Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-14 / 20. szám

narchia területén úgyszólván szabadon járhat ki és be mindeuki, azt sem kérdik: ki vagy ? honnan jössz, hova mégy ? Legfeljebb podgyászunk szúr szemet egyik vagy másik szemfüles fináncnak, de az úgynevezett „igazolási jegy“ elókeresésével nem nagyon zaklatnak bennünket. Pedig ha egyszer valaki az osztrák tartományokba átlépett, nem sokat törődnek többé az ő magyar hon polgárságával. Oda megy mindenki, a hova akar. Csalódik, a ki azt hiszi, hogy a felvidéki szegény tót ember, a belügyminisztérium által kiállított útlevéllel vitorlázik át a jobb hazába. Legtöbb esetben egyetlen sor irás sincsen nála. Ha maga fejétől indul útnak, akkor gyalog teszi meg az utolsó stációt, a mint a kinnt levők előzőleg kitanitják reá. Ha pedig ügynök kezébe került, a többi ennek a dolga. Vannak magán társulatok, a melyek úgy liferálják az ember-anyagot, akár csak a szárított halat. Ha a kikötő városokban útlevelet kérnek a kivándorlótól — kiadják, mint a hajóhoz tartozó személyzetet. Igazolásul különben elfogadnak marha passzust — tanítói oklevelet, csak pecsét legyen rajta. Az „igazolási jegy“ már útlevél számba megy. E sorok írója ismerős a felvidék viszonyaival s éppen azért a legnagyobb határozottsággal állíthatja, hogy a legtöbb kivándorlás ezzel történik. Mihelyt a kivándorló biztos helyen van, -haza küldi a maga jegyét, vagy az ügynök ur szedi össze s ennek révén számtalan meg számtalan ember eléri még az uj hazát.

De ne beszéljünk a régi Amerikáról, vegyük csak a legujabbat — Szlavóniát. Jajgatunk, panaszkodunk, hogy a Dunántúl népe ezer számra vándorol ide ki s kérdjük, ha a szegény népet meg nem állítja a határnál az a bizonyos valami, a melyről a költő olyan fölségesen dalól, nos talán föltartóztatja — valaki? Bátran kihurcol- kodhatik oda, a ki csak akar, nem kell se passzus, se igazolási jegy, csak egy kis elhatározás s egy meglehetős adag elkeserítő nyomorúság.

Ennek a napról-napra fokozódó kivándorlási kedvnek elnyomására tehát okvetlenül kell kigondolnunk valamit.

Múlt számunkban s fentebb már kifejtettük, hogy első a megélhetési viszonyok javítása s ha ez meg van, tegyük szigorúbbá a hatóságok felügyeleti jogát és kötelességét. Legalább a mig a baj ilyen veszedelmes arányú s folyton terjed, fordítsunk egy kis gondot határaink — a magyar határ megőrzésére. Mert ne higyje senki, hogy sokszor az elviselhetlen nyomorúság adja kezébe a nép egy részének a vándorbotot, — a könnyen-élés és meggazdagodás vágya is csalja — kivált, ha bujtogatói vannak. Tartsuk legalább ezeket féken. Ausztriában, ha jól tudjuk, a kerületi kapitányságok állítják ki még az útlevelet is, ennek ellenére ini nálunk a sok visszaélés miatt célszerű lenne behozni, hogy még a járási hatóságok által kiállított igazolási jegyek érvényessége is csupán a szorosan vett Magyarországra korlátoztassék. A mi népünket magunknak kell óvni és megőrizni, mert a mint Iájuk az osztrák határon nem őrködik felettük senki. A ki tehát az osztrák

2.____________

_________________________

ta

rtományokba utazik, köteleztessék a rendes útlevél megszerzésére, a kiállítási díj legyen a legmérsékeltebb, de a magyar haza határán ne csak a vám alá eső tár- j gyakra terjedjen ki az ellenőrzés, hanem a ki- és beözönlőkre is. Ez, különösen a kéj- j utazó közönségre kényelmetlenséggel járna kivált eleinte, de mert a népesség számában is nagy erő lakozik, a haza is megkívánhatja minden polgárától, hogy ezt a kis áldozatot zúgolódás nélkül meghozza, sha csak párszáz munkás kezet tartunk is vissza évente az országnak, már elég szép az eredmény s bőven kárpótolva vagyunk. E szigorúbb eljárásnak sokszoros haszna lenne. Megmentenénk az országot a kétes ^egzisztenciák karavánszerü beözönlésétól, a Galíciából jövő népvándorlástól. Elriasztanánk a haza könnyű szerrel való itthagyásától mindazokat, a kik csak szerencse-próbálás miatt fordítanak hátat az országnak s ragadnak meg végképen odakinn. S másfelől, ha a most érvényben levő, s az osztrák tartományokban is használt igazolási jegyek helyett — a minisztérium állítaná ki esetról- esetre a rendes útleveleket, mint egy tükörben megláthatná a kivándorlási mozgalom hű képét s mivel a gyors segítség eszközei a mai viszonyok szerint egyes-egye- dül csak ó nála vannak, minden befolyását latba vethetné a veszedelmesen elharapódzott baj mielőbbi orvoslására.

POLITIKAI HÍREK.

— A mestérséges borok készítése iránti törvényjavaslat tárgyában a képviselőház közgazda- sági bizottsága legközelebb nyújtotta be jelentését, melyből kiemelendők a következők:

A javaslat tárgyalásánál azon szempont mérlegeléséből indult ki a bizottság, vájjon hazánkban ; a valódi közérdek követeli-e, hogy ily törvény életbe léptettessók. E kérdésre teljes megnyugvással talált feleletet azon ténykörülményekben, hogy 1. az ily törvény nem sért semmi jogosult érdeket, mert a mesterséges bor gyártása nem a közszükség kívánalma, 2. a szőlő pusztulása kötelességévé teszi a törvényhozásnak, hogy bortermelőink jogos érdekeit kellő intézkedésekkel megóvja, hogy szőlőbirtokosaink szőlőik ujjátelepitósére hatályosan serkentes- ' senek s hogy a hazai borkereskedelem érdeke a külföld előtt ne kisebbitessók s tönkre ne tétessék

A tervezett törvény sikeres végrehajtása azon rendeletektől fog függni, melyek 1-só §-a értelmében ki fognak bocsáttatni, miért is felhivandónak tartja a bizottság a szakminisztereket már most arra, hogy e rendeletekben az okszerű pincekezelésnek a tudomány s gyakorlat mai viszonyaiból kifolyólag megengedhető ténykedéseit s megállapítható fogalmát lehető részletességgel s kellő biztosítékokat tartalmazó módon sorolják fel s a must okszerű kezelése mellett a borra is okvetlenül ter- jeszszék ki.

Szükségét látta a bizottság annak is, hogy — jellegesebb s általánosan ismert borvidékeink borkereskedelmén lendítendő — a jelleges borfajok védelmét is biztosítsa. Sajnosán tapasztalhatni ugyanis, hogy egyes vidékek, melyek úgy a földtani, ógalji, mint a szőlő művel esi viszonyoknál fogva jelleges s általánosan ismert minőségű borokat termeltek, a borkereskedés szabályozatlansága folytán a legtöbb esetben csak nóvleg használtatnak fel, borkereskedelmünk pang s a helyett, hogy a közkedveltségü borok azon vidékeken szereztetnének tényleg be, más helyekről hozatnak forgalomba, mi által a jelleges borvidék termelése és szőlő-kulturája egó- ! szén vissza szorittatik s a lillexera-pnsztulások pótlása legnagyobb mértékben hátráltatik. Nem ritka eset, hogy ily vidékeken még a múlt évek termó- I seiből aránylag nagy borkészletek vannak annólTOLNA VÁRMEGYE.

I

kül, hogy azok megvétele iránt csak kérdés is in- tóztetnók. A helyett, hogy a jelleges bor ott szereztetnék be, a hol terem, csak ennek jó neve használtaik fel olcsó olasz, dalmát vagy homoki és más borok keverése utján. Ebben nemcsak a jelen pillanatra van sérelem és veszély, hanem a jövőre nézve is. A rendszeres kereslet ugyanis elszokván az ily vidékektől, azokat később is mellőzni fogja s igy nagyban veszélyeztetnek e kiváló hazai szőlóvi- dékeink jövő termelési és gazdasági érdekei. Mindezekkel számolva, a bizottság többsége a következő uj szakaszt hozza javaslatba: „Tilos a bort oly vidék megjelölésével forgalomba hozni, a melyen nem termett, illetőleg a mely vidék jellegének meg nem felel. Tilos továbbá a bort oly szőlőfaj megjelölésével forgalomba hozni, a melyből nem készült. Különböző vidékeken termett, vagy különböző szőlőfajokból készült borok keverése esetén az ösz- szeházasitott bor oly vidékinek, illetőleg oly szőlőfajból valónak jelezhető, melynek túlnyomó fajbora szerint tényleg megfelel. A borvidékek beosztását a kereskedelmi miniszter a földmivelósi miniszterrel egyetértőén rendeletileg állapítja meg.

1893. május 14.

Selyemgyár Tolnának.

Néhány hónap előtt volt szó az újságban, hogy Szegzárdon selyem gyár, — illetőleg fonodát építenek. Hiszen Szegzárdra rá fér, hogy munkás lakosai, kiknek főfoglalkozásuk a szőlőművelés volt, más utón is jussanak mellékjövedelemhez, mert a szőlőket a fillokszera és peronospora nagyon pusztítja s ma-holnap elszegényedve kénytelenek más jövedelmi forrás után nézni. Igen örveudtünk annak a selyemfonoda tervnek, mely Szegzárdnak nagy előnyére esett volna, de most a mikor a gyár felállítása — tekintve, hogy Szegzárdon a Csörgetek vize nem alkalmas, — Tolnára terveztetik, kétszeres örömünk, mert a mellett, hogy Tolnán a Duna vize, magas partja és könnyű kezű munkásnői igen alkalmasak — a gyár Tolna anyagi helyzetét és fejlődését nagyban fogja elősegíteni. Fuvarosaink, kőműveseink és hajósaink egy nagy része vidéken keresi kenyerét, s ott költi el keresetét is legnagyobb részben. Haza csak a téli hónapokban jönnek : nyomorogni. Városunk keresetnélküli téli szállás nekik. Földmivelő kevés van, hiszen a határ is kicsi s most, hogy a kaszárnya Tolnán épül, még kisebb lett. A kis iparosok, mint cipészek, csizmadiák alig tudnak megélni, mert vidéken dolgozó munkás ott veszi szükségleteit, a hol tartózkodik, hol keresete van. A kádárok nem dolgoznak, nincs bortermés. A takácsok már évek óta felhagytak a munkává' a gyárakkal versenyezni nem bírnak.. A molnárokat a gőzmalmok tették tönkre. Mennyi iparos van Tolnán, kik felhagyva mesterségükkel, más utón keresnek megélhetési módot. Nagy dohánytermelők is voltak a tolnaiak, most nincs dohány, még a dohánybeváltó raktárakban is alig van néhány métermázsa. A közel jövőben a beváltó raktárak üresen fognak állani, Tolnán nem lesz többé keresete annak a néhány száz női muukásnak, kik eddig évenkint a dohányraktárakban keresték kenyerüket, mert a doháúybevál- tás Tolnán be lesz szüntetve, csak Fadd marad meg beváltó helynek De volta községnek még egy jövedelmi forrása: a kaszárnya. Ez is hozott a községnek évenkint 8000—lOOOOfrtot; ez is megszűnt, a váltságdíj legjobb esetben hoz 3000 frt évi jövedelmet. Érzékeny csapás ez Tolnára, melynek előzményei már meg is látszanak. Ilyen körülmények között valóságos áldás volna, Tolnán építeni a selyemfonodát, hol a helyi viszonyok a fonodára nézve is rendkívülien kedvezők. A község nagyobb áldozatra is volna hajlandó, adna a fonoda részére ingyen területet, a mi a községnek vagy 20000 írtba kerülne, de tekintve a gyárral nyert előnyt, meghozná az áldozatot. Tolna meg Szegzárdhoz közel is esik s igy a selyemtenyósztés országos főfelügyelőjének, Bezerédj Pál urnák is kezére volna. A mi pedig a munkásnőket illeti, azok rendkívüli módon alkalmasak, hiszen jelenleg is sokan dolgoznak a pancsovai fonodában.

Matej ka Károly.