Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-03-20 / 12. szám

1892. március 20.

TOLNA VÁRMEGYE.

8.

10—15 ezer forintért átalakítható volna és ez terhelné ugyan a város közönségét, de még sem elviselhetlen módon. A népoktatási célokra törvényben biztosított és jelenben is a két iskola céljaira szolgáló 100 hold föld átmenne egészen a leányiskolára, mert ez a törvény értelmében népoktatási célokra szolgál, s mivel nem volna szükség oly nagy összegű dologi kiadásokra, mint jelenben, az állampénztár még egy összeget kapna is évenként, mint jelenleg kap s ez is némi viszonzás volna az államnak a tanárok fizetéséért.

Hogy Bonyhád és Gyönk, az ő fél- gymnasiumukkal, a teljes épület felállításához szükséges alappal, tanáraikkal feltétlenül anyagi előnyben vannak Szegzárd fölött, az elvitázhatlan tény. Egyéb indokaik nem is jöhetnek tekintetbe, mert Szegzárdon van az intelligenciának azon zöme, a melynek a középiskola szükséges ; Szegzárdon vannak a tisztviselők, s mint kulturális gócpontja a megyének, őt illeti meg első sorban a középiskola is. Ha tehát, — mint székhely és intelligenciájánál fogva is irányadó, első községe a megyének, komolyan akarja a gymnasiumot, a jelzettem irányban gyorsan kell cselekednie, inkább tennie, mint sokat tanácskozni; mert — ha a közgyűlés tagjai, a mi valószínű, Bonyhád és Gyönk felé gravitálnak szavazataikkal, akkor Szegzárdnak valóban megmérhetetlen időre le kell mondania arról, hogy főgym- nasiumot kapjon.

De azt sem kell elfelejteni, hogy a gymnasium felállításával a város lakossága az erkölcsi emelkedés mellett örök időre rendkívül nagy anyagi hasznot biztosit magának ; mert a tanárok és 2—250 tanuló évi kiadása Szegzárdon marad, a mi ilyen fillokszerás világban oly summát tesz ki, hogy azért a város — ha kölcsönhöz kellene is fordulnia — igen nagy áldozatra is rá szánhatná magát.

Akármint határozzanak is azonban az intéző körök, okvetlenül szükséges, hogy egyszer már vége lpgyen ezen ügynek; mert a hosszas áldatlan harcnak és pour- parler-nak a meglevő, s a viszonyokhoz képest határozottan virágzó, hivatását, a sok ellenségnek dacára is. teljes mértékben betöltő — polgári iskola vallja kárát, a mely a közönség támogatását nagyobb mértékben érdemelné.

Szerkesztő urnák lekötelezettje

b. b.

60,000 frt.

— Pár szó a „Szekszárd Vidéke“ mult heti vezércikkére. —

A szegzárdi főgimnázium ügyében újat Írni, ma már majdnem lehetetlen. Pár óv alatt elcsépeltük a tárgyat itthon s el a fővárosi lapok hasábjain.

A Szekszárd Vidéke érdemes szerkesztője, bizonyára lapja magas színvonalának fenntartása céljából, nem akarva az általa már nagyon is megtaposott utón haladni, — hogy valami uj szokatlan, meglepő dolgot kövessen el, hirtelen rükverckon- centrirungot csinál és horrendum diktu: állást foglal el saját városa, Szegzárd ellen.

A dolgot nagyon, de nagyon sokan érteni vélik. Mi világért sem számítjuk magunkat a beavatottak közé, vesszük a dolgot úgy, a hogy van — Nem kérdezzük: mi ok késztette a Szekszárd Vidéke szerkesztőjét arra, hogy megtagadva egész hirlapirói múltját, — kezet, vagy inkább tollat emeljen ama város ellen, — a mely, ha nem is szülte őt, — de a sok rossz dolog mellett mégis csak sok jóban részelteti. Nem kutatjuk hogy mért fordul Szegzárd ellen s éppen most, a mikor leg- alkalmatosabbnak látszik az idő arra, hogy egy évszázad óta ápolt eszme megvalósíttass ék s mért fordul ellene épp az a Geiger Gyula, a ki a szegzárdi főgimnázium érdekében 3—4 évvel ezelőtt oly dicséretes buzgalmat fejtett ki; a ki cikkezett, tett, polemizált, dicsért, gyalázott és a ki még csak ezelőtt másfél hónappal is — igaz, hogy csak programm-beszédében, füt és fát Ígért ennek a valóban elhagyatott városnak s több mint ezer ember előtt nyíltan kimondta, hogy a gimnázium létesítése legfőbb vágya és óhaja!

Mi mindennek nem keressük okát. Elhisz- szük, hogy a Szekszárd Vidéke szerkesztőjét semmi érdek, melléktekintet nem vezérli jelenleg, hogy saját meggyőződését, igazán, leplezetlenül mondta el múlt heti cikkében, ügy, de ha mindezt elhisszük, akkor egy hatalmas dilemma előtt állunk, valaki azt kérdezheti, hogy ha most mondta el az igazat, a mikor ellenünk van, mit mondhatott el, mellét verdesve, pár évvel vagy csak pár hóval ezelőtt, a mikor még testtel-lólekkel mi mellettünk vala? !

Ezeknek a kiváncsi kérdezősködőknek feleljen meg majd Geiger Gyula s mi pedig, mivel a megjelent cikk több passzusa alkalmas arra, hogy a közönség be nem avatott részét megtévessze, egyben és másban felelünk ő neki.

Mindenekelőtt nem áll az, hogy a miniszter a dolog érdemét illetőleg előnyt adott volna egyik városnak, a másik felett. Hógy Szegzárd a harmadik helyre jutott a leiratban, ez a véletlen játéka is lehet, ha pedig szándékosan történt, oka bizony- nyára az, mert Bonyhád már deputációval is kérte

Miután nehány percig erről-arról beszélt igy

szólt :

Mondja csak öreg. miért nem ebédel sohasem nálam, mikor Egrivilleken jár ? Plegykáznak róla. Azt mondják, hogy vége a barátságnak. Ez bánt. Nálam nem kel fizetni, — tudja egy ebédet nem sajnálok. Jöjjön csak minél gyakrabban, — teketória nélkül. Örülni fogok.

Magloire anyó kétszer sem mondatta magának, és midőn harmadnap egy béres kíséretében szekéren a vásárra ment, lovát kedélyesen a Chicot istállójába kötötte be és kérte az ígért ebédet.

A korcsmáros sugárzott az örömtől; úgy bánt vele, mint egy nagy dámával; tyúkot, kolbászt iirühust és szalonnás káposztát talált föl neki; de az öreg nem igen evett. Mérsékletes volt gyermek korától fogva; mindig csak levest és vajas-kenyeret evett.

Chicot zavartan késztette. Nem is ivott; visszautasította kávét is.

— De, — egy kis pálinkát csak elfogad ? — Chicot.

— Azt el, — erre nem mondok nemet.

Torokszakadtából kiáltja a korcsmáros;

— Ró/.a, hozd el elő azt a finomat, az egészen finomat, — legeslegfinomabbat.

A cseléd elhozta a nagy palackot, melyet papirosból készült szőlőlével díszített. Chicot két pohárral töltött.

— Kísértse meg, anyó, ez kitűnő.

A jó asszony lassan, apró kortyokban ivott, hogy hosszasan élveze a gyönyört. Mikor kiürítette a poharat, lonyaldosta az utolsó cseppet is.

— Az ám, — igen — ez finom.

Még ki sem mondta a szót, Chicot már másodszor töltötte. Vissza akarta utasítani köszönettel, de már késő volt. Lassan kiszőrpölgette, lassan, mint az elsőt.

Mikor a korcsmáros harmadszor is akart tölteni, ellenkezett. — Az biztatta.

— Lássa, ez tiszta tej; tiz-tizenkét ily pohárkát is baj nélkül még iszom. Csúszik mint a cukor. Azt hihetné az ember, hogy a nyelvén párolog el. Nincs jobb az egészségre nézve.

Az asszonynak nagy volt a kedve; engedett de csak félig ürítette a poharat. És Chicot bőkezű kedvében igy kiáltott:

— Tudja, ha izük, ajándékozok magának egy hordócskával, bizonyságául annak, hogy jó barátok vagyunk.

Az asszony nem mondott nemet, és kissé pi- tyókosan hazatért.

Másnap a korcsmáros beállított Maglóire anyó- hoz. A kocsi mélyéből egy vasabroncsokkal ellátott hordócskát húzott ki. Megkóstolta'ta, Ugyanaz a „finom“ volt, mit tegnap ittak.

Miután keltecskén három pohárt ürítettek, Chicot elindult.

a gimnáziumot s különben neki és Gyönknek már tényleg van algimnáziuma, — Szegzárdnak pedig nincs, csak polgári iskolája, természetesnek találjuk tehát, — ha előzetes tárgyalásokról leven szó,

Bonyhád jön először a minis/téri referens pennájának hegyére. Ez azonban még semmit sem bizonyít.

Hogy minden okos minisztert valamely uj intézmény megalkotásánál legelőször is a pénzügyi szempont vezéreli, ezt bizon, kivált az amúgy is nyomorúságosán dotált közoktatásügyi tárcánál mi is nagyon, de nagyon indokoltnak találjuk.

De hát azt kérdezzük : pénzügyi szempontból is miért sorol minket a Szekszárd Vidéke harmadik helyre, mikor a miniszter maga is kimondja, hogy a polgári iskola beolvasztásától sem idegenkedik. Hiszen ezzel, a mint egy más cikkünkben bővebben kifejtjük, meg van oldva teljesen a kérdés. — Épületünk van, ép úgy, mint Bonyhádnak. A mostani 6 osztályú polgári iskola felszerelése is ér any- nyit, ha nem többet, mint egy 4 osztályú algym- nasiumé. A polgári iskolai vagyonnak évente a tan díjjal együtt körülbelül négyezer frtot tesz ki a jövedelme. S ha hozzá vesszük ehhez a Szegzárd által biztosított 60 ezer frt évi 4% -át, 2400 frtot s a tandíjakból befolyó többletet, kapunk egy olyan összeget, a melyből biztosan fizethetjük úgy a négy alsó gymnasium tanárait, akár csak Bonyhád. így nekünk sem kell több állami segély.

S hogy a leányiskola számára épilkezni kell? Az természetes, de hát hol van az megírva, hogy a város által biztosított 60 ezer írttal végképpen kimerül a jótékony adományok olajos korsója ? Hisz a törvényhatóság a múltkori gyűjtéskor 10,000 frtot szavazott meg a szegzárdi gymnasiumra. Ezt az összeget eddigelé tudtunkkal nem vonta vissza s hisszük, hogy nem is fogja visszavonni. S nagyon szomorú dolog lenne, ha ehhez az összeghez az egész megyében, az egész országban ne tudnánk összeteremteni a még másik 10 ezeret. Ennyivel pedig gyönyörűen megvesszük, felépítjük a polgári iskola háta megett levő granáriumot s még mindég marad annyi tőkénk, hogy évi megtakarított kamataiból szépen tatarozhatjuk ezt az épületet. S hogy lehet tehát annyira elhajítani a sulykot, hogy „a város által biztosított 60 ezer frt „kell a leányiskola fentartásához alapnak“ ? Tudtunkkal a leányiskola tanerőit szintén az állam fizeti. Ez nem kerül a községnek egy garasába sem.

S ezzel a mérlegét megterheltük. Egyik serpenyőben van Bonyhád, a másikban Szegzárd ösz- szes előnye és hátrányaival. S a mérleg meg se moccan. De most jön egy hatalmas nyomtaték. Szegzárd, a központ. Itt székel a hivatalos vármegye. kir. törvényszék, járásbíróság, pénzügyi igazgatóság stb. stb. egy sereg hivatal. S nézze meg

— Különben, ha elfogy, van több is; ne zse- nirozza magát. Nem vagyok fukar. Minél előbb iszsza meg, annál jobb. Aztán eltávozott.

Négy nap múlva visszajött. Az asszony az ajtó előtt kenyeret metélt a levesébe. Hozzá közeledett, jó napot kívánt és az arcába beszélt, hogy megszagolhassa a leheletét. Alkohol nyomát érezte, mire szeme csak úgy sugárzott az örömtől.

— Hogy esnék egy pohárka, szólt. És kétszer- háromszor koccintottak.

Csakhamar hire járt a szomszédban, hogy Magloire asszony pálinkázik — egészen titokban.

Majd a konyhában heverve találták, majd az udvaron, majd az utón. Visszavittók a házához mereven, dermedten, mint a halottat.

Chicot már nem járt hozzá. És ha a vén pa- rasztnőről beszéltek neki, bus arccal mormogta :

— Szomorú dolog, ha valaki az ő korában ilyenre szokik. De ha az ember annyira megvónült, nincs ellene eszköz. Vigyázzatok, még pórul fog járni.

Es csakugyan pórul járt. A következő télen, karácsony idején meghalt. Bószengen maradt a hóban ; ott fagyott.

Chicot ur megkapta a birtokot. Azt szokta mondani:

— A derék öreg asszony tiz évig is elélt volna, ha nem adja magát az ivásra.