Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1895-08-04 / 32. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE. 1895. augusztus 4. S éppen azért, mivel azt lelkemben a legma­gasabb helyre helyeztem, oly nehéz nekem a válás, azért oly mély az éri hálám, s azért oly bensőség- teljes az én köszönetem. S itt elsősorban főispán ur ő excellenciájához fordulok, kinek bölcs kormányzata idejére esett fő­jegyzői működésem egész tartama, hogy köszöne­tét mondjak neki azért a szives jóakaratáért, mely­ben engem részesítve hivatali kötelességeim telje­sítésében, — melyre nézve tisztviselő társaimnak is sok köszönettel tartozom — erősebbé tenni, hatá­lyosabbá segiteni kegyes volt. Most pedig szabad legyen a tek. törvényha­tóság iránti elmulhatatlan hálámnak legbensőbb ér­zéssel kifejezést adni. Jeltelenül marad mögöttem az ut, melynek végére értem; — de megtalálom lelkemben az egyensúlyt abban, hogy nem csak hírnév koszorúja ad jogot homlokunkat emelve hordani, de a ki kö­telességét erejéhez képest híven iparkodott teljesí­teni — megnyughat lelkében az is. S talán nem hivalkodás elmondanom, hogy oda adtam mind az a csekélyét, a mit a sors lel­kemnek adott, s nem tartottam meg magamnak semmit — csak önérzetemet. Itt tűnt el az ifjúság rövid tavasza fölöttem, itt éltem le férfikorom javát, voltak örömeim, volt keserűségem, de ez nem érintheti hálás odaadásom hűséges érzetét, melylyel Tolnavármegye közönsége iránt viseltetni soha meg nem szűnöm. A vármegyének ideiglenesen kezeimre bízott pecsétjét, tekintettel arra, hogy az alispáni szék be­töltése a mai közgyűlés napirendjére van tűzve, van szerencsém ő nagyméltóságának a főispán urnák, s a tek. törvényhatósági bizottságnak kezeihez ezennel visszabocsátani. < Zajos éljenekkel megszakított beszéde után 7otth Ödön, a bizottsági tagok nevében a követ­kező klasszikus szépségű és magas színvonalon álló beszédben búcsúzott a derék főjegyzőtől: Nagyméltóságu főispán ur! Mélyen tisztelt közgyűlés! Az elismerésnek és az érdem méltatásának azon szép kijelentése után, mely őnagyméltósága részéről megnyitó beszédében foglaltatott és a bu- csuzásnak azon meghatóan szívhez szóló szavai után, melyek Madarász Elemér — körünkből tá­vozó, — tisztelt főjegyzőnk részéről, ki fájdalom, ma utoljára vesz részt közgyűlésünkben, elhangoz­tak, úgy érzem t. közgyűlés, hogy mi, Tolnavár­megye köztörvényhatóságának tagjai, kik évek hosz- szu során át tanúi voltunk a derék munkának és lelkes tevékenységnek, melyet távozó főjegyzőnk vármegyénk közéletében oly valódi önfeláldozással * * meg népének azt, arait Ígértek. Egyszer aztán el­lopták tőle azon okmányokat, amelyekkel be tudta volna igazolni a bécsi kormány Ígéreteit. — Janku holt emberré lett. Elméjére fátyol borult, — s a havasok királya, akihez nemrég az osztrák és orosz tábornokok követei jártak, — furulyázva bolyongott az országutakon, buját borral, pálinkával altatva el. — 1872-ben halt meg. A csekei gör. kel. temp­lom mellett van egy óriási tölgyfa, amely arról ne­vezetes, hogy ez alatt tanácskoztak cinkosaikkal együtt Hóra és Eloska oláh harambasák. — Ezen fa alatt nyugszik Janku Abrahám. — Sírkövére ez van vésve: Avram Janku Adv. Pref. Leg. Gem. Rom. in ann 1848—49 f 1872. (Janku Abrahám ügyvéd, a román nemzeti sereg főparancsnoka 1848—49.) * * 4« Tehát a Hóra és Eloska fája alá temették a havasok királyát. „Nem jól tették — mondja Róthy Lajos, a kinek egy érdekes közleményéből vettem a Jankura vonatkozó adatokat — nem jól tették, mert az ő emléke csak szánalmat kelt, nem undort, mint ama vérengző szörnyetegeké. „De mégis jól tették — folytatja Réthy. — Azt hirdeti ama sir a nagy tölgyfa alatt, hogy sze­líd érzésű ember, ha a Hóra útjára lép, a Janku- sorsa lesz az osztályrészed kifejtett, nem maradhatunk szótlanul a bucsuzásnak ezen érzékeny jeleneténél. Mielőtt azonban ezen megválás fontos jelen­tőségére reflektálnék, mindenekelőtt bocsánatot ké­rek a t. közgyűléstől, hogy behatása alatt ezen érzéseknek éppen én, e tisztelt testület egyik leg­igénytelenebb tagja bátorkodom szót emelni e ko­moly pillanatban. De én, mint közéletünk egy régi munkása, ismerem Tolnavármegye közönségének emelkedett közszellemét, mely a maga részéről is mindenkor kész méltatni a derék munkát és a valódi érdemet, és tudva azt is, hogy az egyén elszálló szavának súlyt és nyomatókot úgy is csak az alkotmányos összesség, a t. közgyűlés sanctiója adja meg, vol­tam bátor felemelni szavamat. A közélet útját és az azon való haladás he­lyes irányzatát t. közgyűlés bő tapasztalatai szerint az életnek, a történelem világítja meg legbiztosab­ban a múltnak reflexióiban. Tolnavármegye története a legjobb útmutató e tekintetben. Mert szeretett vármegyénk története, t. uraim, a chauvinizmus legtávolabbi árnyalata nélkül el­mondhatjuk, mi magunk, fényes története az al­kotmányos szabadság és nemzeti létünkért itt meg- küzdött hazafias szellemi harcoknak. Nem egy azon eszmék közül, melyek állami­ságunk alkotmányos fejlődésének mai alapjait ké­pezik, e teremben hangzott fel legelőször. Jegyzőkönyveink lapjairól pedig egy szép és magasztos igazság tárul eléuk, drága hagyománya­ként elődeinknek. És ez abban áll t. közgyűlés, hogy amint Tolnavármegye közönsége mindenkor szívesen és nemesen előlegezte a bizalmat azoknak, kik jogos és törvényes érdekeinek szolgálatára vállalkoztak, úgy nem habozott soha egy percig sem elismeré­sének, sőt hálájának kifejezést adni az érdemesek és távozók iránt, lettek legyenek azok kicsinyek vagy nagyok a közélet szervezetében. Ily momentumát a közérzület megnyilatkozá­sának, éljük mi is ma t. közgyűlés. Egy derék munkása közéletünknek Madarász Elemér főjegyzőnk búcsúzott ma tőlünk, hogy lel­kének világával s szivének erejével a közélet egy más terén szolgálja a közt. Távozása nagy fájdalmat és méltó sajnálko­zást kelt. De nem illenék az a t. testület méltóságához, melynek nevében szólani bátorkodom, ha a banális dicsőítés szóvirágait nyújtanám neki a vállás e pil­lanatában. Tiltja ezt individuális érzésem is, mely csak az igazság hangoztatására készt. De megvagyok győződve t. uraim arról, hogy a mértéktelen dicséret ellen tiltakoznék magának t. barátunk lényének szerénysége is. Munkája különben sem volt a forum zajos viadala. Az ő munkája t. közgyűlés a szótalan, a zaj­talan cselekvés és a hűséges kötelesség teljesítés kőtörése volt. Mely kőből szobrok nem épülnek ugyan, de kockái e kőnek erős alapzatát képezik a közelismerésnek. Egy elfogulatlan visszatekintés hivatali mű­ködésére meggyőz bennünket arról, hogy a köte- lességhűek derék csoportjához tartozott. Egy pillantás jegyzőkönyveinkbe pedig fénye­sen igazolja azt, hogy egész erejével egy férfiúhoz illően töltvén be hivatását, közügyeinknek lelkes munkása és érzéseinknek hű tolmácsa volt. E jegyzőkönyvek néma lapjain ugyanis nem csak közigazgatásunk legfontosabb kérdéseinek ala­pos és lelkiismeretes megoldását találjuk meg, de megtaláljuk ott t. közgyűlés névtelenül bár, de félre ismerhetetlenül a ragyogó feliratokban lángoló sza­vait a lelkesedésnek, vagy sajgó rezgéseit a honfiúi fájdalomnak a szerint, a mint szeretett vármegyén­ket, a drága hon ez élő ízületét öröm vagy bánat érte az idők folyásában. Egyszóval t. közgyűlés, Madarász Elemér tá­vozó főjegyzőnk igaz munkával szolgálta meg ,a bizalmat, melyet Tolnavármegye közönsége neki adott. Jutalmat, fényt és díszt mi nem adhatunk neki viszonzásul. Jutalma a kötelesség hű teljesí­tésének megnyugtató öntudata. Mi tisztelt közgyűlés, mint törvényhatóság, mint a társadalom minden rétegeinek egyeteme, mi csak elismerésünket és köszönetűnket szavaz­hatjuk meg annak, ki híven szolgálta ügyünket. Fogadja tehát t. uram Tolnavárraegye közön­ségének elismerését és köszönetét hűséges szolgá­lataiért, és vigye magával uj pályájára, — melyen kulturális fejlődésünk egy korszakot alkotó reform­jának bevezetésénél az igazi szabadelvüség és lel­kiismereti szabadság nemes munkásai közé lépett, — elismerésül a múltért, és biztatásul a jövőre azon biztosításunkat, hogy Tolnavármegye közönsége nem feled, és híven megőrzi a becsületes munka em­lékezetét. Isten vezérelje önt sok sikerrel uj pályáján, és éltesse soká erőben és egészségben. Éljen Madarász Elemér 1 7otth Ödön beszéde mély benyomást keltett a közgyűlés tagjaiban, mert a nála megszokott szó­noki -vervevel előadott beszéd a mi megyénk terme­iben is méltó és megérdemelt föltünést keltett. A távozó főjegyző érdemei az ő ékes szavú és tar­talmú dús beszédében megelevenedve domborodtak ki, a közgyűlés előtt felejthetetlenné tették azt a pillanatot, midőn a lelkesedés önként kitörő élje- neivel adóztak a kitűnő szónoknak úgy, mint a megye munkás és elévülhetetlen érdemeket szerzett főjegyzőjének. Az óljenzaj lécsillapulta után dr. Frühwirth Jenő, tamásii ügyvéd Tamási község nevében, mint a város szülöttét búcsúztatta, szívből jövő és me­legségtől áthatott beszédben, melynek elhangzása után maga a főispán szólott és szintén melegen méltányolta a valóban ünnepelt főjegyző kiváló ér­demeit, a lelkiismeretes munka, szorgalom és tehet­ség egyik kiemelkedő alakját mutatván be a főjegy­zőben, s egyúttal közhelyeslések közt indítványozta, hogy a távozónak a megye szolgálatában kifejtett elévülhetetlen érdemei jegyzőkönyvileg is megörö- kittessenek; azonkívül pedig 7otth Ödön, nagy tet­szést keltett beszéde egész terjedelmében fölvétes­sék a közgyűlés jegyzőkönyvébe. A közgyűlés eme megható jelenetei után tu­domásul vették a vármegye főjegyzőjének, mint al­ispánhelyettesnek nagy gonddal és mindenre kiter­jedő figyelemmel készített félévi jelentését, mely a nála megszokott alapossággal nyújt tiszta áttekin­tést a megyei közélet minden mozzanatáról. Ha­sonlóképen tudomásul vették a közigazgatási bizott­ság jelentését, a számonkérő szék és az időszaki pénztári vizsgálatokról fölvett jegyzőkönyveket. Ezek befejezte után a főispán bejelentette, hogy az üresedésben lévő alispáni állásra egyedül Döry Pál, a völgysógi járás közszeretet, és tiszte­letben álló főszolgabirája jelentkezett; a főispán e kijelentését kitörő és meg- megújuló lelkes éljen­zés követte és igy kinyilvánította az elnöklő főis­pán, hogy Döry Pál 7olnavármegye alispánjává közfelkiáltással mogválasztatott. Az egyhangúlag megválasztott alispán éljen­zések kíséretében azonnal letette a hivatalos esküt, melyet Madarász Elemér főjegyző olvasott föl előtte. A főispán azután átadta az uj alispánnak a megye jelvényeit; Döry Pál pedig a következő, nagy hatást keltett és sokszor éljenzésekkel meg­szakított, valóban magas szárnyalásu programmbe- szédet mondotta el a közgyűlés színe előtt: Nagyméltóságu Főispán ur 1 Tekintetes törvényhatósági Bizottság 1 Midőn a tekintetes törvényhatósági bizottság imént nyilvánított s engem felette megtisztelő bi­zalmával s előttem mindenkor parancsként jelent­kező elhatározásából e helyet, melynek birlaló- ját törvényeink a „vármegye első tisztviselőjévé“ avatták elfoglalom : Erkölcsi szükségét érzem annak, hogy a tek. törvényhatósági bizottság iránt 18 évi vármegyei szolgálatom küzdelmeiben erőssé nőtt s e pillanat­ban egész lényemet uraló mély hálaérzetem őszinte constatálása s köszönetem tiszteletteljes nyilvánítása mellett azon indító okokról is megemlékezzem, a

Next

/
Thumbnails
Contents