Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-15 / 3. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 3. 189S.január 15Az utolsó száz liter bor története. — Nevetni is, sirni is lehet rajta. — Boldog napok, arany idők ! Ezelőtt tiz esztendővel kétszáz hektoliter boro n termett. Öt évvel száz, tavaly már csak harminc. A többit megitta, vagyis iukább megette a fillokszéra s még csak fogyasztási adót sem fizetett. 30 hektoliter boromon aztán az érdekeltek szépen megosztozkodtak, akárcsak a Krisztus palástján annak idején. Én vagyok az oroszlán ! kiáltott az állam s 15 hektolitert elemeitek állami adóba. Tiz a városnak jutott, mert még pótadó alakjában sem adjuk 48-on alól, persze a 48-at percentekben értve; s a végrehajtó kilátásba helyezte, hogy nemsokára ismét teszi tiszteletét. Erre dühbe jöttem, a megmaradt öt hektóból egyet félretettem magamnak s a megmaradt négyből, még a Garay szobra miatt sem nélkülözhető kút segélyével csináltam nyolcat s hozzáadva meglehetős adag mályvát és krumplicukrot, szentül hittem, hogy megveszik, mint olasz- bort. Másnap ezt is lefoglalta a végrehajtó, még pedig egyházi- és iskolaadóba. A dologban az az érdekes, hogy én katholikus vagyok s a feleségem kálomista s a két pap még sem veszett össze ezen önkényes elkeresztelés miatt. Szépen megosztoztak a borom árán. Mondja még valaki, hogy nincsen egyetértés Magyarországon a különböző felekezetek között 1 ? Maradt tehát a fillokszéra jóvoltából (ördögöt, neki jó !) s a magam élelmességéből egy, mondd egy hektoliter borom. — Na feleség ezt eltesszük ünnepélyes alkalmakra. — Helyes, ha például disznótor lesz. — Mit ilyen profán gondolat ? Keresztelőre ... — Csitt 1 — az asszony puha tenyerével becsukta a számat. így abban állapodtunk meg, hogy megtartogatjuk a bort :— orvosságnak. Hét lakatot hát a kamarára. lit az ördög sem keresi, talán még a végrehajtó sem. Ámbár . .. Másnap beteg lettem. Disznótor bor nélkül kész betegség! Ágyba dőlt utánam az egész fala- mia. De hősiesen ellenállottunk a kisértésnek, mert már ekkor újabb terveink voltak a borral, a Panama csatorna megnyitására szántuk, ott kitünően fizetnek. Azonban ember tervez. Valami történt, azaz, hogy éppen az a baj, hogy nem történt semmi ! Ki kell venni a fogyasztási adót, harsogtatta valami „Közérdek“ nevű ütött-kopott ember. Csihaj paraszt semmi közöd az elöljáróság dolgához, eddig is megvoltunk nélküled, pedig korcsmát is építettünk ! — De meg várhatunk is — vetette közbe a mérsékelt haladás. — Szijmadzag, huzzuk, kiáltott a passzív ellenállás. — Csak azért sem, zúgta a makacs önfejűség. — Majd megpuhul a direkció, — a paprikásnak is főni kell, — rikkantott egyik benfentes, akinek kitűnő tapasztalatai voltak a múltból a város szőllejében elkövetett hal és más paprikás murik révén. A szegény direkciónak főtt ugyan egy kicsit a feje, hogy hogy és miképp gátoljon meg egy — öngyilkosságot, de, hogy kerek 19 ezer forintot engedjen — ennyire nem puhulhatott meg. S egyszerre csak megjött a parancsolat. Nem este ugyan és violaszin pecsét alatt, de távirati utón. Egyesek arca azonban violaszinü lett. Baj van Köpecen ! Hajts! kiáltottak a kocsisra s akkor vették észre, hogy még be sincs fogva. (így intéződik a község dolga is!) Mig a fogat előállt, rövid utón pályázatot hirdettek, hogy ki tud egy mentői szőkébb szavú sürgönyt feltenni a miniszterhez. (Spórolni kell, nem futja a pótadó.) A pályadíjat a következő sürgöny nyerte el: Wekerle. Ne izóljen már no, ’szgyüvünk! S most hajts. El Krétába ... azaz csak Szabályba. A deputáció sorsát tudjuk. Wekerle egy vizitkártyát nyomott a küldöttség kezébe : ROSENFELD MÓR fogyasztási adó bérlő m Szegzárdon. Tessék ezzel az úrral beszélni ! A dolog igy esett. De mi lesz most az én borommal?! A végrehajtó elől csak megőrzi az ember. A regálebérlő azonban, ha finánccal párosul, nincsen ellene emberi hatalom. Szerencsétlen gondolatom támadt. (Nem csodálnám, ha községi elöljáró volnék !) Én, a fogyasz'ási adómat, féltékenyen őrzött borocskám után —ha végrehajtás utján is — már tavaly megfizettem, most újból akcisoljak? Nem soha 1 Megiszom titokban. Titok homálya azonban ma már legfeljebb azt fedi, hogy hány ezer előfizetője is volt hát a Borzsák Bandi meg a Bodnár Pista könyvének, — de minálunk még a Bati János barátom borát is kikaparja a regale bérlő szemes tyúkja, úgy, hogy fizetheti az öt pengő bírságot utána. S csakugyan harmadnapon finánc tűnt fel a láthatáron. Zárjátok be a kapukat. (Azaz csak egy van, de az ostromlott vár parancsnoka igy adja ki az ordrét!) Zörgettek, csengettek. Nagyobbik fiam a nagy- zajra kinézett az ablakon : nincs itthon senki. Erre persze ajtót kellett nyitni- Zrínyi Miklós hajdan a belső várba, én a kamarába vonultam vissza. A pincével hamar végeztek. A honvédelmi miniszter kivehetné puskapor raktárnak, olyan száraz. Hát már mennek bácsi ? szólalt meg a kisebbik fiam. Ühm . . Hiszen még a papával nem is beszéjtek. Hát itthon a papa.' Pejsze, ott van a — kamajában ! A kamarában ? Vagy úgy? Gyanús! Kis idő múlva felhangzott a: törvény nevében! Átkozott kölök. Berántott. Elvesztem. Nem! most jött meg az igazi gondolatom. Egyet fordítottam a csapon. Zuhogott a pompás folyadék. A könnyem is kicsordult. Pár pillanat alatt jól lakott a szomjas föld. Az egerek veszetten szaladgáltak. Bizonyosan részeg volt valamennyi'. Egeret sem öntöttek még ki bikavérrel. (Más nap hozták a lapok : nagy az elkeseredés a szegzárdi polgárok közt, sorba eresztgetik ki boraikat !) A „törvény nevében“ egyre fenyegetőbben hangzót^. — Szabad. Diadalmasan kiáltott fel a komissió : bor! Rohantak a hordóhoz. Megkopogtattam : üres! Tabló ! Ez az én utolsó hektó boromnak szomorú t története. Most már legalább csak azt tudnám, hogy kapok-e vájjon azért bírságot és mennyit, hogy bár saját boromat, de a mihez a bérlőnek is tagadhatatlanul jussa volt — megcsapoltam az enyészetnek. A házaló bizottság nem adott rá választ — elházalt. S fel is kaptam örömömben egy felbe maradt poharat s memóriám hézagos gyorsírói jegyzetei szerint a következő dikciót vágtam utánuk: Isten éltesse önöket uraim s különösen önt szerencsés regale bérlő, ki ur leve a mi házunkban s engedelmes szolgákká teve minket saját várunkban. Sok be nem jelentett hordót s még több bejelentettet kívánok. — Vagy igaz, meglesz ez az én jó kívánságom nélkül is. — ügy busz-huszonöt ezer évi tiszta jövedelem kicsurog-csepeg a megcsapolt hordókból. Jó lett volna biz ez a csekélység nekünk is. De hát sose zúgolódjunk. Áll már a nagykorcsma, kinek neve szálló s minek ehez regália, legfeljebb egy pár regália media kell, hogy annak füstjétől rózsaszínbe lássuk a világot. Ezzel pedig szolgál a szép kasszafrájla a fekete kávézás után. Egyet azonban bérlő uram el ne feledjen. — Busás jövedelméből tegyen le vagy 10 ezer fundá- ciót misére. A gyerek hálás legyen apja emléke iránt. — Ön bölcs elöljáróságunknak köszönheti — létezését! Éljen hát a nemes tanács* éljenek a bölcs tanácsadók, mig a nagy korcsma áll és tiszta jövedelmet nem hoz, mig az uj fogyaiztási adótörvényt könyv nélkül tudják. Azt hiszem elég hosszú terminust adtam nekik. Övék az örök élet 1 Vizeslepedő. Triccs-traccs. i. Biró uram... Biró uram, bíró uram Ne siessen, csak egy szóra, Kigyelmedhez, megkövetem, Egy bátor szólásom vólna! Megdicsértem, mondom most is: Derék ember ez a Takler Szállót épit, várost szépít, Pompásan fest az uj flaszter ! Remek ut van szállónk előtt Négy méteres a trotoár ... S abba a regále ügyben : Kigyelmed is rossz utón jár?! II, A drága bor. Regále bérlőnknek Sok embere j ár-kel, Bejelentetlen bort Vájjon mennyit s hol lel. Bati komám jutott Legelőször pácba, Egy-két pint borókát Lelt a finánc nála. Véletlen maradt meg, Csak ügy kostolónak! S érte öt forintnyi Bírságot rásóznak. Rossz időket élünk .. . Mély, elnyelő örvény: Az új fogyasztási, Regália törvény! Hanem se bú, se kár! — Vigasztalom Jánost, Eddig lőrét ittál: De drága bort már most! Hírek. — Szegzárd és a „Tolnavármegye.“ Rossz kedv uralkodik a városházán. Különbözőket beszélnek arról az emberek, hogy a fogyasztási- és italadó bérbeadása óta hosszú. orral és minő durcás arccal járnak a Szegzárd nagyközség hivatalos ügyeit intéző férfiak. „A ki nincs velünk — az ellenünk“ jelszó alatt haragot táplálnak mindazok iránt, a kik nincsenek mindenben megelégedve a község kormányzatával és eme elégedetlenségnek hangos kifejezést is adni bátorkodnak. Az elégü- letlen-ek száma pedig napról-napra szaporodik. Mi is bátorkodtunk lapunkban annak kifejezést adni, hogy az elöljáróség nagy mulasztást és hibát követett el, hogy a fogyasztási adóbérletet magán kézre jutni engedte és ime, — oh sors! — már meg is kaptuk érte a büntetést. Szegzárd elöljárósága e közlemény megjelenése után visszaküldte lapunkat és megszűnt előfizetőnk lenni. Nagy és nemes boszu, a melyhez a város elöljáróságának, mint előfizetőnek, kétségtelen joga volt. De elfelejtik talán a t. elöljáró urak, hogy mi véleményünk kimondásánál teljesen perhorreskáljuk azt, váljon valaki előfizetője-e lapunknak, vagy sem, hogy egyedül és mindig a közérdek lebeg szemünk j előtt és hogy e hivatásunk meggyözódésszerü tel- | jesitésében minden más tekintetet alárendelünk. Akárhányszor elismeréssel voltunk a jelen- j légi községi biró ur tevékenysége iránt és amint
