Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-26 / 35. szám
35. szám. IV. évfolyam. Szegzárd, 1894. augusztus 26. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 n n Negyedévre 1 n 50 „ Egy szám . . * 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORUÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz* i tömények, valamint az előflze* I tések és a hirdetések is a szer* | kesztöséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. 4 mire nem gondoltunk. E lapok megindításakor kifejtettük azon közgazdasági programmot, melynek kivitelét vármegyénk haladására nézve okvetlen szükségesnek és mégis könnyen megoldhatónak jeleztük. A fillokszera rombolását ugyan még nem paralizálta sem az intenzivebb gazdálkodás, sem uj gyáraknak általunk szükségesnek vélt alkotása. De hát programmunk egy része mégis teljesedésbe ment. — Bezerédj Pál bámulatos energiája évröl-évre jobban kiterjeszti a selyemtenyésztést, melynek nyomában megszűnik a nyomor — s megalkotta a tolnai selyemfonógyárat, mely 250—400 munkásnak ad biztos keresetet. A Szegzárd-báttasaéki vasút jövő tavasz- szal kiépül — a Duna szabályozáshoz pedig már nagy erővel hozzáláttak. De épen e két nagy kérdésnél találkozunk olyan dolgokkal, amikre egyátalán nem gondolhattunk. Decs, 3000 lakosával, 50,000 frtot jegyez — utána a többi kisebb-nagyobb községek, melyek a vasút mentén fekszenek, mind hozzájárulnak, hogy a vasút létrejöjjön, néma csak egy város maradt — Szegzárd. Kiküldött ugyan egy bizottságot, hogy a vállalkozóval érintkezésbe lépjen, — de hát ez majd talán a vasút kiépítése után fog megtörténni, mert mint értesülünk, eddig semmi sem történt. Hallunk ugyan egyet-mást u. n. erkölcsi, de nem anyagi támogatásról, de hát — beszéljünk nyíltan — ha valakitől — bár ellenértók kiszolgáltatása mellett — pénzt kérünk, lesz-e segítve, ha „erkölcsileg“ „elvben“ adunk, tényleg pedig zsebünkben tartjuk kezeinket. A vasúti törzsrészvények jegyzésénél az anyagi támogatásban nyilvánul az erkölcsi — az erkölcsi támogatás magában véve nesze semmi fogd meg jól, vagy fej nélküli balta, melynek nyele nincs. De nézzük csak I Ha Szegzárd képviselőtestülete törzsrészvények vásárlását elhatározza, ez esetben avval is előmozdítja e vasút tervének megvalósítását, hogy a kormány és a financirozók látni fogják, hogy nemcsak a környék, hanem maga a vármegye székhelye is érdeklődik a vasút iránt, látni való lesz, hogy létesülése érdekében kész áldozatokat hozni. Áldozatokat? De hát hisz nem is lehet áldozatokról szó, mikor a község részvényeket vásárol, melyeknek előbb-utóbb meglesz az értékük. És ha e vasút államosítása nem is következnék be oly hamar, mint várható, nem valószínű, hogy ez esetben is veszítenének a részvénytulajdonosok, mikor előttük van a szegzárd-sárbogárdi vasút példája — melynek részvényei a vasút keletkezésének első éveiben már szép kamatot hoztak. Azt hangoztatni, hogy e vasút Szeg- zárdnak nem biztosit előnyöket, olyan rö- vidlátóság, hogy nem szándékozunk vele bővebben foglalkozni. Nemcsak rövidlátóság, hanem kis lelküség is megtagadni a hozzájárulást egy közgazdasági intézménytől csak azért, mert azt hisszük, hogy a szomszéd községeknek nagyobb hasznuk lesz a vasúiból, mint nekünk. Itt van Tamási esete. — A község vagyonra, a terjedelem, a lakosság, és az értelmiség számára nézve sokkal kisebb, mint Szegzárd. Ámbár 14 kilométernyire birt egy vasút állomással, melyhez müut vezetett, mégsem nyugodott hamarabb, mig külön szárnyvasut nem kötötte össze a községet a fővonallal. Az egyesek nem csekély hozzájárulásán kívül Tamási a község — mint ilyen — 30 ezer forintot ajánlott fel. — Alig, hogy elkészült a vasút, felmerült a veszprém-dombovári vonal terve, melynek Tamásit okvetlen kellett érintenie. És Tamási községe, ámbár tudta, hogy a vasút, akár hozzájárul ahhoz, akár nem, Tamásit el nem kerülheti, még is, nem akarván elzárkózni a község határában létesítendő fontos közgazöasági intézmény támogatása elől, erre a vasútra újabb 23000 frtot szavazott meg. Amit meg tud tenni Tamási, a miért lelkesedni tud ócsény, Decs, a két Pilis s Báttaszék, amit támogatásába vett maga a törvényhatóság, az iránt csak Szegzárd ne bírna semmi érzékkel, csak ez a község, a vármegye székhelye ne tudna felülemelkedni a kicsinyesség, az elfogultság, a szükkeb- lüség köréből? Ez az, amit hinni nem akarunk és a minek lehetőségére soha nem gondoltunk. Egy másik kérdést is érintettünk cikkünk elején, a Dunaszabályozás ügyét. Itt is van egy nagy hiba. TÁRCZA. Nem a világ bűnös . . . Nem a világ bűnös. Mi magunk, Kik balgán egyre még ábrándozunk, S apró érzelmeinket dalba szőve Várjuk, hojoljon más is meg előtte. Nem a világ a bűnös-, ő haladt, Mi pengetünk csak ócska húrokat. Mei'ész utján büszkén előre indul, S mi fel nem ébredünk mély álmainkéul. Ábrándozunk, szedünk virágokat, És álmodozunk árnyas lomb alatt-, Élünk merengő vágynak, méla dalnak. És sírunk, hogyha senki ránk se hallgat. Más volt az élet, más volt egykoron, Ezren merengtek egy-egy dallamon; Mindenki leste, hogy csendül az ének, Vezére volt a költő nemzetének. Ma más irányok, eszmék árja forr, Tüzűkben végi'e megtisztul a kor, S mert nem kiséri utján lelkes ének, Teremt magának más költőt: a gépet. Süvít a mozdony, csattog a kerék, Megértik az uj dalnok énekét; Uj eszmét hirdet prüszkölő zúgása, Vígan indulnak milliók nyomába. Hiába volt nagy, fényes egykoron, Ma már a költő néma, puszta rom. Késő szülötte ő a régi kornak; Élők nem értik, társai — halottak. Nem más a bűnös. Egyedül magunk, A világot nincs miért bántanunk; Köszönjük meg, ha olykor szánakozva Tekint a feledett, az ócska romra. Buday László. Első szerelem. (Imitációk.) — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — I, Romantikus éjszaka volt. A Vezuvból kitörő füstfelhő pillanatra el-el horaályositotta a holdat. Hajónk imbolyogva haladt előre a sik tengeren. A kivilágított Nápoly lassanként eltűnt szemeink elől. Távolról az andalító, lágy olasz dallam hallatszott: „0 Santa Lucia ..." * Tizenhét esztendős voltam akkor, a szivem telve vágygyal, remónynyel, idealizmussal. Sötét volt már a fedélzeten, hol kívülem alig tartózko* dott valaki . . . Mindenki eltűnt már, csak egy kék szemű olasz asszony maradt ott, a fedélzet padjáról bámulva Itália örökké tiszta egét. Ábrándosán nézett a holdra, aztán kacéran reáin és engem megigézett az a bűbájos szempár. Oh ma chere, mon premier amour ... Az én ifjú szivem szerelmes lőu a szépséges, kékszemü olasz asszonyba. — Először szerettem akkor ... , Tizenhét esztendős voltam, a szivem telve vágygyal, remónynyel, idealizmussal . . . * . . . Sorrentóhoz közelgett a hajó ... O kiszállt és eltűnt szemeim elől . . . Adieu kedves beauté I . . . . A hajó pedig tovább indult monoton zakatolással, mintha az is siratná az én első szerelmemet ... . ' * Hogy is mondja csak a németek nagy poétája: „Also wandelst du Geliebte, Still und sicher, und es zittert Nur dein Abbild mir im Herzen, Weil mein eigenes Herz erschüttert.“ Pékár Gyula. H« * Hs
