Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 10. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1893. március 5. szabályozást csekély erőnkkel újra, meg újra sürgessük. Mert borzalommal gondoltunk a nagy szerencsétlenségre, mert mi is úgy voltunk, mint az az orvos, ki a súlyos betegség ellen tud ugyan gyógyszert, de azt — fájdalom — megszereznie nem sikerül. Régóta, hirdetjük az árvíz- veszély biztos ellenszerét, s mégis szomorú szívvel kellett a pusztulás diagnózisát felállítanunk ! És bekövetkezett volna a veszedelem a jövőben is nagyon gyakran. Feltárulnának újra a rettenetes képek, melyeknél borzasztóbbakat iró tolla, festő ecsete nem rajzolhat. Csakhogy helyre fogja hozni az ember, a mit a természet elmulasztott. Átvágja a Dunának kanyarulatait, ezeket a veszélyes pontokat, hol a jég évröl- évre megtorlódik. A folyó medrének egyenes irányt szab, hogy a jég és viz szabadon mozoghasson. S e mellett a hosszú utat a hajózás nagy előnyére rövidíti. Tolnavármegye már rég belátta, hogy egyedül ez képes megmenteni a további veszélytől. De tiz év előtti feliratának csak most lett hatása, hogy Búsback meginterpellálta a minisztert. Búsbach Péter interpellációjával, Perczel Dezső határozati javaslatával sokat használtak megyéjüknek s hazájuknak, melynek kiváló fiai. Mert nem a fényes beszédekben, melyek legtöbbször tűzi játékként ragyognak előttünk, hogy csak eloszló por marad vissza, nem ebben nyilatkozik a képviselő tevékenysége, az mindig azokból az eredményekből tűnik ki, melyeket szavai előidéztek. S képviselőink felszólalásainak meg- mérhetlen következményei lesznek. A Duna helyes szabályozásával az árvízveszélyektől megszabadulunk. Mondanunk sem kell, hogy a szabályozásnak alulról felfelé kell történnie, mert különben az alsó vidékek a szabályozás ideje alatt a biztos árvíznek vannak kitéve. — A Duna a pestmegyei részen vágatván át, a hajózásra is óriási elónynyel jár majd a nagy utmegtakaritás. S végül a báttaszék-bajai vashid megalkotása is a szabályozásnak természetes folytatása lesz. A fóok a szabályozásra természetesen az árvizek meggátlása, s ha a szabályozás teljes erővel minél előbb megkezdődik, akkor a hol most a fékevesztett ár széttörte a gátat, vagy a hol csupán a közigazgatási és védgáttársulati tisztviselők erélye és ön- feláldozása tudott segíteni, ott egykor nyugodtan várhatjuk az áradást, tudván, hogy nekünk az egyhamar ártani nem képes. A bősz hullámok nem ismertek kegyelmet, tönkre tették Tolnavármegyének egyik szép vidékét. De a pusztulás démona mellett ott őrködik a jótékonyság angyala is . . . A könyörületes szív felszántja a mindenüktől megfosztottak könnyeit. Ad kenyeret az éhezőnek, a szükölködőknek segítséget, vigasztaló szót, biztató remény- sugárt . . . Azonban konvencionális felfogás lenne, ha azt mondanók, hogy az ember legáldásosabb cselekedete, midőn a szívnek húrjait rezgésbe hozva, segítünk a szükölkö- dőkön. A szívnek kétségkívül egyik legszebb, legnemesebb érzése a jótékonyság, de az emberi tevékenységek leghasznosabbika mégis az észnek az a működése, mely számításával I megakadályozza az újabb szerencsétlenséget ! Ez a sokszor gúnyolt „ridegen számító ész“ az emberiségnek a legnagyobb jótevője. Búsbach interpellációja, s a bonyhádi kerület érdemes képviselőjének határozati javaslata jól esett ezért szívnek, észnek egyaránt. Kivándorlás Tolnavármegyéböl. (B—r.) Még ugyan nem hivatalos adatokból, de lapunk barátjainak bemondása alapján értesülünk ama mindég és mindég nagyobb arányokat öltő mozgalomról, a mely a köznép soraiban, mint egy újabb fajta fertőző betegség terjed nap nap után s a melynek bevallott célja az, hogy a tagadhatatlanul szomorú anyagi körülmények közt tengődő köznépet egy szebb és jobb hazába vezérelje, de a mely mozgalom megindítói s vezetői rosszabbak a közönséges utszéli zsiványnál s összes igyekezetük csak arra irányul, hogy a tudatlan, földhöz ragadt nép megkuporgatott filléreit elharácsolják s miután kifosztották — odább állanak s a szerencsétlen népet ott hagyják kifosztott zsebjével s földhöz ragadt nyomorával. A kivándorlás divatos betegségéről s azokról a lelketlen haramiákról szólunk a kik a kivándorlást közvetítik és elősegítik. Két konkrét esetről van tudomásunk. Az egyik eset egy tiszteletre méltó papi egyéniség ajkáról jutott fülünkbe. Lelkiismeretes lelkipásztornak ezer meg ezer alkalma nyílik, hogy hivőinek szivébe lásson s gondolatait, terveit kiismerje, tehát az adatok valódiságát nincs okunk kétségbe vonni. A másik esetet a nép egy egyszerű fiától hallottuk elmesélni, a kinek szintén közvetlenül a szeme előtt megy végbe a lelketlen mozgalom, tehát ha a hazaellenes üzelmek jól rejtegetett titkos műhelyébe nincsen is alkalma bepillantani, annyit azonban, a mennyit nekünk elmondott, jóllátó szemeivel, egyszerű, de mégis kellőleg felvilágosodott, józan eszével is könnyen észrevehetett. Tudomásunkra jutott, hogy Pakson körülbelöl 160 család áll utrakészen, hogy a kellő pillanatban — Amerikába vitorlázzék. El vannak vakítva. Nem köti le őket a haza szó varázsa, lebilincselő ereje. — A föld, a hol bölcsőjük ringott, nem az ősi házikó, apáik, gyermekeik sírja. A könnyen meggazdagodás vágya, kisértő ördöge vette szivüket bérbe. Ez kecsegteti fényesebb jövővel. — A hazai kenyér egy kissé talán sótalan, de ők már keserűnek érzik, ott majd édes lesz. Csak el-el jobb hazába — el Amerikába, a hol nincs adó, nincs teher, a hol a szegény ember 3 forintot is kereshet naponta I A paksiaknak ez a jelszavuk! A nagyszékelynek már nem készülődnek ilyen messze. Vágyaiknak Mekkája: Bosznia! Szegény nép. Szánni lehet, hogy a haza Kánaánját Bosznia kopár hegyeivel akarja felcserélni. Hogy félre vezethették ! Talán valami katonaviselt legény beszélte tele árva fejüket, vagy a selyemgyárban Pancsován dolgozó nagyszékelyi leányok hordják haza magukkal a mesébe illő csábitó híreket? E szerint minden kivándorló 15 hold íöklet és megfeló úti költséget kapna , a kormánytól, egy deputáció a mint halljuk i már útnak is indult valamelyik miniszterünkhöz. Ha ezeket a badarságokat halljuk, első tekintetre mulatságos dolognak tűnnek fel azok, — de az igaz hazafiui léleknek sírni I is lehet rajtuk. — Azt a szegény földhöz ragadt népet talán még nem is okolhatjuk. — Bizon mostohán bánt vele a sors. Nem | elitélni kell oktalan cselekedetéért, hanem segíteni rajta. Megkérdezni mi baja, hol fáj ? Hasztalan ilyenkor az útlevél megtagadása, a presszió. A kivándorolni óhajtónak ezer és ezer alkalma van. hogy eltökélt szándékát megvalósítsa. — Ha a határon át nem eresztik: szökik. — Az éjszaka leple sok mindent elfedez, különösen, ha nincs aki a ; futók nyomát kövesse. Az elvakitott népet, ha elhatározását már tettre érlelte, nagyon nehéz visszatartani. Azon kell tehát munkálnunk, hogy ennyire ne jusson. Nem követjük az elhamarkodott, igazságtalan vélemény kimondásában, azokat a fővárosi lapokat, a melyek ferde, rosszakaratú értesülésük alapján, úgy tüntetik fel az egész dolgot, mintha az itteni hatóságok semmit se tennének a fenyegető baj elnyomására. Hogy hatóságainknak az állítólagos kivándorlásról tudomásuk nincsen, azt nagyon is könnyen megtörténhető dolognak találjuk ; mert mind a kivándorlónak, mind a lelketlen vezetőnek van gondja reá, hogy a hivatalos személyek legyenek az utolsók, a kik szándékukról tudomást szereznek. Mi elsősorban a legszigorúbb vizsgálatot kérjük vármegyénk erélyes alispánjától : mi igaz ebben az elszomorító dologban? A nép a hazaföldjét ok nélkül el nem hagyja, ha van is oka reá, — a kivándorlás a legvégső mód, hogy során-baján segítsen. Hanem ha tervszerűen előkészítik — meseszerü csábításokkal, a kalandos dolgok iránt amúgy is fogékony lelkét felizgatják, akkor igenis hajlandó mindenre, elfelejti a drága haza földjét a hol született, csendes faluját, messze mosolygó bádog tornyával, — a kis harang csillingeló szavát, — a korhadt fapadot házikója előtt', — hüs árnyát a bólintó akácnak, ezt a sok csekélységet, ezt a sok mindent, amelyből ha ösz- szevesszük, kikerül a drága otlhon, az édes haza, s saját romlásával, meglevő kis vagyonkájának elpazarlásával is nekiindul kétségbeejtő jövőjének. Kik a felbujtók ? Ezt szeretnénk megtudni, mert hogy 200—250 családban egyszerre verjen gyökeret a kivándorlás utáni vágy és gondolat, ez majdnem hihetetlen ! A törvény teljes szigorát a gálád ámi- tókra! — ha ilyenek vannak. De gyors orvoslást az égető bajokra, ha a nép a maga esze után indul s ha nem lelketlen, csalárd, haszonleső ügynökök fogdosták hálóba. Baj lehet ott, nagy baj, amikor ennyi család egyakarattal szakítja ki magát a nemzet testéből. A keserűségnek egész Óceánja, a kétségbeesésnek, a nyomornak száz meg száz démonja kinálgatja, adja bizonyára kezébe a vándorbotot! A történelem tanúsága szerint a nép- vándorlás akkor kezdődött, a mikor a kenyér elfogyott. Elég! Itt már a társadalom, a kormány gyors cselekvésének szükségessége következik — Még a szép remények között megalakult D. K. E -hez is lett volna egy pár szavunk. Hanem alszik. . nagyon mélyen alszik ! Ne háborgassuk ! POLITIKAI HÍREK. — Búsbach Péter sürgős interpellációja, melyet a házszabályok 152. §-ára való hivatkozással még a keddi ülésben megtarthatott, s melylvel lapunk más helyén bővebben foglalkozunk, következőleg hangzik: l. Van-e tudomása az igen t. földmivelési miniszter urnák arról, hogy a fajszi dunaszakasz és bogyiszlói átmetszés alatti dunaka- nyarok közötti és körüli vidék, hová F a d d, Gérjen, Bogyiszló stb. talvak és a közbeeső vi-
