Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-10 / 50. szám
4. TOLNAVÁRMEGYE. 1893. december 10. — Hála Augusz báró iránt. Városunk képviselő- testülete tegnap délután tartott ülésén elhatározta, hogy a korán elhunyt Augusz Imre bárónak, városunk nemes lelkű szülöttének, ki nagylelkű alapítványával örök emléket emelt magának Szegzárdon életnagyságu, igen jól sikerült művészi kivitelű festményét, melyet T. Nyitray Lajos készített, 500 írtért megszerzi és a városháza üléstermében elhelyezi. — A szegzárdi népbank és volt elnöke. A szegzárdi népbank utolsó választmányi ülésén Gold- b e r g e r J. Mór elnök indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy elismerése és hálája jeléül F ö r d ő s Vilmos, az intézet 18 évig volt nagyérdemű elnökének, kinek jelentékeny része van a népbank felvirágoztatásában, arcképét az intézet részére lefesteti és annak kivitelével T. Nyitray Lajost bízza meg. A kép elkészülte után azt ünnepélyesen leleplezik. — Vasúti részvénytársaság. A magyar általános hitelbank, mint a hidegkut-tamási helyiérdekű vasút engedményese részvénytársaságot alakit, ezért e hó 17-ére Budapestre a saját helyiségébe gyűlésre hívta meg az érdekelteket. Vármegyénk szintén érdekelve van, a mennyiben 37,800 frtot szavazott meg 10 évi hozzájárulás címén a múlt hó 29-én megnyílt vasútra, ezért az alakuló közgyűlésen Kovács Sebestyén Endre, vármegyei bizottsági taggal képviselteti magát. — Kaszinói választmányi ülés. A szegzárdi kaszinó választmánya a múlt szerdán felette érdekes ügyekről tanácskozott. így egyhangúlag elhatározták, hogy Jókai műveinek diszkiadását megrendelik a kaszinói könyvtár részére. Elénk disz- kussióra adott alkalmat a Garay szobrának elhelyezési ügye. Fürdös Vilmos, az egylet érdemes elnöke terjedelmes megokolás kíséretében azt a javaslatot terjesztette elő a választmánynak, hogy tegyen előterjesztést a legközelebb megtartandó rendkívüli közgyűléshez az iránt, hogy a közgyűlés a régebbi határozat megváltoztatásával, a mely szerint a Garay szobrot a sétatéren kívánta felállítani, a szobor helyéül az erre egyedül alkalmas Garay teret jelölje ki s hogy utasitsa a végrehajtó bizottságot, miszerint a szobor felállítására vonatkozó kész tervet már a január első napjaiban megtartandó közgyűlésre terjeszsze be. A választmány az elnöki javaslatot hosszas megvitatás után elfogadta s a mint értesültünk, a kaszinó közgyűlése ma délután már foglalkozni is fog a választmánynak elébe terjesztett határozatával. Fördös Vilmos kaszinói elnök javaslatát, valamint a választmány elhatározását mi is szívvel és lélekkel osztjuk. Városunkban a Garay szobor elhelyezésére alkalmasabb hely a Garay-térnél jelenleg nincs. A mit a közforgalomra háramló hátrányokról mesélnek egyesek, az mind semmiséggé törpül, ha a városi 6zálló építésére vissza gondolunk. Oly nagy helyet, mint az ott felállítva volt barakk elfoglalt, a szobor nem igényel s akkor az ut jó része is el volt foglalva építkezési tár- J gyakkal s még sem szenvedett hátrányt a közlekedés és elgázolás sem történt. Hisszük tehát, hogy I váro-unk csinosodása s művészi szempontokból is a közgyűlés elfogadja a választmányi határozatot, amely a városi polgárságnak is régi óhaja. A mint j ugyanis értesülünk, a város tekintélyes iparosainak, I sőt magának a város birájának kezdeményezéséből I több száz aláírással ellátott kérvényt akartak már régebben a közgyűléshez benyújtani, kérve a múltkori határozat megváltoztatását s a szobor helyéül a Garay-tér kijelölését. Ez azonban a választmány állásfoglalása miatt, azt hisszük, tárgytalanná vált. — A bajai óda-pályázat. Baja derék városa, mint az tudvalevő, ércszobrot állít nagy fiának, Tóth Kálmánnak. Ebből az alkalomból a szobor- bizottság óda-pályázatot is hirdetett. A bizottság mostan annak kijelentésére kér fel bennünket, hogy a pályázat december hó 31-én jár le és a pályázók műveiket addig az ideig Bajára, a szobor-bizottság elnökéhez okvetlenül küldjék be, mert később beérkező müveket nem bocsátmak pályázatra. — Uj könyvelő. A Tolnamegyei takarék- és hitelbanknál megüresedett főkönyvelői állásra Cservényé Lukácsot választották meg, a ki jelenleg az államvasutaknál van alkalmazva s igen kitűnő képesítéssel bir. — Hymen. Bergmann Vince szegzárdi kereskedő eljegyezte Tévéiről Remesberger Irma kisasszonyt. — Uj kaszinói tagok. Kasziuói tagokul felvétettek Mogyorósy Kálmán ref. kántor és Antal Pál alapítványi tiszt. . — Halálozás. Özv. Laky Ferencnó, Laky Ferenc volt szegzárdi jegyző özvegyének temetése a múlt szombaton nagy részvét mellett ment végbe. A család gyászjelentése igy szól: „Toronyi Laky Sándor és neje Nagy Erzsébet, úgy ezek gyermekei : Margit és Imre ; Laky Etelka, László és Erzsébet, a maguk, úgy számos rokonság nevében is szomorodott szivvel tudatják szeretett és felejthetetlen édes anyjuk, napa és nagyanyjuknak özv. toronyi Laky Ferencné szül Illich Katalinnak folyó évi november hó 30-án este 11 órakor, életének 63-ik évében szivszólhüdés következtében történt halálát. A boldogultnak hült tetemei december hó 2-án délután 4 órakor fognak a felső-sirkertben örök nyugalomra helyeztetni; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyanaz nap reggel 9 órakor fog a belvárosi templomban az Egek urának bemutattatni. — Szegzárd, 1893. évi december hó 1-én. — Legyen neki könnyű a föld ! — Ülés. A másodfokú erdei kihágási bíróság folyó hó 14-én ülést tart. — Pótvásárok. A kereskedelemügyi miniszter Kölesdnek 19-re, Zombának pedig 20-ra pótvá- sárt engedélyezett. — Súlyos csapás érte U n g á r Simon drt, a szegzárdi izr. hitközség kedvelt rabbiját.^Édes atyja a héten, 75 éves korában, Nagy-Károlyban meghalt. — Kolera Tolnamegyében. A hét folyamán megyénkben 2 koleraeset volt. Báttaszóken egy megbetegedés, Dombovárott pedig egy kolerahalálozás. Sajnos tehát a kolera megyénk területén belül még nem szűnt meg. — A Ferenc-kórház építkezése. A Ferenc- kórház építkezését 94 ezer frt költséggel jövő tavasszal megkezdik. A múlt héten kötötték meg a még szükséges két telek megvételére vonatkozó szerződést. így a Boschán féle házat 4500 frtórt, szomszédjáét pedig 2300 írton vették meg, a mi által el lesz kerülve a hosszadalmas kisajátítási eljárás. az építkezés által a kórház impozáns épülethez jut. Az uj épületben lesz elhelyezve a szülészeti osztály s az elmebetegek háza ki lesz bővitve 100 személy befogadására. — A szegzárdi m. kir. pónzügyigazgatóság kerületében 2 pénzügyőri vigyázói állomás van üresedésben. — Uj gyógyszerész. Szegfalvi Szeghy Sándor gyógyszerész folyó hó 2-án B á t h o r y Elek Széchenyi utcai I. Béla királyhoz címzett gyógyszertárát átvette. — Pályázat. A szogzárd-újvárosi r. kath. iskolánál eddig alkalmazásban volt Koszorú István nyugdijbamenetele által megüresedett tanítói állásra a hitközség Éber Mártont előléptetvén, ennek állására 500 fituyi évi fiz-tóssel pályázatot hirdetett. — Difteritisz járvány. Möcsény községben annyira fellépett a difteritisz, hogy az iskolákat bezárták. — A mulatság vége. Vörös János bölcskei polgárember jó napot akarván magának csinálni magához vette 120 írttal telt tárcáját, a mi nem mindennap szokott nála előfordulni, s elballagott a korcsmába s egyik üveggel a másik után hozatta. Németh István s József, 2 egymáshoz méltó testvér szintén ott fogyasztották a hegy levét s midőn egyszer Vörös nagy hetykén előrántotta a bugyellárist, s ők meglátták benne a sok pénzt, rögtön hozzá csatlakoztak s ők is hordatták a tele üvegeket egymásután, úgy hogy Vörös csakhamar alaposan becsudálkozott. Ekkor kicsalták az udvarra, s ott egy félreeső helyen megtámadták s tárcáját pénzestől tőle elvévén, ott hagyták, a hol rögtön el is aludt. Midőn boldog álmából felébredt, rögtön észrevette pénze hiányát ; de az azért mégis elveszett volna, ha szerencséjére tanúja nem lett volna a rablásnak, minek következtében a 2 jó testvér hűvösre került. — Kedves nagymama. Genye Benő ger- jeni lakos felesége a napokban gyanús körülmények közt halt meg. Dr. B r á n y i Kálmán faddi orvos a hullát megvizsgálta s úgy tapasztalta, hogy a nő nem természetes halállal múlt ki, hanem valószínűleg magzatelhajtás okozta halálát. Erre az esetről jelentés tétetett a paksi kir. járásbíróságnak, mire onnan Hatvani László vizsgálóbíró 2 boncoló orvossal rögtön kiment a helyszínére s a nőt felboncolva, megerősítették az első orvos véleményét ; sőt további kutatás után a meghalt asszony ágyában meg is találták a kis gyermek hulláját. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy a gyilkos operációt D r a v i k n ó szülésznő hajtotta végre, ki már hasonló eset miatt vizsgálat alatt is volt, s ennek hű segítője a meghaltnak az anyja volt, ki unokája születését akarván megakadályozni, saját leányát segítette megölni. — Vásári tolvaj-cigányasszonyok. A legutóbbi dombóvári vásár alkalmával több embernek kilopták a zsebjóből a tárcáját. Ezek panaszra mentek ugyan a tolvajok ellen, de egy sem tudta megmondani, hogy kire gyanakszik. A csendőrök tehát megindították a tolvajok nyomozását, de mert künn a vásárban ilyenre nem bukkantak (természetesen volt a tolvajoknak eszük, hogy nem arra dolgoztak, a merre a csendőrök jártak) ezek végre benéztek a korcsmákba is. Mindjárt az elsőnél, a hogy beléptek, feltűnt nekik, hogy 3 cigányasszonynak igen nagy szökhetnékje van. Megállították tehát őket az ajtóban s kikérdezték őket a náluk levő pénzösszegek iránt. De mert ők csak 1—2 frtot vallottak be, megmotozáskor pedig ruháik között közel 100 frtot találtak elrejtve, a mely összeg körülbelül megfelelt az ellopott összegnek, tehát letartóztatták és átadták őket a tamásii kir. járásbíróságnak. — A téli kabát. Bruck Ferencz, a szegzárdi nagyvendéglő egyik pincér« már hónapok óta készült egy szép, nagyon szép téli kabát készíttetésére. Gyűjtötte is rá a pénzt szorgalmasan. Ei is készült a szép téli kabát, szép is volt, jól is állt, és csak 50 írtba került. Bruck a kabátot, minthogy valami kis foltocskát vélt rajta észrevenni, ki akasztotta a folyosóra, hogy a szobalány szépen kitisztogassa. De a szép kabát szemet szúrt Herceg Imre tüzlegénynek, ki szintén szép kabátra áhítozott, de kilátással nem birt arra nézve, hogy valaha ilyent magáénak mondhasson, tehát nem soká fontolgatta az enyém s tied közti különbséget, a kabátot felöltötte s gavallérosan — megszökött vele. A csendőrsóg nyomozza. — Elkobzott revolver. P r i b e n z k i József várdombi lakos, kit rovott előéletű embernek ismernek, revolverével sokakat megfólemlitett, ezért tehát feljelentették, s a csendőrök a forgópisztolyt, melyre engedélye sincs, a benne levő éles töltényekkel együtt elkobozták. — Letartóztatott csavargó. Molnár Ferenc vajkai erdőőr jelentést tett a csendőrsógnél, hogy az ottani erdőben 3 nap óta egy ismeretlen csavargó tartózkodik, ki semmiféle megszólításra nem felel, sem az erdőből távozni nem akar A csendőrök tehát felkeresték az illetőt, de nekik sem felelt kérdéseikre, mire magukkal vitték és orvos által megvizsgáltatták, kinek állítása szerint ez csak tetteti a hülyeséget és némaságot, hihetőleg hogy hiányzó igazolványairól ne kelljen felvilágosítást adnia. Részint tehát ezért, de meg azért is, mert nincs neki egyetlen darab meleg ruhája s igy könnyen megfagyhatna az utón, letartóztatták s átadták a paksi főszolgabírói hivatalnak. — Betörés. Lehocky Máté mözsi lakos utca felöli szobájába ismeretlen tettesek éjjel behatoltak s 100 írtnál többet érő ágy- s ruhaneműjét ellopták. Innen átmentek Hefner András házába, s ott szintén kiürítették az utcai szobát. A gyanú kóbor cigányokat terheli, kiket az nap hajnalban Iphigenia puszta felé láttak nagy vágtatva 1 haladni. A csendőrök üldözőbe vették őket, de már utói nem érhették, mert azalatt úgy eltűntek, mintha a fold nyelte voínaekőket. — A kenyérkeres^ nők. Az egyesült Álla- J mokban a legutóbbi kimutatás szerint van 110 nőügyvéd, 165 nőpap, 320 iyónő, 580 női zsurnaliszta, 2061 művésznő, 2136 női építész. 2106 baromte- nyésztóuő, 2135 állami alkalmazott, 2438 női or- [ vos s sebész, 13181 ncikenész, 46800 női farmer s telepitvényes, 21071 főkönyvelő s gyorsíró, 14461 önálló üzlettulajdonuénő s 155 000 tanítónő.