Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-09 / 37. szám
1 IV- évf0|yam' ___________________37. szám. Szegzárd, 1894. szeptember 8. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz* I tömények, valamint az elöfUe- | tések és a hirdetések is a szerkesztéséghez intózendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ I Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- I mos kónyvkereskedése Szegzárdon. Harc után — harc előtt. (?) Fényes ütközetek után újra nehéz harcok előtt állunk; mert a ki azt hiszi, hogy a múlt parlamenti saisonnal véget értek az elkeseredett, heves viták, az ugyancsak csalódni fog várakozásában. Az égi háború után nem jött meg a béke szivárványa. Újabb és újabb felhők tornyosulnak politikai egünkön, s a levegő annyira át van itatva villamossággal, hogy nem lep meg bennünket, ha kitör majd a zivatar — dörgésével és villámlásaival. Mert a legrosszabb jelek egyike, ha olyan általánossá válik a zavarodottság, hogy az emberek a fogalmakkal sincsenek kellőleg tisztában — s az elvek magasztos eszméje törpévé sülyedhet az u. n. személyes momentumok mellett. Politikusaink a szép jelszavak tág köpenyével bűvész-geniá- litással takarják az — ellenkező tanokat, s mig mindegyikök kitűzi a szabadelvüségnek rikitóbbnál-rikitóbb cégérét — addig alig akad olyan párt, melynek politikai árucikkei között a szabadelvüség — hamisítványait ne találnék. Ezt az eljárást nyugodt lélekkel tarthatja a publikum politikai szédelgésnek — s bizonyára óvakodik Apponyi Albert, Sza- páry Gyula vagy Ugrón Gábor még ma is nagy hangon hirdetett szabadelvüségének újra lépre menni. A múltból eleget okultunk a jövőre. Jó lesz jövőre megjegyeznünk, ki volt velünk, ki ellenünk. Mert az egyházpolitikai viták remélhetőleg egy időre letűnnek a napirendről — a főrendiházról nem tételezhetünk fel annyi bátorságot, hogy a hátralévő javaslatok elvetésével vakmerőn újabb krízis elé vigye az országot. És ha feltevésünk igaz: akkor a régi harcnak vége — kezdődik az uj. Lesz még alkalmunk a közigazgatás rendezésének kérdésére visszatérni — ma csak az esélyeket óhajtjuk mérlegelni, melyek e törvényjavaslat tárgyalásánál keletkezhetnek. És valljuk meg, a kilátások e harcra nem a legkedvezőbbek. Apponyi pártja, melynek eddigi szereplése abból állott, hogy elveket hirdetett, de azok megvalósításának következetesen útját akarta állani — Apponyi és pártja nem fognak a kormány javaslatára szavazni — légyen az bár jó — vagy rossz. A szélsőbal a Szapáry-YQg\m& alatt ob- strukcióval buktatta meg a hasoncélu jaTÁRCZA. Beteg az erdő. Beteg az én szerelmesem., Lázzal vívódó nagy beteg . . . Ki csal ajkára újra dalt, Baját ki orvosolja meg 1 Csak nézem ezt a pusztulást, Ehiézem sírva, hosszasan . . . Hogy elhalványult színe már, Ereje, jaj, hogy oda van l Be szívesen segíteném, Véremmel is megváltanám / .S csak állok tehetetlenül, A sóhajt lesve ajakánl Hogy pusztul, hervad a szegény l Zöld lombja, dísze elveszett I Letartott, pőre ágain Nem látni egy szál levelet. Dala elhalt, virágai Letépve, elfonnyadva már. Kifosztott, puszta utjain A szél is megriadva jár. Hülő szivére borulok, Sírok, sírok keservesen . . . Beteg az erdő, nagy beteg, Beteg az én szerelmesem i Buday László. Talizmán. — A TOLNAVÁKMEGYE eredeti tárcája. — Ezt a négy levelű lóherét mindig magammal viszem. Azt hiszem, úgy vagytok ti is, mint én: szánakozóan mosolygunk, ha babonát hallunk emlegetni, de ha rákerül a sor, magunk sem tudunk szabadulni egy s más babonás szokástól. Egy lánytól kaptam. Messze földről hozta. Azt mondta: — Tegye a pénzes tárcájába. Szerencsét hoz. — Inkább a szivem fölé teszem. Annak nagyobb szüksége van a szerencsére. Kérdezett, faggatott, de nem mondtam meg neki, hogy kire fáj a szivem. Pedig ott állt előttem. Ő volt Ezt a barna, rövid hajú lányt szerettem. De nem mondtam meg neki. Sem akkor, sem később. Nem gyávaságból. Hanem, mert még ekkor is józan voltam. Érzékeny, szentimentális scónát rögtönözzek ezzel a leánynyal, mikor annak semmi célja sincs ? Mikor el nem vehetem soha ? Mire való az ? Legföljebb elhidegülósnek. Pedig igy nagyon jól összeférünk egymással. Olyan jó szive volt, hogy megkacagta a legbanálisabb éleeimet. és olyan türelme, hogy végig hallgatta a legbolondosabb terveimet. Biztatott, hogy szerencsét hoz az a négy levelű lóhere. És kezdtem magam is bízni benne. Hiszen ő adta és olyan jó szívvel adta*! vaslatot — melyből végre is a 2 §-os korcs szülött lett. Azok a pártonkivüliek, kik Szapáry és Tibád vezetése mellett személyes motívumokból a kormánypártból kiléptek — s azután a politikai hitszegésnek olyan — szomorúan érdekes példáit nyújtották — leglelkesebb hívei voltak az államosításnak — de azért most bizonyára nem lesznek mellette. Mi az ország érdeke az egyesek érdeke, hiúsága vagy szeszélye mellett ? ! 1 Majdnem biztosra vehető tehát, hogy a szabadelvüpárt e kérdésben egymagára marad s ha újabb kilépések történnek, többsége is kétessé válik. Bizonyára számolt e körülmónynyel a IFe^eWe-miiiiszterium, s hiszszük, hogy bemutatandó törvényjavaslata olyan koncepciójú, mely hivatva lesz az államosítás üdvös retormjának újabb és újabb híveket szerezni. A kétes jövőben csak egy látszik előttünk bizonyosnak; hogy mig a Wekerle minisztérium reformjai mellett az ország intelligenciájának tálnyomó többsége küzd, s teljes erejével akarja egyúttal megtartani Magyarországnak — 1867-óta legnemzetibb és legszabadelvűbb minisztériumát, addig a kormány és javaslatai elleneseinek táboráHa valami bajba kerültem, idegesen tapogattam körül a zsebemet: megvau-e még a talizmánom ? És ha valami kellemetlenség elég simán múlt el a fejem fölött, hálásaD gondoltam rá: ez segített ki a bajból, bizonyára ez. Hát jól van, nevessetek. Jogotok van hozzá. Ostobaság az egész. Hanem ha tudnátok, hogy őrködik felettem ez a megszáradt levélke! Micsoda rémeket hajszol el mellőlem, milyen ellenségektől szabadit meg. A legnagyobb ellenségtől: magamtól. Ilyen időtájt esik ez meg leggyakrabban, ősz kell hozzá; ha az nem, legalább is futó felhő, nedves levegő, csípős szél. Ez a szürkeség ver le a lábamról. Elkomorit, azután morozussá tesz. Közel van a csüggedés és a kétségbeesés rám nyitja az ajtót. Nem bírok magammal, ura nem vagyok egyetlen gondolatomnak, egyetlen tettemnek. Haragszom magamra, elítélem, meggyülö- löm magamat. Minden cseppnyi hiba, ballépés, a mit elkövettem eszembe jut. Megnőnek óriássá és eltorzult pofával vigyorognak rám. Hát minek élek én, használok-e valakinek ? A miről büszkén álmadoz- tam, hát ér egy fabatkát az a tehetség ? Nem is tehetség az, csak egy vergődő agyvelőnek kínos gépje. Kishitűség fog el: tudom, érzem, hogy nem érek semmit, hogy terhére vagyok mindenkinek. A kik úgy mutatják, hogy szeretnek, azok se szeretnek igazán, csak szánják a tehetetlen bolodot. Romlott vagyok és elpubult. Béna minden munkára, hasznavehetetlen mindenütt.
