Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-12 / 33. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1894. augusztus 12. szakkönyveket s szaklapokat, előképzettségűk csekély mérve miatt nem olvashatják s meg sem érthetik. Az ily tapasztalaton alapuló előadások nagyon jó eszközök a földmives gazdák felvilágosodottabbá tételére s annak beősmerésére, hogy az okszerű gazdálkodás mégis csak nagyobb hasznot hajt annál, melyet eddig, mint az apától tanultat, legtökéletesebbnek ösmer- tek. Ha a gazdálkodással foglalkozó fölvilágosodott lelkész vagy tanító, kik a néppel naponkint érintkeznek, s kiket az tisztelni megtanult, vagy a megyei gazdasági egyesület titkára összehívják a községek földmivelőit, népszerű előadások meghallgatása végett, mindenkor szívesen fognak megjelenni, ha már egyszer tapasztalták, hogy ott olyan egyének adnak gazdasági oktatást, kik nekik jó akaróik s kiktől valóban tanulhatnak. Ha más megyében üdvös szolgálatot végeznek a gazdakörök, Szegzárdon is, hol a népesség szintén földmivelésből él, hasznos intézménynek bizonyulnának, s ha régebben tettünk volna lépéseket a gazdasági műveltség fejlesztése érdekében, ma már kisebb gazdáink portáin is magasabb színvonalon állna a mezőgazdaság s igy jólétük is nagyobb volna. De jobb későn, mint soha. Ha eddig keveset tettünk ez ügyben, tegyünk ezentúl sokat és pótoljuk azt, amit elmulasztottunk. Létesítsünk gazdakört minden nagyobb községben s ezek által oda törekedjünk, hogy földmiveseinket fölvilágosodottakká tegyük. Fenekestül felfordulnak a viszonyok s a nép nem tudja az igaz utat megtalálni; a művelt gazdák feladata tehát, hogy a keveset látott és tanult földmivest rávezessék azon ösvényre, melyen erőfeszítés és munka hiábavalók nem leendenek. Az óvodai törvény végrehajtása. A haza népességére nézve áldásbozóbb, a hazafiság és magyar állam eszme fejlesztésére üd- vösebb, fontosabb, szükségesebb törvényt a törvényhozó testület nem alkotott egyhamar, mint a minő Meghagytam a férjemnek, hogy hívj a meg a doktort. A meghívás pedig szólt ekképen : Nagyon tisztelt doktor! Ha vasárnap ideje engedi, kérjük, hogy tiszteljen meg látogatásával — egy kanál levesre. Gyönyörű borjucomb, súlya mintegy hat kiló, az ön szakvéleményét várja. Tisztelettel stb. — Vilma, kérdó férjem, vájjon az a borjucomb nem csalétek ? — Károly, kellő időben ki lesz sütve a borjucomb, s a doktortól függ, hogy vasárnap ne magunk fogyaszszuk el a pecsenyét. És valóban másnap megjött a válasz, melyben a doktor megígérte eljövetelét. Megirá, hogy az ebéd idejét délután öt órára szeretné tenni, mert vasárnap leginkább igénybe veszik öt. Találnék kötelességtudóbb férjet Emmám részére ? Némely orvos vasárnap ki se mozdulna házából, nem hogy betegekhez menne. A doktor levelét nagy örömmel fogadtam, de külsőleg teljes közönyt mutattam ; persze elb'ámult a mészáros, midőn ily nagy darabot vásároltam, mert tudták, hogy férjem nem nagyon bolondul a borjúhús után és a gyermekek se fogyasztanak belőle sokat és a mit én eszem meg, az oly kevés, hogy sokan mondták már: „Hiszen a levegőből ól, oly keveset eszik 1“ De arra is, mint mindig — kész voltam a felelettel: „Ha Apolló ivott a kasztiliai forrásból, akkor nem vágyik közönséges táplálék után.“ a kisdednevelésügy rendezéséről szóló 1891. évi 15. törvénycikk. Annak a foganatositása azonban sok nehézségbe ütközik; mert eltekintve az uj terhektől, az a tény, hogy a kisdednevelós általános kötelezettsége — kivóvén Franciaországot — csak nálunk lett először törvényhozásilag rendezve — a nép conservativ hajlamainál fogva ellenszenves állásfoglalást szült sok helyütt. Azonban a magyar ember egyik kiváló dísze volt mindig, hogy veleszületett hajlamainál fogva „jussából nem enged“ ugyan, de a haza szentesített törvényeit tiszteli és azoknak készségesen enge it lmeskedik. Meggyőződhettünk erről, midőn a 3—5 éves kisdedek állandó gondozása és kellő ápolása vármegyénkben is el lett rendelve; mert most már — kevés kivétellel — átlátni kezdi vármegyénk minden lakosa, hogy az ember az ő zsenge ifjúsága napjaiban van kitéve leginkább az elpusztulás veszélyeinek s ez okból épen kisded korában van szüksége kellő ápolásra és állandó gondozásra. Ezen cél lebegett a vármegye közigazgatási bizottságának szeme előtt, midőn múlt évi julius havában a községeket a kisdednevelés rendezése tárgyában leendő intézkedésekre nézve utasította. Azóta jó idő telt el, de 'mert a kérdezőskö- dések, aggodalmak, kifogások és félreértésekből eredő nézetnyilvánitások ma is napi renden vannak, alkalmasnak véljük az időt, hogy a szükséges útbaigazítások és információk megadására a hazafias cél érdekében lapunk hasábjait is megnyissuk. Mindenek előtt szükséges, hogy a községi elöljáróságok lelkiismeretesen tanulmányozzák az e tárgyú törvényt és ministeri utasításokat. Nehogy azonban ezen utasítások szorgos tanulmányozása által újabb félreértések támadhassanak : a következők lesznek szemmel tartandók. Első sorban az utasítások a kisdedóvási %%• nyi pótadó kivetését oly községekben, a hol a községi adó a 20%-ot meghaladja, a kormány engedélyétől teszik ugyan függővé, de ezen engedély kieszközlése nem a község tiszte, hanem a hatóságé. Másként áll a dolog, ha a kisdedóvodák vagy menedékházak építéséről, épületek tatarozásáról, bérletéről és felszereléséről van szó. Erre nézve a községi képviselő testület — tekintet nélkül a községi pótadó magasságára — köztörvényhatósági bizottság utólagos jóváhagyása reményében — a már törvényesen megszabott 3%-nyi pótadón kívül — a szükséghez mért összeget fedezetül a községi költségvetésbe felveheti s annak fedezeti forrását megjelölheti. Ehhez a törvényhatósági bizottságon kívül másnak engedélye nem szükséges. Másodsorban figyelembe veendő az általános ovodakötelezettség elve. Ez épen oly természetű, De nem értették meg, mert én finoman céloztam az irodalmi érzékemre. Istenem, nincs ki- állhatatlanabb és boszantóbb, mint műveletlen emberekkel érintkezni! Minthogy tervembe senkit se akartam beavatni, mindenféle ürügyet kerestem, meghívásokat koholtam, szóval senkit se akartam kívülünk aznap házunkban. Férjem Frigyes nagybácsit is megakarta hívni, még csak ő kellett volna, hogy folytassa gúnyolódásait. Emma szörnyüködött, hogy a nagymennyiségű húst ki fogja elfogyasztani, de én nem tágítottra, mert azt akartam, hogy a doktor itt legyen és pedig egyedül legyen leányommal. Most az egyszer nem siklik ki kezeim közül. Három óra előtt a sütőkemencébe tettem a borjú combot. Emma ép a konyhában volt, midőn kérdé, vájjon meghivhatja-e a szomszéd Berényi nővéreket. Oly ártatlan volt a szegény gyermek, sejtelme sem volt a mai nap fontosságáról. Átöleltem, könnyek tolultak szemembe és a szó torkomon akadt; némán tekintettem a takaréktiizhelyre — mintha ott sülne meg gyermekem egész jövője. — Nem csodálom, hogy szomorú vagy a pecsenye miatt, mondja Emma, aligha sül meg. — Ennyi húst még nem sütöttünk idehaza sohase. Aztán senki se szereti! — Egy valaki mégis fogja szeretni 1 — mondám nyomatékosan. Menj csak gyermekin, teritsémint a 6—15 éves gyermekeknél az iskolába járás, vagy mint 21 éves ifjaknál, a katonai szolgálat kötelezettsége, mely utóbbinál az, ki törvényes kötelességének nem felelhet meg, a mint általánosan tudva van, had mentességi adót is fizet. így köteles minden 3—5 éves gyermek ovodát, vagy menházat látogatui; kivételt csak az a gyermek képez, kiről beigazolható, hogy állandó és kellő gondozásban és felügyeletben részesülő ovodaköte- les gyermekek fogalmát az 1891. évi 15 t. c. alapján az ovodai és mendékházi felügyelő bizottságok számára kiadott ministeri utasítás 44. és 54. §-ai állapítják meg. Ezen utasítási szakaszok akkép ér- telmezendők, hogy csakis azon ovodaköteles gyermekek menthetők fel az ovoda vagy menház látogatásának kényszere alól, kiknek szülei, vagy gyámjai az ovodaköteles gyermekek számára nevelőnőt, bonnet, dadát, vagy dajkát tartanak, hogy azok állandóan gondozzák a gyermekeket s reájuk a törvény értelmében kellően felügyelnek; vagy pedig, a kik oly családtag, nevezetesen: az anya, nagyanya, nagynéne, vagy a tanköteleskort túlhaladott testvér állandó és kellő gondozása és felügyelete alatt állanak, kiknek ezen kívül más feladatuk a család körében nincsen. A szóban levő felügyelő bizottsági utasítás idézett szakaszainak rendelkezései teljesen megfelelnek az 1868. évi 38. t. c. 6. §-ában körülirt és a népiskolai tankötelesekre vonatkozó azon szabványoknak, hogy a szülőknek joguk van gyermekeiket otthon külön e célra fogadott tanító, vagy nevelőnő által oktattatni, valamint joguk van arra is, hogy tanköteles gyermekeiket azon községen kívül is, melyben laknak, más iskolában oktattassák; de a 7. §. szerint az igy házi- nevelésben részesülő gyermekek valamely nyilvános iskolánál letett vizsgálatról bizonyítványt kötelesek felmutatni, valamint más községben iskolát látogató gyermekek ezt szintén csak is bizonyitványnyal igazolhatják. — Ezen törvényes szabványoknak meg- felelőleg értelmezendő az ovodaköteles gyermekek állandó gondozásának és kellő felügyeletének végrehajtási elve is. Végül egy harmadik félreértés megvilágítása is szükségessé vált. Több község ugyanis az állam- pénztár terhére létesítendő ovoda vagy menház felállítása iránt nyújtott be a hatósághoz folyamodványt azon hiszemben, hogy ez által a község minden tehertől megmenekszik. Pedig ez nagy tévedés ; mert ha a kormány állami szempontból szükségesnek látná is valamely községben állami óvodák vagy menházak felállítását: ez a körülmény az illető községet a reá nehezedő törvényes terhek viselése alól nem menti fel. így tehát a község csakis az állam segélyzéseért folyaraodhatik. Előrenézve az 1891. évi 15. t. c. végrehajtása tárgyátek meg Erzsivel az asztalt és csinosítsd ki magadat, virágot tűzz a hajadba, hoztam egy csomót. Gyönyörű narancsvirágok. — Nem mutatnak semmit, viszonzá Emma. — De van jelentősége — felelém Olaszországban menyasszonyi koszorú gyanánt is használják. És amint tudom, Berkes doktor kedvenc virága. Csak menj gyermekem. Emma fülig elpirult, rám nézett és távozott, én pedig a pecsenyét forgattam meg, mely szépen bámult, aztán a szakácsnőhöz szóltam ekkép: — Mari! Tiz perc múlva először öntse le. Szeretném, ha nagyszerűen sikerülne. — Magara is! — kiáltott a nyelves szakácsnő utánam, mialatt siettem átöltözködni. Az asztal terítve volt. Károlyom oly szépen kifente magát, hogy örömömben megcsókoltam. Aztán beavattam titkomba, mert hisz most el nem ronthatta már. A gyermekek bájosak valának, különösen Emma az acélszürke bársony derékban. — Mint egy kis doktornő, suttogtam-férjemnek. Minél jobban közeledett az óra mutatója az öthöz, annál elfogultabb lettem. Hátha a doktor az utolsó pillanatban marad el ? Vagy súlyos beteg* hez kell mennie ? Aztán elfogott az aggodalom, hátha odáig a pecsenye és a jó tejfeles mártás elromlik. A konyhába rohantam. Mari nagy vigyázattal öntötte le a pecsenyét s valóban pompás színe volt. A mártást elkószitettem, hogy Ízletessé tegyem.
