Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-21 / 8. szám
II. évfolyam. Szegzárd, 1892. február 21. 8. szám. Előfizetési ár: Egy érre . . 6 írt — kr. PéJ évre . . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : r>r. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előíize- I tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Az uj ülésszak előtt. Alig csöndesiiltek le a választási viharok: már ismét megnyílnak a törvényhozás termei. Rövid kétheti szélcsend után újra felszínre kerülnek a parlamenti izgalmak, melyekből a nyár folytán annyira kijutott mind a képviselőháznak, mind a közügyek iránt érdeklődő közönségnek ! Minden higgadtan gondolkodó, elfogulatlan embernek be kell vallania azt, hogy a szabadelvű párt nemcsak számbeli, hanem erkölcsi diadallal bontakozott ki a választási küzdelmekből. Senki sem tagadhatja azt, hogy a szabadelvű párt a legutóbbi választások alkalmával valóban loyalis, nemes fegyverekkel küzdött; teljesen távol állott az erőszakoskodás, vagy hatalmi beavatkozás önként kínálkozó legkisebb módjától is. Ezt az ellenzék minden tagja kénytelen beismerni, ha csak a pártszenvcdóly teljesen el nem vakította, vagy pedig ha saját visszaélései és terrorizálása miatt nem kiáltott tüzet ott, ahol voltaképen a saját hajlékában dühöngött a pusztitó elem. De ugyancsak elvitázhatatlan és a sajtó minden árnyalatából eléggé kivilágló tény az, hogy az ellenzék legelkeseredettebb módon, a pártszenvedély felkeltésének minden eszközével igyekezett terrorizálni a választókat mindenfelé, hogy legalább eddigi pozíciójukat képesek legyenek fentartani. Erőszakoskodás, megfélemlítés, a szavazók visz- szatartása, üldözése napirenden voltak az ellenzék táborában, s ily kétségbeesett s minden eszközt felhasználó, egyenlőtlen tusa után mi lett a választási küzdelem eredménye? Az, bogy a szabadelvű párt, mely a választók vélemény nyilvánításának — teljesen szabad teret engedett: már eddig is néhány mandátummal gyarapodott, s a tisztának mondható választások erkölcsi diadalával övezve hozta. 'vissza a szabadelvüség lobogóját a parlamentbe! Ebből tehát az nz üdvössséges tanulság, hogy az ország többsége a szabadelvű párt mellett nyilatkozott. Nyilatkozott pedig önként, szabad akaratából! Magyarország választóinak impozáns többsége tehát satis- factiót adott a szabadelvű párt eddigi irányának ; törekvését, célját üdvösnek vallotta, s beismerte azt, hogy a nemzet — fentartás, haladás és gyarapodás biztosítékait látja abban a politikában, amelyet a szabadelvű párt követ, s óhajtja azoknak a reformoknak a megvalósítását, melyeket az uj parlamentben a kormány diadalra juttatni iparkodik 1 Nagyon érthető tehát az ellenzéki sajtónak az a kíméletlen támadási modora és terrorizáló hangja, melyet a kudarc érzete sajtol ki belőlük! Rincs már más reménységük a nemzet helyeslő nyilatkozatának nyilvánulása után, mint a zavar, a viszály, az erőszakoskodás segélyével megakasztani a parlament nyugodt munkálkodását. Nyílt, bevallott céljuk többé nem a parlamenti ellenőrzés, hanem a törvényhozás működésének meoakasztása minden módon és nem o válogatott eszközökkel! Sajtójuk már megfujta a vószharsonát, igyekezik előre elvetni a viszály magvát a képviselőházban. — Csinálják a hangulatot előre az obstrukcionális izgágákra hajlandó turbulens elemeknek, szóval a megfélemlítés erőszakos fegyverével igyekeznek harcolni és megakasztani a törvényhozás békés és üdvös munkálkodását. Ezért nagyfontosságunak ígérkezik az uj ülésszak lefolyása, melyen a nemzet szabadon választott többségének a legnagyobb önuralommal és a hazaszeretet önfeláldozó küzdelmével kell szembe szállni az ellenzék erőszakoskodásaival, hogy a nemzet által annyira óhajtott és helyeseknek nyilvánított reformmunkálatokat sikerrel megvalósíthassák ! A szabadelvű pártnak erős összetartásra, a jó ügy teljes támogatására van szüksége, hogy az eléje gördített akadályokat legyőzve — érvényre emelje a nemzet akaratát és megfeleljen annak a bizalomnak, melylyel a szabadon nyilatkozó Magyarország TÁRCZA. —•••■•— Vívódás. Fáradt vagyok s nincs part sehol köröttem, Agyamba tódul minden cseppnyi vér, Mért hulljak el ily dicstelen, — miér’ f Szivembe zárva egy egész világ, Feljajdulok s a szél arcomba vág. A felkorbácsolt hullámok felett Pihenni vágyom — ah! de nem lehet. A tenger méhe zajgó, nyugtalan, S a gondolat világa messze van! Oh messze van! de mintha fáklya fénye Lobogva szállna Óceán vizébe, Halk szárnyakon most gördül el tova Az őszi esték hulló csillaga. S én is futok e szféraköd nyomába, Vidáman int a földi lét határa, Hol uj hazát teremt a gondolat ; Előre hát ! Feszítse vásznamat Az eszme, mely utamra lelkesít, Mely győzni fog, de meg nem semmisít. Előre hát, örök nagy küzdelem ! Dacolni kell a földi végzeten. Tudod-e már, hogy ifjú szívemet Mért tölti el a világgyülölet ? Mért undorít a gaz, mely mindenütt, Hol. ember él, titokba fészket üt, S mérget lehel pokoli ajka ott — Nem ifjú többé, érett agg vagyok! Az alkony pírja ég csak arcomon, Nincs láng szivemben, nincs több otthonom l Hah felkacag a szolgalelkü had, Jobb, hogy ha csillapul a nagy harag, Te ifjú vagy, ma kell vigadni hát, j Mire becsüljön téged a. világ, ' Ha te is öt örökre megveted ? Ürítsd ki, jobb lesz, habzó serleged, Tanulj meg élni! csengjen a pohár, Amúgy se lesz az élet oly sivár! Vígan barátom, rajta, rajta hát! Forduljon egyet e kopott világ ; A bölcseség, lásd, úgy sem ér sokat, Igyál, igyál s felejtsd a gondokat ! E földön is van szép, dicső, nemes S a mit te nem tudsz, — sok, sok érdekes. Az alkony is a fény nyomába lép — Így ingerel a durva szolganép. ti én hallgatok, mig lázas gondolat Támad szivemben s mint az éji vad, Ha gyors ebektől menekülni vágy, Elcsörtet éjjel árkon-bokron át ti utján a gazt elnyomja, merre lép ; Vagy mint király, kit foglyul ejt a nép ti rabláncra fűz — ah! lelkem is ilyen S bilincsre verve addig nem pihen, Mig vágyait beteljesülve látja ti oly férfiút teremt az ég királya, ! Kivel megoszszam mindenek felett, j Örökre hív baráti szivemet. Oh senki sincs, ki győzve önmagán, Gyönyört ne lelne a világ zaján, Oh senki sincs, ki elszakadni bátor E földi lét beszennyező porától. . . Nem volt elég, nem szörnyű vég-e már, Hogy cédrus erdőn kóró lett király ? ti a kishitű, ki férgeket imád, Fejére tette azt a koronát, Mely csak szerények homlokán ragyog ? Oh rég letűntek a dicső napok! Köröttem lélta emberek csoportja Bámulva néz körül — kinek mi gondja, Ha bölcsebb lett a szolga, mint az úr ti otromba nép a trón felé nyomul ? — — Ily szóra kap az ég is vérszemet, Hogy elsöpörje mind e szemetet, Hogy azt a fát is döntse végre le, A melynek oly rég korhad belseje. A szolganép hajolni még se lát, Ne mondja senki, hitvány por fiát imádom — és ha szolga int felém, Alázatosan térdet hajtok én. Elhallgatok; de majd ha napvilágra Felszáll a kincs, mely most szivembe zárva, Fejemre majd a hir virága hull ti ragyogni fog kiolthatatlanul A fáklya, melynek lángot adtam én, | ti melyen e név: hit, bölcseség, erény!
