Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-26 / 35. szám

— Ismét tűz Ozorán. Csak múlt számunkban emlékeztünk meg az ozorai nagy tűzről s már is­mét tűz bire érkezik onnan. A napokban u. i. is­meretlen okból Takács Elek, ozorai lakos háza gyuladt ki, s nagyobb mennyiségű takarmány- gabona-, fa-, gazdasági- s házi eszközökkel együtt a lángok martalékává lett. Biztosítva nem volt. — Vincellérek vizsgája. A Nils István szől­észeti és borászati felügyelő által rendezett vincel­lér tanfolyamon részt vettek vizsgája ma délután lesz az amerikai szőllővessző telepen megtartva. — A fürjvadászat szaizonja meghosszabbo­dott. Eddig az összes vadásznaptárak úgy voltak szerkesztve, hogy február elsejétől augusztus 15-ig terjed a fiirjvadászatra vouatkozó tilalom; most azonban mindez a vadászok nagyobb örömére meg­változik egy ministeri rendelet folytán, mely kifejti, hogy a törvény a fűrjek vadászatát csak a párosodás és költés idejében tiltja. Minthogy azonban a fürjek- nél a párosodás és költés tudvalevőleg csak április, május és junius hónapokra esik, ennélfogva a vadász­naptár eddigi hibás beosztását kijavítja, s a fűrjek vadászatát csak a fönneralitett három hónapban, április, május és júniusban tiltja. A fürjvadászat ideje ennélfogva három egész és egy fél hónappal hosszabodott meg. — Cserehelyek. Azon helybeli szülők, kik gyermeket németszóra cserébe óhajtanak adni, szí­veskedjenek eziránt a polgári iskola igazgatójához fordulni, ki szívesen ad felvilágosítást és tájékozást a cserébe óhajtó vidéki családok felől. — A gyermekek miatt. Kapitány Józsefnó és Bóth József lajvérpusztai lakosok a gyermekek miatt összevesztek mire Bóth nagy mérgesen ha­zafutott és fejszével tért vissza, hogy az asszonyt agyon üsse. De ez a szobába menekült dühös meg- támadója elől, mire Bóth e kiáltással: „Hiába búj­tál el, mert ma meghalsz !“ előbb az ablakot verte be fejszéjével, majd a szoba ajtaját törte be ; de mire a szobába behatolhatott, az asszony egy udvari ab­lakon valahogy kimenekült. Ekkor Bóth a szobá­ban, mint egy őrült, tört, zúzott, edényeket búto­rokat vagdalt a földhez, sőt végre a szekrény ajta­ját is kifeszitette és az —ott talált 5 frt készpénzt magához véve, kielégített boszuvágygyal távozott. — Az asszony, ki nem mert haza menni, panaszt tett ellene. Bóth tehát eziránt kikérdeztetvén, tet­tét beismerte, de az 5 frt ellopását, mely az egész dolognak más szint ad, tagadja. A megindítandó vizsgálat majd ki fogja deríteni a valót, mert az ügy feljelentetett a szegzárdi kir. járásbiióságnak. — Sörözők figyelmébe. Mutsenbacher Ödön, szegzárdi vasúti vendéglőjében naponként frissen csapolt Bak- és Király sört mérnek. Miután a sö­röző saison már csak rövid ideig tart, felhívjuk a sörözők figyelmét ezen vendéglőre. _4. _________________________ A nőegylet táncestélye. Még csak szeptember 8-án lesz, de már is beszéltet magáról. Az előkészületek ugyanis nagy­ban folynak s ilyenkor nem igen maradhat semmi­sem titokban. Pedig a szegzárdi nőegylet, éppen úgy, — a mint a jótékonyságot gyakorolja, csend­ben, zajtalanul akarta a nagy közönséget meglepni kisasszony napi mulatságával. — Lapunk egy jó ba­rátja azonban a kulcslyukon keresztül kihallgatott mindent s úgy nyilatkozik, hogy ha sokat ígérni humbug, — akkor a rendezőség által kibocsájtott meghívó a maga szerény Ígéreteivel, a megteste­sült lelkiismeretesség. Mert kérem, mi minden lesz azon az estélyen, amiről az a száraz, szűkszavú meghívó meg sem emlékezik! Először is azt mondja vacsora lesz. Hm, az Ínyencek szájukat pittyentik, milyen vacsorát lehet 2 nyomorult forintból rendezni. Persze arról fogalmuk sincs, hogy a lukullusi la­koma jó részét a rendező hölgyek adják össze. A szegzárdi asztalosok ugyanis egyebet sem tesznek, mint pótasztallábakat faragnak, még talán igy is összeroskadnak az asztalok a drága tehertől. I élő­képek lesznek ? No ezek a képek csakugyan élni fognak, mert 6zebbnel szebb hölgyek működnek közre, úgy, hogy a „Boldogság álma“ ez egyszer valóság lesz, bár a legtöbben azt hiszik, hogy csu­pán csak — álmodnak ! íme itt a névsor: Weininger Giziké, Dömö­tör Ilonka, Szendrődy Sarolta, Dicendy Paula, Gott­lieb Frida, Yárkonyi Ilonka, Fördős Katica, Komá- romy Mariska, Hauke Elvira, Vargha Margit, Pleszky Margit, Borsody Iza, Jasek Anna, Stepke Mici, Borsody Laura. Nincs igazam ? Mellesleg a közreműködő fér­fiak névsorát is ide irom. Dreven Lajos, Kelemen Imre, Spányi Leó, Matzon Kálmán, Kobilitz Elek, Mirth Gyula, Szigeth Nándor, Ellmann Béla, Szászi András, Dubovszky Géza, Módly Zoltán. Jellemzésül csak annyit, hogy valamennyien tüzes táncosok s nagyrészük vagy házasulandó, vagy az — lesz. Igaz, a tánc?! Kérem erről nem is szólok. Annyi tény, hogy legtüzesebb táncosok a fejérme­gyeiek — s ezek már megrendelték a — külön vonatot, de a mieink sem hagyják magukat, igy az fán olyan versengés lesz, hogy másnap valószí­nűleg tyukverőt is kell tartani. Ez a programm dióhéjban. Ne sokat tessék tehát gondolkozni. Jövő héten ivet hordanak szét — tájékozás céljából, hányán lesznek a közvacso­rán. Móltóztassók tehát nyugodtan aláírni. Ilyen jótékony közvacsora még nem volt Szegzárdon! TANÜGY. Értesítés. A szegzárdi polg. fiúiskolában az 1894j95. évre a tanulók fölvétele szeptember első négy nap­ján d. e. 8—12-ig és d. u. 3—5-ig történik. Ugyan azon idő alatt ejtetnek meg a javító és fölvételi vizsgák és szeptember 5-én a magánvizsgák. Szep­tember 6-án délelőtt 8 órakor leend az iskolai ev ünnepélyes megnyitása és ugyanakkor veszi kezde­tét a rendes tanítás. A beiratásra megállapított időn túl, szeptember 15-ig a tanulók csak a kése­delmet igazoló alapos ok mellett vétetnek fel. A polgáriiskola I. osztályába szabályszerűen csak oly tanuló láphet be, ki életének 9. évét be­töltötte és a népiskola 17. osztálya számára kisza­bott tárgyakban elegendő jártassággal bir s ebbeli ismereteit bizonyitványnyal vagy fölvételi vizsgálat utján igazolja. E ső fölvételre a tanulók csak szülőik vagy azok helyettesei kíséretében jelenhetnek meg és kö­telesek az iskolai bizonyítványt, a keresztlevelet, il­letve a születési bizonyítványt benyújtani. Iskolai illetékek : Beiratási díj l frt, tandíj 4 frt, könyv­tári illetmény 50 kr, nyomtatványok díja 50 kr, hittanitási díj a róm. kath. növendékeknek 1 frt, az ág. ev. és ev. ref s izraetita növendékeknek 2 frt; francia nyelv és gyorsirászat oktatásáért 10-10 frt; háziipar támlásáért 5 frt. . Tandíj elengedésben részesülhetnek oly szor­galmas és jó magaviseletü tanulók, kik szegénysó güket községi bizonyitványnyal igazolják. Tanárok és tanítók mellőzhetik ezen bizonyítvány csatolását. Kérvényező csak a tanuló szülője, vagy ennek he­lyettese lehet. A kérvény az iskolaszékhez címezve a beiratások alkalmával az igazgatónál nyújtandó be. A kérvényhez csatolandó az előző tanévről szóló bizonyítvány és egy évnél nem régibb szegénységi vagy vagyontalansági bizonyítvány. A kérvény bé­lyegmentes, ha hiteles szegénységi bizonyitvány­nyal van ellátva, ellenkező esetben bélyegköteles. Vagyontalan szülők gyermekei tankönyvekben és egyéb tanszerekben is nyerhetnek segélyt, ha arra szorgalom és jó magaviselet által magukat ér­demesítik. Figyelmeztetnek a tisztelt vidéki szülők, hogy gyermekeik szálláshelyének megválasztásában az igaz­gató kellő útmutatással szolgál és szívesen ajánl megfelelő és megbízható szállást adó családokat. Kelt Szegzárdon, 1894. julius hó végén. Az igazgatóság. — A bonyhádi algimnáziumban az 1894/95. iskola évre a beiratások szept. 1—3. napján tar­tatnak. Az I. osztályba oly tanulók léphetnek, kik 9-ik óvöket betöltötték és az elemi iskola IV. osz­tályát elvégezték, a mit szül. anyakönyvi kivonat­tal és iskolai bizonyitványnyal kell igazolniok. Az I. osztályba — a ministeri engedély szerint — 68, a többi osztályba pedig — a törvény értelmében — 60 tanuló vehető fel. Minthogy pedig az előbbi években is többeket vissza kellett utasítani, az igaz­gató Írásbeli megkeresésre szept. elseje előtt is bejegyzi a tanulókat. Bonyhádon, 1894. aug. 20. Kiváló tisztelettel Gyalog István, igazgató. Iskolai értesítés. A paksi m. kir. állami polgári iskolában, melynek e teuóvben már a II osztálya is megnyílik, a tanulók beiratása f. é. szeptember hó 1 -tői 6-ig fog eszközöltetni, még pedig délelőtt 9—12 és délután 3—5 óráig. Ugyanazon napokon tartatnak a fölvé­teli, javító- és pótvizsgák. A rendes előadások szeptember hó 7-én reg­geli 8 órakor kezdődnek A fölvétetni kívánó tanuló szülei, gyámja vagy ezek megbízottjai kíséretében személyesen tartozik megjelenni, s beiratáskor iskolai bizonyítványát, keresztlevelét, i letőleg születési bizonyítványát és ha 12 évét betöltötte, ujraoltásáról szóló orvosi igazolványát az igazgatónak előrautatni. A polgári iskola első osztályába csak azon tanuló vehető fel: a) aki életének 9 évét betöltötte és ezt ke­resztlevéllel, illetve születési bizonyitványnyal igazolni tudja; b) a kinek az elemi iskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van, s ebbeli ismereteit fölvételi vizsga utján igazolja. * § * A középiskolából a polgári iskolába átlépni kívánó tanuló fölvehető: a) elsőrendű bizonyítványa alapján; TOLNAVARMEGYE. __________ b) másodrendű bizonyítványa alapján, ha az illető tanuló a latin, illetőleg a francia nyelvből elégtelen osztályzattal bir, de a többi tantárgyakból legalább elégséges erderajegye van. Az ilyen tanulók azonban a polgári iskola meg- előző osztályaiban előforduló azon tananyagból, melyet a középiskolában nem tanultak, — fölvételi vizsgára kötelezendők. Ha a tanuló a jelzett vizsgára nézve nincsen esetleg elkészülve, akkor neki előkészülés céljából az évi osztályvizsga idejéig terjedő határidő enge­délyezhető. Megjegyzendő azonban, hogy az ilyen tanuló csak a fölvételi vizsga sikeres kiállása után lészen bocsátható az osztályvizsgára. Azon tanuló, ki egy vagy legfeljebb két tan­tárgyból elégtelen osztályzatot nyert, a következő iskolai óv elején javítóvizsgára bocsáttatik. Ha pedig a növendék két önéi több tantárgyból kapott elég­telen osztályzatot, az esetben osztályismétlésre uta- sittatik. Valamely polgári iskolánál elégtelen osztály­zatot nyert tanuló rendszerint csak ezen iskolánál tehet javító vizsgát. Minden tanuló felvételekor beiratási, értesítői és nyugdijjárulék címén összesen 1 frt, 65 krt és tandíj fejében egész évre 5 forintot tartozik fizetni. A szegénysorsu, példás magaviseletü, jó bizo­nyitványnyal bird tanulók a tandíjfizetés alól telje­sen föimentetnek, s ezen kívül iskolai könyvekben és tanszerekben segélyeztelek. Tandíjmentességért csak a tanuló szülője vagy enaek helyettese folya- modhatik. A kérvény a nm. vallás- és közoktatásügyi ra. kir. ministeriumhoz címezve, a beiratás alkalmával az igazgatónál benyújtandó. A folyamodványhoz csatolandó: a) iskolai bizonyítvány az előző tanévről, b) egy évnél nem régibb keletű szegénységi bizonyítvány. A kérvény és mellékletei bélyegmen­tesek. Tanítók, tanárok és állami tisztviselők a sze­génységi bizonyítvány csatolását mellőzhetik. E he­lyett a kérvény szabályszerű bélyeggel lészen el­látandó. A tandijmeni esség a tanév alatt is megszűnik: a) ha a tandíjmentes tanuló szülei vagyoni viszonyai kedvezőkké váltak; b) ha a tanuló valamelyik időszakban erkölcsi magaviseletből „nem törvényszerű“ osztályzatot nyert; c) ha a tanuló az óv folyamán — a szépírást, éneket és tornát kivéve — két rendes tantárgyból „elégtelen“ osztályzatot kap, s nem tudná orvosi bizonyitványnyal kimutatni, hogy a tanulásban való hátramaradását betegség okozta. Pakson, 1894. aug. 15. ’ ° Kászonyi Mihály igazgató. — Az orsz. m. kir. színművészeti akadémián a beiratások szeptember 4., 5. és 6-ik napjain lesz­nek, a felvételi vizsgálat pedig 7-én délután 3 órakor tartatik. Az orsz. m. kir. színművészeti aka­démiába való felvételhez megkívántainak a. Szín­padias, csinos alak. b. Tiszta kiejtésű, csengő hang. c. Kifejlett testi alkotás mellett, (melyről az inté­zeti orvos ad véleményt) legalább 18 éves kor a férfiaknál, legalább 16 éves kor a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó, d. Annyi műveltség és iskolai képzettségről való bizonyítvány, amennyit e korban minden művelt ifjútól megvárhatni, kü­lönösen a m agy árny elvtan alapos ismerete, c. Szü­lői vagy gyámi megegyezés. Amely jelentkezővel ezek nem személyesen jelennek meg, megegyezé­süket hiteles iratban tartozik az illető felmutatni. /. A jelentkező növendék csupán a valóságos és tör­vényes családi nevén irathatja be magát. g. Jó ma­gaviseletről szóló erkölcsi bizonyítvány, mely vagy iskolai bizonyitványnyal vagy hatóságilag, vagy is­mert egyének aláírásával mulhatlanul igazolandó. h. Minden újonnan jelentkező az első osztályba csak próbaidőre vétetik fel, ennek leteltével újabb vizs­gálatnak vettetik alá. A fölvétel tehát nem végle­ges, a letelt próbaidő után a tehetségtelen vagy hanyag növendék elbocsáltatik. Ha a fölvett növen­dék tehetséget, szorgalmat, haladást nem tanúsít, bármely évben időközben is, elbocsátható, i. A be­lépő uj növendék 1 írt beiratási dijat s 5 frt fel­vételi dijat, — valamennyi növendék pedig 1 frt beiratási dijat, azonkívül 30 frt tandijt tartozik 2 részletben, u. m. szeptember 15-én és február 1-én fizetni, j. Minden fölvett növendék tartozik szülőivel vagy gyámjával együtt az eléjök terjesztendő kötelez­vényt aláírni. Bővebb értesítést az int. igazgató­sága (Kerepesi ut 1. sz. III. era.) készséggel ad. Az igazgatóság. _____________1894. augusztus 26. IR ODALOM. ZENE. — A Beksics Gusztávné és Keleti Ö. Lajos szerkesztésében megjelenő Jókai czimü szépirodalmi képes hetilap legújabb száma nagyon érdekes tar­talommal jelent meg. Különösen kiemeljük belőle „Zsidók a király előtt“ cimü szenzációs vezércikket, továbbá Cariur, Armand Silvestre, Keleti Ö. Lajos közleményeit. A kitünően szerkesztett, élénk hetilapot olvasóink figyelmébe ajánljuk. A Jókai előfizetői abban a kedvezményben részesülnek, hogy minden nyomdai megrendelésnél 33 % engedményt nyernek, mivel a „Jókinak“ saját nyomdája van.

Next

/
Thumbnails
Contents