Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-25 / 13. szám
Fekete husvét. Régóta nem virradt szomorúbb hus- vétra a magyar nemzet! Századának s történelmének legkiválóbb alakja örökre lehunyta szemeit, s a nemzet nemcsak hogy megtörve, gyászolva áll ravatala felett, hanem még politikai konstellációja is oly bizonytalan lett, hogy ez a gyászt csak növeli 1 A koporsónál nyugodjék a politika, a ravatal mellett üljön el az elvek harca 1 S mégis, amikor a nemzet mély gyászba borult, ahelyett, hogy nagy férfía halálán megindulva s mintegy magába térve, egyesült erővel indulna a jövő haladás és izmosodás útja felé, a helyett, hogy a kegyelet s a fajdalom közös érzése egy szent áhitatos hangulatba folyna össze, sajnos, politizálnak a koporsóval és tökét csinálnak elvek részére a ravatalból is. Olyan probléma elé viszik a nemzetet, amelyet nem tud megoldani; olyan kemény fát tesznek a kormány elé, a melyet nem tud megvágni 1 S azt a szent hült tetemet, azt az életében félistenné vált halottat mégegyszer összeütközésbe hozzák a koronás király- lyal 1 S hogy a sor teljes legyen, még az egyházpolitikai harcot is beleviszik a szent kegyelet érzésébe 1 Hát disztingváljunk csak 1 Kossuthnak elvei a negyvennyolcas eszmék voltak ; félreértések teremtették meg a forradalmat s csakis a negyvennyolcas fejlemények érleltették meg Kossuthban a negyvenkilences elveket 1 Tehát a viszonyok vitték csak bele, s azután ezekhez ragaszkodott mereven és halálig. Kossuthnak politikai hívei sem vallották az ő negyvenkilences elveit, mert hiszen Irányi Dániel, aki mindannyiszor vörös fehér zöld lobogót kívánt a budai várra és soha se ment a király elé az ország- gyűlés megnyitásakor, az is loyalis alattvalója volt őfelségének — az sem vallotta Kossuthnak elveit a Habsburg-dynasztiával szemben 1 De hát a nemzet kibékült királyával, azzal a királylyal, aki egy jobb kor szebb # n __________________________________ TÁ RCZA. Kossuthnál. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — Most, hogy Magyarországnak nagy halottja ravatalán nyugoszik, hogy a nemzeti gyász e napjaiban minden gondolatim kát, minden érzésünket Kossuth Lajos emlékezetének szenteljük, kegyeletes érővel tárul fel lelkemben az a drága emlék, melyet szivemből kitörölni, elfeledni soha nem leszek képes. 1889. julius 5-ón volt a nagy nap, a mikor 850 honfitársaimmal az írók és művészek társaságának a párisi kiállítás alkalmából rendezett kirándulásakor Kossuthnál Turinban tisztelegtünk. Töténelmi nevezetességű nap marad ez nemcsak azért, mert e látogatás a magyar történelem egyik legkimagaslóbb alakjának szólott, hanem azért is, mert a történelemben nincs rá példa, hogy ahhoz a férfiúhoz, ki 40 év óta ól távol hazájától, az önmaga által választott számkivetettség- ben, a messze távolból honfitársainak százai meg százai zarándokoljanak. Ki az, ki már a bölcsőben' ne hallotta volna Kossuth nevét, mint hőst és jóltevőnket szeretettel és lelkesedéssel említeni? Az első dal, mely gyermekkorunk első éveiben fülünkbe zengett, nera-e Kossuthról szólott? Nem-e legendaszerü minden magyar előtt Kossuthnak tüneményes alakja? Ki az, ki nem látja Kossuthban — a politikai elvek minden különbsége mellett is — a szabadságnak és a hazaszeretetnek lánglelkü prófétáját ? Lehet-e nem napjait azzal a lovagias tettel nyitotta meg, hogy azoknak a honvédeknek, akik ellene küzdöttek, oda adta a koronázási ajándékot. S azóta a nemzet imádja, bálványozza királyát 1 Kossuth nem békült ki; szilárd, torhet- len jellem volt; de már most az a király, akit a nemzet nagy fia nem ismert el egész haláláig, az a király szankcionálja azokat “a törvényeket, a melyek Kossuth iránti kegyeletből volnának meghozandók ? S ha ez igy van, szabad volna-e a nemzetet e probléma elé vinni — szabad volna-e a kegyeletet ellentétbe helyezni a loyalitással ? Avagy egyáltalán kegyelet-e az, hogy a nemzet gyászába ily diszharmóniát visznek, hogy a bánatot feldúlják visz- szavon ássál! Egy nemzet érzelmét és kegyeletét nem lehet sem irányítani, sem megmásítani, s ez a nemzet sokkal jobban imádta félistenét, semhogy azok nélkül a gyászban is politizáló urak nélkül ne tudott volna impozáns kifejezést adni fájdalmának és kegyeletének 1 Kossuthot haza hozták volna, szobrot emeltek volna, mauzóleumot építettek volna úgy is; a nemzet tette volna; mert legyen vége már annak az önámitásnak, mintha annak a néhány embernek privilégiuma volna Kossuthra ! Ne vágjanak eléje á nemzetnek, mert a kegyelet akkor igazi, ha a nemzet kebeléből indul ki, nem pedig, ha azt néhány ember politikai színezettel inscenirozza! Még szomorúbb tünet, hogy a nemzet gyászába' belevitték az egyházpolitikát! A nemzeti pártot ma már nem lehet komolyan venni, mert ha igaz, hogy azért huza- vonázták a vitát, hogy közbejöjjön Kossuth halála, akkor egyszerüeü szentségtörést követtek el, s ha igaz, hogy a függetlenségiek, az esetre, ha a kormány nem teljesiti a temetésre vonatkozó kívánalmaikat, a házasságjogi javaslat ellen szavaznak, hát egyszerűen szentségtörést fognak elkövetni elveik ellen 1 Az a Kossuth Lajos, akinek halálát politikai preszióra akarják felhasználni, 44 év óta most először helyeselt olyan törvényt, melyet magyar kormány javasol 1 Mily nagy dolognak kell ennek lenni | TOLNA VÁRMEGYE.__________ szeretni azt, ki milliókat tett szabaddá, ki istentől nyert csodaszerü szellemi adományait népének, egész életét egy magasztos ideálnak szentelte, ki segítő, vigasztaló és vezérlő szelleme volt nemzetének ? Ennek a szeretetnek és csodálatnak egész lényemet átható és megreszkettető érzésétől áthatva érkeztem a via de mille 22-ik számú ház elé. Türelmetlenül és izgatottan vártam a délelőtti tizenegy órái, addig a Kossuth lakása előtti kis sétatéren várakoztam több utitársammal. Egy sötétszürke kétemeletes háznak első emeletén lakott Kossuth. Kis barna üveges ajtó vezetett lakásába, az ajtón kis sárga réztábla e felirattal : Kossuth. Dolgozó szobájában, íróasztala előtt állott Kossuth, mikor hozzá beléptünk. A hívő, ki a szent földre lép, érezheti csak azt a forró áhitatot, a mely rajtunk uralkodott. — A nagy férfiú szép kék szemeiből nyájas és biztató tekintet üdvözölte a belépő csoportot. Tisztelgésünk nagyon rövid ideig tartott, mert tudtuk, hogy utánunk még igen sokan következnek és hogy hátra van még a nap legfőbb eseménye — Kossuthnak megjelenése a társas ebéden. Kossuth Ferencz — rendkívül rokonszenves külsejű, magas, karcsú termetű férfiú, széles vállakkal, fekete nagy bajuszszal és nagy kék szemekkel — kifejezte előttünk abbeli aggodalmát, hogy atyja egészségének a nagy nap izgalmai megárthatnának. Előttünk tisztelegtek Kossuthnál a társaságunkhoz tartozó országgyűlési képviselők; Kossuthnak ez alkalommal mondott beszédét Polonyi itthon félremagyarázva adta elő, melyet azután Kossuth Ferenc, mint szem és fültanu, később S az a párt tudna-e Kossuth utolsó akarata ellen szavazni ? Az hát a kegyelet, hogy egy férfiú akaratát e férfiú koporsójával akarják megdönteni? Az hát a kegyelet, hogy a ravatal felett kicsinyes bo- szuállásra készülnek? Mert az esetleges leszavazás elvégre is boszu lesz csak 1 Kossuth Lajost a nemzet haza hozza, a nemzet eltemetteti, a nemzet neki szobrot emel! Kossuth Lajos a magyar nemzet szivébe, történetébe s imajaba lesz foglalva! Hát a forma határoz ?. A forma kedvéért tépnek fel régi sebeket? sértik a kegyeletet ? hozzák a nemzetet kétes helyzetbe s sodorják az alkotmányos fejedelmet kelletlen összeütközésbe? A kegyelet hangoljon bennünket más érzésre! Sírjunk, imádkozzunk és keseregjünk mind, de ne kavarjunk fel oly dolgot, mely a kegyeletét is sértené 1 Hozzuk haza, temessük el, emeljünk szobrot, de a nemzet s nem egy párt és szent kegyelettel, ne pedig visszavonással! Legyen örökké szent az ő neve, legyen örökké szent az ő emléke 1 V. J. 1894. március 25. — Busbach Péter országgyűlési képviselőnket Budapest főváros közgyűlése beválasztotta ama szükebb bizottságba, a mely Kossuth Lajosnak a fővárosban leendő temetési előkészületeit rendezi. A szabadelvű jártnak csütörtöki értekezletén, a mely Kossuth iránt lerovandó gyász kérdésével foglalkozott, Busbach Péter általános figyelem és helyeslés között a következő beszédet mondotta: Busbach Péter: Ugyanannak a kornak gyermeke ő is, mint Kőrösy, neki is közvetleo része volt azokban a nagy eseményekben, habár csak mint szerény honvédnek s megvan a maga meggyőződése annak a kornak alkotásairól, a melyek alapján ma is fejlődik országunk, s a melyek alapján ülünk ma a magyar törvényhozásban s e véleményének a pártban mindig s mindenki előtt nyíltan kifejezést adott. De mint képviselők — úgymond — nem azért vagyunk együtt, hogy pusztán a múltakért rajongjunk, pusztán azok emlékén csüngjünk, hanem kötelességünk a jövőről is gondolni. (Elénk tetszés.) Hazájának vél tartozni azzal, hggy saját lelkének azt a hő óhajtását, a mely előtte, mint egy ideál lebeg, leküzdje; számoljon helyreigazított. Még ezen napot megelőző estén, megismerkedtünk Basso doktorral, Kossuthnak önfeláldozó orvosával, ki a vasútnál fogadott bennünket és a turini ünnepségeknek egyik fő rendezője volt. A tisztelgések után következett az ünnepélyek fénypontja: a nagy díszebéd. A Pó partja melletti Giardino Valentinoban találkozott az egész társa- ság Kossuthtal. Ebben a nagy kertben emelkedik egy hatalmas épület nagyobb teremmel, mint a redoute, itt volt 1884-ben aludni kiállítás. Félkettőkor érkezett meg Kossuth. Az első kocsiban Rut- kayné és Helfyné ültek, a következőben: Kossuth, Hdfy és velők szemben Kossuth Ferenc. Leirha- tat'an, a mi Kossuth alakjának megpillantásakor következett. A lelkesedés minden határt túlcsapó viharával üdvözölte a 850 magyar Kossuthot, midőn őt szinről-szinre meglátták. A nők kendőiket lobogtatták, a férfiak levett kalappal kézben, eget verő éljenzéssel üdvözölték. Nem volt olyan szempár, a melybe könnyek ne tódultak volna. Örült, ki közelébe férhetett, hogy kezét vagy ruhája szegélyét 'megcsókolhassa a mai magyar nemzet és a mai Magyarország megalkotó, dicsőséges hősének. Minden összebeszélés vagy adott jel nélkül egyszerre százak ajkairól felhangzott e dal: „Kossuth Lajos azt üzente.. bensőséggel, lelkesedéssel és melegséggel. Kossuth, a szent öreg, merengve nézett maga elé, szemeit végig jártatva az egybegyűlteken, kérő, mélázó, hálás, álmodozó tekintettel, mintha kérdené, álom-e ez vagy való ? Hisz negyven hosszú, nehéz, kínos év óta nem hallotta e dalt, alig hallotta a magyar dalnak és szónak zenéjét . . ,
