Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-16 / 51. szám

2.

selőjének nagyban csak a törvényben, számára fentartott közvetítő szerep jjitott ki. Tagadhatatlan, hogy a lefolyt évtized haladásra mutat és ha ennek egyes alkotásai nem is oly tökéletesek, mint azt mindany- nyian óhajtottuk, kérem ezt a „vis major-“ nak tulajdonítani, mely előtt mindnyájunknak meg kell hajolnia. Vannak még elintézetlen közkérdések előttünk, melyek közös tevékenységünket igénylik és melyek iránt a nagy közönség melegen érdeklődik. Lassan haladnak ezek, de a lassú érés, szerintem, a gyümölcs értékének rovására nincs, sót ellenkezőleg, fontos kérdések el- hamarkodása nem egyszer boszulta meg magát.

Sem helye, sem ideje annak, hogy prögrammszerüleg elősoroljam a még függőben levő közkérdéseket, csak egyről akarok megemlékezni, mely megyénk székhelyét közelről érdekli, és ez az elpusztult szőlők reconstructiójának ügye.

Be kell ismernem, hogy volt egy idő, midőn aggályaim támadtak, nem-e volt jogosítva a megye közönsége és különösen Szegzárd vidéke, mint a melyet a fillokszera pusztítása legközvetlenebbül érintett, tőlem e kérdésben nagyobb erélyt, behatóbb állásfoglalást elvárni. Nem hallottam ugyan e vádat, de saját lelkiismeretemben, mely önöknél szigorúbb birám, ez iránt leszámoltam magammal; engedjék meg, hogy e kínálkozó alkalmat megragadva, igen röviden elmondjam annak indokát, hogy miért foglaltam tartózkodó állást: a bortermelők majdnem láthatatlan, de legyőzhetetlen ellenségének fellépéséből származó következménye tudva volt előttünk, de legyünk őszinték, hogy azon időben az orvoslást nem ismertük; theoria űzte a theoriát, ezek értéke felett a tapasztalat volt hivatva határozni.

Tolnavár megye a védekezés terén eló- harcos volt és éppen azért tartottam attól, hogy ha idő előtt, mielőtt a szaktudósok véleményét a practicus élet sanctionálja, túl erélylyel egy irányt felkarolunk, köny- nyen oly útra tévedünk, melyen visszavonulni idő- és pénz-áldozatokat igényelt volna. Es a mi több, a jóhiszemű vezérek tekintélyének a nagy közönség előtt ártottunk volna. Ma változtak a viszonyok, és országszerte nyert tapasztalatok nyomán alapos reményünk lehet arra, hogy szorgalom és ernyedetlen munkásság által eljutunk oda, hogy a most csak a pusztulás szomorú képét nyújtó hegyek ismét áldást fognak terjeszteni a körülöttük lakóknak. Nem kétlem, hogy közeledik az idő, midőn válltvetve önökkel a reconstructió fontos kérdésének kellő lendületet adhatunk. De erre is, va^ lamint minden közkérdésben szükségem van az önök nagybecsű bizalmára, mert higy- jék el, hogy állásomnak csak akkor van súlya, ha az önök jó akaratú vonzalmára támaszkodhatom.

Szívélyes üdvözletükre válaszolva, azt nemcsak megköszönöm, de azon kérésemet kell különösen hangsúlyoznom, hogy bizalmukkal továbbra is megajándékozni és szives jóindulatukban engem megtartani méltóztassanak. Ismételve köszönöm a szives fogadtatást.

A beszéd után a városba indult a menet. Legelöl a tűzoltóság és a tűzoltói zenekar, utána három megyei huszár lovagolt, a középső lovas a vármegyei zászlót tartotta. Az első fogaton Jakler biró és Hirling főjegyző, a másodikon a főispán és Pesthy Elek főszolgabiró, utána a szomszéd törvényhatóságok küldöttségei és a kiséret többi tagjai foglaltak helyet a fogatokon. A hosszú, 40 fogatból álló kocsisor impozánssá tette a menetet, a melyet az első diadalkaputól kezdve a vármegyeházig mindkét oldalon hosszú sorfalat képező nagy közönség vett körül. A mint a menet a városba érkezett, kigyul- tak a Béla-téren a villamos lámpák és tarack lövések üdvözölték a jubilánst.

TOLNAVÁHMEGYE.

Fogadtatás a vármegyeháznál.

Negyed ötkor érkezett a menet a vármegye- házához. A vármegyeház, főleg a lépcsőház és előcsarnok, gyönyörűen és kitűnő Ízléssel voltak feldíszítve. A lépcsőház előcsarnokában a vármegyei tisztikar és megyebizottsági tagok, köztűk sokan fényes diszmagyarban, Simontsits Béla alispánnal az élükön várakoztak a jubilánsra.

Az éljenzések lecsillapulta után, melyekkel a belépő főispánt fogadták, Simontsits Béla alispán a következő beszédet intézte a főispánhoz:

Méltóságos főispán ur!

Most tiz éve, hogy öröm és reménynyel teli szeretettel üdvözölte Méltóságodat e helyen Tolnavármegye közönsége s az elmúlt évtized után ismét vármegyei közéletünk csarnokának küszöbén fogadjuk Méltóságodat a régi szeretettel, lelkesedéssel, fokozódott örömmel, de nem reménynyel többé, hanem a meggyőződés erejéből fakadt tántorithatlan bizodalommal.

Méltóságod tiz év előtti főispáni beiktatásakor székfoglaló beszédével tapsokban nyilatkozott osztatlan tetszést aratott; főispáni működésének tiz éve alatt pedig minden szónál szebben, tetteivel mondta el Tolnavármegyének ugyanazt a beszédet: ezért történik, hogy a holnap ünnepnapja lesz Tolnavármegyének, amikor közéletünk minden számot tevő tényezőjét, mint egy embert találandja Méltóságod zászlaja körül.

Mély tisztelettel, igaz érzelemmel üdvözlöm Tolnavármegye közönsége nevében Méltóságodat, ünnepelt és népszerű főispánunkat. Éltesse boldogan s tartsa meg nekünk Méltóságodat sokáig az ég!

A főispán Simontsits szaraira a következő beszéddel válaszolt:

Mélyen tisztelt Alispán ur 1

Azon megható szavakból, melyekkel engem székházunk küszöbén üdvözölni szives volt, erősen kidomborodik azon nagybecsű jó akarata, mondhatom kipróbált barátsága, melyet hosszú együttműködésünk vonalán annyiszor tapasztalni volt alkalmam s mely eltekintve a törekvés sikere, a kötelesség teljesítése által nyert morális jutalomtól, tényezője volt annak, hogy hivataloskodásom nékem kedvessé és könnyűvé vált. Hálát adok az Istennek, hogy mindég sikerült Alispán ur és az általam igen tisztelt központi tisztikarral válltvetve, egymás kötelességeit és jogait tisztelve, előre haladni azon közös cél felé: hogy azok megelégedését kiérdemeljük, kiknek bizalma ide helyezett.

ügy vagyok meggyőződve, hogy e becsületes összetartás nemcsak megkönnyítette az együtt élést, de feltétlen szükséges arra, hogy azon munka, mely e házból az egész vármegyére kisugárzik, vármegyénkre nézve hasznos és üdvös legyen. Feltétlen kelléknek tartom azt is, hogy a közélet minden szereplője bár mely állást is foglaljon el, saját érdekeinek, saját énjének teljes háttérbe szorításával, testtel-lélekkel a közügyeknek éljen, és merte házban lép- ten-nyomon ezen egészséges elvvel találkozom, éreztem magamat benne és önök között olv otthonosan, mint családom körében.

Higyjék el uraim, hogy nem egy szokásos szóvirágot mondok, midőn azt állítom, hogy az eltöltött tiz év csakis kedves emlékeket hagyott lelkemben és csak növelte, erősítette megyém iránt való őszinte ragaszkodásomat, melyhez már azelőtt annyi kedves emlék fűzött, e megyéhez, melynek maholnap veteránja leszek, ki élete fázisainak, alakulásainak és hála Istennek, haladásának 35 éve tanúja vagyok.

Kérem önöket igen tisztelt uraim, hogy azon barátságot és jóindulatot, a melyet főispáni működésem alatt önök részéről tapasztaltam, őrizzék meg továbbra is irántam, hogy addig, mig a közügyeket közösen szolgálandjuk, munkásságunk és tevékenységünk üdvös és áldásos lehessen!

Hatalmas éljenzés hangzott fel mindkét beszéd után. Erre a főispán kíséretével lakosztályába vonult vissza, a hol később a vidéki vendégek ég törvényhatósági küldöttek tiszteletére estély volt.

A kivilágítás.

Még nem volt Szegzárdon olyan szép kivilágítás, mint vasárnap este. Esti hót órakor az egész város ki volt világítva. — Sok helyen díszes transparentek, mind megannyi Franek János ügyes kezének remekei. A Bartinán az örömtüzek világítottak késő éjjelig. A Béla téren két hatalmas villamos ivlámpa, egy-egy pedig a vármegyeház udva- rán és lópcsőzetón fényes világosságot terjesztett. A vármegyeház, a városház, a polgári fiúiskola, a várpioce, a diadalkapu, a hitelbank, a korona- kávébáz, a magánlakások között pedig: Nits 1st- ván, Szigeih Gábor, Simontsits Elemér különösen kitűntek a gazdag diszitóssel és kivilágítással. Az utcákon folyton óriási közönség hullámzott fel és alá. A főispán és családja az alispáni család kíséretében tekintette meg a kivilágítást. Különösen szép látványt nyújtott a kivilágított város a vasútról Szegzárdra érkezett vendégeknek. Az esti vonattal érkeztek : Parcel Dező, dr. Kämmerer Ernő orsz. képv., Szenicey Ödön, Döry József, Döry Vilmos, a Veszprém megyei küldöttség: Véghely Dezső alispán (nejével), Fenyvessy Ferenc orsz. képviselő és Bibó Dénes földbirtokos.

A díszközgyűlés.

Hétfőn délelőtt 11 órakor volt Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának Simontsits Béla alispán által egybehívott rendkívüli díszközgyűlése. — Már jóval 11 óra előtt szorongásig megtelt a nagyterem. A megyebizottsági tagok még soha ilyen nagy számban nem jöttek össze. A karzaton elegáns hölgyközönsóg volt jelen. Ppnt 11 órakor lépett Simontsits Béla alispán a terembe és nyitotta meg a díszközgyűlést a következő szép beszéddel :

Tek. törvényhatósági bizottság!

Kiváló szerencsémnek tartom, hogy a mai napra egybehívott rendkívüli díszközgyűlésünk alkalmából a tekintetes törvény- hatósági bizottságot hazafias örömmel üdvözölhetem s hogy egyszersmind kifejezést adhatok annák a, tiszteletnek, a melyben bennünket a szomszéd Baranya, Fehér, Somogy és Veszprém vármegyéknek testvéri szeretettel fogadott díszes küldöttségei megjelenésükkel részesítettek.

Ma tiz éve, hogy gróf Széchenyi Sándor főispán ur ő méltósága vármegyénk kormányzatát átvette és a tiz évnek nem volt egy perce sem, a mely ne tett volna fényes tanúságot az ö alkotmányos érzülete, politikai türelmessége, szabadelvű gondolkozása és a mit talán első sorban kellett volna említenem, vármegyéje iránti vál- tozhatlan szeretetének.

Mindmegannyi azon tulajdonok közül való, a melyért Tolnavármegye, közönsége századokon keresztül következetesen lelkesedett s azért kötelességet véltem teljesíteni, a mikor a mai rendkívüli közgyűlést ösz- szehivtam, hogy vármegyénk loyalis és lelkes közönsége érzelmének méltó kifejezést adhasson.

A törvényhatósági bizottság igen tisztelt tagjainak impozáns számú megjelenésével eljárásom fényes igazolását képezvén, rendkívüli díszközgyűlésünket ezennel megnyitom.

Simontsits megnyitó beszéde után Kovács Sebestyén Endre megy. biz. tag kért szót és meleg hangú beszédben azt az indítványt terjesztette elő, hogy az érdemekben gazdag jubiláns főispán arcképe a vármegye gyülósterme számára egy jelesebb hazai művészünk által lefestessók. Az indítványt egyhangú lelkesedéssel fogadták el.

Utána Simontsits elnöklő alispán indítványára Péchy József tolnai prépost vezetése alatt Percei Dezső, Bernrieder József, Sztankovánszky János, Nagy István, Döry Jenő, Döry Vilmos, Szenicey Ödön, dr. Szigeth Gábor, Fórd’ós Vilmos, Boda Vilmos biz. tagokból álló küldöttség kérte fel a fő_________________1894. december 16.