Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 2. szám

1894. január 7.

TOLNAVÁRMEGYE.

7.

tagjai, kik többnyire — a különben derék földmi- ves osztályból kerülnek ki. nem bírván a kiképzett szellem belátásával, felfogása — és ambíciójával — a szabadelvű haladás csodás hatalmát csak megbámulja ugyan, de vágyat utána nem érez. Es mig a jog kezükbe Ipsz letéve, hasztalan addig minden ambiciózus törekvés, mert a megrögzött makacsságon annak rést kell törnie.

El kell venni tehát a hatalmat a község képviselőitől, — hogy igy az a község javára legyen érvényesíthető. Azon elvek, melyek fennebb a község elöljárói és a község jegyzői állások újjászervezésében irányadóul szolgáltak, megmutatják a képviselő testület jogköre reformálásának módját is. Követvén tehát a fenti irányelveket, tekintettel arra hogy a képviselőtestület a törvény által rábízott és értelmi színvonalát meghaladó feladatok megoldására képtelen, eddigi jogai és teendői — kivéve az ellenőrzés jogát — a községi jegyzőre ruházandó át. Tehát a községi képviselő testület is, a községi jegyző működésével szemben — összhangzásban az elöljáróság hatáskörével — csak mint a vagyoni érdek ellenőrzője szerepeljen. Ebből következnék, hogy a községjegyző által hozott mindazon határozatok, szabá yok, melyek a községi vagyont érintik, a jegyző által a képviselőtestület egyeteme elé viendő; hol aztán pénzügyi szempontból tárgyalás alá -vétetvén — a képviselő testület hozzá — vagy hozzá nem járulását jelentheti ki.

Ha a községjegyzői határozat ellen a községi képviselőtestület — a községi pénzügyi érdekei szempontjából kifogást nem tesz, úgy a határozat

— a mennyiben ahhoz törvényhatósági jóváhagyás nem igényeltetnék — a szabályszerű formaságok betartása után, — jogerőssé válik Amennyiben pedig a képviselőtestület kifogást emelne, tehát ha a_ hozzájárulást megtagadná — úgy kifogásai jegyzőkönyvbe vétetvén — a határozat a törvényhatóság eldöntése alá bocsátandó, mely ellen a képviselő- testület felebbr-zési joggal bírna.

És most visszatérve kiindulási pontunkra, hogy az állam által kinevezett jegyző befolyása, mily terjedelemben foghat helyt a község kebelében, azt- hiszem, hogy a kérdést lényegére nézve fejtegetésem folyamán nagyjából megfeleltem. Meggyőződésem szerint általában csakis ezen irányelvek alapján lehetséges az újjá szervezés kérdésének gyökeres megoldása.

Midőn ezzel a községi jegyzői állás és az ezzel összefüggő szervezet reformja tekintetében annak lényege és irányelveire nézve nézetem és gondolataimnak kifejezést adtam, még mielőtt a községi szervezet egy másik gyengéjére térnék, a községjegyzők vitális érdekeit szorosan érintő egy oly vitás kérdést illetőleg kívánnék szót emelni, mely évről-évre kisebb nagyobb lendülettel bár — de fejét mindig fölveti. Értem ez alatt a községjegy- zök mellékes jövedelmét, vagyis a magánfelek érdekében kifejtett tevékenységük diját — melynek élvezetétől már rég el akarták ütni. Nem bocsátkozom annak fejtegetésébe, hogy azon felfogásban, melylyel ez akarat keresztül vitele indokolható — mennyi igazság fekszik ; s különösen fejtegetésem folyamán a jegyzők ebbeli anyagi érdekeit nem kívánom érinteni — meggyőződésem alapján azonban mégis ki kell jelentenem, hogy a közsógjegy- zőknek ez irányban kifejtett tevékenységében a községnek mindig nagyobb érdeke van, mint a jegyzőnek haszna. A magára hagyott falusi nép nem nélkülözheti jegyzőjének ezen munkásságát s ebbeli segélyét; ■— sőt azt mondom, hogy vajmi nagy igazsagtalanság lenne, ha a szegény kisbirtokos okmányai és írásbelijének elkészítése végett a városbeli ügyvédekhez fordulni kény szeri ttetnék. Mert eltekintve az anyagi kártól, mely a központoktól távol eső népre az ide oda futkosás miatt háiamolna,

— de ha csak azt az állandó nyugtalanitást vész- szűk is figyelembe, melynek az kitéve lenne — el kell ismernünk, hogy midőn a jegyző a munkától eltiltatnék — nem épen a nép érdeke vetetnék tekintetbe. Mert az biztos dolog, hogy a sokszor oly sürgős végrendeleteknek rögtöni elkészithetése, a peren kívüli telekkönyvi ügyekben való eljárás de meg az ezekhez szükséges okmányok szerkesztésével azt helyben való foganatosithatása által a képzett és szakavott jegyző a népnek valóságos áldása lehet.

Midőn azonban mindezeket felhozom,, igazság érzetem utalja, hogy védekezésemben a támadó igazát is el ne ismerjem. Mert nem tagadható, hogy a törvény által eléggé soha nem méltatott és kellő figyelembe nem veit községjegyzői intézmény sok időn keresztül az e pályára hivatottsággal nem biró kétes existenciák asyluma volt, kiket a bűnös protekció s a félre vezetett nép emelt e tisztes hivatal élére. Elgondolható, hogy az ily elemek, az ily kimustrált egyéniségek a vakon bizó nép érdekeiből s eljárásaik tisztaságából valami nagy lelkiis- meretbeli kérdést nem igen csináltak. A nagymérvű visszaélések aztán, melyek részint a képzetlenség, részint a rossz akarat kifolyásai — a közvélemény méltó felháborodását hívták ki, mely által az al- Kalmas időben megindult támadás érdemi része bőséges tápot nyert. Azonban most már — habár a lóg még nem is egészen tiszta — de mégis másként van. Mert az utóbbi idő folyamán részint a

törvény általában mutatkozó szigora, mely a selejtes elemeket megrostálta — részint pedig a kor szellemétől áthatott és az impozáns módon egyesült községjegyzői kar erőteljes fellépése által a községjegyzői intézmény fejlődésének egészen más irányt adott; úgy hogy a támadásnak a régi gyengeségek és hibákra alapitott érvei immár önraa- guktól esnek el.

És ezzel most áttérek a községi szervezet egy másik gyarlóságára, a község rendőri intézményre. Nem lehet eléggé méltányolni e kérdés fontosságát. A közbiztonság kérdése a községekben egy hajszálon függő állandó probléma; s ha naponként valami horribilis rémeset nem fordul elő — ez mind csak a falusi polgárság becsületességén mul- hatik.

Törvénybe iktatott jogoknál fogva — régi jó patriarchális szokás szerint a községi rendőröket a biró és jegyző közakarattal fogadják fel. Ezen községek állásának minősége s hatáskörük határvonalai megvannak ugyan huzva — vonva, de csak oly téveteg, bizonytalan vonalakkal, mint akár a hósivatag horizonja — hogy szinte káprázat; felelősségük pedig merő illúzió. A község rendőre kötelességére nézve kitanulva nincsen, s annak teljesítésére szigorú fegyelem sem szorítja. S mi több — jó biztatásra mindig szívesebben lefogná saját elöljáróját, mint ennek parancsára a futó betyárt. Ez nincs rendén igy, ezen segíteni kell. Azt hiszem, helyes nyomon járok, midőn a mezőrendőrség és hegypásztori intézmény kivételével az összes rendőri ágazatoknak az állam fennhatósága alatt való összeolvasztását javaslom; melynek magvát a már is oly üdvös eredményeket elért csendőri intézményben látom. Meggyőződésem szerint ez intézménynek megfelelő arányban való kiszélesítése és fejlesztése által a kérdés megoldható lenne. Ezen esetben a csendőr-főállomásnak elég erős létszámból, a minden községben fölállitandott őrállomásokra mindig a körülményeknek megfelelő számban — községrendőri szolgálat céljából — csendőr őrsök vezénylendők ki. A községbe kivezényelt csendőrség községrendőri . szempontból az állami jegyző rendelkezése alá helyezendő. A csendőrsóg- nek ekként való szaporítása által kettős cél éretik el; mert ezzel a népfölkelés erősítését célzó intéz- kezések is tartalmas kiegészitést nyernének, a menynyiben a népfelkelés az erőteljes csendőri szervezetből mindig teljes készültségü és fegyelmezett harcoló csapatot nyerhetne.

A mezőrendőri és hegypásztori intézményről is el lehet mondani, hogy mindaddig, mig kellő subordinális és ellenőrzés alatt nem áll, eredeti célját és rendeltetését meg sem közelíti s igy a mezőgazdaság, a szőlő és pince mindvégig a gazemberek éléskamrája és kereseti forrásának színtere lesz. Ezen is csak a kifejlett csendőri intézmény segíthet. — A csendőrsóg a tulajdönképeni rendeltetésén kívül ugyanis az ügyelő és ellenőrző szolgálatra is praktikus módon felhasználható. A bizonytalan időben és irányban keresztül-átal cirkáló csendőr őrjáratok, úgyszintén a község részéről kirendelt napos elöljáróságnak a helyszínén való jelenlete a mezőrendőröket és hegypásztorokat éberségre és szolgálataik hű betöltésére sarkalják. Az egymásközti érintkezési pontok kijelölése és a szigorú hivatali felelősség nem fogják eltéveszteni üdvös hatásukat. *

Elhagyatott puszta vidékeken, a hol a gazdasági érdekek s a személy biztonság az őrjáratok által eléggé meg nem óvhatok, csendőr őrállomások létesítendők.

Igaz ugyan, hogy mindezek keresztül vitele az állam részéről leginkáhb pénzügyi akadályokba ütközikl; de vájjon nem volnának-e mindezek leküzdhetők, ha péld. a községek azon összeg erejéig, melyet eddig rendőreik javadalmazására fordítanak, az állam ebbeli költségeinek fedezéséhez hozzájárulnának ? Ha még most hozzávesszük, hogy a katona állomásokat képező központokon (ha másutt nem is) a csendőrség csaknem felesleges, avagy létszámának fölemelése legalább is nem szükséges — mert a hadsereg és honvédség kiképzett legénysége e célra jelesül fölhasználható lenne, azt hiszem, hogy a fennforgó akadályok, mindezek számbavételével elháríthatok lennének. A mi a katonaságnak ilyetén való felhasználását illeti, véleményem szerint annak keresztülvitele valami nagy elvi akadályokba nem ütközhetik, minthogy a katonaság ez által elsősorban is saját érdekét mozdítaná elő. Nevezetesen a sorh idi szolgálatnak a csendőri szolgálattal való tervszerű összekapcsolása által a katonáság a tábori és kémszolgálatba való kiképeztetésre ennél jobb alkalmat és hálásabb teret nem nyerhetne.

Két különböző érdek, mindegyik a maga célját tartva szem előtt egy közcélban csak ritkán érvényesülhet oly szembetűnő módon, mintha a párhuzamba vont eme polgári és katonai érdekek — a béke időtartamára — az állam egy égető szükségének kielégítése céljából mindkét része csak üdvös eredmónynyel egyesülnének. De meg ha meggondoljuk — a mai viszonyok között, midőn a fi- nánciális szempontokból megoldbatlan társadalmi kérdések egész raja vesz körül bennünket, midőn

az állam görnyed a terhek alatt — még sem lehet az okosság, hogy az ifjak egy óriási tömege, mely utóvégre is a nemzet érdekeinek védelmére összpontosul — ép a nemzetet alkotó polgárok érdeke ellenére, annak mindent megemésztő moloch- jává legyen; holott helyes és tervszerű beosztás mellett — béke és háborúban egyaránt javára lehetne.

És most végül kijelentem, hogy szerény közleményem folyamán mindig azon alapgondolat vezérelt, hogy a nép iránti szeretet a mai viszonyok között csak is abban nyilvánulhat, ha annak figyelme és vérmes reméuyoi az önkormányzás csillogó gondolatától és annak a nép erejét meghaladó nehéz gondolatjától — inkább társadalmi életének fejlesztésére s a mai viszonyok színvonalára emelése felé forditatuak. Az önkormányzat külső formája s ennek ősi jellege még mindig fön- marad az által, ha a község vagyoni érdekeit saját választott közegei által ellenőrzi. De a többi feladatok megoldását rá kell bíznunk az arra hivatott tényezőkre. Majd ha megtanulta a nép, hogy a gazdasági s általában a vagyoni -élet mai kifejlett labirintusában mint lehet eligazodni s ha szellemi, erkölcsi művelődése korszerűvé emelkedett. — politikai hivatoltságának ideje akkor önmagától meg fog érkezni. Mert hasztalan — ma már a nemze tek hatalmi állásának legfőbb tényezői: a kői színvonalán álló, fóldmivelés. ipar és kereskedelem — és a reális, józan politika. .

A kóbor cigányok.! Animi twi

Az utóbbi időben oly feltűnő sűrűén történtek Tolnavármegyében betörések, hogy a vagyonbiztonság ugyancsak a legalsóbb fokra kezdett alá- szállni. Nem volt hét, hogy a megyében hol itt, hol ott, hol több helyen is egyszerre betörések ne történtek volna.

S csodálatos módon, a lopott tárgyak legnagyobb része ágy- s ruhanemű volt.

S részint ez okból, részint pedig abból is, hogy a betörések idején s tájékán mindig láttak tovasiető kóbor cigányokat, kik, midőn őket üldözőbe vették, rendszerint hirtelen eltűntek, mintha csak a föld nyelte volna el őket, mindenki azt következtette, hogy a sűrű betörések tettesei kóbor cigányok.

S a kik ezt gondolták, nem is csalódtak, a hogy az az alábbiakból kivehető :

Folyó hó 19-én Lehocki Máté, mőzsi lakos, kit november 20-án szintén kiraboltak, jelentést tett a szegzárdi csendőrségnél, hogy ő biztos forrásból értesült, miként az ő kárára történt betöréses lopás tettesei kóbor cigányok voltak, kik a lopott tárgyakkal Kokasdon keresztül a kokasdi erdő íelé vették utjokat, a lopott holmikat az erdőben elrejtették, s visszatértek a kokasdi csárdába mulatni, miközben a tettesek egyike figyelmeztette társait „hogy késő lesz Gikóig menni, mert sötét időben az erdőn keresztül bajos haladni 1“ — Lehocki tehát e szavakból azt következtette, hogy a lopott tárgyaknak Cikóban kell lenniök.

A szegzárdi őrsön, hol már mindent elkövettek, hogy a sűrű betörések tetteseit kinyomozzák, de kellő eredményre eddig jutni nem bírtak, kapva kaptak a gyenge hajszálon, mely a feljelentésben látszott, és Várady János őrmester a helyi őrsről Kerecsenyi György őrsvezető, Baranits István, Török István és Varga József, a bonyhádi Örsről Pál József és Pay Gergely csendőrökből álló járőrt nyomozás végett kivezényelte, kik folyó hó 19-től 22-ig a nyomozást oly tapintatosan vitték keresztül, hogy eljárásukat a legfényesebb siker koronázta. Az összes betörések főtetteseit 7 cigány (4 férfi s 3 nő) személyében elcsípték az összeá lopott holmikkal együtt.

A díszes banda állt Sárközi Sándor, József, János, József (Szepi), ilj. Sárközi Rozi. idősb Sárközi Rozi és végre Petrovics Mariból, kiket Szeg- zárdra, az ügyészség börtönébe beszállítottak.

Azóta valóságos népvándorlás támadt a károsultakból, kik mind lopott jószágaikat keresik s legtöbb esetben meg is találják. De azért maradt még temérdek sok gazdátlan jószág is. Sőt épen tegnap találtak Cikón egy kutban is nagy meny- nyiségü fiuom ágy és más ruhaneműiket, melyek szintén közszemlére ki lesznek téve a többi, eddig fel nem ismert tárgyakkal együtt.

De hogy egy kis fogalmat adjunk arról, hogy mily mérvűek voltak ez -k a betöréses lopások Coa^