Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-08-04 / 32. szám
4. TOLNA VÁRMEGYE. 1895. augusztus 4. S éppen azért, mivel azt lelkemben a legmagasabb helyre helyeztem, oly nehéz nekem a válás, azért oly mély az éri hálám, s azért oly bensőség- teljes az én köszönetem. S itt elsősorban főispán ur ő excellenciájához fordulok, kinek bölcs kormányzata idejére esett főjegyzői működésem egész tartama, hogy köszönetét mondjak neki azért a szives jóakaratáért, melyben engem részesítve hivatali kötelességeim teljesítésében, — melyre nézve tisztviselő társaimnak is sok köszönettel tartozom — erősebbé tenni, hatályosabbá segiteni kegyes volt. Most pedig szabad legyen a tek. törvényhatóság iránti elmulhatatlan hálámnak legbensőbb érzéssel kifejezést adni. Jeltelenül marad mögöttem az ut, melynek végére értem; — de megtalálom lelkemben az egyensúlyt abban, hogy nem csak hírnév koszorúja ad jogot homlokunkat emelve hordani, de a ki kötelességét erejéhez képest híven iparkodott teljesíteni — megnyughat lelkében az is. S talán nem hivalkodás elmondanom, hogy oda adtam mind az a csekélyét, a mit a sors lelkemnek adott, s nem tartottam meg magamnak semmit — csak önérzetemet. Itt tűnt el az ifjúság rövid tavasza fölöttem, itt éltem le férfikorom javát, voltak örömeim, volt keserűségem, de ez nem érintheti hálás odaadásom hűséges érzetét, melylyel Tolnavármegye közönsége iránt viseltetni soha meg nem szűnöm. A vármegyének ideiglenesen kezeimre bízott pecsétjét, tekintettel arra, hogy az alispáni szék betöltése a mai közgyűlés napirendjére van tűzve, van szerencsém ő nagyméltóságának a főispán urnák, s a tek. törvényhatósági bizottságnak kezeihez ezennel visszabocsátani. < Zajos éljenekkel megszakított beszéde után 7otth Ödön, a bizottsági tagok nevében a következő klasszikus szépségű és magas színvonalon álló beszédben búcsúzott a derék főjegyzőtől: Nagyméltóságu főispán ur! Mélyen tisztelt közgyűlés! Az elismerésnek és az érdem méltatásának azon szép kijelentése után, mely őnagyméltósága részéről megnyitó beszédében foglaltatott és a bu- csuzásnak azon meghatóan szívhez szóló szavai után, melyek Madarász Elemér — körünkből távozó, — tisztelt főjegyzőnk részéről, ki fájdalom, ma utoljára vesz részt közgyűlésünkben, elhangoztak, úgy érzem t. közgyűlés, hogy mi, Tolnavármegye köztörvényhatóságának tagjai, kik évek hosz- szu során át tanúi voltunk a derék munkának és lelkes tevékenységnek, melyet távozó főjegyzőnk vármegyénk közéletében oly valódi önfeláldozással * * meg népének azt, arait Ígértek. Egyszer aztán ellopták tőle azon okmányokat, amelyekkel be tudta volna igazolni a bécsi kormány Ígéreteit. — Janku holt emberré lett. Elméjére fátyol borult, — s a havasok királya, akihez nemrég az osztrák és orosz tábornokok követei jártak, — furulyázva bolyongott az országutakon, buját borral, pálinkával altatva el. — 1872-ben halt meg. A csekei gör. kel. templom mellett van egy óriási tölgyfa, amely arról nevezetes, hogy ez alatt tanácskoztak cinkosaikkal együtt Hóra és Eloska oláh harambasák. — Ezen fa alatt nyugszik Janku Abrahám. — Sírkövére ez van vésve: Avram Janku Adv. Pref. Leg. Gem. Rom. in ann 1848—49 f 1872. (Janku Abrahám ügyvéd, a román nemzeti sereg főparancsnoka 1848—49.) * * 4« Tehát a Hóra és Eloska fája alá temették a havasok királyát. „Nem jól tették — mondja Róthy Lajos, a kinek egy érdekes közleményéből vettem a Jankura vonatkozó adatokat — nem jól tették, mert az ő emléke csak szánalmat kelt, nem undort, mint ama vérengző szörnyetegeké. „De mégis jól tették — folytatja Réthy. — Azt hirdeti ama sir a nagy tölgyfa alatt, hogy szelíd érzésű ember, ha a Hóra útjára lép, a Janku- sorsa lesz az osztályrészed kifejtett, nem maradhatunk szótlanul a bucsuzásnak ezen érzékeny jeleneténél. Mielőtt azonban ezen megválás fontos jelentőségére reflektálnék, mindenekelőtt bocsánatot kérek a t. közgyűléstől, hogy behatása alatt ezen érzéseknek éppen én, e tisztelt testület egyik legigénytelenebb tagja bátorkodom szót emelni e komoly pillanatban. De én, mint közéletünk egy régi munkása, ismerem Tolnavármegye közönségének emelkedett közszellemét, mely a maga részéről is mindenkor kész méltatni a derék munkát és a valódi érdemet, és tudva azt is, hogy az egyén elszálló szavának súlyt és nyomatókot úgy is csak az alkotmányos összesség, a t. közgyűlés sanctiója adja meg, voltam bátor felemelni szavamat. A közélet útját és az azon való haladás helyes irányzatát t. közgyűlés bő tapasztalatai szerint az életnek, a történelem világítja meg legbiztosabban a múltnak reflexióiban. Tolnavármegye története a legjobb útmutató e tekintetben. Mert szeretett vármegyénk története, t. uraim, a chauvinizmus legtávolabbi árnyalata nélkül elmondhatjuk, mi magunk, fényes története az alkotmányos szabadság és nemzeti létünkért itt meg- küzdött hazafias szellemi harcoknak. Nem egy azon eszmék közül, melyek államiságunk alkotmányos fejlődésének mai alapjait képezik, e teremben hangzott fel legelőször. Jegyzőkönyveink lapjairól pedig egy szép és magasztos igazság tárul eléuk, drága hagyományaként elődeinknek. És ez abban áll t. közgyűlés, hogy amint Tolnavármegye közönsége mindenkor szívesen és nemesen előlegezte a bizalmat azoknak, kik jogos és törvényes érdekeinek szolgálatára vállalkoztak, úgy nem habozott soha egy percig sem elismerésének, sőt hálájának kifejezést adni az érdemesek és távozók iránt, lettek legyenek azok kicsinyek vagy nagyok a közélet szervezetében. Ily momentumát a közérzület megnyilatkozásának, éljük mi is ma t. közgyűlés. Egy derék munkása közéletünknek Madarász Elemér főjegyzőnk búcsúzott ma tőlünk, hogy lelkének világával s szivének erejével a közélet egy más terén szolgálja a közt. Távozása nagy fájdalmat és méltó sajnálkozást kelt. De nem illenék az a t. testület méltóságához, melynek nevében szólani bátorkodom, ha a banális dicsőítés szóvirágait nyújtanám neki a vállás e pillanatában. Tiltja ezt individuális érzésem is, mely csak az igazság hangoztatására készt. De megvagyok győződve t. uraim arról, hogy a mértéktelen dicséret ellen tiltakoznék magának t. barátunk lényének szerénysége is. Munkája különben sem volt a forum zajos viadala. Az ő munkája t. közgyűlés a szótalan, a zajtalan cselekvés és a hűséges kötelesség teljesítés kőtörése volt. Mely kőből szobrok nem épülnek ugyan, de kockái e kőnek erős alapzatát képezik a közelismerésnek. Egy elfogulatlan visszatekintés hivatali működésére meggyőz bennünket arról, hogy a köte- lességhűek derék csoportjához tartozott. Egy pillantás jegyzőkönyveinkbe pedig fényesen igazolja azt, hogy egész erejével egy férfiúhoz illően töltvén be hivatását, közügyeinknek lelkes munkása és érzéseinknek hű tolmácsa volt. E jegyzőkönyvek néma lapjain ugyanis nem csak közigazgatásunk legfontosabb kérdéseinek alapos és lelkiismeretes megoldását találjuk meg, de megtaláljuk ott t. közgyűlés névtelenül bár, de félre ismerhetetlenül a ragyogó feliratokban lángoló szavait a lelkesedésnek, vagy sajgó rezgéseit a honfiúi fájdalomnak a szerint, a mint szeretett vármegyénket, a drága hon ez élő ízületét öröm vagy bánat érte az idők folyásában. Egyszóval t. közgyűlés, Madarász Elemér távozó főjegyzőnk igaz munkával szolgálta meg ,a bizalmat, melyet Tolnavármegye közönsége neki adott. Jutalmat, fényt és díszt mi nem adhatunk neki viszonzásul. Jutalma a kötelesség hű teljesítésének megnyugtató öntudata. Mi tisztelt közgyűlés, mint törvényhatóság, mint a társadalom minden rétegeinek egyeteme, mi csak elismerésünket és köszönetűnket szavazhatjuk meg annak, ki híven szolgálta ügyünket. Fogadja tehát t. uram Tolnavárraegye közönségének elismerését és köszönetét hűséges szolgálataiért, és vigye magával uj pályájára, — melyen kulturális fejlődésünk egy korszakot alkotó reformjának bevezetésénél az igazi szabadelvüség és lelkiismereti szabadság nemes munkásai közé lépett, — elismerésül a múltért, és biztatásul a jövőre azon biztosításunkat, hogy Tolnavármegye közönsége nem feled, és híven megőrzi a becsületes munka emlékezetét. Isten vezérelje önt sok sikerrel uj pályáján, és éltesse soká erőben és egészségben. Éljen Madarász Elemér 1 7otth Ödön beszéde mély benyomást keltett a közgyűlés tagjaiban, mert a nála megszokott szónoki -vervevel előadott beszéd a mi megyénk termeiben is méltó és megérdemelt föltünést keltett. A távozó főjegyző érdemei az ő ékes szavú és tartalmú dús beszédében megelevenedve domborodtak ki, a közgyűlés előtt felejthetetlenné tették azt a pillanatot, midőn a lelkesedés önként kitörő élje- neivel adóztak a kitűnő szónoknak úgy, mint a megye munkás és elévülhetetlen érdemeket szerzett főjegyzőjének. Az óljenzaj lécsillapulta után dr. Frühwirth Jenő, tamásii ügyvéd Tamási község nevében, mint a város szülöttét búcsúztatta, szívből jövő és melegségtől áthatott beszédben, melynek elhangzása után maga a főispán szólott és szintén melegen méltányolta a valóban ünnepelt főjegyző kiváló érdemeit, a lelkiismeretes munka, szorgalom és tehetség egyik kiemelkedő alakját mutatván be a főjegyzőben, s egyúttal közhelyeslések közt indítványozta, hogy a távozónak a megye szolgálatában kifejtett elévülhetetlen érdemei jegyzőkönyvileg is megörö- kittessenek; azonkívül pedig 7otth Ödön, nagy tetszést keltett beszéde egész terjedelmében fölvétessék a közgyűlés jegyzőkönyvébe. A közgyűlés eme megható jelenetei után tudomásul vették a vármegye főjegyzőjének, mint alispánhelyettesnek nagy gonddal és mindenre kiterjedő figyelemmel készített félévi jelentését, mely a nála megszokott alapossággal nyújt tiszta áttekintést a megyei közélet minden mozzanatáról. Hasonlóképen tudomásul vették a közigazgatási bizottság jelentését, a számonkérő szék és az időszaki pénztári vizsgálatokról fölvett jegyzőkönyveket. Ezek befejezte után a főispán bejelentette, hogy az üresedésben lévő alispáni állásra egyedül Döry Pál, a völgysógi járás közszeretet, és tiszteletben álló főszolgabirája jelentkezett; a főispán e kijelentését kitörő és meg- megújuló lelkes éljenzés követte és igy kinyilvánította az elnöklő főispán, hogy Döry Pál 7olnavármegye alispánjává közfelkiáltással mogválasztatott. Az egyhangúlag megválasztott alispán éljenzések kíséretében azonnal letette a hivatalos esküt, melyet Madarász Elemér főjegyző olvasott föl előtte. A főispán azután átadta az uj alispánnak a megye jelvényeit; Döry Pál pedig a következő, nagy hatást keltett és sokszor éljenzésekkel megszakított, valóban magas szárnyalásu programmbe- szédet mondotta el a közgyűlés színe előtt: Nagyméltóságu Főispán ur 1 Tekintetes törvényhatósági Bizottság 1 Midőn a tekintetes törvényhatósági bizottság imént nyilvánított s engem felette megtisztelő bizalmával s előttem mindenkor parancsként jelentkező elhatározásából e helyet, melynek birlaló- ját törvényeink a „vármegye első tisztviselőjévé“ avatták elfoglalom : Erkölcsi szükségét érzem annak, hogy a tek. törvényhatósági bizottság iránt 18 évi vármegyei szolgálatom küzdelmeiben erőssé nőtt s e pillanatban egész lényemet uraló mély hálaérzetem őszinte constatálása s köszönetem tiszteletteljes nyilvánítása mellett azon indító okokról is megemlékezzem, a