Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-01 / 27. szám
IV. évfolyam. 27. szám. Szegzárd, 1894. julius 1. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő es laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD BÖKNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. Á lap szellemi részét illető közlemények, valamint az elöflze- | tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ ElOflzetdseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Tovább! Tovább! (L. S—u.) Az öröm mámora tölti el keblünket, hogy annyi küzdés és nemes harc után végre diadalt aratott nemzeti ügyünk. A polgári házasságnak a főrendiházban kivívott győzelme a haladás barát- jainak remény forrásává vált. Ha a mámor elszáll, ha a lelkesedés is lebocsájtja magasröptű szárnyait, — akkor a hideg nyugalom, az észnek rideg számítása — ezek is újra, meg újra azt hangoztatják felénk, hogy uj korszaknak küszöbén áll Magyarország. 1848-ig csak létéért vívott küzdelmet nemzetünk. Oroszlánmódra harcolt alkotmányáért, magyar nemzetiségéért. S bár rabigába is dönté a hatalom, mikor a szebb jövő hajnala derengett felé, az égen újra ez a szó volt felírva: Nemzetiség. A szabadelvű haladás is sokat kivívott, bár inkább csak elv maradt az abban a korban. Elég feladat volt megvédeni a magyar állam fundamentumát, ki gondolt volna annak rögtöni kiépítésére ? 1 A magyar nemzet igazságos ügye 1867- ben diadalmaskodott. A következő évek az állam berendezkedésnek évei voltak. Úgyszólván az egyetlen célnak tekintetett a nemzetiség konzerválása. A liberalismus Andromade módra oda volt láncolva a nemzeti lót biztosításának sziklájához. Egy Perseusnak kellett jönnie, ki And- romadet láncaitól megszabadítsa. Meg kellett küzdenie szörnyeteggel, ki kellett állania ezer veszélyt, de Andromade végre szabad, — Perseus tette szabaddá 1 Wekerle Sándornak perseusszerü merész vállalkozása sikerült. Egy egész nemzet nyújtja feléje a babérokat, s dicsőíti azokat a gigászi nagyságokat, melyek e küzdelemben az első sorban harcoltak. A győzelemnek örömzajában mi elsősorban arra gondolunk, hogy e diadal nem megnyugvást jelent, hanem további munkát, újabb küzdelmeket. Mert csak kezdetén vagyunk a munkának 1 A magyar állam épülete sok helyen torso maradt; ki kell azt építenünk nemzeti és szabadelvű terv szerint. Az alaptói a fedélig minden téglada- rabnak ezt az eszmét kell hirdetnie 1 A polgári házasság és az állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslatok elfogadásával az élet legfontosabb családi aktusainál hirdetni fogják minden városban és falun a magyar állam hatalmát. Csakhogy ez nem elég 1 Az iskolában is, melyben az ábécét tanítják, kell már hallani a gyermekek fülének a nemzeti eszme ábécéjét, hogy közös édes anyánk a magyar haza ; kell megtanulnak a szabadelvüség egyszeregyét, hogy a hazáját szerető magyar ember mind egyforma. . . Mert a felekezetiesség tág leple alatt ez ország sok helyén már gyermekkorában csepegtetik be a leendő polgárba a visszavonás mérges miazmáját. Ám itt keressük a nemzetiségi és felekezeti veszély csiráját — s irtsa ki azt a szabadelvű nemzeti Magyarország az összes iskolák fokozatos államosításával! A belügyi politika, különösen a közigazgatás helyes rendezése körül; a honvédelmi, a kereskedelmi, a földmivelósi és pénzügyi politikában a fenforgó kérdések megoldásánál mindenütt és mindig a szabadelvű és nemzeti felfogás legyen az irányadó. Nem az a talmi liberalizmus, mely kétszínű játékával akar szemfóny veszteni; nem az a „nemzeti aspiráció“-s politika, mely gyáván megfut a zászló alól, mikor a nemzeti aspirációk megvalósításáról van szó — hanem az a józan, egészséges, napjainkban kivihető politika, melyet a szabadelvű párt oly fényesen képvisel. TÁRCZA. Regény. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tároája. — Széli Sándor regényt akart irni. Többször mondta előttünk: — A verseim, tudjátok, csak apró hulladékok. Elég jól fogadták, igaz, mert hiszen csillan fel azokban is itt-ott valami, aztán jó ismerősöm volt valamennyi kritikusom. Némelyik nagy jó indulatában annyira íöldicsórt, hogy más igazán büszke lehetne rá. Nos én egy csöppet se büszkelkedem a verseimmel. Ezek a csiszolt rímek nem tesznek engem nagygyá ; irok egy regényt, az majd megszerzi a nevemet. Ez a regény volt Széli Sándor vessző paripája. Erről gondolkozott egyre-másra. Elmondta a tárgyát. Érdekesnek Ígérkezett. S bíztunk benne már csak azért is, mert a fiú nagyon komolyan vette a dolgát. __ Igy( a hogy most elgondoltam, nem érne mé g sokat. Van benne szentimentalizmus, van benne romantika. Érzem, hogy még kicsit éretlen vagyok ekkora feladatra. Tanulnom, tapasztalnom kell előbb nagyon sokat, csak akkor kezdhetem el. Hanem nagyszerű munka lesz, biztosíthatlak, hogy nagyon jó munka lesz. _________ És tanult és gondolkozott. Azonközben a szükség belehajszolta valami testet ölő zsurnaliszta munkába. Egész napja oda volt. Szaladgált, interwievolt, irt rőfös tudósításokat, s megírta úgy, a hogy mi többiek : sablon szerint, felületesen. Eleinte visszaborzadt ettől a munkától, aztán lassankint csupa kényelemszeretetből is megbarátkozott avval a gondolattal, hogy a zsurnalistának se ideje, se nyugalma nincs szépen irni. Hogy a zsurnaliszta nem lehet művésze a tolinak, csupán csak mesterembere. És nem az a cél, hogy minél több poézist vagy komoly tartalmat vigyek az Írásomba, hanem, hogy a kellő hasábszámot megtöltsem. Igen, ebbe még csak belenyugodott Széli Sándor, mint belenyugodtunk mindannyian. Azt a munkát, a mi ki volt szabva rá, csak felületesen végezhette el nap-nap után. Akkor is, mire lefeküdt, ki volt egészen fáradva, eltompulva, úgy, hogy dolgozni bizony semmi kedve se maradt. Hanem azért ójjelenkint, az utolsó cigarett füstje mellett elálmodozott legnagyobb tervéről, a regényről. Meg volt róla győződve — és mi elhittük neki — hogy nevet és dicsőséget hoz neki ez a munka. Egy ingerlő lélektani probléma, végtől-végig ezernyi alkalommal az erős karakterisztikus színezésre. A tárgya olyan, hogy szenzációt csinálhatni vele ; s ő mégis úgy fogadja ezt a szenzációt, mint kénytelen szükségszerűséget, a mit fokozni, kiélezni nem akar, csupán meg okolni. A mit megír, az olyan izgató és órdekfeszitő, hogy az ilyenekre vadászó publikumot bőven kielégíti vele; a hogyan megírja, avval számot tarthat a komolyabb olvasók meg a kritikusok elismerésére. Külső hatás és belső érték meglesz benne ; hogyne fogadnák jól ezt a regényt. Csak meg kell it ni jól. Ne legyen abban elnagyolt vonás, ki nem aknázott helyzet, elmosódó karakter; minden sorát művészi gonddal csinálja meg. A cigaretta mindannyiszor kialudt és Sándor elfelejtette újra meggyujtani, annyira elmerült az álmodozásaiba. Eszébe jutott Margit, akihez annyi verset irt már. Ez a kedves lány vele örült minden tervének s előre büszke volt arra a sikerre, arra a boldogságra, amit a regény hoz mindkettőjüknek. Mindkettőjüknek, mert Sándor nem egyszer elmondta már: — Hiszen láthatja, édes Margit, szegény, földhöz ragadt fiú vagyok ón most még. Bolondság volna, ha ezt a szegénységet megakarnók osztani. Hanem várjunk, csak egy kis türelmünk legyen. Az a rogÓDy, ha majd az elkészül, összehoz minket. Lesz pénz és lesz dicsőség. Az a regény az én nászajándékom. Nem kell már sokáig várni. A terv mindig tisztább lesz előttem ; meg van már az alakoknak a színe, a jellemeknek éle . . . nem, nem várunk már sokáig. Aztán majd eljön a dicsőség, el a mi boldogságunk is. Azt a jegygyűrűt, a Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük az I-ső félév leteltével, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni sziveskedjenek.
