Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-01 / 1. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1893. január 1. Wekerle nagy képzettsége, önállósága, akaratereje s erős nemzeti érzése kell, hogy imponáljon mindenkinek. Bizhat benne a korona, megbízhat benne az ország, igaz, nyilt, becsületes szándékú tanácsadó. Ismeri nemzetét, észre veszi mi baja, j hol fáj ? De nemcsak feltárja az égő sebet, i hanem gondoskodik is róla, hogy az beköttessék. jel széles e hazában. Megbecsüljük a jelent, tudjuk mérlegelni a helyzetet komolyabb oldaláról is, de bízunk a jövőben. Hisszük, hogy nem csalódunk. Ezért hirdetjük olyan bátran, hogy szabadelvű alkotásokban nem lesz meddő, nem lesz „közönséges“ a beköszöntött uj esztendő. Ne menjünk tovább : százados álma a nemzetnek, hogy magyar udvartartás legyen. Az ellenzék e kérdés felbolygatását a kormányok ijesztgetésére használta fel eddig. Előhozta alkalmas és nem alkalmas időben. Wekerlével megjárt. Ö magáévá tette az eszmét és érleli, fontolgatja, dolgozik rajta, hogy konkrét javaslattal állhasson elő. Ha tehát van elég ereje hozzá, hogy az ellenzéket, mintegy a saját fegyverével ily nemes módon verje meg, nem lenne ereje, hogy saját pártját, mely tiszteli, szereti, ragaszkodik hozzá, a maga kompakt egészében összetartsa ? Mi azt hisszük igen 1 A szabadelvű pártban tagadhatatlanul vannak elégedetlenek, de a párt zöme, tekintélyes része, mint mindég — fel tud emelkedni a valódi szabadelvüség magaslatára, megveti a személyes tekinteteket, nem fut a mellékérdekek szebb kilátások csábitó, sokszor hínárba vezető lidércfénye után, nem kergeti a politikai ábrándok tarka pillangóját, de komoly becsvágya, köteles- a ' 'V-i tettre, maradandóbb alkotásokra sarkalja, híven betölti törvényhozói tisztét, nem törődve gáncsolódás, rágalom, gyanu- sitgatással, — alkot, teremt — lassan bár, de biztosan. A szabadelvű párt nagy többségét ilyennek ismerjük, éppen azért a közeli kormányválságról szóló hirek ismét kireppentett kacsáira feleslegesnek tartjuk irtó hajtóvadászat rendezését, elbánik azokkal a téli hideg, vagy inkább az a jól eső meleg, a mely a miniszterelnök újévi beszédjéből taBoldog újévet 1 Gyarmatosítás itthon.* A nyugoti államok mind foglalkoznak gyarmat-politikával. Törekvésük oda irányul, hogy népünk fölöslegét a maguk területén helyezhessék el. Anglia Indiában, Franciaország Algírban, Németország a Kongó vidékén gyarmatosít. Nálunk is beállott a gyarmatosítás szüksége. Hiába mosolyognak Széchényivel az apagyilkosnak is kegyelmet ajánló honfitársaim e mondás fölött. Tagadhatatlan, hogy vannak hazánknak oly vidékei, melyek nem képesek eltartani asürü népességet. Nem az Alföld rónáján hol a belátható pusztaságok beláthatatlan pusztaságokba olvadnak. Még a Felvidékről sem szólok ezúttal, melyek szegény lakossága gyarmattalan gyarmatokban maga-magát gyarmatosítja Amerika földjén, vagy Oláhországban kallódik szerteszét. Ha a Kárpátok közt helyenkint be is állott a túlnépesedés, azon részben segíthet a föllendülő gyáripar, ha ugyan lesz belőle valami. Legégetőbb a gyarmatosítás kérdése a Duna- Dráva közén. Pannónia földművelő népe ezen a nagy kenyérmezőn megszokta, hogy csupán kenyeret ter- meszszen; minden más foglalkozástól idegenkedik. S ha idehaza már kis földecskéjén nagyon kevés kenyér terem számára, máshol igyekszik azt megszerezni. Ebben leli magyarázatát a Szlavóniába való tömeges kivándorlás. A Dunántúl immár tulnépes. Ezt az áldott tájat kezdték kultiválni őseink legelőbb, ez is népesült be leghamarabb : ember áll már ember mellett minden talpalatnyi terén. Hasztalan méregetjük körzővel, vonalzóval papíron ; hány szittya jut egy-egy kilométerre ; kerületünk statisztikája ámító tudomány. Eégi nagyjaink is itt biztosították leginkább utódjaikat a „végzett fóldesurak“ végzete ellen. A * Szerző szép intenciói érdekében, a „Pécsi Napló“ nyomán közöljük e cikket. — A mi benne foglaltatik a szlavóniai kivándorlás meggátlására, az hő óhajtása valameny- nyiünknek. Szerk. épített házakat látni, hol aztán egész lakosztályok állanak rendelkezésükre. Itt azonban az asszonyok száma is nagy, vagy pedig több testvér tartja egy házban az asszonyt és felnőtt leányokat. Háremnek nevezik a szobát, mely „az asszonyé“. A háremben nincsen semmi bútor. A padlót gyékény borítja, és azon nagyrészt már szétmáló szőuyogdarabok hevernek ; ülőhelyül, illetőleg heverésre a mindenütt feltalálható falóca szolgál. A szoba megvilágítására a közép-gerendáról lefüggő lámpa van, mely csakis rövid időre lesz este meggyujtva, bár nappal is oly setétség uralkodik a szobában, hogy csakis megszokottságuknál fogva dolgozhatnak benne. Az ablakok ugyanis egészen fehér vagy tarka virágokkal ékített függönyökkel vannak gondosan beaggatva s többnyire még azon felül farácsozattal ellátva. E miatt a háremben örökös sötétség van, ablakain nem hatol át napsugár soha. A mohamedán asszonyok ennek következtében kivétel nélkül sápadt, beteges arcszinnel bírnak. Egy kis szobába zárkózik be az asszony mint a rab, és csak ritka esetben hagyja el azt. E szobába vezeti be a férj még gyermekes arcú ifjú nejét, és e szobából viszik ki a temetőbe, mint tisztes matrónát. Egész életén át szobáján mit sem változtat, hisz harminc év mu tán is csak olyan ez a szoba, mint volt. A háremet szent helynek te kinti minden mohamedán, melynek küszöbét átlépni az idegennek tilos. Sőt maga a férj sem megy neje háremébe, ha nő vendégei vannak. Hogy vendégek vannak nejénél, azt már kívülről látja a férj, miután az illetők papucsaikat ősi szokás szerint az ajtó előtt hagyják. A bosnyák asszony öltözete tarka, bizarr, és századok óta nem változott semmit. Hullájukkal nem vágynak arra, hogy az egész világnak tessenek, s hogy látassanak oly fényt és jómódot, a milyenbe saját magukat képzeletben mindinkább beleringatják. A mohamedán asszony él-hal a tar- kafényü ruházatért és nagyon szereti a cicomát, de csak azért, hogy urának tessék, hogy az benne gyönyörködhessék. A férj pedig tehetsége szerint szívesen enged e vágyának. Kétféle ruhája van a mohamedán asszonynak, «gy mindennapi és egy ünuepi. Szabásra mindkettő egyforma, nemcsak gyereknél, de az összes mohamedán asszonyoknál. Ha a férj egy ünnepi ruhát készíttet, az eltart 15—20 esztendeig, sőt leggyakrabban még a leányaira is átszáll, — miért is nem kiméinek az ünnepi ruhánál semmi költséget s néha egy ily ruha értéke nagyobb, mint a ház és az egész pereputty. Tele varrják nehéz arany paszománlokkal, és kivált képen a peskir (kendő) vagy az icerma (selyem derék) szári medjedikkel lesz tele akasztva. Hétköznap háremében az asz- szony ruházata a következőkből áll: egy bászmá- ból (a szövet neve) készült nem nagyon bő, tarka virágos bugyogóból, melyet sálvárnak neveznek; egy bő ujjú moll szövetből készült ingből, melyet kosujenek hívnak, és mely épen oly szabású, mint dunántúli kiterjedt uradalmak — s éppen a legdu- sabb tájakon — jobbára megoszthatlan, elárusithit- lan hitbizományok. Ezek billentik le a hamis mérleget, ha a területtel a lakosság számarányát össze- hasonlítjuk. A községek határai csaknem mindenütt szülék már a lelkek számához képest. Talán itt van hazatérté a legigyekvőbb nép, nem is mondható szegénynek, szaporasága ellen sincs panasz, terjeszkedni azonban még sem terjeszkedhetik a föntebbi okból. Nem egy helyütt könnyűszerrel megvásárolhatnék részben vagy egészben az uradalmi földeket, amint arra volt is már eset. Csakhogy elvétve is ritkán ritkán akad eladó birtok. Nem úgy mint az Alföldön, kol a gazdák tágas határukat szerzett területetetekkel folyton-folyvást növelik s virágzó községek támadnak a vadon puszták helyén. Mivel minden tenyérnyi földszeletnek, mint nálunk nevezik: bocskorszijjnak tiz gazdája is akadna, a föld ára magasra felszökött 2—3000 frt. holdja még Mecsekhát némely helyiségében is. Tolna, So- mogy egyes helyiségében pedig 4—5000 frt. A jobbmódu lakosság még igy is csak — úgyszólván — négyszögölénkint veheti azt a szegényebbektől. Ezek csekély vagyonkájuk árán Szlavóniában hatszorta annyit is kapnak. Túl a Dunán a gyáripar meghonosításával sem emelhetnénk a kivándorlás ellenében elég biztos gátat. Gyári munkára csak a fölötte sovány vidék népe, vagy a teljes vagyontan elem fanyalodik. Mindaddig,, mig független maga ura, földtulajdonos lehet valaki, nem köti le testét lelkét, nem emel kalapot más emberfiának semmi kövér napszámért, kelljen bár azt a független helyzetet a Dráván túl keresnie. A paraszt-büszkeség népünknek nem utolsó vonása. Még iparossá sem örömest tanitattja a fiát. Valamint igazi urnák is csak a földes urat tartja : saját őstermelő állapotában is földesúri megelégedést talált. Életmódjában is csak a fölere számit. Csak kenyere meglegye, mjnden egyéb hiányával köny- nyen kibékül. Nem is hinné, ki köztük nem lakott: mily ösztövéren él faluhelyén még a hatökrös polgár is a városi napszámoshoz képest. Húsnak néha hónapokig sem látja színét, még teheue hasznát, fája gyümölcsét, tyúkja tojását is mind eladja í maga pedig kimegy terhes muukára egy karaj kenyérrel, egy besózott hagymával. A Dunántúlról tartó kivándorlást tehát megakadályozni nem lehet még gyáriparral sem, annál kevésbbé jó tanácsokkal. Mit használ a jó tanács, mikor azt vetheti ellene a jobb hazát kereső: itthon 4 -5 hold földem van csak, Szlavóniába vehetek azért a' pénzért husiat, harmincat; kis ura—, . T a férfiaké, csakhogy valarnivel hosszabb ; egy elől mélyen kivágott derékból, melyet icermának neveznek ; fején egy fezből, melyen gazdag hímzésű fehér kendő van, végre lábán a nagyon kurta harisnyából, — melynek corlb a neve, — és a papucsból. A ruha felöltésénél az a furcsaság van, hogy a nő a bugyogót meztelen testére huzza, mint nálunk a férfiak alsó kimondhatatlanjukat, csakhogy a nő alul is, felül is összehúzza szorosan és csokorba köti és e bugyogó fölött hordja átlátszó szövetből készült ingét, még pedig akként, hogy a jobb vagy baloldalát felhúzza és belegyün csípőjénél bugyogójába. A derék (icerma) szintén tarka szövetből készül ujj nélkül, elől mélyen ki van vágva ép oly mélyre, mint a derék. Midőn a leány férjhez megy, akkor haját elől is, hátul is levágják, és a kinek különben sem nőne nagy haja, az teljes életében mindig újra meg újra levágja ép úgy, mint a férfi, s a fején levő fez fölé még egy más fehér kendőt köt, mely elől homlokát, hátul pedig csak nyakcsigolyáját fedi. Ha azonban nagy haja volt leánykorában is. és egy kis hiúság is van benne, akkor elől ugyan levágja haját, m *rt ezt a vallás parancsolja, de hátul nőni eDgedi és szép fonatba rendezi. Ilyenkor otthon már nem köt a fez fölé kendőt. A lányok piros, kék, vagy fekete bársonyból készült fezt hordanak gazdag arany hímzéssel ékítve. Salang az ilyen fezen nincs soha sem, hanem egy kis arany gombocska.
