Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-09-08 / 37. szám
V. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. 37. szám. Szegzárd, 1895. szeptember 8. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez Intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számi (tatnak. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre . . . 3 » — » (Negyed évre . . I » 50 » Egy szám. .... 12 > I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. A jövő feladatai. (P-i. H-e.) El kell ismernünk, hogy a Bánffy-kormánynak minden egyes tagja dolgos, szorgalmas férfiú, a kik valóban nem ismerik a tétlenséget, de még a nyugalmat ! sem. Hisz rossz éleként ezt a Bánffy-kormányt elnevezték „hivatalnok-minisztériumnaka melyet akár bóknak is vehetnek a Bánffy- kormány tagjai abban az értelemben, hogy valamennyien rátermett szakemberek, kik előkelő szakképzettségüket és hosszas hivataloskodásuk alatt szerzett megbecsülhetetlen gyakorlati tapasztalataikat vitték hozományképpen az egyes minisztériumokba. Akik közelebb ismerik aí egyes minisztériumok ügykezelését és a most ott folyó szorgos munkásságot, azt mondják, hogy az összes miniszteri tisztviselők között legtöbbet dolgoznak maguk a miniszterek. Az is igaz, hogy annyi dolga sem akadt egyetlen minisztériumnak sem, mint ennek a Bánffy-kormánynak, mely nemcsak a folyóügyeket van hivatva elintézni, hanem ránehezedik suiya az előző kormányok által kezdeményezett, de félben maradt közgazdasági, kulturális, törvénykezési, közigazgatási reformoknak is. Ehhez járul a közel jövőben szintén szőnyegre kerülő nagy fontosságú tárgy, az Ausztriával való közgazdasági és pénzügyi kiegyezés előkészítése, mivel a decenniumos szerződés lassanként lejár és újat kell kötni. A milleniumi kiállítás és a vele kapcsolatos ügyek; a főváros rendezése, az egyházpolitikai törvények életbeléptetése, melyek már ugyan mint folyó ügyek szerepelnek a miniszteri munkarendben, de egymagukban nagyon elégségesek volnának a kormány tagjainak teljes elfoglalására. A pénzügyi kérdések, a valuta rendezése mindinkább égetővé válik és az ez idei gazdasági év berekesztése sem kecsegtet oly kilátással, mint az előző évek. Most tehát csakugyan helyén van egy „Beamter-miniszterium,“ amely a részletes kérdésekhez ért és rendelkezik azzal a kipróbált munkaerővel, mely az ilyen detail- szerü, de alapjában mégis fontos kérdések elintézésénél okvetetlenül megkivántatik. Azt el kell ismerni mindenkinek, kormánypártinak és ellenzékinek egyaránt, hogy ez a Bánffy kormány becsületes tevékenységet fejtett ki eddig, holott még. mindig csak kezdetén van a munkájának. Helyzetét az is súlyosbítja, hogy némely dolgokban kétszeres munkát kell végeznie. így az egyház- politikai törvények végrehajtásánál is. Menynyivel könnyebb volna a dolga, ha már az általános közigazgatás rendezve volna, milyen egyszerűen, quasi unó ictu be lehetne abba illeszteni az anyakönyvi intézményt, mig azt most külön kell szervezni addig is, mig eljutunk a közigazgatás végleges rendezéséig. Minden lépten-nyomon újabb és újabb nehézségekkel kell találkozni, melyeknek leküzdése nem csekély leleményességet és ügyességet tételez fel. Ebben a tekintetben éppen nem akarunk szemrehányást tenni az előző kormányoknak. Hisz aíS'aopan/-kormány program mjában, amelylyel a szabadelvű párt, mint hivatalos programmjával ment az 1894-iki választási küzdelmekbe, ott állott mindenekelőtt a közigazgatás államosításának végleges rendezése, melyre nézve kísérlet is tétetett és nem a Szapáry-kormányon és a szabadelvű párton múlt, hogy az nem sikerült. Ugyancsak Szapáry Gyula gróf, a szabadelvű párt egyhangú - helyeslése között, azzal toldotta meg ezt a programmot, hogy a közigazgatás rendezése után az egyházpolitikai reformok, nevezetesen az állami anyakönyvek behozatala következik, melynek folyománya lett volna a házasságjog rendezése, bár erről Szapáry Gyula gróf részletesen egyszer sem nyilatkozott miniszter- elnök korában, később pedig azzal argumentált a kötelező polgári házasság és az állami anyakönyvek behozatala ellen, hogy ezek csak a közigazgatás végleges rendezése után következhetnek. A helyes adminisztráció kifogástalan berendezése és egyöntetű menetének biztosítása szempontjából csakugyan igaza volt Szapáry grófnak, de politikailag nem volt igaza és ebbe bele is bukott, mert a mindinkább égetővé vált egyházpolitikai konfliktust meg kellett mindenek előtt szüntetni. Ezt a nagy bajt radikális gyógymód alkalmazása nélkül tovább hagyni politikailag a legnagyobb hiba lett volna, melyet később helyrehozni nem is lehetett volna. Erre a radikális karára vállalkozott a Wekerle-kormány, melynek egész erejét és tevékenységét felemésztette az egyházpolitikai reformok törvényhozási munkája, azok törvénybe iktatása. A Wekerle-kormány mű* ködésének politikai súlyát, fontosságát és bámulatos sikereit nem is tagadhatja senki. Az óriási politikai probléma, melyre az előző kormány vállalkozni sem mert, meg van oldva. Az egyház és az állam közötti konfliktus teljesen el van intézve és pedig a nemzet közvéleményének teljes megnyugtatására és ez a felfogás és közérzület mindinkább tért kezd hódítani még azok körében is, kik az egyházpolitikai reformokat a törvényalkotás stádiumában a legerélyesebben, mondhatni késhegyig menve, ellenezték. Most már nincs komoly és számba- vehető politikai vagy közéleti tényező, ki TÁRCZA. AZ ANYA.* Tenger sok a gondja a szegény anyának: Küldözgeti a pénzt katona-fiának. Megáll az ajtóban, némán, szólni nem mer, Olyan szánnivaló, olyan rongyos ember. De az anyja felsír, két karjába zárja, Csókolja, — keresgél a ládafiába — Egy-egy huszas, tallér . . . Évről esztendőre Takargatta szépen; jó lesz szemfedöre. ők az ügyefogyottak, az együgyüek; a másik asz- szonyt keres, mert szüksége van rá, néha azért, hogy a bázatájékát rendben tartsa, néha — hogy legyen kivel kifizettetnie adósságát. Az ilyen házasulandót mondják aztán a mai világban okos embereknek, mert bát fejével kormányozza szivét és nem megfordítva. Tizes is, százas is akad a levélbe ■— Ninos már otthon kalács, nem jut pecsenyére. Uj levelet hoznak a szegény anyának, Uj levelet visznek katona-fiának, Egyes is, ötös akad a levélbe — S nincsen már a háznál sóra, sem kenyérre. Földjét rég más szántja, régen más kaszálja, De sebaj 1 hisz fián az Isten áldása. Hadhagy, már főhadnagy, kapitány egy évre S el is jön már érte, úgy irta, ígérte. Most küldene csak még! Do nincs egy falatja, Könyjeit az üres levélbe hullatja. És már könyje sincsen, osak a választ várja, Kötszer is elszalad egy nap a postára. Nem jön. semmi, semmi . . . De fia betoppan: Nem katona, koldus; talpig csupa rongyban. * Megjelent a „Magyar Szalonéban is. Szerk. Veszi, fut, beváltja, olcsón elprédálja, Hadd legyen szegénynek legalább ruhája, Egy jó vacsorája .... BODNÁR ISTVÁN. Hymen praktikája. Égy sokat tapasztalt kínai bölcs Írja valahol, hogy: Igen kellemetlen dolog, ha az asszony a férje hátához veri a cserépedényeket; mely mondás igen jó megkülönböztető tehetségre enged következtetni. íme ez a bölcs vagy másfél ezer éve alusz- sza már álmát a sárga tenger partján s amit mondott, még mindig igaznak tartják a nősülók s vigyáznak rá, nehogy később részük legyen e kellemetlenségből. Ez az elővigyázat szüli aztán a válogatást. Mert házasodni tudvalevőleg két szempontból szoktak az emberek. Az egyik oltárhoz vezeti a nőt, mert szerelmes bele; ezekre azt mondják, hogy Az ilyen az, aki válogat. Ismeri a város és a környék minden lányos családját, kellő tudomással bir összeköttetéseik és befolyásuk, nem különben vagyoni állapotukról. Feje valóságos élő telekkönyv, a legutolsó dátumig s a birtok és teher- lapok adatait csodálatos pontossággal benhordja a kis ujjábán. Az ily szempontból meginditott bajszában aztán mi természetesebb, minthogy a szegényebb szívnek jut a legutolsó szerep. De azért a trónvesztett király még az ily küzdelem zajában is felemeli szavát s figyelmet ébreszthet; a házasulandó gondolkodóba esik és válogatni kezd a választottak között. íme — az ember mindig annyira ember marad, hogy elhatározásának igazi forrása mégis a szív marad. Csakhogy legtöbb esetben nem a korlátlan hatalma, hanem a fegyelmezett szív, amely hódolattal elfogadja az útbaigazítást s tisztelettel megkérdezi az észtől: Kit méltóztatik parancsolni, hogy szeressek ? Ha erre olyan köny- nyü volna a felelet!
