Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-23 / 30. szám
TOLNA VÁRMEGYE. a. 1893. július 23. _ A kisdedóvási törvény hatalmas eszköz a cél elérésére. Legelőször is ebbből a szempontból üdvözöljük tehát a nagy reformot. Tolnavármegye hazafias lakossága különösen nagy örömmel nézhet a törvény lelkiismeretes végrehajtása elé. Nemzetiségi viták minálunk nem dúlnak, bár a vármegye népének tekintélyes része idegen nyelvű. — Németségünk szivében amúgy is magyar s csak örülnie lehet tehát, ha bő alkalom nyílik számára, hogy nyelvében is az lehessen. Meleg elismerés illeti meg Tolnavármegye közigazgatási bizottságát, hogy hazafias buzgalmában, híven a miniszteri utasításhoz, oly lelkiismeretes gonddal sietett a törvényt végrehajtani. Más vármegyékben még legfeljebb a statisztika készítésénél vannak. A mi közigazgatási bizottságunk már végezett, kimondta, hogy a vármegye területén 'M kisdedóvót, 101 állandó és n4 nyári menházat állíttat fel. A szoros értelemben vett óvodák száma első pillanatra ugyan csekélynek látszik, de a bizottság tekintettel volt arra, hogy uj s tagadhatatlanul áldozatokkal járó intézmény meghonosításáról van szó s igy nem akart túlságos nagy terhet róni az egyes községek vállaira. De fényes eredményre számítunk igy is. Különösen bízunk kir. tanfelügyelőnk ismert erélyességóben s szentül hisszük, hogy ellenőrző felügyelete alatt a magyar szó terjesztése teljesen megbízható kezekbe lesz letéve. Isten áldása legyen a kisdedek nemsokára megnyíló hajlékán. A jó kedv, vi- dámitó öröm s a magyar géniusz legyen állandó vendége, minden óvoda és mene- dékháznak 1 B—r. Aratáskor. (?) Amiért egész évben hullott verej- tékje, amiért szántott, vetett, aggódott és fáradott, megkapta íme mindezért gyümölcsét a gazda — arathat ! Nem kell azt fejtegetnünk, mit tesz Magyarországon az aratás ! Hiszen manapság minden iskolás gyerek tudja, hogy hazánk par excellence földművelő ország, melynek anyagi boldogsága tehát első sorban mezőgazdaságától függ. Kezd ugyan fellendülni iparunk, kereskedelmünk is túl rekkoromból. Valahol a zöldben nyaraltunk és a nyaralónk udvarán találtunk két kis macskát. Az elsőt Valériának hittuk; fehér volt, vad volt, ennivaló csinos volt. Bomlottunk utána, a legjobb falatjainkkal tartottuk és boldogok voltunk, ha a máj- pástótoraot vissza nem utasította és elült egy percig valamelyőnk ölében, a nélkül, hogy megkarmolta és egy perc alatt tőle meg ne szökött volna. De mindig megszökött és mi ilyenkor lihegő kitartással kergettük a kis háladatlant. És volt egy másik cicánk is, egy zsemlyeszinü, akit Vauiliának kereszteltünk el arról az émelygős, kellemetlen fűszerről, a melyet ki nem állhatott egyikünk se. Ez a szegény kis állat a lehető legigénytelenebb és legragaszkodóbb csepp teremtés volt és csak olykor sziszszent föl kínjában, ha unalmunkban rángattuk a körmeit és felborzaltuk a szőrét. Pedig mi szörnyen untuk ragaszkodását és rossz szeszélyünkben le-ledpbtuk a verandáról. A szegény kis pára ilyenkor a legnagyobb kétségbeesésünkre szelíden visszabicegett a lépcsőn .... Nem tudtuk, mért szeretjük az egyiket és mért nem a másikat, amint ma sem tudom, mért vetjük meg a szegény nagyfülü, sárgafogu szamarat, aki olyan hasznos, olyan szorgalmas és olyan türelmes és mórt bámuljuk a csillogó fogú büszke tigrist, pedig szót- tép bennünket és á vérünket issza ! van már a csecsemőkorán, de az ipart még ma is üvegházi növénynek tekinthetjük, melyet ápolgatnunk, dédelgetnünk kell, melynek mesterségesen kell megadnunk a szükséges meleget, hogy fejlődhessék és virulhasson. A mezőgazdaság ellenben már a „régi jó idők“ óta. sőt úgyszólván léte óta foglalkozása a magyarnak. Megfelel természetének, mely mindenütt a szabadságot keresi; s hogy a szabadságot a földművelő ember élvezheti a legnagyobb mértékben, azt már Cicero is megmondotta. Hanem a „régi jé idők“ megváltoztak. Jött egy uj század, melyet nem is neveznek XIX. századnak, hanem a gőz és I villamosság korszakának, s a mint ez előre vitte a civilizációt országról-országra, úgy hordozta egyik világrész terményét a másikba. Megsin lette ezt a változást a mi mezőgazdaságunk is; azokról a piacokról, melyeken azelőtt dominált, leszorították az idegen termények. Magyar búza helyébe jött az orosz, a román, az indiai búza ; az ausztráliai gyapjutermelők a magyar verseny felett egy-egy szánalmas mosolylyal térnek napirendre; fillokszerától amúgy is sújtott bortermelésünkre is bénitólag hat a külföldi országok konkurrenciája. Szóval benne vagyunk a létérti harc kellő közepében, most már rajtunk múlik, eldobjuk-e gyáván fegyverünket, vagy kikiizd- jük-e a magyar mezőgazdaság diadalát ! ? Mi azt hisszük, hogy ezt a győzelmet kiküzdheti a magyar gazdaközönség. Igaz, hogy a gazda akaratát, legjobb tudását is semmivé teheti a sorsnak egy szeszélyes gondolata! Ha száraz az időjárás — a növényzet nem fejlődhetik ; köd — tönkre teszi a virágot; sok esőtől — megdől a gabona ; vihar és jégeső — mint az idén nálunk is Tolnavármegyében — percek alatt teszi semmivé a gazda legszebb reményeit. Sorsjátéknak nevezhetnék a gazdaságot, ha nem lennének biztos számok, melyek rendesen meghozzák a gazdának a jutalmat, s melyek egyúttal a legbiztosabb fegyvert képezik a létéri harc nehéz megpróbáltatásaiban. Ilyen csalhatatlan eszköz — a szorgalom. Ilyen a szakképzettség, melylyel együtt jár az a tudat, hogy a gazdálkodásnak alapja manapság már nem lehet a régi idők rendszere, hanem haladnunk kell a korral, mert ha ezt nem tesszük, hamar elveszünk az élet árjában. Az aratás ideje van. Az egyetlen idó- j pont, mikor nemcsak a mezőgazdák figyelme fordul feszült várakozással az arany kalászos rónaság felé. Szabadjon nekünk az aratás idejét felhasználnunk azon szerény véleményünk kifejezésére, hogy Magyarország mezőgazdaságának csak úgy van jövendője, ha az egész magyar intelligencia át van hatva attól a tudattól, hogy manapság ez- a pályán is csak szakképzettséggel lehet boldogulni. Legyen hívatlanoknak bármilyen véleményük gazdasági tanintézeteinkről, mi legszentebb meggyőződésünknek adunk kifejezést, mi kötelességünket véljük teljesíteni*, ha magas nívón álló gazdasági akadémiánkra, és hírneves gazdasági tanintézeteinkre Tolnavármegye közönségének figyelmét felhívjuk. — Ezen helyeken megadják azt az alapot, melyen a fiatal gazda bátran tovább építhet! Az nem lehet, hogy intelligenciánk be ne látná — a többi pályák tultömöttsége mellett — a művelt gazdák sürgős szükségét ebben az országban. — Hazánk gazdasági viszonyaira, mint hangoztattak, elég keservesek, azokkal csak az intelligens, modern gazda tud sikerrel megküzdeni. Magyarországon csak akkor lehet igazán dús aratás, ha minden gazda át lesz hatva a haladás szükségességétől! Nem túlzás, hogy ettől a haladástól függ hazánk gazdasági jövendője. A Tolnavármegye regénye. Olvasóink elé ezúttal igen örvendetes hírrel lépünk. Lapunk legközelebbi számában megkezdjük Kóbor Tamás nagy érdekű regényének közlését. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kitűnő írónk e regényének közlését a Magyar Szalon-nal egyidejűleg kezdhetjük meg. A regény hét- ről-hétre folytatásonként fog lapunkban megjelenni és azon leszünk, h'ogy egy-egy számban minél terjedelmesebb részeket közölhessünk belőle. Első Ízben közlünk regényt lapunkban és ha ezen újítás megnyeri t. olvasóink tetszését, akkor azt a jövőre nézve meg fogjuk honosítani lapunkban. FI i r e k. — Kinevezések. Molnár Jánost, a szeg- zárdi polg. iskola rendes tanárát a m. kir. vall. és közoktatási miniszter az újvidéki, kir. hath, főgym- nasimnhoz kinevezte rendes tanárnak. Gratulálunk a jól megérdemelt előléptetéshez. — A vall. és közokt. m. kir. miniszter a paksi áll. polg. fiúiskolához Csomó sy Sándor esztergomi alreáliskolai helyettes tanárt segédtanárrá nevezte ki.— Gál Kálmán tanárt, lapunk munkatársát, ki a szegzárdi polg. iskolánál 11 évig tanította a latin nyelvet s ki múlt évi szeptemberben a fehértemplomi főgymnasiuin- hoz neveztetett ki ideiglenes minőségben, a vall. és közoktatási miniszter ugyanoda rendes tanárrá nevezte ki. — Eljegyzések. P ó c s y János vármegyei aljegyző eljegyezte Illés Antal patosfai földbirtokos leányát, Luiza kisasszonyt. — Scheurer Károly uagyatádi járásbirósági aljegyző a napokban váltott jegyet M a r o s y Mariska kisasszony, Marosy János helyesfai jegyző leányával. — Lauschmann Ödön vármegyei iktató eljegyezte Foutányi Mariska kisasszonyt Szegzárdról. — Uj kaszinói tagok. A szegzárdi kaszinó rendes tagjai közé folytatólag felvétettek: Kelemen Imre, kir. törvényszéki joggyakornok, Schneider Gábor kir. aljárásbiró s Leopold Samu gazdász, vidéki tagul pedig Bened icty Imre mérnök. — Névváltoztatás. Koleszár Mihály, a szeptemberben megnyíló piksi polg. iskola igazgatója vezetéknevét belügyminiszteri engedélylyel „K á s z o n y i“-ra magyarosította. — Halálozás. Idősb C z i r á k y János, volt szegzárdi közgyám és a szegzárdi hires szücscéh- nek hosszú időn át annak feloszlásáig cóhmestere, élte 04-ik .évében folyó hó 19-én Szegzárdon meghalt. 4 nappal előbb, midőn a szőlöbeu javában dolgozott, szélhüdés érte. E háznak ez évben ő a 3-ik halottja. Nemrég temette el vagy 100 éves anyósát, múlt hóban pedig fiát, Cziráky Jánost, ki közs. végrehajtó volt. Temetése 20-án nagy rész| vét-mellett ment végbe.
