Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-22 / 30. szám
4. TOLNAVARMEGYE, — Népünnepély. Szegzárdon, folyó hó 15-én az önkéntes tűzoltó-egylet a vámházi erdőben saját pénztára javára népünnepélyt rendezett. Délután 2 órakor indult a diszes menet a városházától, élén a lovas bandériummal, fehér ruhás leányokkal és a tűzoltói zenekarral. Óriási néptömeg követte a menetet. Fél óra múlva pedig a magánfogatok és a fiakkerok indultak, jól megrakva mulatni vágyó közönséggel eleinte a vendéglőtől, később pedig a polgári olvasókörtől. A népünnep, melynek program inját múlt számunkban közöltük, minden izében sikerült, minek legjobb bizonyítéka az, hogy az ünnepély tiszta jövedelme 100 frton felül van, no meg az is, hogy a tánc kivilágos-kivirradtig tartott. A tiszta jövedelmet derék tűzoltóink uj tüzoltósze- rek beszerzésére fogják fordítani — Törzsrészvények. A tamásii hidegkúti helyiérdekű vasút részére megszavazott segélyösszegért Tolnavármegye közönsége 29500 frt értékű törzsrészvényeket kapott. A törzsrészvények múlt héten lettek megküldve vármegyénk alispáni hivatalához. — Borkereskedők figyelmébe. A pécsi kereskedelmi és iparkamarához érkezett kereskedelemügyi m. kir. miniszteri leirat értelmében bor és must palackokban, pezsgő (borok kivételével) a Németországban való bevitelnél újabban a német általános vámtarifa tételei szerint való bánásmódban csak az esetben részesülnek, ha azoknak az osztrák-magyar monarchiából való származása kellőkép igazol tátik. Ez igazolás történhetik a hatóság által kiállított származási bizonyítvány vagy hajóokmányok, áruszámlák, eredeti fuvarlevelek, kereskedelmi levelezések felmutatása által; a származási bizonyítványoknak konzuli hitelesítése ellenben nem kívántatik. — Baleset. Márkus Lajos, szegzárdi kocsisember a napokban a szegzárdi vasútnál nagyobb géprészeket rakott kocsijára, hogy azokat Alsó-Ná- nára az ott épülő gőzmalomhoz szállítsa, midőn egy vaskerék, melynek felrakásánál nem volt elég óvatos, ráesett és a földhöz vágta. Eleinte azt hitték, hogy belehal, de mint lapunk zártakor értesülünk, már jobban érzi magát. — Pályázat. Kánya község r. k. felekezete iskolájához osztálytanítót keres. Pályázhatnak okleveles, esetleg képezde végzett tanitók. Fizetés egy polgári évre 300 frt, havi utólagos részletekben, egy szoba csinos bútorzattal s fűtés. Teendője egy osztály önálló vezetése, templomban a tanulók feletti felügyelet és esetenként a kántori teendőkben segédkezés. Tannyelv magyar. Pályázati határidő aug. 5. Kérvények az iskolaszék elnökéhez kül- dendek. — A csók veszedelme. Dr, Bayer, reichen- bergi polgármester az egészségügyi bizottsággyülé- sén a csókot minden fertőző s ragadós betegségek vezető fonalának nevezi. Többek közt azt mondja: Sok kis gyermeknél számtalan esetben hosszú, vagy pedig halálos végű betegséget idézett elő egyes embereknek az a helytelen szokása, hogy a kis gyermekek száját megcsókolták s puszta kedveskedésből a gyermekkel oly közelről beszélgettek, hogy a gyermek a beszélő lélegzetét közvetlenül magába szívta, — a mi nem ritkán a gyermek halálát okozta, mert a zsenge gyermek gyenge szervezete minden betegség iránt sokkal fogékonyabb, mint a felnőtteké. Bayer ép oly veszélyesnek mondja a homlok- és szemcsókolást is. Bizonyságul bemutatta egyik betegét, egy szép asszonyt, kinek veszedelmes daganata volt, melynek következtében a szép asszony egyik szemét ki kellett vágni. E veszedelmes daganat a csók eredménye volt. Figyelmezteti tehát a szülőket, hogy vigyázzanak gyermekeikre, mert egy beteg ember csókja könnyen végzetessé válhatik rájuk nézve. — A fürdés áldozata. Kálmán István béres volt Előszálláson (D.-Földvár közelében) 18 éves lett az idén. Becsületes, jóravaló legény volt. Halála is kötelessége teljesítése közben érte utói. Úsztatni vitte ökreit a „Kelemeni“ tóba. ó is megkívánta a fürdést, utánuk ment a messze elúszó ökröknek. Alig lépett egyet-kettőt, megcsúszott, s eltűnt az örvényes tó fenekén. Nem segíthetett rtyt senki, hulláját a gyilkos tó szélverte hullámai kitették a partra. — Rossz szomszédság törők átok. S. és V. bonyhádi lakosok közvetlen szomszédok voltak, de nem úgy éltek, mint jó szoszédokhoz illik, ellenkezőleg, már régóta haragot tápláltak egymás iránt 8 csak az alkalmat várták, hogy boszujokat egymáson tölthessék. Az alkalom a napokban meg is jött midőn S. munkásai V. ablakai alatt kissé túlhan- gosan társalogtak, mire V. bottal a kezében nagy mérgesen kirohant s az egyiket megütötte. Ezt meglátta S. s rögtön odafutott s dühösen megtámadta a szomszédot, mire ez, nem maradván adós semmiben, végre botot fogott a szomszéd ellen, s azt rajta darabokra törte. Eddig még csak megjárta volna. De midőn a zajra mind a 2 ház nőtagjai is kirohantak s szintén kézzelfoghatóan elegyedtek a vitába, pár perc alatt az egész szomszédság összes tagjai az utszéli árokban hevertek az utcán össze- sereglett nézők nagy gaudiumára. Végre a körül- állók megszánták s kihúzták őket a sárból. A megvert S. ezután lefeküdt s még most is nyögi a kapott verést. A többiek pedig egymás ellen perbe mentek a bonyhádi kir. járásbírósághoz, mely legközelebb rendet fog csinálni a 2 meghasonlott család közt. — Halvacsora. Etl József csörgetói fürdőtulajdonos e hó 20-áu halvacsorát rendezett, a mely kitünően sikerült. — Örült-e vagy gonosztevő? Ssilfási József, az ódombovári vasúti állomás váltóőre ifjú Scha- ger Györgyöt tetten érte, midőn az a távjelzőt a rud- járól leakasztotta. Ilyen eset rövid idő óta már kétszer fordult elő s csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a vonatok az összeütközést elkerülték ; mert mindegyik esetben a távjelző „tilos^-ra volt állítva, de valaki levette s összetörte. A vonatvezető ezt természetesen nem tudta, s vonatával nyugodtan haladt be az állomásra azon a vágányon, melyen már egy vonat állt. De szerencsére még idejekorán észrevették és nagy kiabálásokkal lehetett csak a vonatvezető figyelmét felkelteni és a közeledő vonatot megfékezni. Ssilfási tehát elhatározta hogy ő a tettest meglesi, ami sikerült is. A tamási kir. járásbíróságnak átadott Scháger, kit ép tegnap kabátlopáson is rajtkaptak, azzal védekezik, hogy ő őrült; de úgy látszik, hogy inkább gonosztevő. Majd elválik. — Megszűnt járvány. Grábócon a difteritisz járvány megszűnt. — Gyermekjátékból támadt tűz. Bölcskén Varga József 120 frtig biztosított háza 180 frt értékben a napokban leégett. A vizsgálat kiderítette, hogy a házat a szomszédságban lakó Horváth Fe- rencz 7 éves fiacskája gyújtotta fel játszás közben. Az eset a dunaföldvári kir. járásbíróságnak bejelentetett, a hol kifogják deríteni, hogyan került a gyufa a gyermek kezébe. — Öngyilkosság. Schandl Miklós, szedres! jómódú gazdaember este családjával még jóízűen megvacsorált, s senki sem vett észre kedélyállapotán semmiféle változást. Vacsora után derékfájásról panaszkodott ugyan, de annak senki, még ő. sem tulajdonított semmi fontossságot, mire az egész család nyugalomra tért. Annál nagyobb volt reggel a háznép rémülete, midőn az öreget az istállóban felakasztva találták. Már akkor meg volt halva. Az önyilkosság annál megfoghatlanabb, mert semmi oka sem volt életét magától eldobni. Családi élete és vagyoni viszonyai legkevésbbó szolgáltathattak rá alkalmat. Végzetes tettét tehát csak pillanatnyi elmezavarban követhette el. — Hiányzó jártatok. Még a múlt év julius havában eladott Mácsik András faddi lakos ifiu Kovács János pilisi lakosnak 2 lovát 120 írtért; de mivel Kovácsnak csak 89 írtja volt, az eladó a hiányzó 31 írtért a járlatokat visszatartotta. Később azokat elküldte neki, de a vevő nem váltotta ki őket. Hanem megtette azt, hogy egy hónap múlva, jár- latok nélkül eladta a lovakat Katona István szegzárdi lakosnak 114 írtért, s sem Katona sem Kovács ezentúl nem tettek többé lépéseket a jártatok megszerzése végett. így történt, hogy a napokban a lovakat Katonától jártatok hiányában elkoboyták s a helyi szolgabirói hivatalnak átadták. Most persze eladó is, vevő is fűhöz, fához kapkodnak, hogy a vallott kár mellett még bajba ne essenek. Egyébként most úgy a szarvasmarhák, mint a lovak adás- vevésénél az a szokás dívik, hogy ha 1-2 írt hiányzik a kialkudott pénzből, visszatartják a járlatokat s ezáltal igen sok visszaélés történik, a mennyiben az efféle eseteknél a legtöbb lopott jószág eladására bő alkalom nyílik. E visszaélések beszüntetése végett a szegzárdi csendőrség lépéseket tett a szegzárdi főszolgabírói hivatalnál, mert nincs hót, hogy 1-2 ilyen esettel ne keljen bajlódniok. — Már megint a sebes hajtás. Csak legközelebbi számaink egyikében voltunk kénytelenek felszólalni azon ázsiai állapotok miatt, melyek Szegzárd főutcáin, a hol a forgalom legélénkebb, a sebes hajtás ügyében uralkodnak. Felszólaltunk pedig azért, mert egy ilyen vágtatva haladó kocsi egy itteni kereskedő két kis gyermekét majdnem elgázolta s csak a lovak jó ösztönének volt köszönhető, hogy ép abban a pillanatban állottak meg, midőn a kis gyermekeket el kellett volna gázolniok. A napokban az újvárosban egészen hasonló eset történt, azzal a különbséggel mégis hogy a gyermek csak egy volt, de a mely a lovak alá is került, a kocsi is keresztül ment rajta, de szerencsére minden baj nélkül. A lovak átugrották, és a gyermek a kocsi alatt hosszában terült el, hogy a kerekek nem mentek rajta végig. Szerencse, hogy a gyermekek őrangyala körültekintőbb, mint a mi rendőrségünk, melynek csak egy hírmondója sem volt látható a hosszú, nagy utcán. így a kocsis, kérdőre nem vonatva vígan tovább nyargalhatott, a mit nagy lelkinyugalommal meg is tett. — Posta- és távírdái segéd tiszti tanfolyam. A pécsi posta- és távirdai igazgatóság pályázati hirdetményben tudatja, hogy az ország 9 igazgatósága folyó évi szeptember hó 1 tői kezdődőleg hat hóra terjedő gyakorlati tanfolyamot nyitott az 500— 700 frt fizetésű posta- és távirda segéd tisztek kiképzésére. Ilyen tanfolyam a pécsi postaigazgatósági kerületben Szegzárdon és Nagy-Kanizsán lesz felállítva. Hallgatókul felvétetnek : igazolvánnyal biró igényjogosult katonai altisztek, a posta mesteri, vagy kiadó minőségben szolgált 4 gimnáziumot vagy megfelelő intézett végzett s ugyanezen minősitvóny- nyel biró más férfi jelentkezők, továbbá 16-ik életéveiket betöltött ifjak, kik a középiskola 4—6-ik osztályát befejezték. Beiratási és tandíj 10 frt, ezt azonban az igazolvánnyal biró katonai altisztek nem fizetik. A hallgatók a tanfolyam szabályszerű befejezése és a vizsga letétele után a posta és távirda segéd tisztek lajstromába vétetnek fel és használhatóságukhoz képest segéd tisztekké neveztetnek ki. Pályázati határidő folyó évi augusztus 10. — Halálos végű verekedés. Tengelic pusztán (s bizonyára más gazdaságokon is) az a szokás jár-, ja, hogy a béresek délben naponkint felváltva merik a vizet marháiknak, az az hogy naponkint más a soros. A múlt hót egyik napján Szénái Ferenc béres volt a soros, de a nagy melegben nem tetszett neki az izzasztó munka, ő tehát egyszerűen kijelentette, hogy nem merit biz ő egy cseppet sem. A béresek restelték a dolgot, de mert a barmokat viz nélkül nem lehetett hagyni, Stand János, az egyik béres, oda állt a kúthoz, és elkezdte a vizmerést. Erre azonban a legény mégis elrestelve magát, s ki akarta venni a másik kezéből a vedret, de mit ez már most c^ak azért sem engedett át neki. Ebből szóváltás, később civakodás, végre pedig verekedés támadt, a midőn is Szénái egy vasvillával mellbe vágta ellenfelét, mire ez hasonlóval felelt. Mindkettőt elborította a vér, s utoljára Stano a vasvillával úgy üttötte főbe Szénáit, hogy az halva rogyott össze. Stanót elfogták és átadták a szegzárdi kir. ügyészségnek. — Ellopott búza. Wertheim Zsigmond Bölcske község határa mellett levő búzaföldjéről 150 frt értékű búzáját ellopták. Midőn a csendőrök a határt végigjárták, Rác József, ottani lakos szérűjén feltűnt nekik egy össze-vissza hányt buzakazal, melyet gyanúsnak találtak. — Midőn ez iránt a gazdát megkérdezték, ez egy kis huzavonva után bevallotta, hogy a búza csakugyan a Wertheimtöl lopott búza, melyet Ceiner István, Ceiner József, Kis István, Dömsi Mihály és Ivanics József loptak el és hordtak ide Wertheim földjéről. Egyben kiderült az is, hogy a felbujtó Ceiner István volt, ki az eszmét megpendítette sa többit a lopásra rábeszélte. Mind az ötöt letartóztatták, egyiket azonban, Ceiner Józsefet Mohácsra kellett kisérni, mert ép akkor érkezett oda az ellene kiadott elfogatási parancs, mivel a most folyó mohácsi pénzcsináló ügyben szintén comproraittálva van. A többi négyet átadták a dunaföldvári kir járásbiróságnak. Letartóztatott betörő. Csak múlt számunkban irtuk meg, hogy Bögyös István és Fillöp István alsósziget-pusztai lakosoknál nemrég betörést, követtek el. s előbbitől egy katona könyvet s 27 frt készpénzt, utóbbitól meg 17 frt készpénzt loptak eV A szegzárdi csendőrsógnek sikerült a téttest Kóbor István simontornyai csavargó személyében kideríteni, ki elég vakmerőn a katonakönyvvel itt Szegzárdon szolgálatba is állt. Az illető, miután rá még többrendbeli lopás is bizonyult, a nagy doroghi őrs járőrének a nyomozás folytatása vésett átadatott. J ° 1894. július 22.