Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-08 / 15. szám
TOLNAVARMEGYE. 5. — Uj hidegvíz-gyógyintézet. Örömmel értesítjük a tisztelt olvasóinkat, hogy egy a mai kor és hygienikus követelményeknek megfelelő hidegvíz- gyógyintézet szaporítja a magyar gyógyfürdökot és pedig lehet mondani mint az első, Magyarország Dunántúli részében, Vasvármegyében, Kőszegen, e szép kies fekvésű városban. Hisszük, mindenkinek még emlékezetében van, hogy szeretett királyunk felséges vendégeivel ezen várost leginkább egészséges viszonyai miatt választotta tartózkodási helyéül a múlt évben tartott nagy hadgyakorlatok alkalmával. Valójában klimatikus gyógyhelynek is felel meg, miután a Nóri alpesek tekintélyes hegyláncolata éjszak és nyugat felé az éjszaki szelektől védi s csak dólfeló nyílt, a hol a kis magyar rónaság terül el. Égbajlatja kedvező, csekély lóg és hőmér- séki hullámzással. Levegője tiszta, üdítő és a dús tenyészető lombos és fenyves erdőség változatos növényzetével' ezt ózonnal gazdagon látja el. Vize kitűnő friss 6—8°. A városban, úgy mint környékén szép kényelmes sétautak, valamint a hegyek ormáról felséges látványt nyújtó kilátás gyönyörködtetik a sétálót, s bármely irányban vezetik léptéi, mindenhol tapasztalja, hogy a természet pazaron gondoskodott, hogy Kőszeg környékét bájaival fel- ékesitse. A viz-gyógyintézet a m. kir. minisztériumtól engedélyeztetett. Alkotója és tulajdonosa Dr. Dreiszker József, kit mint fő- és székvárosi gyakorló-orvost sokan ismernek és becsülnek. Sem fáradtságot, sem költséget nem kiméivé, a legmodernebb eszközökkel és berendezéssel látta el, s valóban nem építhette volna jobb helyre, mint Kőszegre, mely a vasúttal könnyen elérhető és a természet szépségeivel oly dúsan meg van áldva. Szaktudományát a hydroterapia terén részint Budapesten, de többnyire a külföldi hasoncélu intézetekben szerezte, mint lelkiismeretes szakembert csak ajánlhatjuk a szenvedő emberiségnek. Intézetében módosított Prisnitz-féle gyógyeljárást követi, minthogy pedig Wörishofen-ben Kneipp plébános rendszerét hosszabb időn keresztül tanulmányozta és ennek célszerűségéről és hasznosságáról sok tekintetben meggyőződött, intézetét a Kneipp kúra használatára is teljesen berendezte. Az intézet közvetlen közelében levő bársonyszerü sima rétek, valamint a Gyöngyös hegyi patak vize, a fű- és vízben való járásra a test edzésére igen alkalmas. A hydrothe- rapiai kiegészítő eszközei, u. m. villanyozás, massage, gyógytornászát, pneumatikus belégzés is igénybe vétetnek; szükség esetében orvosság és ásványvizek is adagoltatnak. Az intézet folyó évi május közepe táján nyílik meg és a betegek felvételére egész éven át nyitva áll. Arak teljes ellátás mellett igen mérsékeltek. Prospektust kívánatra küld az igazgatóság bérmentesen. Ezen intézetet melegen ajánlhatjuk a szenvedő emberiségnek. Népies lóverseny Lombovárott. Tolnamegye lótenyész bizottsága által folyó évi augusztus 26-án Dombóvár mezőváros közelében, a tüskei pusztán tartandó népies lóversenyek feltételei és programmja. Versenyrendező bizottság és egyszersmind döntő bizottság elnöke: Döry József. Tagjai: Durmann Antal tábornok felügyelő, Dezső Ferenc százados, Döry Jenő, Jeszenszky Andor és Perczel József urak. Indító, időmérő, mázsáló, valamint az egyes versenyző fogatok részére szükségelt bírák a verseny napján a fentebbi bizottság által jelöltetnek ki. A verseny kezdete 2 órakor. 1-ső verseny. Hátán tetszés szerint nyeregben akár nyereg nélkül lovagolva körülbelül 7 kilometer távra, a melyből körülbelül felén — mint vadasz- versenynél — a nem versenyző vezetőt disqualifi- cálás terhe alatt elhagyni nem szabad, a másik felén a vezető félreállván, tetszés szerint lovagolva teherkiegyenlités nélkül. — Sorshúzás utján megállapított sorrendben iegfelebb 8-an indulnak egyszerre, és ha több versenyző volna, 2 pere múlva ismét 8 és a további 2 perc múlva ismét 8 mindaddig, mig az összes versenyzők el nem indultak. Több csapatban! indulás esetén minden csapatból a 3 első együtt döntő versenyt csinál és a döntő versenybeni beérkezés sorrendje szeriut lesznek a dijak kiosztva. Első dij : 20U korona, második dij: 120 korona, harmadik dij : 80 korona, negyedik dij: 40 korona, az ötödik kettős tétet kap. Az előző években dijat nyert lónak 30 másodperc előnynyel kell beérkezni, hogy az első dijat megkaphassa. A legrövidebb idő alatt beóikező idő után 2 perccel hosszabb ideig érkező távolozva a dij kiadására jogot nem tarthat. Nevezés a verseny nap délelőtt 9 óráig. Tét: 2 korona, fuss vagy űzess. II. verseny Tolnamegyei díj: kocsiban sebes hajtásra körülbelül 14 kilometer távra első felét ügetve a második felét szabad tetszés szerinti menetben, minden kor és teher kiegyenlítés nélkül könnyű négykerekű kocsiban kettős fogatnak. A verseny időre történik. A sorshúzás utján megállapított sorrendben 2 percnyi időköz alatt indulnak egymásután, mindegyikben egy biró. A kinek lovai a pálya első felén nem ügetnek, vagy három vágta ugrás utáu azokat vissza nem fogja, di&qualifikált- uak tekintetik és habáx legrövidebb, idő alatt érke1894. április 8. zik be, a díjtól elesik. Első dij: 400 korona, második dij: 200 korona, harmadik dij : 100 korona, | negyedik dij: 50 korona, az ötödik kettős tétet kap. Az előbbi években első dijat nyert lovaknak egy perc idő előnynyel kell beérkezniük, hogy az első dijat megkaphassák. A legrövidebb idő alatt beérkező után 4 perccel hosszabb ideig érkező távolozva a dij kiadására igényt nem tarthat. Nevezés a verseny nap délelőtt 9 óráig. Tót: 2 korona fuss vagy fizess. III verseny: kocsiban teherhuzásra 7356 folyó meter távon saját kocsiban köves utón, kocsi és kocsison kívül 15 métermázsa teherrel kettős fogatnak, 4 éven aluli ló kizárva. A verseny időre történik, a fogatok sorshúzás által megállapított sorrendben 2 percnyi időközben indulnak egymásután. Az előbbi években első dijat nyert lovaknak 90 másodpercnyi idő előnnyel kell beérkezniük, hogy az első dijat megkaphassák. A legrövidebb idő alatt beérkező után 8 perccel hosszabb ideig érkező távolozva a dij kiadására igényt nem tarthat. Első dij: 300 korona, második dij: 200 korona, harmadik dij: 100 korona, negyedik dij: 50 korona, az ötödik dij kettős tétet kap. Nevezés a verseny nap délelőtt 9 óráig. Tót: 2 korona fuss vagy fizess. Minden versenyekre Dombovárott Döry József elnöknél kell nevezni, és csak tolnamegyei népies lótenyésztőknek népies lótenyésztésből eredő lovai vehetnek részt és pedig olyanok: 1- ör ha tenyésztésre alkalmasak azaz vagy mének vagy kancák és ha nem bírnak oly öröklő hibákkal, a melyek tenyésztésre alkalmatlanná teszik azokat ; 2- or ha a községi bizonyítvánnyal igazolta- tik, hogy a lovak vagy saját nevelésilek vagy legalább egy éven keresztül folytonosan a versenyezni szándékozók tulajdonában vannak, és soha nem voltak trainingben vagy úri kézben ; 3- or ha 14 évnél nem idősebbek — és végre 4- er ha nincs bennök semmi pinzgaui, perche- ron, muraközi, szóval hidegvérű vérkeverék. Ha a versenyt nyerő lovakról kitűnik utólag, hogy ezen felsorolt kellékekkel nem bírnak, disquali■ fikáltnak tekintetnek, a dijak visszaadására kötelesek, sőt csalás miatt bűnvádi kereset alá fogatnak. A dijak pedig a hosszabb ideig beórkezőknek — hacsak távolozva nem lettek, fognak kiadatni. Dombóvár, 1894. évi március hó 26. napján. Tolnamegye lótenyész bizottságának Verseny rendező bizottsága. T A N Ü G Y. — A szegzárdi áll. seg. közs. iparos-tanonciskola bizottsága folyó hó 2-án gyűlést tartott, melyen az igazgató bejelentette, hogy az idén sokkal több növendék iratkozott be az iparos-tanonciskolába, mint tavaly, a miből eklatánsán kitűnik, hogy a múlt évi apadás csakis időleges volt. Húsz növendék folyamodott tandijelengedésórt. A bizottság ez ügyben úgy határozott, hogy helybelieknek egészen, vidékieknek pedig felerészben elengedi a tandíjt. Az iparos-tanonciskola munkakiállitása junius 10-ikén nyittatik meg. Jutalomdijak adományozására a bizottság felkérte mindazokat, kik múlt evben is szívesek voltak e célra adakozni. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Köszönetnyilvánítás. Leghálásabb köszönetünket nyilvánítjuk mindazoknak, kik felejthetlen édes atyánk id. btokinger János elhunyta alkalmával meleg részvétük kifejezésével szivünk fájdalmát enyhítették ti a boldo- gultnak adott vógtisztessógnél megjelenni szívesek voltak. Szegzárd, 1894. április 4. Stokinger István, Stokinger János, dr. Stokinger László, Stokinger Lajos mint a boldogaltnak gyermekei. KÖZGAZDASÁG. — A m. k. t. f. gazdatisztek és erdészek segély- és nyugdíj-egyesülete évi rendes közgyűlését április 15-én tartja a „Köztelek“ üléstermében. Ez alkalommal, az elveiben is átalakított uj alapszabály-tervezet terjesztetik elő. Ez uj alapon az egyesületi tagok érdekképviselete, társadalmi és anyagi helyzetéuek javítása és a korszellem érvényesítése, valamint a szakképzett gazdatiszti kar helyzetének törvényhozási szabályozásának előkészítése, végül egyéb előnyök és kedvezmények ki- eszközlése terveztetik. A közgyűlés határoz az 1896 ik évi kiállítás alkalmával tartaudó újabb, második gazdatiszti con^ressus megtartása felől. A közgyűlés alkalmával az egyesület április 15-ón este a központi tejcsarnok szövetkezet telepét szemléli meg működésben, 16, és 17-én pedig Bujanovics Sándor elnökének vezetése alatt tagjai részére tanulmányi kirándulást rendez a kisbéri és bábolnai ménes intézetek megszemlélésére, mely kiránduláson résztvevőknek április 10-ig az egyesület irodájában kell jelentkezniük. Ugyau-e közgyűlés alkalmából az egyesület „Évkönyvet“ ád ki. Meghaltak Szegzárdon 1894. évi március hó 31-től április hó 8 ig. Stokinger János, 75 éves, tüdőlob. — Farkas János, 55 éves, öngyilkos.— Major Antal, 10 hó, gyermek aszály. — Mehrwerth Juliánná, 10 hónapos, agykérlob. — Németvadász János, 43 éves, orrvérzés. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 1342. sz./tlkvi 1894. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint tlkvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Abaffy Gyula ügyvédnek D. Asztalos Sándor és neje elleni 400 frt töke és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő — Pilis községi 381. szám. tjkvben foglalt D. Asztalos Sándorné sziil. Kovács Éva és ifj. D. Asztalos Sán- dpr nevén álló A f 14 hrsz. 87. npsz. ház, udvar és kertből I). Asztalos Sándorné Kovács Évát illető felerészre 5,10 frt a pilisi 598. sztjkvben Asztalos Sándorné Kovács Éva nevén álló A | 1522/1 hrsz. pilisi hegyi szöllő 82 frt az ugyanottani A. | 1522/2 hrsz. szöllő 82 frt és az ugyanottani A t 1522/3 hrsz. szöllő 82 frt s végű la pilisi 600. sz. tjkvbee Asztalos Sándor és neje Kovács Éva nevén álló A t 1523./a hrsz. pilisi hegyi szöllő pincével 322 frt kikiáltási árban 1894. évi junius hó 22-ik napján délelőtt 10 órakor Pilis község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 % -át bánatpénz fejében letenni, s a vételért 3 egyenlő részletben 6% kamatokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénztárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál, úgy Pilis község elöljáróságánál megtekinthetők. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályánál, 1894. évi február hó 21. napján. ttAJMLZA. GÉZA, kir. törv. biró 1455. sz./tkvi 1894. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Bien Mártonnak, — Fehér János elleni végrehajiási ügyében Botter Simon kérelme folytán Bien Márton késedelmes árverési vevő ellen a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő Szegzárd községi 275. sztjkvben foglalt Fehér János nevén álló Bien Márton által megvett A Éj 10124/5. hrsz. gesztenyési szöllő 80 frt és a 10124/4. hrsz gesztenyési szöllő ugyancsak 80 frt kikiáltási árban 1894. évi május hó 26-ik napján délután 3 órakor Szegzárdon a törvénykezési épület 9. számú helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árveréB megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni és a vételárt 3 egyenlő részletben 6%-os kamatokkal együtt, a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénztárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál, úgy Szegzárd község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon, a kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóságnál, 1894. évi február hó 20-án. HAMZA GÉZA, kir. törvényszéki biró. 111. szám. 1894. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szeg/.árdi kir. törvényszéknek 2333. és 2ö59/p. 1894. számú végzése által id. Spitzer Lipót és Stauber János javára Friedmann Adolf és neje Haás Ester ellen, 820 és 93 frt 80 kr tőkék s ezeknek különböző időtől számítandó 6% kamatai és eddig összesen 23 frt 88 kr és 22 frt 40 kr perkö:tség követelés erejéig elrendelt biztosítási illetve kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag le és felülfoglalt és 1166 frt 80 krra becsült bútorok, teke asztal, és egyéb kávéházi felszerelések, úgy szeszes italok és egyéb tárgyakból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 981. és 1088. sz. kiküldést rendelő végzésfolytán a helyszínén vagyis Duna-földváron alperesek lakásán leendő eszközlésére 1894. évi április hó 17-én délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881., évi LX. törvénycikk 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c. Ió8. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt D.-Földváron 1894-ik évi ápril hó 5. IVÁNIOS GYULA, végrehajtó. 6z22. sz. tljkvi. 1893. Árverési hirdetmény. A bonyhádi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Hirschfeld Mór felperesnek, Kiszler József alperes elleni 78 frt 40 kr és járulékai iránti végrehajtási ügyében a cikói <87. számú tjkvben f. 1. sor 125. hrsz. alatt foglalt 81. népsz. ház 405 frt s á f 2. sor, 127, hrsz a. foglalt kert 48 frt, a cikói 555. sz. tlkjvben f 1, sor, 3777. hrsz. a. foglalt szőlő 196 frt kikiáltási árban az 1894. évi április hó 11-én délelőtt 10 órakor Cikó község hazánál megtartandó árverésen eladatni fognak. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10% át bánatpénz fejében letenni s a vevő a vételárt 3 egyenlő részletben lefizetni köteles, végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál úgy Gikó község elöljáróságánál megtekinthetők. Bonyhádon, a kir. jbiróság tlkvi hatóságnál 1894. évi január hó 7-én. SZENDRODY, kir. aljárásbiró.