Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-06 / 19. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulaj donos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. IV. évfolyam. ___________19. szám.___________Szegzárd, 1894, május 6. Ké ziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz- I lemenyek, valamint az előflze- I tósek és a hirdetések is a szerkesztéséghez intózendök. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. berális eszmék haladásával. S mind csak azért, mert a konzervatív elveket nem akarják feláldozni a haladásnak, s a középkor elveit nem akarják sutba dobni a modern eszmék világosságáért. Azaz nem, talán nem is ezért. Ez csak az eszköz. Hatalmi kérdés ez! semmi más. Kapaszkodás, görcsös ragaszkodás, az emberiség gyermekkorából eredő előjogokhoz, s szabadalmakhoz. A papoknak ez hivatásukkal járó önvédelem, ők ott vannak ma is, a hol voltak századok előtt; ez igy van mindenütt, nem igen lehet csodálni, hisz a vallásnak, a dogmának előttük szentnek, sérthetetlennek kell lenni. Azonfelül a vallás maga örök harcban van a fejlődő tudományokkal, (a pápa csak a héten adott ki egy enciklikát a természet tudományok ellen) a változhatatlan dogma a fejlődő liberalizmussal, s a társadalmi jogrenddel; a papok tehát hivatásbeli kötelességüknek felelnek meg, amidőn az egyház jogait, hatalmát s tekintélyét védelmezik. Tegyék is, törvényes fegyverekkel és lelkészi hatáskörükben belül, de ne a hazával, a törvényekkel szemben, és valószínű, hogy a papság, amely Magyarország közéletében mindig oly kitűnő szerepet játszott, most sem lépett volna ily erős akcióba, ha nem érezte volna háta mögött erős fegyvertársait s szövetségeseit: a mágnásokat! A mágnások! A magyar arisztokracia vezérszerepvi- vője volt nemzeti életünknek mindenha! Történelmünk kiváló alakjai között ott találjuk a mágnásokat ; jó hazafiak voltak mindig ! A nemzeti felkelések korának mágnásaink voltak zászlóvivői. S nyulat szült volna Nubia párduca ? S nem sast nemzett volna a sas! De igenis. A mágnásoknak kisebb fele ellenzi a reformokat; a mágnások kisebb fele akarja megmásítani a nemzet közszellemét s megállítani a korszellemet. Akár a közéletben, akár az egyházpolitikai mozgalmakban, akár a főrendiházban keressük őket, megleljük mindenütt a liberális, a magyar érzelmű mágnásokat. Tehát csak a mágnások egy töredéke! Ezekről szóljon az ének ! Ez az a fajta ember, amelyiknél az ember a bárónál kezdődik, amelyik va- ! gyónt örököl s szellemben szegény, amelyik magyar születésű, de szellemében német. S ez az a fajta, amelyik élósdi volt mindig a társadalom fáján, amelyik para- sita volt a nemzet törzsökén. El az a fajta, amelyik mindig a hatalommal tart, mert a maga hatalmát félti; ez az a fajta, amelyik két évszázad óta a reakció hive, Bécs felé szít és minden nemzeti aspiráció, vagy önállóságra irányzott törekvésnek oszlopos ellensége. A méltóságom főrendek. A polgári házasság ügye, ismét izgalomban tartja az országot, mert sorsa most már a főrediház kezeibe van letéve, a hol holnap kezdik meg a tárgyalást. S a liberalizmus hívei újra aggódó várakozással néznek a politikai hangulatok változatai után a második döntés elé! S aggódó szívvel, talán kétségbeesett lélekkel gondolkoznak felette, hogy milyen tökéletlen, milyen félszeg még ma is az államok kormányzási s törvényhozási rendszere, ha akkor, amikor egy nemzet osztatlan óhajtása és akarata forog szóban, ha akkor még létezik forum, amely előtt kétségessé válhatik a nemzet akarata. A mit Európa egy évszázad óta elfogadott s amit a király sankcionált, azt kérdésessé meri tenni egy olyan forum, amely- nok törvényhozási képessége születésen, tör- hozási joga pedig ósdias s elévült előítéleten alapszik. De hát disztingváljunk. A főrendiházban csakis a mágnások egy része s a papok lesznek a javaslat ellen. A művészet, tudomány, irodalom, kereskedelem, politika és az érdem emberei mellette lesznek. Tehát a papok és mágnások egy része. Ezek fognak szembeszállani a nemzet akaratával, a korszellem kívánalmával s a liTÁRCZA. Tépelödés. Ti egyhangú, szomorú nóták, Miket örökké dalolok, Melyeknek mélyén a valóság, Sötét keserve felzokog. Szárnyra bocsátva a világba, Találtatok e oly szivet, Kinél nem jártatok hiába, Amely megértett titeket P Valami gyöngéd női lélek, A szenvedővel hű rokon, Enyhe részvétével szivének, Csüggűtt-ó e bus dalokon P! j Facsart e könnyet szép szemébe, Olyan jól esnék tudnom azt, G-yógyitó balzsammal felérne, Hozhatna sebemre vigaszt. S a dicsőséget megtagadnám, Nem óhajtanék hirt, nevet, Hisz ott lennék a cél határán: Hisz többre vágyni nem lehet. VESZELEI KÁROLY. Sic itur ad astra. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — író akart lenni mindenáron. Mikor kis gyermek volt, a könyveket bújta játék helyett. Maga bevallotta egyszer nekem, hogy életében sohasem lapdázott; a bátyja pedig, akivel egy iskolába járt, boszusan emlékszik rá, hogy a mikor a többiek még alig jutottak el a nagy betűkig, ez a fiú már Petőfit meg Aranyt olvasta. Mikor kinőtt az iskolából, feljött Budapestre. Tele ambitióval, tele tűzzel. No persze ez még mindig csak gyerek ambitió és gyerek tűz volt. Nem is fogadták szívesen sehol. Egy pillanatra elkeseredett. Nem igy képzelte ő ezt az irodalmi életet. Azt hitte, a kezdőt jóakarattal fogadják, gyámolltják, segítik előre. Dehogy! kinevetik, gúnyolják és elzárnak előle minden ajtót. Lassanként megismerte minden csinját-binját az irodalmi életnek. Bántotta az a sok lelkiismeretlenség, kufárkodás, a mit ott talált. Haragudott Most már nem azért, hogy ő vele mostóhán bánnak, hanem, hogy egyáltalában ilyen kereskedő világ van ott, ahol ő tiszta, komoly törekvést és tisztességet sejtett. Nem jól van ez igy, nem jól van ! Fiatal lelke tele volt idealizmussal. Fölébredt benne a vágy : én megjavítom ezt a világot! Kisebb bennem a tehetség, de nagyobb a nemes törekvés. Hivatásnak nézem az irodalmat, nem fejős tehénnek. Csak jussak egykor olyan polcra, honnan meghallják a szavamat, ostorommal közibe vágok ennek a csoportnak, a melyik lelketlenül üzérkedik a legnemesebb eszmékkel. Csak jussak egyszer olyan polcra! Igen, de hogyan ? Ha ilyen rebellis húrokat penget, ki volna olyan bolond, hogy ajtót nyisson neki? Persze, majd maguk alatt vágják a fát! Majd kigyót vesznek be az ágyukba! Belátta, hogv jó lesz visszafojtani az ostorozó terveit addig legalább, mig zöld ágra vergődik. Különben is avval vigasztalgatta magát, hogy komikus lenne, ha most gyerek fővel, ismeretlenül, névtelenül neki megy a bástyának és döngetni kezdi. Tegyük el az ostort jobb napokra, ne koptassuk el ideje korán ; annál jobban suhog aztán, ha eljő az órája. Lám szegény fiú elkezdte már a kompromisszumokat. Ismeretségeket keresett. Egy jó pajtása révén megismerkedett a másikkal, aztán a harmadikkal, eljárt olyan korcsmákba, a hová irók szoktak menni. Bor mellett szerezte meg azt a renomét, a mit a novelláival nem tudott kivivni. Bekerült végre egy irodalmi klikkbe. Eleinte csak úgy, mint valami famulus ; inkább csak tűrték maguk között. Neki persze rosszul esett, hogy együtt kellett lennie ezekkel az emberekkel, akiket nem sokra becsült, dicsérnie kellett, mikor szidni szerette volna őket, hanem mit tegyen,? E nélkül I ugyan nem boldogul.
