Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-27 / 22. szám
IV.révfolyam. 22. szám. Szegzárd, 1894. május 27. TOLNAVÁRHEGYE Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. | Pél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD JZORNÉZi. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illetfi köz* j lemenyek, valamint az elöflze- | lések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A politikai helyzethez.-lk. Általános a panasz, hogy óriási zűrzavar uralkodik a politikában. Pedig mi nem úgy találjuk. Politikánk inkább megtisztult, nem pedig zavaros. Mert épen a kőtelező polgári házasság kérdése tisztitotta meg a helyzetet, lerántván a leplet igen sok politikusunk, sót pártok felöl is és előttünk állanak az emberek leálcázva, a maguk igazi mivoltukban és értékükben. Nagyon természetes, hogy nem az a mértékünk a politikai érték megítélésében, hogy valaki szabadelvű-e vagy nem, óhajtja-e a reformokat vagy pedig ellenzi, mert mindegyik iránynak lehetnek és vannak tiszteletre méltó képviselői. így senkinek sem lehet kifogása az ellen, hogy a róm, kath. papság a javaslat ellen van, ha csak törvényes eszközökkel küzd ellene; az is érthető, ha valaki tiszta meggyőződésből állandóan, következetesen conservativ érzületű, mint főuraink közül többen. De annál szigorúbb megítélés alá esnek azok, a kik örökké teli tüdővel hirdették a szabadelvű és nemzeti eszméket, a kik ebből monopóliumot óhajtottak űzni, a kik a szabadelvüség cégére alatt árulták kelendő elveiket, a kik szabadelvű és nemzeti jelszavak alatt toborzották össze követőiket és most — mindjárt az első alkalommal, a midőn az Ígéret beváltásának, a szó betartásának, az elvek megvalósításának ideje bekövetkezett — lehull róluk a lepel és itt lévén a lejárat, vagy nem fizetnek olyan pénzzel, mint azt ígérték, vagy prolongálást kérnek. Ezért mondjuk, hogy most világosság van előttünk és nem homály vagy zűrzavar, minta legtöbben modják. Világosan előttünk állanak a nemzeti és szabadelvű eszmék bizonyos hősei. Nem a Polónyi Gézákról beszélünk, ennek az urnák a politikai magatartása nem érdemes még rosszaié kritikára sem, utóvégre a politikában is szerepelhetnek kötéltáncosok és clowneok, ennyi az egész. De szólunk azokról, kik iránt bizalommal, rokonszenvvel viseltetett a nemzet — Apponyi Albertröl, Ugronról stb. — A nemzeti eszmék minő hatalmas rakétája szállt világgá Apponyi és Ugrón ajkairól minden egyes beszédjük és felléptük alkalmával. A nemzet tapsolt Apponyinak. Bűbájos szavakkal hirdetett — és egyebet sem hirdetett — nemzeti és szabadelvű igéket, ígéreteiben és követeléseiben túlszárnyalt mindenkit. A nemzeti eszmék fáklyájával kezében merészen a magasba tört, magával ragadott, gyújtott és világított. Es a magasan repülő királyi madárnak szárnyalása egyszerre csak bágyadt, szárnyai lomhák lettek, — a fáklyának világa hamvadni kezd és apró mécses lett belőle. Az a férfiú, ki a legaprólókosabb kérdésben is a nemzeti eszmék Csimborassojára emelkedett, a mikor először találkozik egy minden izében nemzeti és szabadelvű eszmé- nek, egy nemzeti szükségletnek megvalósításával — annak ellene szegődik. Ez szomorú, de való. De hát jól van ez igy. Hadd lássa a nemzet, kikben bizhatik. Hadd lássa a nemzet, hogy mi a különbség a szavak és a tettek között. Hadd lássa a nemzet, hogy kik küzdenek nyílt sisakkal és kik álarc alatt, mely ha lehull, gyenge váz marad alatta. Most láthatja mindenki, mit rejtett a cégér, másodszor majd nem ülnek fel neki. ítélje meg az ország, hogy ki a nemzeti politikus: Apponyi, Ugrón, Szapáry-e, avagy Wekerle, Csáky, Szilágyi? Komoly szó van róla, hogy a Wekerle kormány a koronánál nem tudja majd akaratát keresztülvinni. Mi nem hisszük, mert bízunk az uralkodó alkotmányos érzületében, bölcsességében, atyai jóságában. De ha ez be is következnék, Wekerle és társai a nemzet ölébe fognak hullani, dicsőség és hála fogja őket kisérni. És a szabadelvüség ennek dacára sem fog elbukni. A magyar nemzet többsége hű marad nemzeti hagyományaihoz és a szabadelvüség megint győzni fog és utat tör majd magának Apponyin, Ugronon és Szapáryn és minden transakciojukon és alacsony com- promissumukon keresztül. Mert vakmerő föltevés azt hinni, hogy a szabadelvű párt és a szabadelvű tábor a hatalom kedvéért hűtlen lehet majd elveihez és vezéreihez. Az egyik gyávaság, a másik árulás lenne. Csak büszke lehet mindenki, a kinek egy Wekerle, egy gróf Csáky, egy Szilágyi ínaradhat vezére. A szabadelvű párt eljátszaná szerepét és elvesztené hitelét a nemzet előtt, ha engedne mai álláspontjából, épugy mint a nemzeti párt már eljátszotta szerepét és elvesztette hitelét, mert cserben hagyta elveit és követte vezérét. Egy Szapáry Gyula-féle kormányról való hiresztelgetések nem bírhatnak komoly alappal. Igaz ugyan, hogy Szapáry csak nemrég volt kormányelnök és nagy többséggel rendelkezett, de ne felejtse el ó excellen- ciája, az arany gyapjas rend kitűnő vitéze, TÁRCZA. DAL. A virágzó mandolafáról, Tépjünk le egy-egy levelet S ha elfogja szivünk a mámor, írjunk reája egy — nevet. S ne kérdezd tőlem, én se kérdem, Mi az, mi ottan Írva van? Ha nem sejtjük az üdv percében, Megtudnunk úgy is hasztalan, YESZELEI KÁROLY. Becsület. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — Tudom, Zoltán sohasem fogja nekem megbocsátani, hogy ezt megírom. A minthogy azért is örök haragot fogadott, hogy kinevettem. De mikor olyan kacagni való az egész! Kinn történt Osukorók kertjében. A hol ösz- sze szoktunk gyűlni fiatalok, öregek szerdánkint. Az öregek politikára, a fiatalok udvarlásra. Mivelhogy Csutoráknak szép volt mind a két lánya. Gizi az egyik, Ilonka a másik. Pajkos, könnyüvérü teremtések. Jó pajtások. Talán jó asszony is lesz belőlük, ha majd megkomolyodnak. Most még kissé mintha éretlenek lennének. * Zoltán komolyan gondolt Ilonkára. Először csak így: — No igen, majd csak pár év múlva. A lány úgyis fiatal még, ón is várhatok. Akkorra egy kicsit kitisztulok ebből az ostoba váltóhistóriából, lehet, hogy marad kevés félre tenni valóm is. Aztán megkérem a kezét. Meglássátok fiuk, megkérem. Ezen még nem volt nevetni való semmi. Elég józan, megfontolt beszéd. Zoltántól különben nem is várhattunk mást. Egy ritka ember, a ki eddig soha se akarta a hőst játszani,- és nem terveit soha olyasmit, a mit jóformán bizonyosra nem vehetett. Fiatal ember, a kinek nem volt rigolyája egy sem; okos, jókedvű és derék fiú volt mindig. Akkor tájban úgy gondolkodtunk, hogy Csu- tor Ilonka nagyon fényes partit csinál Zoltánnal. Aranyba foglalni való férj lesz ebből a gyerekből. Hanem azóta . magam se tudom, mikor kezdődött, Zoltán lassankint másféle húrokat pengetett. Lehet, hogy a lánynyal volt valami bizalmasabb diskurzusa; lehet, hogy holmi régibb viszony feltámadásától félt (az ember soha se tudja eléggé eltemetni a megunt liaisonjait;) lehet... Eh, sok mindenféle oka lehet, amit mi nem bírtunk kitalálni. Csak azt láttuk, hogy Zoltán egyre gyakrabban tereli a beszédet Ilonkára. És egyszer azon is rajta kaptuk, hogy lakást keresett a városban. Három szobás lakást I Az ördögbe is, ez a fiú valami rosszat forgat a fejében. Három szobás lakás : gargon embernek, főleg, ha még csak egyszerű törvényszéki jegyző, aligha lesz ennyire szüksége. Házasodni akarna? És az az előbbi józan, higgadt beszéd? Vallatóra fogtuk. A fiú szabadkozott. Tagadáson kezdte, hanem nem Eokra ment vele. Egy pár apró füllentéssel akarta kivágni magát; nem hittük el neki. — Az igazat, Zoltán, az igazat 1 — No hát, halljátok az igazat; rövid lesz és ostobaság. Nem ón kezdtem, ti akartátok, hogy elmondjam. Tudjátok, ón Ilonkának soha olyasmiről nem beszéltem, a miből sejthetné, hogy terveim vannak vele. Ebben a tekintetben nagyon kényes vagyok. Nem csak akkor, ha hírbe hoaok egy lányt, hanem akkor is, — ha reményt ébresztek benne a magam viseletével, — köteles vagyok már el menni. — Asszonynyal talán szabad játszani, hanem lánynyal, miattad esetleg biztosabb parthiet szalaszt el, sohasem. A becsület úgy kivánja. Mosolyogtunk, a fejünket is csóváltuk erre a nagylelkű theóriára. Egyikünk se gondolkozott így,
