Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-15 / 29. szám
IV. évfolyam. 29. szám. Szegzárd, 1894. julius 15. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs : BODNÁR ISTVÁN. | Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az élőfize* | tések és a hirdetések is a szer-1 kesztöséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. A Wekerle kormány mindjárt székfogAz „i“ betű. —lk. Azt mondotta Apponyi Albert gróf ma egy hete az ő jászberényi beszámoló beszédében, hogy a polgári házasság kérdésében csupán egy jelentéktelen „i“ betű választotta el az ó álláspontját a kormányétól, egyébként pedig az egyházpolitikai kérdések többi részét ő is pártolta és megszavazta. És ebből szemrehányást és vádat kovácsol a kormány ellen, hogy egy „i“ betű végett miért ragaszkodott oly szívósan és következetesen a polgári házasság kötelező formájához és az ellentétek kiegyenlítése érdekében miért nem fogadta el Apponyi álláspontját. Hát nem osztjuk azt a nézetet — ezt különben a parlamentben elég gyakran és elég alaposan meg is cáfolták — hogy a kötelező és a szükségbeli, vagyis az Apponyi által ajánlott polgári házasság között csupán egy kis „i“ volna a különbség, mert úgy elvi, mint gyakorlati szempontból és főleg szabadelvűsig tekintetében igen lényeges és szerintünk át nem hidalható a kettő között a különbség. De legyen Apponyi grófnak igaza és fogadjuk el, hogy e két forma között valóban csak igen csekély a különbség. Hát mi következik ebből ? Távolról sem az, a mit Apponyi gróf vont le belőle. lalója alkalmával a kőtelező polgári házasságot vette fel programmjába. E program- mot pontosan és szigorúan beváltotta. Hát az helyes, a kormány állásához és egy ily nagy reformhoz méltó lett volna, ha a kormány az elvet feláldozza csupán azért, hogy Apponyit és vagy 35—40 szavazatot megnyerjen ? Ez nemcsak, hogy öntudatos államférfiakhoz illő eljárás nem lett j volna, hanem nem lett volna más a kormány részéről, mint játék az elvekkel, mint rideg cinizmus, mely még a politikában is, a hol az ilyenekben tudvalevőleg nem nagyon szigorú a mérték, határos lett volna az erkölcstelenséggel. De ha igaz az, hogy csak egy „i“ betűről volt szó, akkor kit érhet jogosabban a szemrehányás, mint épen Apponyit ? Hát miért tűrte az ultramontanizmus vádját, miért adott a reakcionarius táborral való közös ellenzékieskedésre és. egyesülésre alkalmat ; miért hagyta, cserben két év előtti enunciacióit— csupán egy kis „i“ végett? Miért engedte pártjának kitűnő férfíait magától megválni, miért tűrte az egész nemzet elhidegülését, miért utasította el a javaslatot a második szavazáskor is, miért állott a nemzeti pártvezér inkább a főrendiház Windischgrätzjei és Pálffy Móricjai mellé, mint a kormány javaslata mellé, a mikor egy jelentéktelen „iw betűről volt csupán szó. Mi, őszintén bevalljuk, szívből sajnáljuk, hogy Apponyi igy cselekedett és ha igy fog cselekedni ezentúl is. Sajnáljuk, hogy olyan fényes tehetség, olyan kitűnő elme, ragyogó szónok és tiszta jellem, minő Apponyi, az „iu betűkbe kapaszkodik és hogy kiváló egyéniségét meddőségre szorítja. Nem-e az „i“ betűbe való kapaszkodás az I egész nemzeti programmja, az ő magatartása, melyet a közigazgatás államosításának küszöbön álló reformjával szemben máris kilátásba helyez ? Az ilyen negáció, az ilyen oppozició, egy korszakalkotó, üdvös reformok megvalósítására vállalkozó kormánynak törekvéseit és munkálkodását ilyetén okokból megakasztani, valóban közel áll a vétkezés fogalmához. Ne hallgasson Apponyi az ő Luciferjeire, azokra a rossz szellemekre, melyek az ő sas szárnyait magas röptűkben minden alkalommal lelohasztják, bágyadt vergődéssé sülyesztik — ne hallgasson a hiúságára vadászó, őt tömjénező tanácsadókra — akkor nem akadnak majd „i“ betűk, melyek az ó útját a nemzet többségének irányától elválasztják, akkor a nemzeti küzdelmekben és a nemzeti munkában együtt fog majd haladni a nemzettel. TÁRCZA. _A.z anyós. (Családi kép.) — A TOLNAVÁRMEGrYE eredeti tárcája. — — Pista ! — Parancsolj édesem! — Ugy-e ma itthon maradsz, ma nem mész a klubba ? — Nem! Hiába csak legjobb otthon, ilyen kedves feleség oldalán. S a férj enyelgően hajlott felesége felé és gyöngéden megcsókolta. A szemre való asszonyka zavartan járt fel s alá, mintha valami nem tetszett volna neki. Ide, oda nézett, ajkait idegesen össze- csucsoritotta és kezeit dörzsölgette.Olyan igazi tisztes pár volt. Nem a házas- élet mézesheteit élték már; hanem az áldásteljes családi egyetértés tizennyolcév után is olyan maradt, mint az első napokban. Az asszonyon épen nem látszott meg, hogy már 17 éves leánya van, olyan menyecskósen nézett ki s oly üde, fiatalos volt. — Igazán örülök, hogy itthon maradsz! — folytaid a feleség. — Milyen jó vagy édes feleségem . — Igen, mert végre a mama beszélhet veled! — A mama ? az én anyósom ? — De már erre a férj is felugrott kényelmes támlányáról, és ki meredt szemekkel nézett feleségére. — Nos, Pista ? Hát te igy megijedsz a mamától ? En I dehogy ! sőt mennyire örülök, hogy látni fogom. Igen gyakran látogat meg most legújabban. — S reád roppantul haragszik. Szeretne veled találkozni és pörölni! — Velem s miért ? — Sokat vesztesz a klubban ! — És te édesem, tudnád ezt rám fogni ? — Én nem, de a mama 1 — A mama, az anyós ? 1 — Azután meg elhanyagolod a feleségedet! — Van lelked ilyennel vádolni ? — Ah, én nem, de a mama ! — A mama ? jaj ez az anyós ! — Sőt az irodával sem törődöl nagyon! — De miért gyanúsítasz ily keményen ? — Én nem, csak a mama! — A mama, szent isten, mire képes ilyen anyós! S a megriasztott férj oda állt az ablak elé és zsebekbe tett kezekkel merengett az utcára. Neje negédes mosolylyal nézte őt, hogy ugyan megy-e, marad-e ? — Kamilla — mondá a férj hirtelen megfordulva. — Parancsolj, édes férjem. — Most jut eszembe, mily véletlen pech, anyósom ismét nem pörölhet velem, de most jutott eszembe, ma választmáyi gyűlés van. Fontos tárgyat fogunk eldönteni; a svábbogarak kiirtását a klubból, feltétlenül ott kell lennem ! — Ismerlek jó vitéz! — Szent isten csöngetnek, csak nem anyósom jön már ? — Biz az könnyen meglehet. — Akkor isten veled Kamillám, kiosonok a másik félen 1 S be sem várva, mit mond hozzája feleség, a felöltőt csak félvállra vetve, kisietett. Az asszonyka gúnyos nevetéssel integetett utána és azután összecsapva kezeit hangosan nevetett: — Vitéz fórjecskóm ! — mondá magában — lám, lám ! Van egy ijesztőm, melylyel mint a gyermeket úgy elijesztlek otthonról. De ni, csakugyan jön az anyós ! S megnyílt az ajtó s csakugyan belépett rajta egy délceg termetű férfiú. Ez volt az anyós, ki miatt a férjet gyakran kikergették piciny paradicsomából s az utón azután a jó férjnek volt ideje arról gondolkozni, hogy egy boldog ember volt csak a világon : Adám, neki sohasem volt anyósa, vagy pedig az, akinek a felesége rózsabokorban jött a világra. A csinos ember félve nézett körül és nesztelenül a hölgy felé lépve halkan kérdezé : — Egyedül vagyunk? — Teljesen, férjem ismét anyósa elől szökött meg. — Mily boldog vagyok, hogy ily bizalomra méltat nagysád.
