Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-12 / 46. szám
46. szám III. évfolyam. Szegzárd, 1893. november 12. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egy étre . . 6 frt — kr. Pél évre. . . 3 „ Negyedévre . I „ 50 Egy szám .... 12 Előfizetéseketéa hirdetéseket, kiadó- hiratalon kívül elfogad Krammer Vil- mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. I Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részit illető kő«- lemenvek, valamint az előftie- [ tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten merillapitott árszabály szerint számíttatnak. A király szava. Ismét igaznak bizonyult, hogy az eldobott kő irányát halandó ember nem tudja előre teljes biztossággal meghatározni. A magyarországi róm. kath. klérus valóságos közáporral fogadta Csáky Albin gróf vallásügyi miniszter ismert elkereszte- lési rendeletét s ime a kőzápor nem a kormányt s vele a szabadelvű eszmék elszánt bajnokait sebezte halálra s avatta fel mártírokká, de visszapattanva épen az ultra- montanizmus, a reakció középkorból fen- maradt ósdi épületének ólomkarikás ablakait zúzta be, bevezetve ez által oda is a levegőt és a világosságot. Első Ferenc József M agyarország apostoli királya, ha e szót fokozni lehet: a leg- katolikusabb uralkodója a világnak, döntött a polgári házasság sorsa felett s a mint rendkivüli kiadásunkban is jeleztük, felhatalmazna a kormányt a törvényjavaslat benyújtására. A mérleg azonban a legutolsó pillanatig ingadozott. Az igazság serpenyőjét, a hatalom, féltett érdekek, uralomvágy mesterkedése egalizálta, amott állott a nemzet zöme, tehát ereje, itt a papság, a főúri osztály egy része, a nagy vagyon, tehát a befolyás, amott a jövő, itt a múlt, s di| csóség legyen a legalkotmányosabb uralkodónak : hatvanéven túl terjedő kora dacára is tudott a jövőre gondolni, tudott érezni a nemzettel, s hatalmának döntő nyo- matékát az igazság mérlegébe dobta. óriási diadal ez minékünk, óriási kudarc ez azokra nézve, kik biztos győzelmet remélve, a királyi palást redói között keresték a menedéket. A király levonta védő palástját róluk és most előttük áll a rettentő alternatíva, vagy a királlyal és a nemzettel, vagy a király és a nemzet ellen. Az uralkodó szava hatalmas villámlás volt, bevilágította a sötétséget. — Nem rettenthetnek többé a fehérlepedós kisértetek, az éjfél elmúlt, a misztikus köd és pára szétfoszlott s következik a virradat: — látunk. Igen megifjodva, újjászületve látjuk a hont! Most lesz még csak Magyarország az igazi szabadság hazája. Eddig csak testéről hullott le a bilincs, de most a lélek is szabad lesz 1 Mert a lelkiismereti szabadság nem hogy békót kapna az egyházpolitikai törvényekkel, — de erőtlenül foszlik le róla a dogmák vaskezének századok óta érezhető nyomása. Szabad vallás lesz, szabad hazában. Önként választja meg kiki azt a hitet, a melynek egyenes utján lelke hamarabb Istenéhez ér. A házasság szent és sérthetetlen lész ezután is, a törvény védi; de azért nem felbonthatatlan, — örök időre lenyűgöző bilincs, hogy a sárba vonja le a hivó lelket s vallást cserélni kénytelenitse hite ellen. Az „engesztelhetetlen gyűlölet“ megszűnik válási ok lenni s a kies Erdélyben 6 hétig tartó időzés nem jogosit fel arra, hogy a házastársak elválása kimondassék. Megszűnnek a felekezeti torzsalkodások ; a gyülölség sokáig szítogatott tüze elébb utóbb kialszik. Véget ér a pólya felett való áldatlan veszekedés, a házas felek családi békéjének ok nélküli felzavarása. Igazság lesz szolgáltatva ama évszázadok óta köztünk élő népnek, a mely mindenkor velünk érzett, a mely 1867. óta politikailag szabad, velünk egyenjogú lett, de a mely olyan volt eddig, mint egy hosszú láncnak nyitott szeme : a lánc többi részével össze- függő, de azért teljesen mégsem összeforrott. A polgári házasságról szóló törvény lesz az I a hatalmas erő, a mely ezt a hozzánk tartozó, de még is nyitott láncszemet: a hazafias zsidóságot elválaszthatatlanul összeforrasztja az egységes magyar nemzettel, kireparálva ezzel századoknak mulasztását, politikai s nemzetiségi szempontból meg nem bocsátható hibáit. TÁRCZA. —$— Utolsó reggel. Olyan nyájas es a reggel, A napfény is úgy ragyog, Szellő hozza, könnyű szárnyán A viola illatot. Fürge, hangos csobbanással Fut a kedves kis patak, Hüs vizére, hizelegve, Selymes ágak hajlanak. Kék virágok rám nevetnek, Bérei szeUö meglegyint; A fenyő mind úgy marasztal: „Mórt sietsz el már megint P!“ Óh patak ! Fenyők ! Virágok ! Óh szabad, havas hegyek ! Mily örömmel itt maradnék, Itt maradnék köztetek I Utam a távolba szólít, Ámde minden visszabi ; S a szivem csak elborítja Lassan, búsan valami. És a mint körültekintek Csendesen búcsúzva még, Halkan, minths ködbe veszne Körülöttem a vidék I SZALAY FBUZINA. I Dal a macskajajról. Egy régi, régi, régi nóta, Mely mindörökké uj marad, A mámor elszáll lepkeszárnyon A macskajaj — az megmarad. Álomnak az ébredés az ősze A hűvös őszre jő a tél, Télre tavasz, virág, madárdal — A macskajaj örökkön él. Uj szerelemre uj csalódás, Édes gyönyörre bús sóhaj, A bus sóhajra uj gyönyör jön, Csak egy örök — a macskajaj. A macskajaj gonosz betegség És a kit egyszer elfogott, Nem szabadul meg soha tőle, A mig a szive ver, dobog. Annak nem ízlik ital, étel Az egyre nyögdócseli sóhajt, Azt nem hevít csókra többé A legtüzesebb asszonyajk. És egyre hervad, egyre sápad És egyre vékonyabb lesz szegény, Hogy mi emészti, mi bántja Nem tudja más, csak ö meg én. Mert a ki ezt a verset irta, Az tudja jól, mi szörnyű baj, Mily rengeteg malheur a szívre : A macskajaj. a macskajaj ! HELTAI JENŐ. Az agglegény. (Monolog.) Irta: Vértess József. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tároájs. — — Hogy micsoda bolondos gondolat kerge- tődzik egy idő óta agyamban ? Megnősülni! Megnősülni ma, őtven éves koromban ? Elég meggondolás! időm volt s mégis, még ma sem tudom, hogy mi is az a házasság és mi is a feleség? Egy örökös mitesser e a feleség, melyet nem lehet be- angolfiastromozni, egy lakó vagy evőtárs-e, melynek az abonnement nem lehet felmondani ? avagy jótevő magyar suba-e, mely alatt az ember nem fázik, nem ázik, vagy pedig Göllis-por, a mi étvágyat csinál az élethez ? S hogy mi is a házasság? Fiaker-e, a mely jobban áthalad az élet döcögős utján, mint az egy- fogatu komfortábli ? Talán rózsatő, melyhez odakötjük magunkat, a melyről lehullván a rügy, a levél, a bimbó, csak tövises karó marad, a melyhez mi még mindig oda vagyunk kötve ? Megnősülni ! mily különös gondolat! szerettem a nőket, de nem feleségnek; szerettem az asszonyokat, ha örök hűséget esküdnek — másnak ; szerettem esküdni a nőknek, de sohasem meg- esküdni velők. Féltem nősülni, mert tartottam tőle, hogy feleséget veszek mások részére, s nem mertem családi fészket alapítani, nehogy más kakuk- fiak is ott ógyelegjenek ! Büszke voltam reá, hogy térfi vagyok, de férj nem óhajtottam lenni, pedig nekünk férfiaknak az a legnagyobb büszkeségünk, hogy mig a természet csak leányokat tud teremteni, addig az asszonyokat mi teremtjük.
