Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-03-27 / 13. szám

1892. március 27.

TOLNA VÁRMEGYE,

3.

telesért még tán a zsidók sem fognak megharagudni, a kálomisták, katholikusok, lutheránusok pedig meg sem haragudhatnak, mert nálunk amúgy is szabad elkeresztelni!)

Ilyen közel még talán sohasem voltak egymáshoz a szegzár di különféle felekezetek! Yalóban lélekemelő látványt nyújtott, a mint a három különböző felekezet papjai egymás után fe'állottak és fenkölt szavakban hirdették a testvériség, felebaráti szeretet szent eszméit. Ennek konstatálása után beszámolok az ünnepély lefolyásáról:

Ungár Simon dr, a beiktatandó rabbi, a kedden délutáni vonattal érkezett városunkba. —- Nagy-Doroghig Lévai Ignác dr. vezetése alatt Leopold Lajos, S p á n y i Leó, Leicht Lajos és Ii i r s c h f.e 1 d Ignácból álló küldöttség ment elébe, a hol Lévai Ignác meleg szavakkal üdvözölte a megye határát átlépő papot, ki erre meghatva válaszolt.

A szegzárdi vasútállomásnál kint volt a hitközségi képviselő-testület és az ünnepély rendező bizottság is teljes számmal. Üdvözlő beszédet Pir- n i t z e r Béla dr. mondott, melyre a rabbi szép szavakban felelt. — A menet impozáns kocsi sorral — egyenesen a templomhoz tartott, mely ez alkalomra — mondani sem kell — fel volt díszítve. A templom udvarán a hitközség három legidősebb tagja — a thórával kezében, menyezet alatt várta az uj papot, ki velük együtt bevonult a templomba, a mely zsúfolva volt különböző valláshoz tartozó hallgató közönséggel. — Ot láttuk: Simontsits Béla alispánt, Dezseöffy Géza kir. törvényszéki elnököt, II a n n y Gábor szegzárdi apát-plébánost, B o r z s á k Endre református lelkészt, Hirling Adám városi főjegyzőt, Takler József bírót, a szomszédos hitfelekezetek, mint Pécs, Mohács, Dunaföldvár, Bonyhád, Baja, Dombóvár a „budapesti rabbiképző intézet theologiai egyletének“ küldöttségei! stb. — Megkezdődött a szertartás Linhardt Ignác kántor vezetése alatt az énekkar egy megható egyházi éneket és imát adott elő. Ennek elhangzása után Leopold Sándor hitközségi elnök a következő szép és magas színvonalon álló beszéddel üdvözölte és ikiatta be az uj rabbit.

Beszédében mindenekelőtt egy hagyományos hálaimát mond el, melyben saját és hitközsége nevében áldja az örökkévalót, ki végtelen kegyelmében megérniük hagyta a napot, melyen a szegzárdi izr. hilközség első rabbijának beiktatását ünnepelhetik. Azután a beiktatandó rabbihoz fordulva, a zsoltár szavait idézi: „Testvéreim és barátaim nevében, a „salom“ a béke áldásának szózatával fogadom Önt s az örökkévaló Istenünk háza nevében üdvözlöm. Kijelenti továbbá, hogy a szegzárdi

niente annyira, mint épen náluk. A semmittevés valóságos átka a török nőknek. S nem csak hogy zárva tartatnának, de minden alkalmat felhasználnak, hogy kíváncsiságukat kielégítendő, árucsarnokokban, fürdőkben s más nyilvános helyeken töltsenek pár órát. Különös, hogy a török nőt, anélkül, hogy ismernék, bátran meglátogathatjuk.

Afrika nyugati tartományaiban a férj árendába adja feleségét, az érte kapott pénzt elissza. De viszont az asszonyoknak is sok meg van engedve.

Még túl tesznek ezeken a sudáni nők, kik szerződésileg biztosítják maguknak azon jogot, hogy minden harmadnap beszélgethetnek „keif“-jük azaz kedvesökkel. Ezen szokást ők „diltein wu dilt“-nek nevezik. Az ussetai parasztasszmyok, kik leginkább gyümölcsöt árulnak, nagyon barátságosak vevőikkel szemben, kiket a próféta utjokba vezérel.

Érdekes az abessiniai nők helyzete. Nem szabad fejniök s aratniok. A férj meg soha sem láthatja anyósát.

Oh ti boldog abessiniai férjek ! Irigylendő a ti helyzetetek.

A venezuelai népköltészet mondja: A leányok aranyból valók, az asszonyok ezüstből, az özvegyek rézből az öregek pléhből.

Igaz-e vagy nem, erre feleljen nádamnál illetékesebb. Serupulus.

izr. hitközség rég felismerte, hogy izr. isteni tisztelet lehetséges ugyan hitszónoklat nélkül is, de hogy az istenség felismerésénél a szó hatalmának nagy szerep jutott. Hivatkozással a „királyi dalnok“ szavaira, igy folytatja: „Az ég, a mindenség, az utolsó szalmaszál, mind, mind hirdeti I-ten dicsőségét, azonban ez még sem beszéd, ezek nem szavak, hangjukat nem lehet hallani.“ „Nem is az volt nálunk a kérdés“ mondja tovább: „Betöltsük-e a rabbi és hitszónoki széket, hanem inkább az: Kit ültessünk abba bele? A hitközség felfogván a választás nagy korderejét, tudatában, hogy az egész nemzedékek szellemi életére befolyá-sal bírhat, egyedüli gondját képezte: „Ki az, ki fel tud emelkedni Isten hegyére“, ama hegyre, melyen az 0 örökkó- világhó tana a maga tisztaságában hirdettetett, és „ki az, ki ott meg is állja helyét?“ És midőn igy körültekintett, mint hajdan Mózes, ki a tűz égi voltát arról ismérte fel, hogy a csipkebokor égett égett de el nem hamvadott, úgy mi is, látva, hogy a tűz, mely Önt lelkesíti, csak világosságot lövel és meleget áraszt, tapasztalva, hogy Ön az isteni igazságok elolthatlan fáklyájával, a lángoló honszeretet izzó melegével csak vallásosságra és hazifiságra buzdít, azonnal tisztában voltunk mi is „hogy az álláspont, melyet te elfoglalsz, szent talajon alapszik“.— Hogy nem csalódtunk, arról csakhamar bárki is meggyőződhetett. Mit a szentirás ígéretként hirdet: Hogy jönni fog, „ki visszatéríti az apák szivét a fiákhoz, a fiák szivét az apákhoz“ azaz : ki k é t nemzedék szellemi igényeit és törekvéseit összeegyeztetni és egyesíteni tudja, ki meggyőzi az apákat, hogy öröklött szent vallásunkon a modern műveltség nemcsak csorbát nem ejt, hanem támaszául szolgál; a f i a k a t, hogy vallásosság és tudomány nemcsak nem egymást kizáró fogalmak, hanem egymás mellett nagyon jól elférnek, sőt karöltve is járhatnak, — mindez Önnek, mélyen tisztelt rabbi ur teljesen sikerült! Hogy ez igy van, erről bizonyságot tehetnek mindazok, kik ama lélekemelő jelenetnek tanúi voltak, midőn ezen hitközség minden tagja nagy lelkesedéssel sietett megválasztásához hozzájárulni. Az öregek, mert szent thoránk hű őrét, az ifjak, mert a felvilág o s o d á s bátor előharcosát ismerték fel Önben, mindannyian pedig azért, mert tudták, hogy erős kezekre bízzák ama zászlót, melyet a szegzárdi izr. hitközség mindenkoron fennen lobogtatott és melyre nemcsak ázván Írva: „Halljad Izráel, az Örökkévaló I tenünk, Egyetlen és Örökkévaló“ hanem az is: „Minden ember legyen ember és magyar, a kit e föld hord s egével betakar, egymást értve boldogítva ily egy nép, bármi vészszel bizton-bátran szembe lép.“ — Szónok ezután következő szavak kíséretében nyújtja át egy hímzettselyemv.ínkoson a készen tartott kulcsot: „Es most midőn Önt, főtisztelendő rabbi ur, a szegzárdi izr hitközség beiktatott rabbijának kijelenteni szerencsés vagyok, forró imát küldök az Egek Urához: adjon Önnek nehéz, de dicsteljes feladatához erőt, tartsa meg Önt hitközségünk díszére, vallásfelekezetünk üdvére és a Haza javára boldogan és boldogitóan soká, igen soká. Amen!“

Dr. Ungár Simon rabbi erre egy magas szárnyal ás u imát mondott, melyben Istenhez fordulva, megköszönte, hogy a mai, előtte felejthetetlen napot neki megérni engedte. Erőt kért a munkára és segedelmet. Áldást könyörgött a hazára, királyi családra, a vármegyére, városra, a hitközség tagjaira és intézményekre.

Imája után az énekbír az „Ájtatosság“ cimü énekdarabot szabatosan elénekelte, mire a rabbi megtartotta székfoglaló beszédét. — Körvonalazta ebben működési körét, irányelveit. Hangsúlyozta a békességet, egyetértést s intette, buzdította híveit a vallásosságra. Kifejezte óhaját, hogy a megnagyobbodott hitközség Isten dicsőségére mihamarabb tágasabb templomot emeljen. ígérte, hogy tehetségének hiányát lelkesedése, jóakarata és ügybuzgalma által igyekszik pótolni. Kérte hívei szeretetét és bizalmát. Yégül az énekkar elénekelte „Isten áldd meg a magyart“, — mire a közönség

oszlani kezdett s a tulajdonkópeni beiktatási ünnepély véget ért.

Este fényes bankettet rendeztek a vendéglő nagytermében. Ott volt úgyszólván a város összes intelligenciája, körülbelül 180 an, — vidékről is nagyon sokan részt vettek.

A menü változatos és gazdag vo't. Az étkek kitűnőek, a mi nem csoda, mikor egy sereg szép asszony vállalta magára a főzés körüli felügyeletet.

— Az étlap különben igy szólott: Fogas mayon- naissel és mustár mártással. Marha-filet. Vese- pecsenye vadasan. Sárnyas sültek. Saláta, kompot, torták. Gyümölcs, fagylalt. Csemege. Fekete kávé. Vörös és fehér borok. Aszú. Littke-pezsgő.'— Azt hiszem ennyivel a legnagyobb Ínyenc is megelégedhetik.

Természetes, hogy tosztokban sem volt hiány elannyira nem, hogy egyik újságíró kollegánk — megunván a sok jegyezgetést a 30-dik dikciónál elég hangosan elkiáltotta magát, hogy elég is lenne már!

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tosztok nem vo’tak sikerültek Ennyi sikerült felköszöntőt még soha sem hallottunk egyszerre.

A pezsgőnél elsőnek Leopold Sándor emelt poharat a királyra. Beszédét a nagy közönség állva hallgatta végig.

Dr. Leopold Kornél, — lapunk szerkesztője, — az izraelita hitközség megbízásából — beszéde, melyben a lelkésznek a hit- és erkölcs, az emberszeretet és hazaszeretet szolgálatában nyilvánuló magasztos és fontos hivatásáról és tevékenységi köréről szólott, az uj rabbit köszöntötte fel.

Dr. Ungár Simon rabbi megköszönve a kitüntető fogadtatást, melyben részesült, örömének adott kifejezést, hogy hitközségében ama szellemet, mely a zsidóságot humanismusa, jótékonysága és kultúrintézményei által már a középkorban jellemezte, párosulva a felvilágosultsággal, feltalálta. Lelkes szavakban hitközségét éltette.

Leicht Lajos egy rövid, de átgondolt beszédben kifejtvén azt, hogy a szegzárdi izraeliták ünnepe a szabadelvű eszmék ünnepét is jelenti, ezen szabadelvű eszmék mindenkori zászlóvivőjére, a vármegye első tisztviselőjére, a fenkölt gondol- kozásu alispánra, Simontsits Bélára ürített poharat.

Erre Simontsits Béla állott fel s a tőle már megszokott, remek előadási modorban a következő.

— feljegyzéseink után fájdalom, csak hiányosan reprodukálható — beszédet mondotta:

Uraim ! Ma végig néztem a szegzárdi izr. hitközség temploma ünnepélyét és ott a komoly benső ájtatosság igaz kinyomatát láttam. A ki azt velem együtt nézte, tisztában lehetett azzal, hogy a kik ott, azt a régi magyar példaszót, hogy minden kezdet nehéz, oly fényesen cáfolták meg, a lelkész iránti mély szeretetnek itt is bizonyságát fogják adni. De megengedik nekem, hogy az előttem szólt főtisztelendő ur által kijelentett szavakhoz hasonlóan én is egy vallomást tegyek. Uraim ! én a vallási tiirólmességet ngy értelmezem és úgy szeretem aplikálva látni, hogy minden ember ragaszkodjék a saját vallásához, de ezeket az érzelmeket tisztelje másoknál is. Én ma megjelentem a szegzárdi izr. imolában s megvallom, hogy én ott nem csak egy magas nivón mozgó lelkész szónoklatát hallottam, és nemcsak a komoly benső ájtatosság őszinte kinyomatát szemléltem, de egy érzés támadt keblemben, hogy ez az ünnepély csakugyan egy magasztos egyházi tin- | nepély volt s éreztem magamban, a szónoklat alatt, a mint az ember Istenéhez közeledik. Ennek az impressziója alatt a hitközség érdemdús elnökére, Leopold Sándor urra emelek poharat.

P i r a i t z e r Béla dr. lelkes szavakban éltette az ünnepélyre megjelent vendégeket, a test- vórliitközségek küldöttségeit és papjait, élükön az országos hírnevű pécsi rabbival.

Utána Leopold Sándor a különféle felekezetekre és ezek jelenlevő képviselőire, Hanny apátra és Borzsák Endrére üritett poharat.

Szavaira Hanny Gábor apát-plébános gyönyörűen válaszolt, kifejtvén, hogy ő is az idvezitő tanát követi, azt a tant, mely azt hirdeti, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. 0 mindég is ezt az elvet vallotta és követte, az emberben az embert tisztelte. Sőt tovább megy, iskoláikban a legkisebb gyermek is bizonyságot tehet róla, hogy ugyanezt hirdetik előtte,—s az általános felebaráti szeretet éltetésével fejezte be szavait.