő volt a szörnyű tragédia híre, ép oly kevéssé látszik még ma annak hordereje. A szivünkhöz volt nőve ez a fenyüszál legény, onnan tépte le a kegyetlen halál; a lelkűnkhöz volt forrva a lelke, .onnan* vesztettük el a nemzet sze- mefényét: mert hiszen szegény szerencsétlen László főherceg volt hivatva József főherceg örökébe lépni 1 Nagy, messzireható tervek s remények fűződtek e 20 éves ifjúhoz! Nagy, nemzetekre kiható álmokat szőttek fent Bécsben ... s ime remények után csalódás, álom után keserű ébredés — vége, mindennek vége! Elteszik őt ősei mellé a szent Zsig- mond kápolna kriptájába, de emléke mienk marad ! Együtt gyászoljuk mi őt a mi főhercegünkkel, az ö fájdalmába belevegyül TÁRCZA. Sir az erdő hulló lombja, Mintha egy-egy bus könny volna; Mintha volna bánat gyöngye Lepergő mohos göröngyre. Sir a tájék, dél lakója; Eöltözik a fecske, gólya; Örömünk is reményt vesztve, Elköltözött messze, messze ! Sir az ég, azt siratgatja, Hogy lehullott szép csillagja; Elborul, a gyászt felölti. S könnyét zápormódra önti. — Magyaroknak szép hazája, Hol reményed koronája P Örömödnek édessége P Csillagodnak fényessége ? Elvesztetted, sirba tetted, S beborult az ég feletted; Édes anyánk, Magyarozszág, Beh szomorú is az orcád 1 Beh sokat mért rád az Isten, Hogy búgonddal erősítsen A ki szeret, mind elhagy tán? Ki marad a hűek fogytán P I De jó- vagy balsorsod legyen: Minden fiad esküt tegyen, Hogy él-hal a jó anyáért, A szegény magyar hazáért! Sántha Károly. HZata. Irta: Halasi Viktor. Az utcasarkon álló nagy kávéház ajtajában ül a kis Kata már egy óra óta. Jobb karjával mintegy átöleli a körtével és kajszin barackkal telt kosarat, balkarja fárdatan, hanyagul csügg alá. Azok a villogó, nagy szemek belemélyednek a csöndes, nyári homályba, mintha kutatnának, fürkésznének valamit. A kis Kata ábrándozik, a kávóház elég hangos. Gigánybanda húz ábrándos, kesergő magyar nótákat, egy mulató társaság pedig halk énekszóval kisérte. Kata csak félfüllel hallgatja a muzsikát, notázást, nap napután oda lenne része, egy hónap ótaárulgat már gyümölcsöt azon a sarkon minden este. Lelke másfelé kószál. Először haza tér a csendes otthonba, hol anyja és testvérei aggódva várják azt a néhány krajcárt, a mit a gyümölcsért összeszed. Hogy kapaszkodott ruhájába a négy éves Milike, hogy ő is megy árulni Kata nénivel. De lebeszélte kis testvérkéjét, mert már néhányszor magával vitte s a szabad levegőn csakhamar elszunnydt az egész nap futkározó kis leány, aztán mikor felköltötte, hogy már hazameanek, mindig keserves sírásra fakadt. Most már sajnálja, hogy mégis nem hozta magával, hogy ha csak néhány percre is megkeserítette kis testvérkéjét. A többi gyermekek már aludtak. Feri, Pista és Jancsi a tavaly eltemetett apa ágyában, Tinike a mamáéban. Ismételten megcsendült lelkében anyja gondos figyelmeztetése. — Csak vigyázz magadra, édes gyermekem, jó légy. Rögtön jer haza, mihelyt eladtál egy két hatos árát. Sokáig ne maradj és ne állj szóba senkivel. Nem volt már annyira gyermek, hogy meg ne értette volna anyja szavait. Szegény ember lánya 15—17 éves korában, sót hamarabb is, mindent tud már. Meg aztán napról-napra látja a kihívó viselkedésű, cifra utcalányokat, ügy fél tőlük, mikor elrohannak mellette, mintha attól tartana, hogy ha ruhájuk megérinti az ő szegényes ruháját, már azáltal is megmérgezik, megrontják ártatlan lelkét, ügy megremeg még arra a gondolatra is, hogy hátha belőle sem lesz egyéb. Egyszerre végig borzongatja a hideg, mintha az a langyos levegő egy pillanat alatt dermesztővé, fagyossá válnék. Néhány ember közeledik feléje a szomszédos utcából.
