Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-16 / 16. szám
2. 1893. április 16A cél, melyért küzdünk, szent. S ha Tolnavármegye vezérférfiai az ügyet kezükbe veszik, úgy zászlónkat diadalra vi- i hetjük. * Es olvassuk el újra, mi van e zászlóra írva : Egységes, müveit, gyarapodó, nemzeti Magyarország! És ebben egy boldog Tolnavármegye ! Akarjunk. Idöfecsérlés. —lk. A képviselőház gyűlései napról- napra ezrekbe kerülnek az országnak. Azelőtt 5 frt 25 kros napidij és 800 frt lakbér, most a lakbéren kivül évi 2400 forint tiszteletdij jár a képviselő uraknak. Nem sokaljuk ez összeget, sót ha államháztartásunk engedné, magasabb tiszteletdij volna megszabandó. De a képviselői állás és tekintély nem a tiszteletdij nagyságától, hanem attól függ, hogy a képviselő hivatását mikép gyakorolja, milyen mértékben teljesiti. Ha figyelemmel kisérjük a mi képvi- selÓházunk dolgait, ha látjuk napról-napra a hiába való vitákat, a színjáték számba menő jeleneteket, akkor elcsodálkozunk a fölött, hogy mikép teljesitik nálunk az or- szággyülési képviselők törvényhozói hivatásukat. Bizon komoly gondolatokat és szomorú tapasztalatokat fakasztanak bennünk e megfigyelések. Nem kell egyéb, mint egy kis elnöki jóhiszemű tévedés avagy egy közös hadseregbeli tisztecskénok nyelvbotlása és elementáris erővel rögtön lángban áll a képviselőhöz ülésterme, a padok a teremben megtelnek, napokig tart a szenvedélyes szóharc és áldatlan vita, gyanúsítások és botrányok követik egymást és olyan erővel, kitartással és szenvedélyességgel folynak a tárgyalások, mintha a legfontosabb államérdekek megmentéséről volna szó. Nem akarhatja senki, hogy a ház elnöke hibázzon, hogy ne álljon hivatása ma- : gaslatán, hogy a nemzeti érzület és aspirációk nyilvánulása elnyomassák, hogy bármely tárgynak megvitatása az alaposság rovására történjék, a mennyire szükséges mindez, ép anyira elítélendők azok a tiíl- hajtások, a melyek a mi parlamentünk ujabbi életében napirenden vannak. A törvényhozói tevékenység nálunk már évek óta a legminimálisabbra szorítkozik, az utolsó évek eredménye meddőnek mondható. Elég, ha példaképen a most folyó bud- getvitára utalunk. Már négy hónap óta folyik a b Vt tárgyalása és még mindig nincs vége. . ,>■ zonyos kérdések minden évben csakiu ugyanazon szavakkal és ugyanazon szó nokok részéről pertraktáltatnak, a nélkül, hogy a dolgot legkevésbbó előre vinnék. Érdemleges vitatkozás csak a legritkább esetekben hallható. A beszédek legalább is fele részben személyes jelleggel bírnak, vagy a miniszter, vagy az előadó személye és mondásai képezik a többó-kevésbbé szellemes, maliciózus vagy élceskedó fejtegetések tárgyát. Azonkívül a pártok belső ügyei szintén gyakorta hangoztatott és nem ke- vésbbé hálás théma gyanánt szoktak szolgálni. Ehhez aztán a véletlen is mindig hoz valami újat felszínre. Mindig akad valami alkalom zajos kitérésekre. Egyszer a házszabályok szolgálnak okul, máskor valamilyen interpellációra adott és napirendre kitűzni kért miniszteri válasz hozza oknélkül forrongásba a kedélyeket. Ez az oka, hogy a törvényhozás nem jut előre, hogy a legsürgősebb törvényjavaslatok sem kerülhetnek napirendre, hogy minden évben két-három indemnityre szorul a kormány. Pedig a választók nem azért küldik fel az országgyűlésre a képviselőket, hogy ott szellemi viaskodást rendezzenek, hogy üres szószátyárkodással töltsék az időt, a minek senki sem veszi hasznát. Az állami élet minden ágában javításra, orvoslásra, előrehaladásra volna sürgősen szükség. TOLNA VÁBMEGYE. Különösen közgazdasági téren nagyon sok fontos teendő vár megoldásra. A kormány nemcsak, hogy nem akar kitérni a megoldásra várakozó kérdések megfejtése elöl, hanem mindenre kiterjedő, határozottan körvonalzott, szabatos munka- programmal állott elő, a melyet minden irányban csak helyeselni lehet. Az ellenzékre, ha eddigi parlamenti magatartását folytatja, fog hárulni a felelősség, hogy a kormányt üdvös prog- rammja megvalósításában megakadályozza, övé lesz ország-világ előtt a felelősség, hogy az elveket a személyekért feláldozta, hogy a legszebb tervek megvalósulását meghiúsította. Már a legközelebbi jövő hivatva lesz beigazolni azt, hogy a magyar országgyűlési ellenzék miért tud jobban lelkesülni a közérdekért, vagy a pártérdekért f! Fogyasztási adók kezelése. Ez azon tér, melyen a nagy közönség érdekei kellé jogvédelem hiányában leginkább szenvedhetnek és szenvednek rövidséget; a mennyiben a fogyasztási adók leginkább magán személyeknek adatván bérbe, ezek által üzletszerűen annyira kiaknáztalak, hogy ezek kezelése és e körüli eljárása akár lelkiismeretlenség, akár a törvény nem ismereten alapulva valóságos zsarolássá válik. Köztudomású, hogy a törvényhozás a bortermelőknek más fogyasztókkal szemben megadta azon kedvezményt, hogy magán fogyasztásra szánt saját termésű boraik után csak 1 frt 35 kr adót tartoznak fizetni, mig a nem termelt borok után bármely fogyasztó által is 4 frt 35 kr adó fizetendő. Az e részben alkotott törvények és miniszteri rendeletek — bárha elég világosak — a bérlők részéről rendszerint akként vétetnek magyarázat alá, hogy azok alkalmazása üzletükre nézve mind jövedelmezőbbé váljék. Ezen körülmény szüli, hogy a bérlők és az egyébként békés s kötelezettségeinek mindig megfelelni kész fogyasztó közönség között ellenségeskedések, viszályok támadnak, melyek az utóbbit folytonos izgalomban s lázongásban tartják. Legyen szabad egy ilyen törvényeket magya- rázgató és érdekeket sértő bérlő ellen hosszú hónapokon át folytatott küzdelem eredményét a nagy- méltóságu m. kir. péuzügyminister urnák folyó évi 15111. szám alatt hozott határozatában bemutatni: ablak mellett ült egy szőke kis lány, Laci unokatestvére, a ki itt nevelődött a bácsiék házánál. Mikor Laci itthon volt még, rá se hederitett a szép lánykára ; ha szólt is hozzá, abból kiérzett a megvetés az ilyen asszonynóp iránt, a kik még algebrát, fizikát se tanulnak és összes tudományuk a konyhára terjed ki, a helyett, hogy Kantot és Fichtet olvasnák, ügy elmerült a gyerek a könyvekbe, hogy észre se vette, milyen szép lánynyá fejlődött mellette Margit, az ő kis cousineja. Épen azért, akárhogy lesték az öregek, meg a plébános ur Lacit, a ház büszkeségét, Margit némán maradt. 0 bizony nem várja szívesen azt a durva, udvariatlan Lacit. Bár haza se jönne. És nyilik az ajtó, belép a várva várt vendég. Ujdonat uj cilinder, monokli, divatos ruha, hegyesre pödört kis bajusz . . . Alig ismernek rá. Az öreg Káldy meg a mama össze-vissza ölelik, csókolják a fiút; a plébános ur magyarosan megrázta a kezét. Margit hallgatna, hiszen az a csúf Laci észre se veszi majd. Hanem bizony alig szabadult meg az öregek öleléseitől, mindjárt odaugrott az ablakhoz, s két olyan csókkal üdvözölte kis unokahugát, hogy Margit egész este pirult bele. Nem szokta ő meg az ilyesmit. Később aztán megeredt a kérdezősködós mindenfelől. — Lelkem Lacikám, szoktál e még templomba járni ? Ezt bizonyosan a mama kérdezte. — Eh, templomba járni, az csak ostoba falusi szokás. Különben se érek rá, mert vasárnap délelőtt rendes karambol-parthiem van a központiban. A mama sóhajtott egyet, de nem mert szólni. — Hát gyerek, lássuk, milyen az indexed ? Van-e benne sok kitűnő ? Ez alkalmasint az öreg Káldy kérdése volt. — Az indexem ? Azt bizony, öregem, ott fenn felejtettem. Különben úgy sincs rajta mit nézni; be van Írva a professzorok neve aztán punktum. Nem szokás oda kitűnőket írni be. A papa megcsóválta a fejét. Hiszen ő is volt pesti jogász, vagy mi! Hanem a viszontlátás örömeit nem akarta megrontani; elhallgatott. A plébános ur is akart kérdezni valamit, de Laci megelőzte. Odament hozzá, nagy büszkén megveregette a vállait. — Na, plébános ur. hát hogy vagyunk ? Jár-e sok szép lány a prédikációjára ? A tisztelendő ur összecsapta a kezét bámulatában : — Jézus Mária, ilyet kérdezni! Szerencse, hogy a Juci bejött jelenteni, hogy kész a vacsora, s az öregek siettek a terített asztalhoz; különben még nagyobb skandalum is lett volna az ilyen kérdések miatt. Laci hátramaradt, Margit is ; ők nem voltak olyan éhesek. Legföljebb csókra s az csattant kettő-három is, és a jogász ur elragadtatva mondogatta kis unokahugának: — De megszépültél, édes Margit, de megszépültél ! * Mikor a karácsony elmúlt, s Laci visszament Pestre, a bucsuzás után megint együtt ült az egész- familia. Margit és a plébános ur természetesen a famíliába számítódnak. De megváltozott az a gyerek, mennyire megváltozott, dörraögi kedvetlenül az öreg Káldy. Lump, éhenkórász lett belőle ! Bizony nagyon megváltozott, sopánkodik a mama. Milyen tiszteletlenül beszélt a plébános úrról 1 Rettenetes! — És milyen vallástalan lett ; ez a flu bizonyosan ekárhozik! Megváltozott az a Lacigyerek, nagyon megváltozott, tóditotta hozzá a plébános ur. Most Margit se hallgat; a nagy sopánkodásba az ő hangja is belecsendült: — Bizony, nagyon megváltozott a Laci! Hanem ó nem mondta meg, hogy miért gondolja ezt. Elvégre is nem kell bácsiéknak mindent megtudni . . . Indigó pinty.
