Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-03-13 / 11. szám

1892. március 13. zavarban volnánk, mint szegény Paris és hiszem, hogy ha nem is volna a következménye trójai há­ború, de háborúskodás volna elég. E sikert első sorban most is Cholnoky Lajos főparancsnokkal élén, ki meg nem szűnt soha a rendezőséget lelkesíteni, a rendezőségnek köszön­hetjük. De szép volt az anyagi siker is, mert be­lépti dijakból és felülfizetósekből befolyt 89 frt. A tombolajegyek elárusitásából pedig 82 frt 90 kr. Ez alkalommal jegyeiket megváltották: főtiszt. No- vák József róm. kath. plébános 3 írttal, Erben Gusztáv 2 írttal, Astreiter N. főhadnagy (Dáad), Huszár János (Görbő), Grósz János ?— írttal. — Felülfizettek: Cholnoky Lajos főparancsnok 2 frtot, Illés Gyula alparancsnok 1 frt 50 krt, Braun Sándor 1 frtot, Vireigl Jenő, özv. Rosenspitz Sa- muné, Deutsch Adolf 50—50 krt. Fogadják ezek a tűzöltó-testűiét igaz köszönetét e testület iránt tanúsított áldozatkészségükért. De fogadják köszönetünket azon mélyen tisz­telt hölgyek is, kik a tombolajegyek el árusítása körül buzgólkodtak, kifejtve legkedvesebb szeretetre- méltóságukat, mely utóbbinak mértéke azon körül­mény, hogy valamennyi jegy elfogyott és értük 32 frt 90 kr folyt be. A testület hálájának irányukban kifejezéseképen álljon itt az illető igen tisztelt el­árusító hölgyek neve: Liszák Mariska Német Ka­róim, Illés Erzsiké, Stéger Juliska, Heinlein Nina, Heinlein Mariska, Szabados Lencsi, Kaufmann Janka, Kaufmann Tera, Neumann Margit, Szombati Magdolna, Kákonyi Teréz, Szoládi Mariska, Rosen- spitz Jolán, Fülöp Vilma és Trombitás Ödönné.— A kisorsolásnál segédkeztek: Német Karolin és Kaufmann Janka kisasszonyok. — Fogadják újólag a testület nevében igaz köszönetünket azokkal egye­temben, kik e szép estély létrehozásában és sikeré­nek előmozditásában részszel bírnak. Ozorán, 1892. évi február hó 23-án Gere Antal, testületi titkár. FARSANG. — Á dombóvári társaskör vigalmi bizottsága által a farsang utolsó napján a „Korona“ vendéglő nagytermében rendezett műkedvelői előadással kap­csolatos táncestélyt úgy erkölcsi, mint anyagi tekin­tetben kiválóan jól sikerült. E műkedvelői szinelő- adások érdekességüknél fogva — ez idén már má­sodszor gyűjtötték össze a helyi és környékbeli intellegenciát teljes számmal, mi azt mutatja, hogy a publikum ha szellemi szórakozást is nyújtanak neki, siet felkeresni a — különben máskor nem látogatott — táncmulatságot. Színre került Karcag Vilmos egy felv. vig- játéka a „Kismama“ melyben Gundy Györ­gyike kisasszony és Takács László ur mulattatták a közönséget egy bosszú szellemes dialóggal. Gundy kisasszony kellemes orgánumává! és tempei’amentumos játékával szeretetreméltó kismama volt, méltó partnerére talált Takács urban, ki a hóditó Bánvárit nagy köoyedséggel személyesítette. Labiche Eugéné vigjátéka következett ezután az „Ajánlott levél“ melyben Hortense özvegy szerepét B’e k e t é n ó Missies Georgine úrnő mél­tósággal és egy nagyvilági hölgy eleganciájával adta. Radnóti Ödön ur á különc amerikai szerepében ügyesen aknázta ki a komikus helyze­teket, kitűnő maszkjával és excentrikus játékával élénk derültséget keltett a publikum körében. So­kat kacagtak B K i s s János ur játékán, ki az alvó és álmos természetű vőlegényt — véghetetlen hosszú kifejezéseivel — nagy eredetiséggel személyesítette. Schnekenberger Robertné úrnő Francine szerepét kedves pajkossággal oldotta meg. A dí­szes és szépszámú az közönség előadások fáradhatlan szellemi rendezőjét a lámpák elé szólította. Előadás után a közönség az étterembe vonult vissza és rö­vid fél óra múlva — mialatt a teremből a színpa­dot eltávolították — megkezdődött a tánc nagy animóval, s tartott egész hajnalhasadásig. Éjfél felé egy 12 tagból álló — tréfás hangszerekkel el­látott — zenekar vonult fel a teremben, indulóival és magyar nótáival nagy derültséget keltve. Az első négyest 38 pár táncolta. Jelen voltak. Asszonyok: Alványiné, Boróczy Bélánó, Borzsingerné (Siklós), Duka Achillnó (Pécs), Deutsch Gábornó (Szt.-Már­ton), Ery Ferencnó, Flasicsné (Mágocs), Fekete Isiyánné, özv. Gundyné (Kaposvár), Grünhuth Edéné, Hainrikfy Ádámné, Hesz Ferencné (Jákó), Ihrig Vilmosné (Vásáros-Donibó), dr. Kertész Li- pótné, ^ Klopstock Adolfné, Läufer Lipótné, Lexa Zenoné, dr. Neumann Jónásné, Pauncz Samuné, Raizner Sándorné. Raizperger Istvánná, Begelsberg Hugóné, özv. Savéi Lászlónó, Spitzer Imrénó, dr. Steinné (Sásd), Spitzer Sándorné, Stem Ignácnó, Schnekenberger Róbortné, özv. Scholcz Jánosnó, Schröder Károlyné. Szabó Józsefné, Szemenyei Mi- hálvné, Szinger Benőné, Tóth Jánosné. Trenkusz Jánosnó, özv. Vadkertinó, özv. Wolf Jánosnó. ■— Leányok: Dörv Etelka (Tüske), Duka Paula és Szanda (Pécs). Forray Agotha (Pécs), Franki Ilona, B’lasies Paála (Mágocs), Giesz Riza (Pécs), Gundy Györgyike (Kaposvár), Hainrikfy Ida, Jagicza Anna, Emma és Paula (Leperd), Kertész Ilona (Kapos­vár), Neumann Berta (Budapest), Scholcz Giza és Róza, Weiner Paula. EGYLETEK. INTÉZETEK. — A Népbank közgyűlése, a mely február 28-án nem volt megtartható, március 6-án tartatott meg a városháza nagytermében. A közgyűlést För- dős Vilmos szövetkezeti elnök vezette s lefolyá- ! sáról a következőkben referálunk : A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére fel ké­rettek Krammer János, ifj. Stockinger János és Gál Kálmán. Felolvastatott ezután a választmány és felü­gyelő bizottság jelentése, a múlt évi zárszámadások — egy tag indítványára — felolvasottaknak tekintetvén* elfogadtattak s egyúttal a felmentvény az illetőknek megadatott. A közgyűlés a szövetkezet által elért szép eredményért, úgy a választmánynak, mint a tisztviselőknek és a felügyelő bizottságnak jegyző- könyvi köszönetét szavaz. Ugyanilyen elismerést szavazott közgyűlés Gál K.^ indítványára Fördős Vilmos elnök — és Goldberger J. Mór alelnöknek is. Dr. Sass István emléke, a ki a szövetkezetnek ala­pítása óta választmányi tagja volt, szintén jegyző­könyvben örökittetik meg. A negyedik csoport vagyonának feloszlása kerülvén napirendre, a választmány javaslata, mely szerint részvényenként 76 frt fizettessék ki és a részvényenként fennmaradó 2972 kr utólagosan kerüljön felosz'ás alá, elfogadtatott. A kifizetés ápril 1-én veszi kezdetét. A felszámolást végzett tisztviselőknek egyenként 100—100 frt (összesen 300 frt) munkadíjat határozott a közgyűlés. A IV. csoport feloszlásával közművelődési és jótékony célokra következő adományok történtek: 100 frt 12 vidéki fióknak adatik iskolai célokra, 20—20 frt a belvárosi róm. kath., újvárosi róm kath., izr. és ev. ref. iskoláknak, a két óvoda és újvárosi menhely részére 10—10 frt, polg. iskolának, ipa­ros-iskolának 10—10 frt, tűzoltó-egyletnek 25 frt, a D. T. K. E.-nek 100 frt, a szegzárdi szegények­nek 20 frt, az árvamegyei ínségeseknek 25 frt, ösz- szesen 400 frt. A felügyelő-bizottság tiszteletdíja az 1892. évre 10—10 drb cs. és kir. aranyban álla­píttatott meg. A választmány tagjai titkos szavazás utján a következők lettek : B’ördős Vilmos, Goldberger J. Mór, Boda Vilmos, Borsody Lajos, Bauernhuber László, Bencsik Kálmán, dr. Braun Bernát, Boross Gyula, Biróy Béla, Osötönyi Pál Parrag, B’ranek János, dr. Hangéi Ignácz, dr. Haidekker Béla, He- tyei István, dr. Kramolin Emil, Krammer János, Kron Salamon, Leicht Lajos, Leitersdorfer József, Majer Antal, Polgár István, Szondy István, Tóth Károly, Zsigmond B’erene, Zarubay Ferenc. A fel­ügyelő-bizottság tagjai pedig: Mebrwcrth B’erenc, Bátory Elek, László Lajos. Megemlítjük még, hogy a IV. csoportban egy-egy betétre befizettek 62 frt 60 krt s igy tiszta nyeremény 13 frt 69x/3 krt, a mi 7-28% kamato­zásnak felel meg. Az V. csoport betétei pedig a múlt évben 7 51% kamatot hoztak, a mely kamatozás teljesen kielégítő. — A rabsegélyző-egylet közgyűlése. Nem nagy, de az alapszabályok szerint megkívánt számú egyleti tagok jelenlétében tartotta a rabzególyző egylet március 6-án közgyűlését. H a n n y Gábor egyleti elnök vezette a közgyűlést és olvasta fel azon az egylet kül- és beléletét részletesen ismer­tető jelentést, melynek alapján az egylet múlt évi működését az alábbiakban vázolni igyekezünk. Azt látjuk a jelentésből, de közvetlen tapasz­talatok után is meggyőződtünk róla, hogy ezen egylet a lefo'yt évben is kitartó buzgalommal ha­ladt kitűzött nem-s céljai felé s az igazi ember- szeretet, a valódi humanismus nyilvánult minden ténykedésében. Nem hiába mondják korunkat a humanismus századának. Nincs a társadalomnak egyetlen rétege, a hová az emberszeretet által plántált új intézmé­nyek el ne hatnának. Igaz, hogy sokszor közöny, félreértés, gáncs kiséri az úttörők nemes munkál­kodását; de később a kivívott siker annál inkább meghódolásra bírja a még kételyben szenvedő lel­keket is. Jól esik konstatálnunk, hogy e nemes célú egylet is évről-évre mindig nagyobb erkölcsi sike­TOLNA VÁRMEGYE. reket eredményez és izmosodó erővel közeledik emberbaráti feladatának magaslatára. S ez annál örvendetesebb, mert — a jelentés szerint — a ta­gok száma kilépés és elhalálozás által apadt új be­lépés pedig kevés fordul elő. — Különös, hogy a rabsegélyzós iránt a mely eszme az egész müveit világban óriási lépésekkel halad előre, nálunk még a társadalom műveltebb osztályában is mily nagy­mérvű elfogultság van. — De a mellőzést itt mégis azon körülményben kell keresni, hogy az emberbaráti intézmények sokasága annyira igénybe veszi a társadalom müveit osztályát s ettől annyi anyagi áldozatot követel, hogy az ilyen kevósbbé népszerű intézmény szenved a tagok csekély száma miatt. Mindezek mellett nagy jótétemény, hogy az igazságügyi miniszter ur, mint az előző évben, úgy most is 300 frtot volt kegyes az egyletnek ado­mányozni, a mi nagy mértékben járult ahhoz, hogy az egyleti működés nem lankadott s különösen azon a téren, a mely a rabokra nézve maradandó becs­esei bír, t. i. az oktatás terén teljesen kielégítő ered­ményt képes felmutatni. A rabiskolának ugyanis a múlt évben 30 férfi tanulója volt, a kik közül iskolába soha sem járt 7, s közülök 5 megtanult szépen Írni, olvasni. E rabok életkora 16—35 óv között váltakozik, vallásra nézve pedig róm. kath. 23, reform. 6, evaug. 1. — A deczeraber 28-ón tartott nyilvános vizsga ál­talában kielégítő eredményt tüntetett fel. Pénzbeli segélyezésben részesített az egylet 27 szabadult rabot, összesen 81 írtban. — Katus Mihály agárdi asztalos, a kit az egylet műhely- felszereléssel támogatott az elöljáróság jelentései szerint a segélyre teljesen méltónak mutatja magát. Az egylet pénztári bevétele összesen 1262 frt 44 kr, kiadása 277 frt 74 kr s igy marad ösz- szes vagyona 984 frt 70 kr. Az egylet alapitói kö­zül elhaltak e 3 óv alatt Simon Rudolf, Yizsolyi Gusztáv, dr. Sass István és Albanich J. György. A rendes tagok közül a lefolyt évben Lévay István, Linka Kálmán. A jelentés felolvasása után elnök maga és tiszttársai nevében megköszönte a bennök helyezett bizalmat s állásáról lemondott. — A közgyűlés Dezseöffy Géza törvényszéki elnök indítványára e'nöknek a& egylet érdekében kifejtett fáradozásai­ért jegyzőkönyvi elismerését nyilvánította, G á 1 K. egyleti tag indítványára pedig Hanny Gábort újra egyhangúlag elnökké, Yarasdy Lajost és Ágoston Istvánt alelnökkó választotta. Szintén közfelkiáltás­sal választattak az alábbiak is: titkár és pénztárnok Jurkovits József, tanügyi bizottság elnöke: Yarasdy Lajos, tagjai: Krammer János és Gál Kálmán. Rabiskolai tanító : Kálmán Károly, számvizsgáló- bizottság elnöke: Ágoston Istyán, tagjai; Torday József és Udvardy Sándor. A választmány tiszteletbeli elnöke: D ö r y Dénes kir. tanácsos. Választmányi tagok a védnökön (gróf S z ó- chenyi Sándor), tiszteletbeli elnök, elnök, alelnök, tiszteletbeli tagok (Fabinyi Teofil. Kozma Sándor, László Zsigmond, dr. Székely B’erenc, Zádor Gyula, Szilágyi Dezső), kir. ügyész, kir. járásbiró kivéte­lével lettek : Borzsák É., Bátory E., Baráth Z., Döry T. és Vilmos, Dezseöffy G,, dr. Dicenty P., Bodnár J., Biróy B , B’ejős L, Gál K., Goldberger J. Mór, Hamza G., Kiss K., Krammer J., dr. Kramolin E., Leopold S., Mehrwerth B\, Mikó Gy., Őrffy L., Perczel D., dr. Steiner L., dr. Szigeth G., Totth Ödön, Torday J., Ujfalusy L., Udvardy S. és ifj Závody A. A választások megejtése után elnök megkö­szönte az iránta és új tisztviselők iránt nyilvánult bizalmat s a közgyűlést bezárta. IRODALOM. ZENE. — A Borászati Lapok XXIV. évf. 9. száma követ­kező tartalommal jelent meg. Ojtvány-telep Paulis Baracs- kán. Kúszó szőlőmivelést illetve szóllő-ójtványoknak sodro­nyon való művelése. Pajorpusztitó penészgomba. Az ójtóvesz- szők megválasztása. Mikor ójtsunk sima vesszőbe. Peronos­pora viticola elleni védekezésnek eredménye. — Vegyesek, különfélék, kérdések és feleletek. — Tudositások. Külön 1 ívnyi mellékleten. Nehány szó hazai szőleink rekonstructió- jához. A tartalom tesz tanúságot arról, hogy ezen szaklap a mai kor igényeit nem csak teljesen kielégíti, hanem a várakozást méltán felülmúlja. Készünkről melegen ajánljuk ezen szaklapot az érdekeltek figyelmébe. A lap előfizetést ára 5 frt egész évre — Megrendelhető: „Borászati Lapok“ kiadóhiva,ala, Budapest „Köztelek“ __________________________________5.

Next

/
Thumbnails
Contents