Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-03 / 23. szám

TOLNAVÁBMEGYE. 1894. juníus 8. Turin május 26. 1894. Simontornya község t. közönségének. Elkésve bár, de annál melegebben köszönöm (öcsém nevében is) azon részvétét, melylyel e köz­ség t. közönsége minket megtisztelni kegyes volt. Késedelmemet a nagy csapásból eredő körül­mények okozták Ezen csapás lesújtott, mert a nagy halott nekünk mindenünk volt; — én úgy is mint fiú, úgy is mint Magyar, édes atyámat vesztettem; a polgárosodott világ pedig a szabadság eltűnt apos­tolát gyászolja. Dicsősége volt ő hazájának : — a jelen szá­zad ragyog nevétől, melynek fényét mindig hazá­jára irányitá. Egész élete, a honfi szolgálatok, a honfi ér­demek óriási halmaza volt; halála pedig honfi érzelmekben, és nagy eszménye iránti lelkesedés­ben egyesité az egész hazát. 0 ébreszté fel a nemzetet. ő tette életerőssé a nép millióit befogadva akar is, az alkotmány sáncaiba. 0 adott öntudatot a nemzetnek, ő vezette ön­védelmét, mutatta meg, hogy a magyar tud is szabad és önnálló lenni. 0 tartotta fenn az elnyomatás korszakában a nemzet létjogát, és ő emelte fel a magyar kérdést az európai kérdések szinvonalára. 0 fenyegette az elnyomókat, mindig és min­denütt, még végre belé rettentek az okulásba és midőn a kényuralom okult, a nemzet biztosithatá jele­nét, ő őrködött a távolból, ő intett, ő buzdított, ő remélt, ő bízott, ő képviselt egy nagy jövőt------­mi ndaddig, mig meg nem halt — — hontalanul! Ez volt az ő élet története, ezt tanultam a külföldön a külföldtől, én, kedves halottaknak hű fiú; és ezt fogja róla feljegyezni egykor a ma­gyar történelem I Mély tisztelettel Kossuth Ferencz. A kibonyolitás. Budapesti levelezőnk a következőket távirja: Egy váratlan fordulat hire izgatta fel Budapestet; Wekerle Sándor kormánya be­adta lemondását; Ö felsége elfogadta azt és Khuen Héderváryt bízta meg kabinet alakítással! Az uj minisztérium feltétlen 8 változatlan hive a liberális eszméknek, s a házassági törvényjavaslat változat­lanul keresztül megy a főrendiházban! Te­hát csak Wekerle bukott, az ö eszméi győz­tek, s nem lehetetlen, hogy Wekerle önmaga áldozta fel magát eszméi győzelmének! A liberálizmus győzött ,* de a demokrácia meg­bukott, mert ez a fordulat kétségtelen bizo­nyítéka annak, hogy a főrendiház nem a liberális Wekerlét, hanem a demokrata Wekerlét akarta megbuktatni, * 4._________________________________ — Igazán, vannak ? Az utón elgondolkoztam : inkább száz fogvi- csorgató dákorománt, mint egy ilyen bus hazafit. És . . . sok fantasztikus novellát Írtam már, a miről szerettem volna, bárha igazak lennének. Ennél az egynél pedig jaj be jó volna, ha csak légből kapott fantazmagória lenne 1 Buday László. Ne adja Isten . . . Ne adja Isten, hogy te megszeress! Ne légyen hozzám egy szelíd szavad 1 Nézz el fölöttem büszkén, hidegen. És meg ne hallgasd vallomásomat. Későre jöttem össze én veled! Kinyílt a rózsa, már letépte más . . . Csak térj sírodba késő szerelem, Fojtsd vissza hangod, kéBő vallomás 1 Nincs vétek árnya lelkeden, De bűnbe estél, hogyha megszeretsz ; Mocsok befogja vergődő szived. Hiába mosnád . . . tiszta nem lehetsz. Csak légy te büszke, légy hideg tovább, Keményt ne adjon egyetlen szavad; Kérő beszédem günynyal visszaverd, És vallomásom magvetőn fogadd! Szerelmed engem föl már nem emel, S én mélybe rántlak, könnyen úgy lehet . . . Ne adja Isten, hogy te megszeress 1 Oh úgy kívánom, s mégis — féltelek! BUDAY LÁSZLÓ. Mily szomorú jelenség I Hogy ilyen kiváló lángésznek, ily tüneményes tehetségnek, ilyen nagy statíis férfiúnak ez a végzete ! Mennyi tragikum vau benne I De talán végzete ez a mi politikai ele- tünknek, hogy kiváló alakjai vagy korán elhunynak, vagy elkoptatják, lejáratják őket, vagy egyenesen megsokalják tőle a gyors carriért! Hát már most kibújt a szeg a zsákból 1 Nem a liberálizmus volt a hiba Wekerlóben ! Hanem az, hogy mint polgár ember fel mert emelkedni oda, ahova az ő előíté­letük szerint csak mágnásnak van jussa 1 Azért kellett elbuknia a század legnagyszerűbb kormányá­nak, mert a demokrácia bántja a nágyurakat! A szabadelvű párt természetesen hű marad a zászlóhoz, melynek uj hordozója lesz, s tömöreu so­rompóba lép a liberális eszmékért továbbra is ! S Wekerle? S Szilágyi? S Csáky ? S Hye- ronyrai ? Skartba teszik őket ? Korunk legnagyobb fórűait, a Deák, Széchenyi, Kossuth s Eötvös kor­szak e modernizált alakjait skartba, mert van ben­nük meggyőződés, elv és politikai jellem 1 Hiszen szükségünk lesz még reájuk, hiszen e hazának ők az oszlopai! Csakhogy ez ország talán nem is méltó e nagy fiaira 1 * A szombat délutánig hozzánk érkezett hírek semmi határozott állást nem fejeznek ki. Mondják, hogy az uj minisztérium egészen a Wekerle állás­pontjára helyezkedik, más hírek szerint pedig komp­rom iszumra lép. Egyik hir szerint csak Fejérváry marad a kabinetben, más hir szerint csak Szilágyi, Csáky s Hieronymi lép ki. Van verzió, amely sze­rint a szabadelvű párt támogatja az uj kormányt, de van olyan is, amely szerint az ellenzékbe megy át. Csak Apponyit és tízapáryt nem méltatják em­lítésre sem, s ez az egyetlen vigasztaló jelenség a válságban. * Khuen Héderváiy Kái'oly gróf 1849. május 28-án Griifenbergben, felső Sziléziában született. Atyja Khuen Antal gróf 1887-ben halt meg; a Héderváry nevet Károly gróf vette fel 1874-ben az utolsó Héderváry után. A felső gymuáziumot Pé­csett, a jogot Zágrábban végezte. Nyilvános pályá­ját a 70-es években kezdte Szcrémraegyóben. A győrszigeti kerület 1875. és lö78-ban a képviselő- házba küldte. A jog és államtudományi szakban szerzett alapos ismereteit csakhamar a közigazg. gyakorlati téréin érvényesíthette, mert 1882-ben Győrmegye főispánjává neveztetett ki, ahol a kez­detben kínálkozó nehézségekkel szerencsésen s eré­lyesen megküzdött s nagy reformokat létesített az országban. 1888-ban valóságos belső titkos taná­csosi méltóságot, 1885-ben az első oszt. vaskorona rendet nyerte, 1891. márciusában aranygyapjas vi­téz lett. — A főrendiháznak censusánál fogva is tagja volna. * Wekerle Sándor ma is ura a helyzetnek. Bu­dapestre érkezésekor az az impozáns tüntetés az egész nemzet rokonszenvót tolmácsolta, a szabad- elvüpárt demonstrációja pedig a politikai világ ér­zelmeinek kifejezése volt. Hogy az uj miniszter el­nök tud-e kabinetiét alkotni, s illetve ennek több­séget szerezni, ez ma tisztán Wekerle magatartásá­tól függ, aki pedig sokkal tisztább jellemű politi­kus, semhogy az ő általa teremtett politikát még más kezében is ne támogatná 1 * A miniszterelnök garanciális pontjai ezek vol­tak: 1. a három uj főrend kinevezése, 2. a király nyílt kijelentése, hogy óhajtja a reformokat s 3. a peer-schub. Csakis az utolsó ponton mult a kabinet sorsa, s Wekerle inkább ment semhogy, engedett volna! A lapok nyíltan írják, hogy a főrendek sze­mélyes ellenszenve volt a bukás oka, pedig hát az volt csak a baj, hogy a demokrácia kezdett az arisz­tokráciának veszedelmes lenni 1 Hírek. — A mi arcképünk. Lapunk fennállása óta ezúttal először jelenik meg illusztrációval és pedig igen illustris társaságot ábrázoló illustrációval. Múlt heti számunkban említettük már, hogy Forberger László bonyhádi gimnáziumi tanár, lapunk munka­társa, a zombai kiállításon megjelent és a gróf Pejachevich-fále kastély udvarán helyet foglalt tár­saságot, mint ügyes amateur fotográfus, lefényké­pezte. E fényképet Forberger ur hozzánk beküld- vón, az utána egy fővárosi chemigrafiai műintózet- ben készült képet lapunk 3-ik oldalán mutatjuk be. — Személyi hir. Kozma Sándor budapesti kir. főügyész Szegzárdra érkezvén, tegnap megvizs­gálta a kir. ügyészi hivatalt és a fogházat; egyút­tal az uj építkezésre vonatkozó terveket a helyszíni vizsgálat alá vette. Ma utazik el tőlünk Pécsre. — Előléptetés. Steinekker Ferenc szegzárdi közalapítványi kir. tiszttartó, kér. alapítványi gazd. felügyelővé léptettetett elő. A kiváló hivatalnok e jól megérdemelt előléptetése alkalmából, őszinte szerencse kivánatunkat nyilvánítjuk. — Hymen. László Lajos szegzárdi ügyvéd el­jegyezte. Dömötör László helybeli ügyvéd kedves és szeretetre méltó leányát, Etelka kisasszonyt. — Uj Ügyvéd. Dr. Totth István városunk fia, a múlt héten Budapesten szép sikerrel tette le az ügyvédi vizsgát. A fiatal ügyvéd a főváros­ban nyit irodát. — Áldozatkész nagyprépost. Troli Paul. Fe­renc a pécsi székesegyházi káptalan címzetes püs­pöke azon alkalomból, hogy a magy. hath, ügy qvözelmeért f szentsége a pápa által végzett mise díja fejében 1000 frankat küldött Rómába, a bé­csi nunciustól l itio levelet vett, melynek magyar szövegét itt közöljük: Levelét késedelem nélkül | szentségéhez juttattam, mihelyest lehet, az 1000 frauknyi összeget is átszármaztatom. Hogy a kath. egyház dicső győzelmét ön — a magyarok na^v-asszonya s királynéja közbenjárása utján — atérezvén, a romai pápának imáiért ily szeretetadományt ajánlott föl, ez mind az ön kitündöklő hitének kiváló záloga, mind gyer­meki szeretetónek fényes bizonyitóka. A g 1 i a r d i.“ Egy második levélben biztosítja a kegyes adomá­nyozót ö szentsége hálájáról s legmagasabb elisme­réséről, nevében különös áldást küld neki s abbéli óhajának ad kifejezést, vajha minél többen akad­nának ily bőkezű Maecenások! — A király koronázásának évfordulóját, jú­nius 8-át a szegzárdi 2 p>lg. iskola iskolai ünne- pólylyel és egésznapi szabadsággal ünnepeli meg. _Esküvő. Vasárnap délelőtt fél tiz órakor a pé csi székesegyhíz népoltáránál esküdtek örök­hűséget egymásnak Sávéi Kornus és Kirchmayer Félix” cs. és kir. 10. huszár ezr. kapitány. Nyoszolyók voltak : Bvodszky Marietta és Tóth Ida, vőfélyek Sávéi Kálmán huszár-hadnagy, a mennyaszzony fivére és Bródszky Jenő, huszár tiszthelyettes. Az esküvőn, melyet Hanny Gábor kanonok végzett, je­len voltak a mennyasszony szülei: Sávéi Kálmán kúriai biró, tövényszéki elnök és neje, Szabó Irma; a menyasszony nagyapja: Szabó József biharme- gyei nagy földbirtokos, Blaskovich István kir. táb­lai elnök, Fiáth Miklós fejórmegyei főispán, dr. Blum Béla kir. közjegyző és neje; Bródszky La­jos somogymegyei bérlő és neje; Bánfay Simon kir. közjegyző ; dr. Daróczy Aladár főispáni titkár és neje; Hinka László ügyvéd és neje, úgy Mariska leányuk; Kirchmayer Octó huszár főhadnagy és neje; Módly Béla dunaföldvári kir. aljárásbiró és Littke Jószef tartalékos tüzér hadnagy. Az esküvőt villásr iggeli követte. A fiatal pár a déli vonattal a vőlegény ál omás hely *re, Székesfehérvárra utazott. — Hitíani vizsga. A Májer-Arlow-íole nyil­vános tanintézet hittani vizsgája csütörtökön folyt le nagy hallgatóság jelenlétében. Wosinsky Mór esperes, vizsga elnök, az elért siker fölött legtel­jesebb elismerését fejezte ki. — Művészi körút. Bendkivüli műélvezetnek néz eléje Szegzárd művelt közönsége. Mindnyájunk­nak még igen élénk s kellemes emlékezetében van a tavalyi Ney-Liedl hangverseny, mely még azután is hosszú ideig képezte a szegzárdi társada­lom beszélgetése tárgyát, s melyre mindenkinek csak az az egy megjegyzése volt, hogy pompás, nagy­szerű ! Krammer Vilmos, a minden szépért lelke­sülő szegzárdi derék könyvkereskedő, arról értesül­vén, hogy Ney-Liedl, kiket itt már ismernek, 2 más művósztársukkal: Bárdosy Irén k. a. énekesnő s Vince Zsigmond zongoraművészszel e hó 1-én művészi körútra indulnak, úgy intézkedett, hogy junius 9-én vagy 16-án Szegzárdra is eljöjjenek hangversenyezni. A remek összeállítású műsort lapunk jövő számá­ban közöljük. — Eljegyzés. Winter Sándor ipolysági éksze­rész eljegyezte Bülitz Bóza kisasszonyt Szegzárdról. — A Szegzárdi keresk. egylet majálisa a megbizhatlan időjárás következtében 3 hétre elha­lasztatott, illetve a választmány elhatározta, hogy kedvező időjárás mellett junius közepén tartja meg a tervezett tavaszi mulatságot a vámerdőben. // — Halálozások. Dr. Orffy Vilmos hírneves orvos, május hó 29-én Klagenfurtban élte 46-ik eveben elhunyt. A boldogultban Orffy Lajos szeg­zárdi ügyvéd testvér bátyját gyászolja, — Tóth Já­nos mezőtúri földbirtokos, Tóth Károly szegzárdi dunavédgáti mérnök édesatyja, hosszas szenvedés után élte 71-ik évében meghalt. — Országos vásárok. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a Tolna vármegye te­rületéhez tartozó Tolna községben a junius 11-dikóre eső országos vásár ebben az évben kivételesen ju­nius 18-án és a Fehérvármegye területéhez tartozó Sárbogárd községben a junius 11 -dikére eső orszá­gos vásár ebben az évben kivételesen junius 18-án tartassék meg. — Betörés. Szegzárdon f, hó 1-én virradóra 2 háznál betörés történt. Az egyik Prantner Má­tyás Jánosnál, a honnan 9 pompásan kikeményitett és kivasalt szoknyát s özv. Pégler Ferencnónél, a honnan különféle ágynemüeket vittek el. Érdekes a dologban az, hogy egy éjjeli őr abban az utcá­ban egy fogatot pillantva meg, azt gyanúsnak ta­lálta s felkiserte a városházára, a hol még csak a fuvaros nevét sem kérdezték meg, hanem egyszerű kijelentésére, hogy ő Bajára igyekszik, szabadon bocsátották. Most természetesen midőn a betörés ismeretessé lett, keresik, de hiába. Ugyancsak ab­ban az utcában, ugyanazon éjjel elfogták Sándor Miska, szegzárdi rovott előéletű egyént, kit szintén gyanu^ terhel. Valószínű, ha az a gyanús fogat, melyről azt sem tudja senki, mi volt rajta, regge­lig a városházán marad, eddig tisztázva volna a helyzet.

Next

/
Thumbnails
Contents