Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-11 / 24. szám
III. évfolyam. 24. szám Szegzárd, 1893. junius 11. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Pél évre . . Negyedévre Egy szám 3 „ - I „ 50 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kivtll elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Fömunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak.! A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előflze- tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerm számíttatnak. Borns napok/ Hazánk egét egy ezredév óta sok felhő árnyalta már. — Tagadhatatlanul, volt sok öröm-napunk is ; láttunk nem egyszer szépen mosolygó kék eget, ragyogott ránk nemzeti jólét, nagyság és dicsőség fényes sugára is ; de bizony általában véve, a történelem fényes bizonysága szerint, több volt a szomorú ború, mint a ragyogó derül A nemzeti jólét, nagyság és dicsőség verő- fényes napjait csak kivételesen, mintegy mutatóképp szülte nekünk az örök idő mostoha méhe, — mig a szomorúan borús napok sokszor szakadatlan egymásutánban követték egymást, mintha ez volna a szabály, amaz a kivétel!... Ezért van a magyar embernek még a nótájának is olyan nagyon siró kedve, — innen a közmondás: „sírva vigad a magyar!“ Nem szándékozom e helyütt kiterjeszkedni a szép hazánkat annyiszor ért s oly különféle anyagi bajok felsorolására, — hiszen azokban most is benne vagyunk, — fájdalommal érezzük nyomasztó, leverő hatásukat ; csak hazánk és nemzetünk jelenlegi politikai egét s látóhatárát akarom vizsgálni futólag e rövid sorokban, hátha igénytelen szóm is hozzájárulna a zavaros hely* Örömmel közöljük a fenti szép cikket nemcsak azért, mert az lapunk szabadelvű irányának teljesen megfelel, hanem főleg, mert annak Írója ellenzéki pártállása dacára az egyházpolitikai javaslatok mellett »11 sorompóba ama helyes elvből indulván ki, hogy e javaslatok nem a kormánynak, hanem első sorban a nemzetnek válnak hasznára A szerk. zet tisztázásához, a borús napok felderítéséhez, a nagy dolgok gordiusi csomójának oldozásához ? 1 . . . Csak nehány napja hangzott el Bécs- ben, legfelsőbb helyről, a trón magaslatáról, szeretett királyunk ajkairól, a magyar delegáció tagjaihoz intézett ama nagyfon- tosságu megnyitó beszéd, melyben ó felsége konstatálja az európai békére való kilátások erős reményének ezidószerint különös jogosultságát. A király béke-jósló szavait örvendetesen veszi tudomásul az ország, — nincs oka nem hinni azokat, — nincs joga feltenni azok ellenkezőjét, mikor oly magas helyről, egy alkotmányos uralkodó, egy szeretett király ajkairól zengenek az általános béke óhajtott áldását jósló, elbűvölő szavak. De ha ez igy van kifelé — : vájjon, hogy úgy szóljak, épp ily elbiivölö-e befelé a mi jelen helyzetünk panorámája ¥ Virág- zik-e köztünk a polgári jó békesség, szép egyetértés, felebaráti szeretet ama lombos fája, melynek áldott gyümölcse lenne a nemzet igazi boldogsága, hogy a költő szerint — „a haza fényre derüljön" — Jaj! hogy e kérdésre feleletül ismét csak a költő szavai jönnek ajkaimra: „Átok verte meg a magyart, mert az soha együtt nem tart !‘e Ismerjük a magyar főrendiház többségének legközelebbi szomorú szereplését az egész nemzet nagy zöme által óhajtva várt s kitörő lelkesedéssel fogadott egyházpolitikai reformjavaslatok leszavazásánál, — mely szomorú s az egész nemzet által méltó felháborodással elitéit szereplés, jogosan költó fel a fájó gondolatot minden igaz magyar szivében: vájjon édes gyermekeiül tartják-e ók magukat ennek az ezredik évét jubilálni akaró, sokat szenvedett szegény anyának, a magyar hazának ? . . . Vájjon mi ok indítja őket még ma is, (— miként inditá igen sokszor a múltban -—) hogy ott hagyják az ébredező szabadság szent szellőjében oly büszkén lengedező nemzeti zászlót s oda szegődjenek az áldatlan, sötét reak- ció gyászos lobogója alá, egy nemzetellenes, dicstelen csatára ? . . . Szomorú dolog az, hogy a reformjavaslatok szép eszméjét, melyet — tagadhatatlanul — az orsz. függetlenségi párt vetett felszínre, a többi párt örömmel ápolt, a magyar felelős kormány a municipiurnok majdnem egyhangú lelkes sürgetésére, az egész nemzet akaratának szellemi lökésére a képviselőház elé terjeszreit — éppen azok nem akarják testbe öltözötten látni, törvényerőre emelkedni, kik az arisztokrata, a legjobbak uralma dicső, nevet viselik, kiknek legnagyobb magyaroknak kellene lenniök gr. Széchenyi István példájára, — kiknek a szabadság zászlója elölhordozásával ragyogó példát kellene adni a nemzet kisebb tagjai előtt, — kik vezéri szerepre volnának hivatva e tekintetben is ! .., Szomorú dolog az, mikor a fiúnak kell az atyát tanítani, pirongatni, — mikor most TÁRCZA. Négyszázötvenhat darab anyós vicc.* — Nyiit levél Sirisaka Andor úrhoz, az „Anyósok könyve“ szerzőjéhez. — Pécsett. Tisztelt uram! Ön, mint írástudó ember, tudni fogja, hogy május 20-ra Falb „kritikus nap“-ot jósolt. Én ezt a Falbot, megvallom, mindez ideig egy közönséges kóklernek tartottam, de most már — ezt is megvallom — föltétlenül meghajolok az ő prófétai tehetsége előtt, mindent elhiszek neki, még ha azt jósolná is, hogy a vízvezeték nemsokára felépül Szegeden. • Mert nálam ugyancsak beütött a „kritikus nap.“ Ám hadd beszéljem el az előzményeket. Uram! Gyönyörű szép májusi nap volt, olyan szép, mint amilyen Benicykyné Bajza Lenke regényeiben szokott csak előfordulni és ón élveztem a természet szépségeit, amennyire egy vicclapszer- kesztó csak élvezheti. * Fenti közleményt a „Szegedi Naplódból vettük át. A szerk.' Tele volt vele a lelkem és ón éreztem, hogy el kell valahova menni, valahova, ahol senki sem lát, ahol kedvem és tetszésem szerint élvezhetem tanuk nélkül az ón dicsőségemet. Es átmentem a nópkeftbe. A pacsirták még csak most tanulják be tavaszi hymnuszaikat, de azért a szabad természet képe igy is elináuioritott engem, most az egyszer annyira meg voltam hatva, hogy képes lettem volna ott rögtön egy egész szerelmes és tavaszi verskötetet megírni, hanem ezt mégsem cselekedtem meg, mert erre a kötetre aztán kötéllel foghatnék előfizetőt.' Hanem e helyett meglátogattam egy szép leányt. Gyönyörű szép, mondhatom. És miről beszéltem volna neki, ha nem az ón dicsőségemről ? Boldog voltam, mikor láttam, hogy az a szép lány félig-meddig hajlandó oly véleménynyel lenni felőlem, mint ód. A szivem olyan gyorsan kezdett dobogni, akár csak egy gyorsvonat, mikor csodaszép éjfekete szemeivel rám mosolygott és ezzel búcsúzott el tőlem : „Jöjjön el máskor is!“ Uram! Én boldog voltam. Azt hittem, én vagyok Szeged legboldogabb lakója. És ekkor jön az a mephistóképü levélhordó és átadja nékem az ön csomagját; amelyben nekem, mint a Hüvelyk Matyi szerkesztőjének elolvasás és fölhasználás végett 456 azaz négyszázötvenhat osztrák értékű viccet küld el az anyósokról. Én az ilyén dologban rendkívüli lelkiismeretes ember vagyok és ha nekem, mint szerkesztőnek, valaki valami kéziratot küld, én kötelességemnek tartom azt végigolvasni, még ha belehalok is. Végigolvastam az ön anyós vicceit is, és azóta ágyban fekvő beteg vagyok. Isten tudja mi lesz velem. Az orvosok azt mondják, hogy „vicc-iszony“- ban fogok, kimúlni az árnyékvilágból. Uram ! Tudja ön mit tesz az: 456 drb viccet lenyelni. 456 drb olyan viccet még hozzá, amelyek mindegyikében az anyósokat dicsőíti ilyenformán : Anyósról még álmodni se jó. * Csak háromféle anyós van a világon: rossz, rosszabb és legrosszabb. * * A járványos betegségnek is meg van a maga jó tulajdonsága: az, hogy az anyósok is elpusztulnak. * Egy férfi sóhaja: Uram Isten ! A legboldogabb ember volnék a világon, — ha az anyósom leány maradt volna. * Betegség van ezerféle, egészség csak egyféle; anyós van kilencveukilecféie és mégis — mind egyféle. *
