Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-17 / 38. szám

XVI. Az orsz. központi jegyzői c«ryleti köz- gyölesre küldendő képviselőkul közfelkiáltás utján megválasztották elnököt és Kerbolt István regölyi jegyzőt.

XVII. Az egységes nyugdíj jogosultság tervezet tárgyában kibocsátott kérdőívekre beérkezett feleletekből kitűnő eredménynek ismertetése. A közgyűlés a választmánynak azon jelentését, hogy a megkérdezett kartársak nagyobb része az egységes nyugdíj jogosultság mellett nyilatkozott: tudomásul vette és a további teendők és javaslat kidolgozására Erdős Gábor, Purth Adolf, Kerbolt István, Kovács Gyula és Klimes Antalból álló bizottságot küldötte ki.

XVIII. Olvastatott az orsz. köponti egylet elnökségének a létesítendő orsz. árvaház javára gyűjtött összegnek a központba va’ó beszolgáltatása iránt kiadott felhívása, meljre a választmányi javaslat alapján elhatároztatott, hogy az egylet által jelzett célra gyűjtött összeg jövőben is az egylet által kezelendő és csak a kitűzőit cél tényleges megvalósításakor adandó át rendeltetésének.

XIX. Mészáros János választmányi tag elhalálozásával megüresedett helyre megválasztatott Parti József tolnai jegyző.

XX. Lippich Zoltán és ifj. Tóth Andornak az egylet kötelékébe választmányi határozattal történt felvételét a közgyűlés tudomásul vette.

XXI. Purth Adolfnak „Egyleti é'etünk“ cimü munkájára vonatkozólag Kovács Gyula indítványozza, hogy azt a II. pont alatt egyértelmű elhatározással kifejezett közelismerésen kívül a közgyűlés 3 drb aranynyal is jutalmazza. Ez indítványt a közgyűlés elfogadja és Purth Adolf részére az egyloti pénztárból 3 drb aranyat kiutalványoz.

Ezekután elnök az alispán urnák a megyeház nagytermének kegyes átengedéséért, továbbá alispán urnák és a többi tb. tagoknak és vendégeknek szives megjelenésükért az egylet nevében meleg köszönetét kifejezvén, az egylet további sikeres működésére Isten áldását kérve, magát és tiszttársait a közgyűlés további jóindulatába ajánlotta és a közgyűlést befejezetinek nyilvánította.

A bankett.

A közgyűlés befejezte után az ott résztvett jegyzői kar majdnem teljes számmal a nagyvendéglő díszterme felé tartott, a hol terített asztalok várták a jubilálókat. Pontban 1 órakor megjelent Simont- sits Béla alispán Döry Dénes kir. tanácsossal, Madarász Elemér főjegyzővel s a vármegyei tisztikar jó részével s úgy fél kettőkor elkezdték feltálalni a Tóth Gyula vendéglős által kiszolgáltatott Ízletes ételeket. — 4z első felköszöntőt Erdős Gábor, az egylet lelkes elnöke mondotta. — Költői képekben és hasonlatokban gazdag beszédében kifejté azt a viszonyt, a melyben a jegyzői egylet van a vármegye alispánjával, s Simon t- s i t s Béláért, a vármegyei jegyzői kar iránt atyai indulattal viseltető alispánért ürített poharat. A hatalmas éljenzés lecsillapulta utáu S i m o n t s i t s Béla alispán szólót!, megemlékezett a jegyzőknek a közigazgatás gépezetében elfoglalt fontos szerepéről s a jegyzői egyletben is tapasztalt közöny legyőzésére legalkalmasabb fegyverül ajánlotta a jegyzőknek annak megfontolását, hogy egyesülve, tömörülve mekkora hatalmat, sőt mondhatni ellenállhatatlan hatalmat képeznek. Beszédje végén kinyilatkoztatta, hogy tisztviselő társaival egyetértve uj évre alapot létesít, a melyből a jegyzők szellemi munkálkodásuk után jutalmazhatók legyenek.

Purth Adolf, Alsónána rokonszenves jegyzője, Szalay József és K e r b o 11 Istvánért emelt poharat, mint az egylet volt tevékeny elnökeiért, a kiknek buzgalma teremtette, illetve tartotta fenn az egyletet és segitette jó részben mai virágzására. Szalay József meghatottan mondott köszönetét s az egylet megalakításánál részt vett keresztszülék és komákra ürített poharat Erdős Gábor elnök, rövid, tömör szavakban a megjelent tisztikart üdvözölte. S ennek nevében Döry Pál, a völgységi járás főszolgabirája mondott köszönetéi s átcsapott a humor mezejére, nagy derültséget keltve, F ö r- dős Vilmost éltette, mint a kinek leguehe1893. szeptember 17.

TOLNAVÁRMEGYE.

1 z e b b a helyzete, mert két szerkesztő között ül (Boda — Geiger közt). Fördős Vilmos ellenkezőleg hi/.elgónek találja, hogy két nagyhatalom közé került. Válaszolva Szalay szavaira, ki keresztszüléket és komákat emlegetett, azért koeintott, hogy a jegyzők közt ne akadjon senki, akit ó, mint a vármegye tisztiügyésze — megkereszteljen. — P u r t Adolf egyleti főjegyző a sajtó jelen volt tagjaira emelt poharat s kikérte az egylet irányában a jóakaratu támogatást s olykor az elnézést továbbra is. — Szavaira Boda Vilmos szerkesztő válaszolt s Erdős Gábort, az egylet derék elnökét éltette, mint a ki az ó választó kerületébe — szorult. Döry Pál, célozva Fördős és Boda szavaira, e j szavak után, hogy mégsem jó lehet két nagy hatalom közé egy kis hatalomnak beékelve lenni, * Purth Adolfot élteti, mint a ki meg az ő k e- J rüle tó be szorult. A sajtóról lévén szó, az újból szóló Simontsits Béla alispán annak nemes hivatását a következő, sokak által megszívlelhető szavakba foglalja: „sohasem hallgatni, a mikor beszélni kell és akkor beszélni, a mikor hallgatni bün.u Ezután aközórdek szolgálatában tevékenyen részt vevő Döry Dénesért üritó poharát. Szavait nagy é'jenzéssel fogadták s számosán siettek vele s Döry Dénes egykori alispánnal kocintani. S most Király János Felsőnyék érdemes nótáriusa vette fel poharát. — Hogy kiért üritó ki, azt hamarjában nem tudom megmondani, de hogy jóizü humora egészen felvillanyozta a társaságot, annyi áll. Kü- j lönben egy sonkán hízott német filozófus szavaival élve, abból a témából indult ki, hogy a vármegyék alispánja a fej,a mely gondolkozik sa szegény falusi nótárius a láb a mely szalad, végrehajt mindent s e közben sokszor érzi, mintha a lábnak is feje volna. Szóval a kiuek a közigazgatással baja van, e két véglet kezei között kárhozik el. G e i g e r Gyula mindenben igazat ad Királynak, csak abban nem, hogy a jegyzői egylet olyan „halódó állapotban“ lenne. Király János azonban nem hagyta magát s egy kérdéssel adóit feleletet: hát nem visszás állapot az, a mikor egy ilyen tekintélyes városnak, mint Szegzárd, hiányzik első jegyzője Hir- ling Áílám doktor ur, a jegyzők órömünnepségéről. Biz erre senki sem tudott kádenciát mondani, Ki- ; rály urain tellát Sütő Takácshoz, ehhez a nyéki filozófushoz fordult, a ki mikor bírónak megválasztották, az égre nézve igy kiáltott fel; uram te az égben, én pedig Felső-Nyéken vagyok —- bíró ! és elmondta a derék férfiú egész élettörténetét. Sütő Takács uramat derekasan kinevettük, de én egy specialis magyar alakot fedeztem fel benne. Yan abban az emberben találékonyság, ész, agyafúrtság, lelemény, bő humor, poezis. Mert például ez a kifejezés : „folyton tusakodás tördesi az élet fáját“,

J a magyar nyelv geniusának elhintett aranypora. Bárcsak akadna népszínműíró, a ki Sütő Takácsot lefotografálja !

Végül Döry Dénes fényes elokveuciával a jegyzői egyletnek még az ö idejéből megmaradt tagjairól emlékezett meg.

Az együtt volt társaság úgy öt óra tájban oszlott szét s őzzel a derék egylet ünnepsége véget ért.

A cikói hunn sirok.

(VVoainszky Mór legújabb ásatása.)

Ezurósezer sátor borította a lankág halmokat, tisztásokon rendezett csoportokká tömörülve s a beláthatatlan messzeségig elterülő őserdőkben szétszórva valónak a huuu ősök e kezdetleges lakasai. A haragoszöld erdő közepéből itt-ott égnek kanyargó kékes íüstfelbő szállt éguek, s a rengeteg csak úgy visszhangzott a lovak nyerítésétől s egy-egy kovács műhely ka apácsainak zajától. De egy napon elnémult minden lárma, elcsendesült minden mozgás. Ute vezér meghalt. Egy borongós napon kivitték az erdő szélére, ahol egy gyönyörű berek terült el, s eltemették. Az egész tábor követte, minden férfi némán s lehorgas/.tott fővel, sok szép feleségi pedig hangosan jajveszókelve ; már most megállapítani nem lehet, hogy nem-e csupán hunn ettikett- ből, mert bizony jócskán vén legény volt már a derék Üte vezér. Utána vezették teljes harci pompában jó ménét, melynek gazdájával együtt keilend sírba szállni. S miután a nemes állattal megértetni nem lehetett, hogy gazdájával együtt neki is meghalni illik, nem maradt más hátra, mint hogy a derék

paripát leszúrják s igy fektessék gazdája mellé, ki már nyugvó helyzetben, harci díszben várt a

sir fenekén hű lovára. A sirt aztán betemették s a drága halottnak örök nyugodalmat kívánva, a jó hunnok elszéledtek, ki-ki a maga dolga után, megtudandó, hogy hol van a nag£ világon még egy pár beverni való koponya. I te vezér csakugyan azt hihette, hogy már most örök időkre nyujiózkodhatik kedve szerint. Számításában 1400 éven át nem is csalódott, s csak ekkor zavarta azt meg a — lépfene. Cikó községben ugyanis egy ló hullott el e divatos betegségben. Gödröt ástak tehát a szegény párának. Itt megjegyzem, hogy cikói szokás szerint a gazdája nem feküdt vele együtt a sírba, amit, a viszonosság elvének dacára, a vitéz hunnok sein szoktak volt megtenni. De mindegy: a cikóiak nyilvánvalólag azért még sem származnak Üte vezértől s nem tudni, hogy vájjon nem-e a nemezis keze működött-e akkor, mikor egy jámbor cikói atyafi ásója meg bökte kíméletlenül a haragos vezért, ki amannak talán valami ősét Würtemberg tájékán fordította le a lováról. E felfedezés soká titokban nem maradt s Bassola Árpád jegyző közlése folytán a tudós apari plébános, Wosinszky Mór, csakhamar hozzáfogott a további kutatáshoz és a szeptember 12. és 13-án eszközölt ásatások csakugyan meglepő eredményt mutatlak fel.

Épen 800 sirt bontottak ki. A leletnek legértékesebb része egy sírban talált vas kopja, melyet a tudós plébános előadása szerint eddig csak a görög irók leírásából ismertünk. A fanyél természetesen elkorhadt, de a tulajdonképeni fegyver a rozsda pusztítás dacára még annyira ép, hogy még a nyilast, mely a zászlócska beillesztésére szolgált, is jól ki lehet venni. Ez az első példány, mely eddig találtatott. A kopja a ló fejétől még vagy két méternyire feküdt — a fanyél természetesen el korhadt —s ebből a fegyver tekintélyes hosszára lehet következtetni. A lovas sirokban az ember félig dűlő, nyugvó helyzetben feküdt, mig a lovak feltartott fejekkel voltak gazdáik mellé helyezve. Mind a ló, mind pedig a lovas teljes hadi felszereléssel voltak ellátva s különösen gazdag a lelet különféle vas fegyverek s bronz tárgyakban, — mely utóbbiak mind gyönyörű patinával vannak boritva.

A halottak elhelyezésére nézve érdekes annak felouilitóse, hogy azok lábbal, igy tehát arccal vannak napkelet felé fordítva s ebből kifolyólag még azt is meg lehet állapítani, hogy melyikük mily évszakban halt meg, mert a nyári és téli napkeletnek megfelelőleg történt az elhelyezés is Csak egyetlenegy olyan sir találtatott, melyben éppen ellenkezőleg pihent a harcos. Lehet, hogy a sirásó be volt rúgva, vagy pedig hogy haragosa volt neki s nem akarta, hogy még valaha meglása a Báttaszék felöl kelő napot; no de sebaj, kárpótlásul most naponként láthatja az arra robogó vonatot.

Becses leletet képez továbbá egy ezüst stilus, mely egy nő mellett találtatott, a ki a sok gyöngy s ékszerből következtetve, igen előkelő hölgy lehetett. Hogy a stilust mire használta, az rejtély, ha csak fel nem teszszük azt, hogy a hölgyek már akkor is foklalkoztak az irodalommal, valamely lóbőrön szerkesztett szépirodalmi lap hasábjain.

A nők különben is mindnyájan fülbevalóval, gyöngy-nyakékkel, csaltos övvel temetkeztek, s mindenekelőtt sehol sein hiányzott a halott jobb kezéből a bicska, mely a férfiaknál nagyobb, a nőknél pedig kisebb volt.

Hogy akkor is volt már gazdag ember, kiuek száz lova legelt a berekben s hogy szegény ember is volt, ki ló Injában esetleg kénytelen volt maga legelni, legjobban bizonyitódik az ékszerek külön- félesége által; mert mig egyikük csak cserép gyöngyökkel ékeskedett, a másik már borostyán gyöngy- diszszel jelent meg a magyarok istenének színe előtt. Vannak aztán tömör üveg-gyöngyök, melyek akkoriban szép értéket képviseltek s melyekért derék őseink ki tudja milyen világtájékon hány embert nyársallak fel kopjájukra. Hogy nem saját iparuk volt, az kétségtelen. Vannak e gyöngyök között olyanok, melyeken egy kis bronz-csövecske megy keresztül, rnriy valami nagyon szép csillogást kölcsönöz az üvegnek. Ezen a kis csövecskén át fűzték fel e gyöngyöket. Végre van ez üveggyöngyök közt különféle alakú, a mai zománcozási mód szerint több színes darabból előállított példány is; még mindig oly friss színekkel, mintha csak most kerültek volna ki készítőjük kezéből.

Pedig 1400 év nem tréfa dolog; pusztító hatalmának Üte vezér csontjai is alig tudnak ellent- áilni. Ha az ember ilyen koponyát a kezébe vesz, gondosan kell vele bánni, mert széthull. Maga a fejüreg csodálatosan tele van földdel, mely.idővel a belső részek el mállása folytán nyomul a megüresedő fejbe-s oly mérvű a földnek ez a mozgása, hogy nem egy esetben a nyakíüzór a koponyát kitöltő porhanyós földben találtatott meg. A* fogak azonban még az idő „vas“ fogain is kifogtak ; ezek még oly épek, hogy e tekitetben bátran cse-