Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-04-28 / 18. szám
V. évfolyam. 18. szám. TOLNAVÁRMEGYÉ POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD HŐKNÉL. SZÉKELY FERENC. Szegzárd, 1895. április 28. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz* lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 . — » Negyed évre . . 1 > 50 > Egy szám. . . . .12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Választási előjelek. (yc.) A múlt csütörtökön lefolyt nyitrai képviselőválasztás ismét a szabadelvüpárt győzelmével végződött. A klerikális ellenzék vezére, a Don Quichotte-szerii hősködéséről és nagy zajt ütő kirohanásairól híressé vált Zichy Nándor gróf és neki vadult szatellesei kroko- dilus könnyeket sírnak Csáktornyán, Bony- hádon és Nyitrán Összedőlt kártyaváraik omladékai fölött, mint ama bizonyos Má- rius ur Carthagó romjain! De kesergésük nem hat föl az egekig; csúfos vereségük nenr rendíti meg a világrendet ; mert bukásuknak nem volt egyéb eredménye, mint hogy hatalmas summa papi és főúri pénz hiába szóratott szét az alkoholra szomjuhozó tótocskák között. Az a haszna tehát megvolt a néppárt harcias szellemű urai fiaskójának, hogy az éhező és szomjuhozó Szvatopluk-utódok és Efurbán- imádók néhány jó napot láttak a főpapi s főúri fölös pénz segedelmével, mert máskor ennek a nagy vagyonnak hasznát ők, az éhező tótok úgysem igen látják. Humanistikus szempontból véve, talán nem is igen ártalmas a klerikális ellenzék időnkénti csatározása, mert legalább ilyen módon az a nyomorgó, éhező nép mégis hozzájut némi főpapi és főúri pénzhez és élelemhez, amitől különben rendes viszonyok között felkopnék az álla. Legalább a valláserkölcsi, népnevelési és közjótékonysági célok gyakorlására alapított dúsgazdag püspöki javadalmak jövedelmei ilyenkor — valódi rendeltetésükre jutnak annyiban, — hogy egy pár jó napot szereznek a különben koplaló népnek. Istennek tetsző cselekedetet művelnek tehát a néppárt kétszínű lobogója alatt lelkesülő főpapok és főurak, ha az ilyen alkalommal minél pazarabbul részesítik a szűkölködő népet az ó fölöslegükből, melyekből csöndes viszonyok közt az a szegény nép, — melylyel pártjuk nevét feldíszíteni szívesek voltak, — vajmi keveset lát; okosabb dolognak tartván magasabb élvezetek és gyönyörök kultiválásával foglalkozni. Egyéb kár tehát a nyitrai kudarc alkalmával nem érte az országot; mert a kárvallók csak maguk a klerikális vitézek lehetnek, kik eredménytelenül nyitották meg duzzadó pénztárcáikat. A nép intelligens részének s a választók javának volt annyi lelki eréje, hogy hangzatos, üres jelszavak által nem hagyták magokat eltán tori itatni a szabadelvű zászló alól, mely nem elérhetetlen és csábitó túlvilági reményekkel kecsegteti híveit, hanem földiboldogulásuk megvalósítására komolyan és lelkesedéssel törekszik; azon intézményeket akarja megvalósítani, melyek az embe riség általános boldogulására vezetnek s azon elvek és eszmék diadaláért küzd, melyek a nép fölvilágosodásának, művelődésének és anyagi jobblétének előmozdítására szükségesek. Ez a nyitrai kudarc ismét üdvös leckéül szolgálhat a néppárti hin törekvéseknek ; mert jó lélekkel nem mondhatják azt, hogy a kormány és a szabadelvű párt erőszakoskodásán és törvényellenes cselekményein múlott az ö diadaluk. A választás a rendes mederben folyt; a választók szabadsága nem korlátoztatott a szabadelvűek részéről ; a nép intelligens része önkéntes akarat- nyilvánulásának kell tehát tekinteni a nyitrai választást, melyről a klerikális ellenzék (nemzeti és néppárt) dühtől toporzékoló sajtója sem tud egyebet mondani, mint azokat az általános és megszokott üres frázisokat, melyek minden bukás után a levert ember sajgó kebeléből kitörni szoktak. Éppen olyan látvány ez, mintha egy ember megbotlik az utcán és elesik; mérgelődik, sőt talán káromkodik is, de a néző közönség leginkább csak mosolyogni szokott a tragikomikus látványon. Elmondhatjuk tehát, hogy „difficile est satyram non seribere,“ a nyitrai szégyen- teljes kudarcról. Mert hiszen roppant apparátussal vonultak fel a klerikális és ultrámon tán vezérek a csatatérre. Hetekig erösitgették, támogatták a tévelygő és töprengő választókat, hogy az ő üdvözítő táborukba tudják terelni a jámborokat. A képviselő korában szabadelvűt játszó és azzal kérkedő Bende Imre nyitrai püspök teljes hatalmát, tekintélyét latba veTÁRCZA. 6Í+-K3 SZOBÁBAN. A kinyitott ablakon át, Beórzem a tavasz illatát — Méreg is . . . balzsam is . . . ismerem, Megcsókolt már sokszor — szivemen. Reményt is, — könnyet is — rejteget, Felszakgat, — gyógyít is — sebeket. De nálam oly nagy a fájdalom, Hogy a reményt alig láthatom. A mi seb esak jobban felszakad . . . * $ * Tegyétek be az ablakokat . . . YESZELEI KÁROLY. Lovagrege. — A „TOLNAVÍRMEGYE“ eredeti tárcája. — A kasztiliai hivatalos lap ciceróval hozta ez előtt nyolcszáz esztendővel dón Emilió Cortez ki- neveztetését a mórok ellen küldött 14. gyalogezred parancsnokává. Don Emilió Cortez, a kiről köztudomású volt, hogy tengernagy sógorának köszönheti ezt a szédületes karriért, minden különösebb megindulás nélkül hallgatta az örvendetes hirt. Pedig a sógora maga szaladt hozzá az örvendetes újsággal. — Kelj fel Emilió, jó hirt hozok. S minthogy az nem mozdult, gyöngéden (a mire a sógorok különben fel vannak jogosítva) oldalba ütötte. — Kelj fel már, lusta jószág. Hol ittál megint az éjjel ? Emilió álmosan dörgölte a szemeit. — Hol ? Azt majd megtudod később. A pincért hozzád utasítottam a számlával. — S azt hiszed, ugy-e, hogy ón örökösen fizetem a te garázda mulatságaidnak az árát? Szép pénzt vertetek el megint, tudom. 0 Ha tudod, akkor miért háborgatsz ? Hagytál volna békén ; oly szépet álmodtam Clarissáról. — Arról, akivel az este együtt voltál, szépséges mákvirág ? — Ejnye, de kiváncsi vagy. Arról, hát. Jó éjszakát. Befelé fordult, hanem a tengernagy megint oldalba lökte : — Te, hallod-e, kineveztek ezredparancsnoknak. — Téged ? Gratulálok. Hanem már igazán hagyj aludni. — Dehogy engem,, szerencsétlen ! Téged neveztek ki. Ugorj hamar, menj el a királyhoz megköszönni. — Nem várhatna a király holnapig? 0 is megváratott engem jó soká; hadd adjam vissza a kölcsönt. A tengernagy, a kinek aulikus érzelmei voltak, felháborodva dobta ki az ágyból sógorát. Segített neki öltözködni, megétetett vele egy tányér korhely levest, azután vitte a király elébe. Őrködött fölötte az utón is, — mert Emiliótól kitelik, bogy egy csinos udvari komorna kedvéért megfeledkezik a királyról s hiába váratja ő felségét. Beszélt helyette még az audiencián is, mert Emilió- nak nagyon akadozott a nyelve, s különben se volt kívánatos, hogy elárulja a szellemi képességeit egy- pár ostoba mondattal. Erről a kihallgatásról pedig azt irta föl krónikájába Theodorius, az udvari káplán: A mai napon hosszasabb ideig beszélt felséges urunkkal dón Emilió Cortez, a hadsereg legbölcsebb és legvitézebb ezredese. Minden szava értelem és bölcseség vala; sok ilyen derék honfit a sanyargatott Kasz- ti fiának. * Történt pedig hat hónappal később,, hogy a mór csapatok megint szemtelenkedni kezdtek. —- Templomokat gyújtottak föl, asszonyokat raboltak el. Persze nem csoda, ha a szép spanyol asszonyokra fáj a foguk ; de legalább csak a vénjót vinnék el. Azokért talán nem esnék háborúság; a miért, hogy csupán a fiatalokat válogatták ki, lám, nagy sereg indul ellenük, élén dón Emilió Cortezzel. Emiló a sátorban odaszólt Clarissához.
