Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-07-21 / 30. szám
V. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. 30. szám. Szegzárd, 1895. július 21. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellem) részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséihez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » | Negyed- évre . . I » 50 > Egy szám; .... 12 » | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- [ hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Emlékezzünk régiekről! A történelmi társulatnak ezt a jeligéjét vettem mottóul, midőn fölelevenitek egyet-mást a régi, kedélyes időkből, melyek után a mi elégedetlen öregeink sóhajtozva néha visszakivánkoznak. Pedig bizony nincs mit irigyelni a mai nemzedéknek a század elején élt emberek sorsán, mert a páltza-ütések és kegyetlen megverettetések akkortájban nagyon könnyen hullottak a szegény jobbágyok és „nemtelenek“ testi mivoltára. Nem is olyan régen, még 1807. évben „jószágveszteségen“ kívül 24 „páltza- ütésre“ Ítélték azokat az iparosokat, kik cifrán kivarrott szűrt vagy nagy karimáju kalapot merészeltek csinálni; s.ezt a vaskalapos rendeletet a mi kedélyes őseink „közbátorságra célózó. intézet“-nek nevezték el, azzal a furcsa, de nem okszerűtlen indokolással, hogy „a cifra szűrök drága péiizen való szerzése a lopásra ösztönt és a cselédek bérek haszontalan felemelésére alkalmatosságot adna; a nagy karimáju kalap pedig a gonosztevőknek tsak személyeket és ábrázatjukat takargatná.“ Mai nap hasonló irányú kormányrendelet bezzeg egész ribilliót okozna az iparosok és iparkamarák körében, s egész jeremiádokat lehetne olvasni a szabad ipar tönkresilányi- tása miatt. Bizonnyára országos congresz- szusokat ülnének a szürszabók és kalaposok az ipargróf elnöklete alatt és valóságos hadi lábra állnának az átkos kormány ellen, mely az egyéni szabadság és szabad ipar ellen ilyen vétkes merényletet merne elkövetni. A századeleji mesterember pedig mukkanni sem mert a megye ilyen rendeleté ellen s megélt a cifra szűr és nagy karimáju kalap készítése nélkül is. Hogy a „kegyetlen megverettetések“ szintén nagyon divatoztak a XIX. század elején, arra elég - bizonyíték az az egy pár mutatvány, melyet az 1807.'évi közgyűlési jegyzőkönyvből, sok más közül, a mai kor emberének okulására és épülésére fölemlíthetek. így a többi között a jegyzőkönyv egyik helyén ez olvasható: „Konstánczer János bognármester, “Wagner Péter kalapos, Hau- pecht Ferenc kötélgyártó és Subert József asztalos sexárdi lakosok nemes és nemze- tes Sápi Zsigmond ur, selyem Fabrikának v. inspectora által történt kegyetlen és kemény megverettetésekért, amint a könyörgő levélhez mellékezett visum repertum megmutatja, elégtételt, gyógyításokra pediglen tett költségeknek megtérítésekre említett Sápi urat kényszerittetni alázatossan kívánják.“ És, mint a következmények mutatják, alázatos könyörgésökbek nem lett foganatja, mert nem kaptak elégtételt és a kegyetlen és kemény megverettetések rajtok száradtak. Egy másik helyen pedig : „ Jáger Panna szexárdi lakos Ns. Traiber Istvánnak kölcsönzött egy kila tiszta búzának vissza- adattatásáért és általa lett kegyetlen megve- rettetéseért elégtételt magának kiszolgáltatni alázatosan esedezik.“ Majd tovább a következő passus olvasható : „Böltskei Helység, elöljárói, királydaróci Daróczy Antal ur által, Helység Birályán méltatlanul a végett lett kemény megverettetéseért, hogy forspontot tüstént, amidőn fentnevezett Daróczy ur által kiván- tatott, a mezei munka súllyá miatt ki nem állíthatott, A— elégtételért -alázatosan könyörögnek. “ Perczel Gábor ellen meg a faddi esküdtek panaszkodnak kegyetlen megveret- tetésük miatt. Egyik közgyűlés alkalmával pedig Pos- gay Lipót uramra panaszkodnak következőképpen: „Salamonfalvay Rimanóczy István ur, Hitvesén végben vitt Nemes Posgay Leopold ur által szörnyű Istent káromlások között irtóztató kegyetlen megverettetéseért elégtételt alázatosan könyörög.“ Ugyancsak néhány sorral alább: „a görbői malomban levő Szabó István németi lakos Posgay Leopold által végbevitt iszonyatos megverettetése miatt panaszkodik.“ Ilyen s ehhez hasonló panaszok egy- egy év folyamán 40—50 esetben olvashatók a közgyűlési jegyzőkönyvekben, s a fentebbi példákat csak annak illusztrálására hoztam föl, hogy a század elején az egyéni szabadság fogalmait nem igen tartották tiszteletben a mi dicső elejink s az ököljog még a legelterjedtebb módon és megtorlat- lanul ülte uralmát. Vagy mit szólnak a humanitás szolgálatában fáradozó hölgyeink ahhoz, hogy 1807. évben a „megyebéli fogságban raboskodó Lieben Máriának, ki is testi gyön> gesége miatt a megítélt korbácsoknak elszenvedésétől kegyesen feloldoztatni kivánó könyörgő levelét“ vagy négy ízben is beadta a megyéhez, de siket füleknek könyör- gött; mert dacára, hogy Mosetig András, megyei physicus, constatálta, hogy a sze-r gény nó „nagyon gyönge testállásu,“ és „talán más állapotban is vagyon“: a hu- manismus nagyobb dicsőségére hetenkint kikapta porcióját a korbácsütésekböl. A táblabirói igazságszolgáltatás illusztrálására pedig elég fölemlítenem azt az esetet, hogy szegény Wolf Mátyás paksi zsidó, ki az utcából jóhiszemüleg 11/2 ölet elfoglalt, „példamutatásképpen“ 16 erős pálca-ütéssel büntettetek. Egyszóval azok a „régi jó idők“ a mai kor gyermekének szemüvegén nézve nagyon is sötét árnyat vetnek a század eleji humanizmusra és civilizációra. Mai nap már alig lehet elképzelni, hogy a letűnt 80 év alatt a közszabadság és igazságszolgáltatás mennyire haladt, s csak ilyen épületes dolgok olvasása után tudjuk eléggé méltányolni a mai jogrendszer áldásait. Midőn a „nemtelen“ civilek ilyen gyakorta részesültek, „kegyetlen megverettetó- sekben,“ elképzelhetjük, hogy a katonáknak mit kellett kiállaniok akkor, midőn még mai nap is napirenden vannak a Diószeghy- féle katonai brutálitások. A század elejéről való közgyűlési jegyzőkönyvek csakúgy hemzsegnek a katonaszökevények köröztetésétól; nincs az a közgyűlés, amelyben a katonai hatóságok 50— 60 „szökevény katonát“ ne köröznének, akik természetesen a betyárvilág elkeseredett tagjait szaporították, mert vadonban, üldözött vadakként kellett rejtőzniök, hogy a katonai büntetések borzasztó szigorától megmenekülhessenek. Valóságos hajtóvadászatokat tartottak ezekre a szerencsétlenekre, mit az egyik kormányrendelet következő szavakkal bizonyit: „A csavargó és szökevény katonáknak gyakortább való megvadá- szásokról és elfogattatásokról, a véghelyeken levő erdőket főképpen hajtsák meg“ Ilyen üldözések természetesen még jobban előmozdították a közbátorság veszélyeztetését, mert a rejtőző katonaszökevényekből kikerült „szegény legények“ az életfentartás ösztönétől sarkalva, kénytelenek voltak erőszakos módon tengetni életűket. Hogy a közerkölcsiségi állapotok is eléggé csehül állottak a század elején, arról tanúskodik az a körülmény, hogy magában az 1807-ik esztendőben majdnem 100 jámbor férfiú panaszkodik azért, hogy hitves társa hütlenül elhagyta és nyomtalanul eltűnt; hasonlóképpen a faképnél hagyott asszonyok is megszökött férjük körözteté- seért könyörögnek. Vagyis ezekből a hevenyészve kikapott adatokból is eléggé meggyőződhetünk arról, hogy a mai közviszonyok a régiekhez képest óriási mérvben javultak, s nincs okunk visszasírni azokat a sokszor hány- torgatott régi boldog időket; sőt inkább bízvást elmondhatjuk róluk: régi dicsőségünk maradj csak az éji homályban ! Székely Ferenc.
