Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-21 / 4. szám
IV. évfolyam. 4. szám. Szegzárd, 1894. január 21. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Pél évre. . . 3 „ — „ _ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... • 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzár dón. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmupkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- I tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. j Kultúrharc. Minél közelebb jutnak az egész ország lázas és ideges érdeklődése által kisért egyházpolitikai javaslatok a képviselőházban megkezdődő tárgyaláshoz, annál hatalmasabb hullámokat kavarnak fel úgy a politikai, mint a társadalmi életben és annál nagyobb a bizonytalanság és a kétség arra nézve, hogy a törvényhozás két testületében minő sorsnak néznek elébe. Ne szépitgessök a helyzetet és, ne áltassuk magunkat. Világosság helyett sötétség kisért. — A kik azt hitték, hogy kisütött a szabadság napja, fényt és meleget árasztva maga körül, azok csalódtak, mert az égbolton sötét pontok, komor fellegek jelentkeznek, hogy megtörjék és elborítsák a nap ragyogó sugarait. Mert még igen sokan azt akarják és azt szeretnék, hogy a nap sugarainak fénye és melege csak őket érintse, a többinek ne jusson belőle, legfeljebb kis méesvilág. Gyönyörű volt az a hasonlat, melyet a biboros hercegprímás az első magyar ka- tholikus nagygyűlésen elhangzott üdvözlő beszédében használt, mondván, hogy a hitnek élőfája el nem száradhat soha és csak azokat a leveleket hullatja el, melyeket az idők vagy szenvedélyek viharai tépnek le róla. De az Urnák még más fái is vannak az ő kertjében és ezek a fák szintén élni, virágot teremni, lombot hajtani akarnak. Minő ráfogás az, hogy valaki a katho- likus egyházat jogaitól megfoszfani akarja ? Mi, kik a javaslatoknak hívei vagyunk, és velünk tízezren, meg százezren tele torokkal pereat-ot kiáltanánk annak, a ki a katholikus egyházat hajszálnyira is bántalmazni, jogaiban megcsonkítani megkísérelné. De hisz erről szó sincs. Nem emelkedik egy hang, a mely a katholika egyházat támadná, a mely az ő nagyságát kisebbíteni, jogkörét csorbitaui, egységét lazítani akarná. A mint a múltban a katholikus egyháznak hatalma és fénye tántoritatlanul fennállott. Magyarországon, olyan mértékben meg van az ma is és megmarad a jövőben. Azért indokolatlan és jogosulatlan ama vészkiáltás, a mely á különben impozáns lefolyású katholikus nagygyűlésen és azon kívül is ma már iépten-nyomon a papság részéről útját veszi, a mely rémeket lát, a mely a katholikus egyházat fenyegető veszélyeket, az ellene irányuló támadásokat szenvedélyes hangon panaszolja fel. A javaslatok, a melyek e felzúdulásra indokul szolgálnak, nem kedveznek egy feleke- zetnek sem, de nem is támadják meg őket, csak azon hazafias és nemzeti célt tűzték maguk elé, hogy ennek a hazának minden egyes polgára legyen egyforma, hogy-a mostani botrányos jogviszonyok helyébe egységes és egyöntetű jogszabályok lépjenek, de a hitéletet szentélynek tekintik, a melyből az állam beavatkozását mereven kizárják. Azt akarja csak a kormány, a mit a művelt államok legnagyobb része már megvalósított. Ez az a merénylet, a mely miatt a kath. papság kíméletlen módon hadat üzen mindennek és mindenkinek, a mi és a ki nem katholikus. Nincsen a mi szegény hazánknak más baja, mint az, hogy a felekezeti szenvedélyek izzó tüzével feldúlják az országnak békéjét és nyugalmát, hogy ismét a felekezetiség üszke lángba borítsa népünket, hogy az, a mit vértanuk és hősök halálával, vérrel és áldozatokkal évtizedek előtt megszereztünk, romba dőljön; hogy a kultúrharc dúljon közöttünk. A kultúrharchoz a riadót már megfujták. Ki van adva a jelszó, a határozat, hogy úgy a magán, mint a hivatalos életben, a községi, törvényhatósági és képviselői választásoknál, az iskolákban, egyletekben, szóval mindenütt;, még a jótékonysági téren is, minden egyéb tekintetek mellőzésével kizárólag a katholikus egyházi szempontok és érdekek juttassanak érvényre, hogy minden kérdésnél a közérdek helyett egyedül az egyoldalú felekezeti tekintetek kerüljenek előtérbe. Veszedelmes ez a programm, melyet a nagygyütés felállított, nem az egyes felekezetekre, hanem az országra nézve, mert az a polgári és társadalmi béke helyébe az egyenetlenségnek, a viszálynak, a rombolásnak és a polgári háborúnak magvait hordja magában. " TÁRCZA. —+c*— Autodafe. Lobog a tűz, gyilkol, éget Annyi szép emléket; Lángjaiban annyi dalnak Töredéke hamvad I Annyi szép dal, annyi ének Hamuvá levének ! Oh e tűzzel annyi álom Hóra sírját ásom! Ez a nóta egy szerelmet Hév vei énekelt meg ... Porladjon el, lánggal égjen; Úgy is elmúlt régen! Mért lenne itt hervadóba’1 Ez a fakó rózsa P Kihűlt érzés fonnyadt képe, Tűzbe, tűzbe véle I . Hamvadjon el, lánggal égjen Mindegyik emlékem! Mért őrizném, dórén balgán Tovább mért siratnám. Lobogjatok, lángoljatok Bégen elsírt dalok! S egyedül, hogy ne legyetek, Tűzbe dobom a szivemet, Égjen el veletek! BUDAY LÁSZLÓ. <T égen. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — Köszöntelek, Oddin szent birodalma ! Megnyílt a fehér parket, melyen vékony acéllemezen járjuk a táncot. A zimankós téli szól kemény jég burkot varázsolt oda, hol nyáron a smaragdzöld füszőnyegben a sárga pitypang, a kék búzavirág és a piros pipacs him bálództak az esti langy, szellő meleg szárnyain. És ez a fehér parkét, mintha acélból volna, mintha delejes erővel bírna, úgy vonzza magához a korcsolyákat, de csak ha a cipőre vannak erősítve. És amikor arra a nógyszegletes jégtükörre lebocsátkozik a téli napnak bágyadt sugara, — a maga csalfa hidegségével, a mikor ^il a zord éjszaki fergeteg és megszűnik a hópelyhek csodás tánca, olyan képet nyújt a jégpálya, mint a sárga parket: a báli terem. Az élénk sürgés-forgás kaotikus zajába belevegyül az ijedős lányok jajja, a fürgén tova lebbenő amazonok csevegésébe bele hangzik a játszi hahota valami rettenetes esés felett és ha aztán megakad rajtuk a férfiszem, mintha a kezdő is jobban tudná, mintha a leány is kecsesebben járná, mintha a menyecske is kecsesebben siklanék. Köszöntelek, Oddinnak szent birodalma ! Gyönyörűséggel telik el lelkem, amikor látom Halifaxnak ezt a köztársaságát, az önző világnak ezt az egyetlen kis foltját, a hol jóakarattal telik meg az embernek keble, hol egymást tanítva, buzdítva, kedve telik a művésznek is, lia a kezdő gyámoltalant segítheti. Nézzétek azt az ifjút, milyen odaadással tanítja bájos kis tanítványát és nézzétek nekipirult arcát, piros-pozsgás pírját annak a kedves tanítványnak. Van-e önöknek, hölgyeim, pipere asztaluk rejtett fiókjaiban, avagy budoárjuk titkolt rej- tekeiben pipereszer, amely igézőbb rózsákat tudna varázsolni gömbölyű arcukra, mint a télnek csípős levegője, midőn a csodás kis vasdarabon lebbenve hasítják azt keresztül ? És ón balga önzetlenségről álmodoztam ! Ah, ez a szegény ifjú mennyire haragszik ! miért, hogy olyan ügyes az ő kezdő tanítványa, miért, hogy nem esik már el a sima jégen, — mert alig várja már a pillanatot, amikor junói derekát átkarolva ... őt felemelheti.
