Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 10. szám
4. TOLNA VÁRMEGYE. i r h az egymásután düledező házak rémes recsegése, ropogása, magam néhány jó emberem társaságában egy fatalpon 10 órakor még elindultam községünket körülnézni ; de hála és köszönet a fáradhatatlan paksi molnároknak s az ezeket vezénylő királyi mérnök, főszolgabíró, csendőr, százados és hadnagy uraknak, a mentés munkája oly gyorsan és sikeresen folyt, hogy midőn ón észre vettem a lelkészlak sü- lyedését, alig volt lélek, kit a töltésre vinni kellett, mint családom s kik hozzám menekültek ezeket dereglyére rakatva, magam 3 órakor hagytam oda a lakást. Minek folytassam tovább ?! ott voltunk künn a keskeny töltésen fázva, dideregve a sötét éjszakában, alig látván el magánkat a legszükségesebb felső ruhákkal. A (verjént ért csapás borzasztó ! Mig csak határainkat, vetéseinket vette el az árvíz, tűrtük, viseltük, szenvedtük Jóbi lélekkel, de midőn hajlékainkat, ingóságainkat is a legnagyobb részben elvesztettük, nem csoda, ha sokan felsóhajtottak, hogy minek is érték meg e gyászos napot. S bár jól lehet Gerjen veszedelme igen hasonlít Szeged ka tasztrófájához, s bár sokan csüggedeznek, de azért a nagy többség, jóllehet óhajtja, hogy Vetlére át- telepittessék, már most is kezdi rendezni, honnót a viz elment, romba dőlt lakásait. A katasztrófa nagyságáról beszéljenek az alábbi adatok: van Gerjenben 317 ház, 41 ezidő szerint jó, 77 rongált, valószínűleg ledől, 55 düledező, 144 eldőlt, összesen 317, a melléképületek : 8 jó, 12 rongált, 1 dűlőiéiben, 7 eldült, összesen 28. Kérjük a tek. szerkesztő urat, hogy jelen soraink felhasználásával érdekünkben az illetékes tényezők, a megye, a kormány, a társadalom emberbarát szeretetót, részvétét, segedelmét részünkre felhívni kegyeskedjék. Hálás szívvel és könnybe borult szemekkel mondunk köszönetét megyei alispán urnák, ki a vész helyén megjelenve s az őszinte részvét nyilvánítása mellett a leghathatósabb segélyt is kilátásba helyezve, bennünket szívből fakadt buzdító szavaival oly szívesen megvigasztalni s a népet az itt maradásra, uj munkálkodásra felhívni igyekezett. Most már bezárom soraimat; az irántunk tanúsított részvétért hálás köszönetünket nyilvánítva, tisztelettel maradtam Gerjen, 1893. március 1. Széky Géza, gerjeni lelkész. Tolna és környéke is kicsibe múlt, hogy Gerjen sorsára nem jutott. Ki helyes fogalmat, áttekintést, vagy képet óhajt szerezni magának, annak azt látni kellene, mert leírni lehetetlen. Múlt hó 24-én tört be az ár a domborii töltésen a Szilly Maixner-féle gátnál, éjjel 11 órakor átlépte a faddi gátat s elöntötte a faddi és a tolnai határ egy részét. 25-én reggel 7 órakor az ár áttörte teljes szélességben a tolnai uradalom Vajka pusztai körgátját s azt majd egészben elsöpörte. — Ugyanaz nap reggel óriási jégtorlasz az uj Dunát, a bogyiszlói ásást elállta annyira, hogy viz alig folyhatott keresztül. A Duna vize egész erejével a régi tolnai Duna ágnak vette u^ját és rohanó sebességével borzasztó károkat tett. 25-én a Duna Tolna alatt folyton áradt, a jég pedig zajlott egész nap. Délután 4—5 óra között Dokomlásnál, a Breslmayer-féle bérletnél a viz át- szakitotta a gátat s néhány perc múlva elérve a gát magasságát, azon át elborította a bogyiszlói szigetet olyannyira vízzel, hogy azt bátran óriási tónak, tengernek nevezhetjük. A merre szem lát, viz van. — Mikor a viz Bogyiszlónak ment, Tolnán megapadt 10 cmeterrel. — Vasárnap délután már Bogyiszló alá került az áradat. Vasárnap és hétfőn a rohanó viz Faddnál 2000 köbméreröl fát, sok szalmát, házfedelet, kocsit, szerszárafát, ablakrámát, ládát stb., nagyrészt a pusztuló Gerjen községtől is, mely azóta az árvíz által elsőpőrtetett a fold színéről, hordott végig a Dunán. Vasárnap Tolnán a város alsó részeit öntötte el a viz, a nép kihurcolkodott, de senki sem hitte volna a hétfői katasztrófát. A viz bár áradt, időn- kint apadt is néhány centiméterrel. 27-én délután 5—6 óra között jött hirtelen áradás, a viz percről percre emelkedett. Bogyiszlón a házakba hatolt és kikergette annak lakóit, több ház összeomlott, a péj) kétségbeesésében segélyt kért Tolnáról, hon1 nan küldöttek is ladikokat és dereglyéket. Fuggert j Károly főerdész házába szorult, a tolnai halászok egy révész komp segítségével mentették ki szorult | helyzetéből ót és családját. Nagy szerencse volt a szerencsétlenségben a holdvilág. Csónak csónak után szállította a Dunán a szegény nép holmiját. A viz áradása éjjel 11 órakor érte el tetőpontját, a hirtelen emelt nyulgátat 11 orakor már mosta néhány centimeter magasságban. Mindenki azt hitte, hogy nem lehet megtartani az alsó várost védő gátat, mely ha átszakad, elönti a tolnai vizló városrészt, a réti földeket és Mozs határának egy részét. Az alsó városból hurcolkodott a nép egész éjjel, sok száz és száz ember dolgozott és vigyázott a gátra. A védműve- letet Rasovszky szolgabiró és a községi elöljáróság vezette. A rend fentartására több csendőr és a városi örök voltak kirendelve. Az ár folyton nőtt. Éjjel 12 órakor mindenki veszve hitte a város alsó részét, a munkások kedvetlenül dolgoztak, mert belátták, hogy hiába minden erőlködésük. De a legnagyobb veszély pillanatában beállt a fordulat, a viz megállt, nem áradt tovább és a reggeli órákban apadni kezdett — elmúlt a veszély. Most aztán egész erővel Bogyiszló felé irányult a figyelem. Összedült ugyan néhány ház nálunk is, de Bogyiszlón, mint az éjjeli hirek festették, a helyzet borzasztó. A házak összeesnek, bedülnek és most is több mint fele már rom. A mentés munkálatait utászok, kik hétfőn reggel mentek oda, 5 pontonnal végzik. A népet át akarták hozni Tolnára, de az csak úgy lett volna lehetséges, ha a jószágot s egyéb ingóságait is elhozzák, annélkül elmenni nem akarnak, inkább ott vesznek, de csekély vagyonát nem hagyja el egyik sem. Van ott ugyan minden házban egy-egy csónak s nehány ház, melyben viz még nincs, de a helyzet azért rendkívülien aggasztó. Személyesen győződtem meg a helyzetről: a nép sok közönyösséggel veszi a nyomorúságos helyzetet. „Majd csak megleszünk valahogyan uram.“ A viz a templomba is behatolt. A templom melletti helyen kötnek ki a csónakok. Tegnap március 1-én katonai pontonokban hoztak oly bogyiszlói lakókat Tolnára beszállásolás végett, kiknek összedült a házuk s nem maradt semmijük — niucs mit otthagyni ! Ugyancsak tegnap érkezett részükre segély élelmi szerekben. 30 mmázsa szalonnát, megfelelő mennyiségű kenyret, sót stb. szállítottak az utászok Bogyiszlóra, hol az éhség szörnyű fejét már is felütötte. A gerjeni veszedelemről tudósítóink még a következőkről értesítenek bennünket: A Duna a töltést Gerjen mellett a Kovács- és Szeniczey puszta között 25-ón délben szakította el, irtózatos eső és óriási vízmennyiséggel rohant a töltésen tgl fekvő árterületre, hol a puszta és tanyákat rövid pár óra alatt viz lepte el és ott szorította a még ki nem menekült lakóit is. 26-án a viz már egészen a Vigyázó puszta, Gerjeni csárda és Faddig jutott,* magával hozta a rengeteg nagy jégdarabokat is. E közt az irtózatos jégzajlás között kelt útra B u d a y Gyula csendőr- hadnagy egy esendórjével 4 órai erős küzdelem után megérkezett Gerjenbe, a hol Németh Gábor és Kollár István őrsvezetők 17 csendőrrel végezték a mentési munkálatokat. A községben 26-án délután 3 órakor már 1 méter magas volt a viz, a község alsó részén még magasabb és 5 óra felé a földből épült házakat már döngetni kezdte a rettentő áradat A derék csendőrség tehát ar Orosz Endre főszolgabíró által Paksról küldött 7 ladik és dereglyékre rakta a lakosságot s a hatalmas jégtorlaszok közt saját élte veszélyeztetésével elkezdte kihordani a magasabb | helyen fekvő töltésre. A nappali mentésnél igen nagy szorgalom és tevékenységgel működött Vásárhelyi Mihály tanító. De mig másokat mentegetett, az ö lakását is el- I lepte a viz. Nagy érdemeket szerzett Hekler Károly mérnök is, a kit a miniszter küldött ki a helyszínére. S az áradat nőttön nőtt. A mentés még nagyobb erővel folyt. Éjjel 11 órakor másfél méter volt a vízállás. Iszonyú leirhatlan órák következtek. Már a magasabb helyen fekvő házak is kezdtek irtózatos robajjal összedőlni. A mé<* házaikban lévő férfiakat és nőket páni fé- lelem szállta meg, réraséges sirás, jajgatás között álldogáltak a kapuban, csekély értékes vagyonkájukat szorongatva kiabáltak a segély után. A tehenek bőgtek, lovak nyerítettek, a kutyák rémsége- j zen vonítottak, mindannyian érezvén a rettenetes veszélyt, mely őket minden pillanatban halállal fenyegette, s a csendőrség ladikon és dereglyékben szakadatlan tevékenység, buzgóság és emberfeletti erővel dolgoz'ak és dolgoztattak az evezősökkel, hogy az életveszélyben lévő lakosságot megment- | hessék. E közben megérkezett Orosz Endre a paksi járás derék főbírája. Hozott magával még néhány ladikot és személyesen vezette a mentést, ő is mindvégig lankadatlan szorgalom és önfeláldozással a legutolsó pillanatig kitartott. Jobb kezével, Bnday Gyula csendőr hadnagygyal folytonosan arra figyelt, hogy ott kapjanak legelőbb segélyt, hol a házak gyengébbek, a hol nagyobb, ijesztőbb a veszély. Csodával határos volt ennek a lesújtott népnek elkeseredése, halálmegvetése. Nagyon sokan nem akartak megválni a portájuktól, nem akarták ott hagyni teheneiket, lovaikat, inkább vele együtt vesznek el és a segítségre jövő ladikba erőszakkal kellett a csendőrnek behurcolni őket s abban a pillanatban, a mikor kimenekültek, recsegve, ropogva összedőlt hátuk megett a ház. A biztosabb helyen fekvő házak gazdái még makacsabbak voltak, nem akartak meg se moccann addig, a mig vagyonukat is meg nem mentik, de mikor a mentők 50—60 lépésre eltávoztak, sírva, jajgatva könyörögték vissza a ladikot, mely őket ezután a töltésre szállította. Éjjel 3 órakor érkeztek meg az utászok Ma- tuska Frigyes főhadnagy parancsnoksága alatt, 6 pontonnal, de akkor már a személybiztonság nem volt veszélyeztetve, mert a magasabb helyen még benn levő egyéneket kétszeri fordulóra a töltésre szállították, ezután a vagyon meg állat mentéshez fogtak a többi mentőkkel akképpen, hogy a ruhaneműt és élelmiszert, borjukat ladikba rakták, a lovakat és teheneket mellette féken úsztatták a töltésig. a hol azután számon vették. A papi, jegyzői és tanítói lakba igen sokan menekültek, mert úgy gondolták, hogy idő a viz nem fog lehatolni, de éjjeli 12 óra tájban a tanítói lak falán több helyen lyukat tört a viz magának rendkívüli erővel hatolt a házba, úgy hogy a bennlévók már sehova sem menekülhettek, hanem az ablakon rohantak, megrémülve és kétségbe esve segítség után kiáltottak, melyre azután a leghama- rnarább érkező nagyobb ladikkal megmentették, ugyanígy állt a dolog a papi és jegyzői lakkal, és mert a viz a padlókon hatolván be, az épület belsejét is megtöltötte, egyszóval mindenkinek menekülni kellett. 27-én reggel 7 órakor a község lakói a 4 méter széles töltésen voltak kirakva, a község egész hosszában, ágynemüestól, élelmiszerestől, kocsi ló és tehenekkel, egyszóval mindenükkel a mi megmenthető volt, — de a község rettenetesen nézett ki, mert akkor már világos is volt, teljesen látszott a romba dőlt és tönkre ment virágzó község, közel és távolban csak pusztulást látott a szemlélő és viztengert, — benne viz alatt a pusztákat, meg circa 3000 holdnyi területet, melynél a (kárösszeget megállapítani lehetetlen. Ekkor inár Kalocsa és a közeli községekből is érkeztek ladikosok és mentők, kik azután a községnek segédkeztek. Németh Gábor, őrsvezető a községházból, melynek eleje és hátulja teljesen ki volt dőlve, a községi irományokat és irattárt mentette meg és helyezte el a teljesen kőből épült községi korcsma padlására, mig az elöntött árterületen csónakkal közlekedni nem lehetett, bejárta lóháton a pusztákat is és figyelmeztette lakóit a veszedelemre. äA kiket pedig oda szorított a viz, azokat 26-án mentették meg csónakkal és szállították biztos helyre. Orosz Endre főszolgabíró intézkedése folytán 27-én huszárok vezetése mellett már mintegy 30 . kocsi érkezett Paksról a töltésen lévő egyéneket 1898. március 5.
