Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
— Gerjen építkezik. Gerjen vagyonosabb polgárai megkezdték az építkezést. Eddig azt várták, hogy a kormány majd csak gondoskodik kitelepítésükről. De úgy látszik, hogy erről szó sem igen lesz. A kinek tehát van egy kis pénzecskéje, vagy kölcsönt kapott, hozzá látott elpusztított hajlékának felépítéséhez. — A nagyobb rész azonban várja a begyült adomány szétosztását, — a melyet értesülésünk szerint, e hó végén Simontsits Béla vármegyénk alispánja — személyesen fog eszközölni. — Eddigelé a vármegyéhez 12193 frt 79 kr gyűlt be, a községhez is küldtek közvetlenül egy pár ezer frtot. — A gyűjtő ivek nagy része azonban még nem érkezett vissza. Azok visszaküldését alispánunk e hó végére kérte. Ezért nem történt meg eddig a kiosztás. A pillanatnyi nyomoron ugyanis már segítve van és az igazságos szétosz- tási arányt a begyült összeghez mérten kell megállapítani. A község az építkezéshez szükséges fát a kincstári erdőkből — a legjutányosabb árért fogja kapni. — Pogány sirok. Wosinszky Mór apad esperes-plébános Závodon és Varasdon (Tolnamegye) folytat ásatásokat, ahol legújabban 2 igen fontos pogány sirmezőt fedezett fel, amelyekben már ötvennól több sirt bontott föl. Az ezekben talált leletek gazdagok és változatosak. Minden sir edényeket. vasfegyvereket, bronz és ezüst ékszereket rejt. Nagyon érdekessé teszi a leleteket az a körülmény, hogy a IV. század végéről eredő pénzek mutatják azok korát s igy a sirok mind a népvándorlás legelső szakából valók. — Uj helyiérdekű vasút. A m. kir. államvasutak Hidegkút-Gyönk állomásából kiágazókig Tamásiig tervezett helyiérdekű vasút kiépítése biztosítva van. A magyar általános hitelbank az építési engedélyt megnyerte. A vonal meguyitása a folyó évi őszre várható. A vidék e nagy fontosságú vállalatának létesülóse Kämmerer Ernő országgyűlési képviselő munkásságának köszönhető. — Guyot franczia bicyklista, ki Konstantinápolyból Párisba kerékpározik, hétfőn délelőtt 9 órakor érkezett Szegzárdra. Itt a nagyvendéglőben 2 pohár sör elköltése után tovább nyargalt vasparipáján Budapest felé. — Ösztöndíj tanulmányútra. A kereskedelemügyi m. kir. minisztérium egy 900 frtos utazási ösztöndíjra hirdet pályázatot. Az ösztöndíj elnyerése iránt folyamodhatnak oly itjak, kik valamely hazai kereskedelmi akadémiát kiváló sikerrel végeztek. Tanulmányozás tárgyául azon kérdés van kitűzve, hogy mily módon, eszközök és mely alapon szervezett kereskedelmi összeköttetések révén lehetne a magyar házi ipar termékeinek az európai continens nyugati országaiban állandó piacot teremteni ? E célból ösztöndíjasnak különösen Német-, Franciaország, Németalföld és Anglia e tekintetben mérvadó központjait kell meglátogatni. A tanul- [ mányut tartama 6 hónap, mely idő után ösztöndíjas tanulmányutjáról jelentést tenni tartozik. Az iskolai, erkölcsi, jelenlegi foglalkozást feltüntető bizonyítványokkal felszerelt kérvények, melyekben a nyelvismeret, a kitűzött kérdést illetőleg eddig tett elméleti vagy gyakorlati irányú tanulmány is kitüntetendő, a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz címezve a pécsi kereskedelmi és iparkamarához nyújtandók be. — Halál a gőzfürdőben. G r a i c s Teréz szívbajos leányt, kinek apja most husvétkor halt meg, vasárnap délután a helybeli gőzfürdőben éppen akkor érte el régi baja, midőn a vízmedencéhez ért, melybe belebukván, rögtön meghalt. — Ragályt terjesztő kórházak. A kórházaknál az a szokás van divatban, hogy a beteg u. n. fejlapját' — eredetiben csatolják a hatósághoz intézett ápolási költség megtérítést kérő számlájukhoz. -Visszás állapotnak találjuk ezt, s mivel tudomásunk szerint a kolerában elhunyt s más köny nyen elhurcolható nemes betegek számlái is igy eredetiben küldetnek át a hatóságoknak, felhívjuk a belügyminiszter ur figyelmét, hogy ezt az eljárást egyszerűen tiltsa el. Vagy ha a ragály ez által el nem huntolható, hiszen akkor minek dezinficiálják annak idején a lapokat és leveleket is?! — Fölrobbant szesz. Folyó hó 25-én délután Szegzárdon, Wolf Henrik borkereskedő tulajdonát^ képező és a pincesoron levő pincéjében egy szeszszel telt hordó felrobbant. Szerencsére a pincében épp akkor nem volt senki, emberei a pincén kívül dolgoztak és igy a kár a szeszen kívül nagyon csekély. A robbanás pillanatában a közeli házak ablakai több helyen betörtek, sőt még a Budai-utcában is érezték a robbanás erejét, mert itt is a házak ablakai megrezdültek. Többen földrengést gondoltak, később azonban már elterjedt a robbanás hire és igy megmagyarázható volt az ablakok rezgése is. 1893. április 30. ______________________ TO LNAVÁRMEGYE. 5. — Nits István szőlészeti és borászati kerületi felügyelő a múlt héten körutat tett a kerülej tében, és Báttaszéken, Bonyhádon, Mucsin, Csib- rákon, Kölesden, Kótyen és Simontornyán amerikai ) minta szőlőteiepeket létesített, hogy legyen a nép I szeme előtt, mi után induljon. — Tűz a hegyen. Szombaton délután az ócsényi szőlőhegyen, állítólag gyújtogatás következtében, két présház leégett. — Ügyetlen tolvajok. Vesztergombi Ferenc szegzárdi lakos folyó hó 20-án Pilisen járt : lóvásárlás végett. Az ottani korcsmában több jó | ismerőssel találkozott, kikkel jó ideig elmulatgatott. Végre haza akarván utazni, felfogadta az egyiket: Domonkos Jánost, a ki vállalkozott, hogy ő kocsiján 1 írtért Szegzárdra viszi. El is indultak ; s nehogy útközben unatkozzanak, velük ment P a p- r i k a János s Molnár István is. Nem is unatkoztak. Útközben több korcsmát érve, be-betértek, hogy még egy kicsit mulassanak, úgy, hogy mire Szegzárdra értek, egészen elázott — Vesztergombi. Letették tehát s miután a fuvardíjat már előre kifizette, s igy rajta semmi követelésük nem volt, rögtön elhajtattak. De Vesztergombi hirtelen kijózanodott, midőn úgy félálomban belső mellényzsebéhez nyúlva, érezte, hogy abból tárcája, melyben 170 frt készpénz, 600 írtról szóló kötelezvények és 300 frtos váltó volt, hiányzik. Rögtön utánuk futott, de már nem bírta őket utolérni. Jelentést tett tehát ellenük s a csendörségi járőr kiment utánuk, de ezek — nagy ártatlanságuk tudatában (?) — csakúgy foghegyről beszéltek a csendőrökkel. Hanem ezek nem engedték magukat a külszin által fólre- vezettetni s házkutatást tartottak náluk. Meg is lehettek elégedve az eredménynyel; mert Molnár István istállójának a szénapadlásán, a gerenda alatt 2 darab 50 frtos, 1 tizes és egy 5 frtos, Paprika János kamarájának egy vaklyukában 2 ti/es és 1 ötös és végre Domonkos János lakásán 1 tizes bankjegyet találtak eldugva. S éppen ez az eldu- gás okozta vesztüket. Mert ha a pénzt tárcájukba teszik, az nem lett volna gyanús. Most már természetesen nem tagadhaiván, bevallottak mindent; később előkerültek a kötelezvények s a váltó is. A tetteseket tehát letartóztatták s a bűnjelekkel együtt átadták a szegzárdi kir. ügyészségnek. — Meglopott színigazgató. Füredi Miksa színigazgató folyó hó 14-én társulatával Pince- helyre érkezvén, G r ü n h u t Adolf korcsmájának nyitott udvarán künn felejtette azt a ládát, melyben a legértékesebb ruhák voltak. Természetes tehát, hogy reggelre, minthogy a ládát még bezárni sem lehetett, különféle ruhanemüek és egyéb színházi kellékek hiányoztak. A vizsgálat azonban kiderítette, hogy a lopást mégis nem itt követhették el, hanem egy régebbi szálláson, a mit azonban eddig nem vettek észre, mert legfölül egy szép téli kabát feküdt, a melyet a tolvaj bizonyára még a sietségben sem hagyott volna ott, mert ez volt az egész láda legértékesebb darabja. A vizsgálat különben folyik. — Kedves sógorok. Kostyák János bátta- széki lakos folyó hó 12-én a saját szőlőjében tőkéket vagdalt ki, midőn sógora, Bakó Mihály, kivel már huzamosabb idő óta nem a legszeretetreméltóbb viszonyban ólt, arra menve, goromba szókkal illette, sőt később, mert Kostyák sem maradt adós a feleletekkel, a nála levő vasvillával neki szaladt, s úgy agyba-főbe verte, hogy azóta az ágyat nyomja. Bakó a tettét beismerte; a vasvilla, mint bűnjel tőle elkoboztatott s a községi elöljáróságnak átadatott, ő maga pedig a szegzárdi kir. ügyészségnek feljelentetett. — A boszu. Bese Sándor és Hajdú Sándor dunaszentgyörgyi lakosok minden esztendőben azon versengtek, hogy melyik tudja a másikat Sándor napján jobban megvendégelni. Szóval, igen jó barátok voltak. Haj 1 csak voltak! De az idén már nem ám 1 — Évközben ugyanis összevesztek s halálos gyűlöletet tápláltak egymás iránt. Folyó hó 18-án éjjel H'ajdu megleste Besót az utcán és egy vasvégü bottal úgy főbe verte, hogy fólholtan kellett haza szállítani. Azóta betegen fekszik s az orvos állítása szerint még sokáig fogja az ágyat nyomni. Az ügy a paksi kir. járásbíróságnál van. — Betörés. Folyó hó 18-án Palatincán Pap Antal ottani lakos sertésóljából 2 göbe malacot, Ulrik Jenő ugyanottani lakos vasúti őrnek a kamarájából pedig 7 kenyeret elloptak. A tettes utáni kutatás eddig eredményre nem vezetett. — Késeié legények. Turcsik István, Bognár István s Molnár János agárdi legények folyó hó 17-én mulatás közben társukat, Kövesdi Józsefet boszuból megtámadták s késsel jól összeszurkálták. A tettesek súlyos testi sértés vétsége miatt, a bűnjeleket képező 3 kés átadása mellett feljelentettek a szegzárdi kir. járásbíróságnak. A legény állapota aggasztó, de nem reménytelen. — Cimbalom művészek. Sebestyén Karolin és László kitűnő cimbalmosok, e hó 28-án mutatták be szép tehetségüket az érdeklődő közönségnek a „Szegzárd Szállódban. A művészek méltán megérdemlik a pártfogást. — Adakozás a gerjeniek részére. Újabban a következő adományok érkeztek be vármegyénk alispánjához: Orosz Endre főszolgabíró utján Szluha István országgyűlési képviselő 200 frt, Decs község küldeménye élelmi szerek mellett 6 frt 7 kr, N.- Dorogh község 73 frt 70 kr, Paksi kereskedelmi csarnok adománya műkedvelői előadás címén 70 frt 50 kr. Gyünkön műkedvelők közreműködésével tartott előadás jövedelme 41 frt 75 kr, Budapesti II. kér. első magyar asztal-társaság adománya ifj. Kozma Ignác elnök által 16 frt, a dombóvári jegyzőegylet 5 frt, Fonyó Sarolta által Világoson gyűjtött adomány 52 frt 50 kr, Gindli-család község adománya 10 frt, D.-Foídvár község adománya és gyűjtése 154 frt 75 kr, Kajdacs község adománya j és gyűjtése 20 frt, Györköny község 37 frt 5 kr, N.-Keér község 16 frt 50 kr, Paks 41 frt S. A. Ujhely 2 frt, összesen 746 frt 82 kr. Teraesmegye alispánja 7 frt 50 kr, a Budapesti Hírlap újabb gyűjtése 5 frt, Bátaszókről újból 14 frt 70 kr. Pilis 12 frt 94 kr. Uj-Arad 27 frt 99 kr, Értény 13 frt 55 kr, Kassa város 50 frt, Sza- kály 23 frt 22 kr, Bedeg, Tótkór 12 frt 7 kr, ; Felsőnyék 46 kr 57 kr, Tót-Keszi 21 frt 77 kr, Szántó 10 frt, Majsa 43 frt 30 kr, Székesfehérvár 50 Irt, Csongrád megye alispánja 61 frt 19 kr, Alsónyék 20 frt, Mözs 20 frt, Simonmajor 26 frt 10 kr, Ocsény 30 frt 80 kr, Agárd 1 frt 60 kr. — Trachoma. A mostani ujoncozásnál a so- rozó-bizottság 2 simontornyai legényen a trachomát (egyptomi szembetegséget) konstatálte. Rögtön vizsgálatot indítottak Simontornyán, még pedig első sorban az iskolában, a hol nemcsak számos gyermeket, de még magát a tanítót is ebben a bajban szenvedőnek találták. — Sarkantyus egylet. Valami politikus csiz- madialegónynek agyában születhetett meg az az eszme, hogy Szegzárdon uj egyletet alakítsanak, melyet „Sarkantyus egyletének kereszteltek el. Ezen egylet célja az, hogy estéli kirándulásokat rendezzen — természetesen sarkantyus csizmában — a város utcáin és katonai vezényszóra gyakorlatokat tartsanak a békés polgárság éjjeli nyugalmának a rovására. Eddigi működésüket, illetőleg éjjeli gyakorlataikat a rendőrség már több Ízben megzavarta, mert azokat a sűrűbben látogatott utcákon tartották : de a mint értesülünk, ezúttal arra határozták el magukat, hogy felvonulásaikat ezentúl a város mellékutcáiban fogják rendezni, hogy a rendőrségi beavatkozásoktól biztonságban legyenek. Gyakorlataik — egy szemtanú állításai szerint — igen komikusak. A Németországon kedvelt „Giinsemarsch“-bau, az az egyenként mennek vagy 50-en, élükön az általuk választott ezredessel és tisztikarral. Katonai vezényszóra különféle mozdulatokat tesznek, de mindig egyenkint. Az érdemes tisztikar névsorát sikerült megszereznünk, mely a következő : Ezredes : Andrási János ; kapitány: Vógh Sándor; főhadnagy: Mojzes István ; hadnagy : Pichler József; őrmester : Gyimóti Lajos ; szakaszvezető : Dehény Károly ; tizedes : Teplicki András ; tizedes : Lang Jakab ; örvezető : Szabó József; örvezető: Bereczki Gyula és 48 közember. Ajánljuk őket Gyimóti rendőrbiztos ur figyelmébe 1 — Elveszett óralánc. Egy tula-ezüst lánc, értékes aranypénzzel elveszett. — A‘megtaláló, ha vissza adja, illő jutalomban részesül. Kérelem a lelkes hazai pénzintézetekhez a tűzvész által nyomorba jutott BÖLCSKE kös- sóg szorgalmas lakosságának felsegélyezésére. Tekintetes Igazgatóság 1 Duna-Földvár mezőváros közvetlen szomszédságában levő Bölcske községben folyó hó 13-án délután fél 2 órákor tűz ütvén ki, — amely az or- kányszerü szélvész által élesztve rövid két óra alatt, a virágzó község harmad részét elhamvasztotta; — miáltal százan es százan koldusbottal kezükben — elfásult lélekkel vánszorognak utcáról-utcára, a régi édes otthonukból száműzetve keresnek egy-egy zugot, hol éhség, fáradság, s a kiállott szörnyű izgalmaktól agyougyötrött tagjainak, pár órai pihenést szerezhessenek ; — vagy néznek némán, mozdulatlanul, merev szemekkel, összeomlott tűzhelyük romjaira, melyek alatt évek szorgalmának nehéz munkája összes eredménye örökre eltemetve van. Borzasztó a nyomor, — a károsultak egy része ínségnek néz elébe. Ebből kiindulva igazgatóságunk mai ülésén azon határozatot hozta, hogy intézetünk adományán kívül azzal járul még a nyomor enyhítéséhez, hogy hazai lelkes pénzintézeteinket a könyöradományra felkéri. Ez okból tisztelettel kérjük a tekintetes igazgatóságot, hogy a nyomor enyhítésére szánt bármily csekély adományát iutézetünkhez küldeni mél- tóztassók, amelyet az illető helyre juttatni, 6 hir- 1 lapilag nyugtatni fogunk. Kelt Duna Földváron, 1893. évi ápril havában. A Duna-Földvári Népbank részvény-társaság igazgatósága nevében: Stauber Sándor, Forster Benő, vezér-igazgató. elnök-igazgató.