Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-25 / 52. szám
14. TOLNA VÁRMEGYE. 1892. december 25. már régóta keres tekin,etünk. Odasietünk — s 5 az, a m i 1 ó i Y é n u s, az antik szobrászat egyik legkitűnőbb alkotása, a görög művészi szellem egyik legihletettebb, legmesteribb hagyatéka 1 Egyedül, társ nélkül áll itt egy teremben, hogy semmi el ne vonja róla a figyelmet, hogy a szem nyugodtan szentelhesse magát szemléletének s vasráesozattal van körülkerítve, hogy szentségtörő ujj ne érinthesse. Megilletődve állunk meg e szobor előtt s áhítattal merül el tekintetünk nézésében. Nemesség — nem, több : fenség sugárzik ebből a szemből, erről az arcról erről az egész alakról; nem az érzéki szépség istennője ez. hanem a női eszmén}' megtestesítése! Tartása künnyed, természetes, idomai plasztikusak, arca szabályos : mindenütt bámulatos öszhang és arány! De főleg az a fenkölt, fenséget árasztó tekintet bűvöli le az embert! ha sokáig nézzük, valami illatszerü lepi meg az embert; eszmény mi reánk is átszáll s szinte felmagaszto- sului érezzük magunkat, — s egy sóhaj lebben el ajkunkról Homér fénydús hazája, a dicső görög világ utáu, mely ily remekeket teremtett. A milói vagy milosi Venust 1820-ban találták Miló görög szigeten egy katakombában s Vé- nus reánk maradt szobrai közt a legelső helyen áll. Kora és mestere felől a tudomány mindeddig nem jutott biztos eredményre, a valószínűség a mellett szól, hogy a Lysippos utáni korból (Lisip- pos Nagy Sándornak volt kedvenc szobrásza) való, s mestere egy Andros volt. Nem kevesebb vitára adott okot a szobor jelentésének, alapgondolatának megállapítása is; a mű ugyanis, a mint most előttünk áll, csonka: balkarja vállbán, jobbkarja a könyök felett kezdve hiányzik. Az a kérdés : milyen helyzetben ábrázolta Vónust művésze ? Voltak, a kik azt mondták, hogy e szobor, Mars és Ámor szobrával együtt, egy hármas csoportot képezett, mások szerint Mars paizsát tartotta maga előtt két karjával s abban nézte magát, mig a legelfogadottabb vélemény szerint e szobor Vénus victrizet ábrázolja, ki előrenyujtott balkarjában az almát tartotta, mig jobbkarjával ruháját, fogta fel. — A szobor felteste, a csípőkig meztelen, az altestet bő- redőzetü öltöny takarja, mely n lábakat is elfő dó. Anyaga párisi márvány, mely a 2000 évi földalatti nedvességet diadallal állotta ki, Másik remeke az antik gyűjteménynek a ver- saillesi Diana. Vadászöltönyben, övvel, rövid tunikával, előre rohanó állásban van ábrázolva, haja, tunikája hátraleag, feje, melle egészen előrehajlik, egyik lábát ép emeli: fut, valami vadat pillantott meg s azt üldözi. Jobb karját hátranyujtja, hogy a vállán csüngő puzdrából kivegyen egy nyilat, balkezével pedig egy kis szarvas agancsát tartja, mely eres szökellést tesz, hogy az istennővel versenyt haladhasson. Minden csupa élet, csupa mozgás az alakon : a test minden része, a ruhának minden darabja a vadászó Dianát ábrázolja; — szinte várjuk a harsány kiáltást ajkairól. E szobor I. Ferenc alatt került Franciaországba s szintén parosi márványból van faragva. Kiváló szépek még: egy nagy Melpomene, földig érő, bőredőzetü öltönyben, kezében álarccal, sa Pallas de Velletri, mely 1791-ben találtatott Velletri közelében: szép nagy alak, fején sisakkal, derekán övvel! De ki győzné mogemliteni mindazt, a mi szép, nagyszerű van itt! hisz a puszta végignézésben is kifárad az ember! Amott egy hosszú sor terem mind csupa római nagyokat: császárokat, hadvezéreket, költőket, államférfiakat foglal magában! Emitt egy nagy teremben a külföldi múzeumok leghíresebb antik szobrainak bronzöntvényeit látjuk: ott van a bel- vederi Apollo, a medici Vénus, Laskoon, Aradue stb. A müncheni Glyotothekábau bámulva néztem az antik szobrokat: mennyit össze tudtak szedni belőlük ! S pedig mi az még az a Louvre szobraihoz képest? tized-, vagy talán csak huszadrésze annak! Itt kérdezheti az ember igazán : honnan ez a tömérdek szobor ? hát képesek voltak a görögök s rómaiak ennyit teremteni ? mi volt az a tűz, mely őket hevitette, lelkesítette, eszménynyel eltol tötte? mi volt a forrás, melyből az ihletet merítették fenséges alkotásaikkoz ? S ez alakok mutatják, j hogya vallás és haza eszméje voltak a görög művészet gazdag forrásai; a vallás ihlette a művésze- ! ! tét s lassankint a művészet módosította a vallás ' symbolumait, sót bizonyos mértékben szellemét is ábrázolásai által. Azok az istenek, kiket a görög művészek halhatatlan alakban megörökített, igen j távol' állanak azon istenektől, kiket Görögország Egyiptomból átvett. S ki tagadhatná ezen átalaku- j lás előidézésénél a görög művészet: Homer és i Phidias, Sophokles és Praziteles befolyását?! Az antik szoborgyújtemény mellett van a j renaissence-kor, s odébb a XVI. és XVII. század szobrászaténak gyűjteménye. Az előbbiben Michel Angelo rabszolgái és B e.u v e n u t s Cellini szarvasa és nymphája a legszebb példányok ; az utóbbiban sok, szebbnél-szebb szobor mellett főként 3 ragadta meg figyelmemet. Az egyik Zephir és Psyche; a lengő Zephir ábrázolása nagyszerű szép, az a hideg márvány csak úgy repül, csak úgy rezeg! A másik Canova szobra: Ámor és Psyche ; Amor a fekvő Psyche fölé hajlik s őt félig átölelve, meg akarja csókolni, — Psyche két oldalról fogja az Ámor fejét s úgy huzza őt közoleb csengő ajkaihoz: valami utolérhetetlen kedvesség és báj van a csoportban ! A harmadik egy görög katona, ki a marat- honi csatából fut haza diadalt jelenteni, s útközben a fáradtság és sebei miatt lerogyik ! Kétségbeesés és lelkesülés, fájdalom és öröm olvash itó az arcáról. De még csak megközelítő képzetet se nyújtja mind e szép és remek alkotásokról a toll, kivált egy dilettáns tolla! Legfólebb saját benyomásait rajzoltatja, de hű képet csak a valóság adhat ! Dr. Bácz Lajos.-Á.tilla_ Ballagi Aladár és Heinrich Gusztáv kitűnő tudósaink csúnyául összekülönböztek azai történeti kérdés felett, hogy a világhírű Isten ostorát micsoda névre keresztelték illő tempore: A 11 i 11 á r a-e, A t i 11 ára-ó vagy A 11 i 1 á r a-e ? Hány „tu vagy hány „I“ szükséges bele, hogy az igazit eltalálják ? A harc keményen folyt. Ballagi Aladár lóra : ültetett egy escadron Isolanó-féle horvát karabó- lyost, meg egy pár szakasz francia-magyar Bercsényi huszárt, a kik nyilván ott voltak a katalauni csetepaténál s azokkal támad ; mig Heinrich Gusztáv csak amúgy alföldi csikósok módjára fütykössel, fokossal adja elő saját alapos nézeteit. A harc kemény és ádáz, mindenki figyelemmel kiséri, még az újabb elkeresztelósi vita is háttérbe szorult eme történelmi vita mellett. — Ne hogy azonban az el- keresztelési vita végzetessé váljék, s vagy emberben, vagy lóban kár történjék : siettek e történelmi kérdést megfejteni, felvilágosítván a két országos hirü tudóst, hogy egyiküknek sincs igaza. Erre a dologra nézve — Seifensteiner Solomon bátyánk mondásaként— jotja az eszembe nekem edj régi onekdot. Az egyszeri rabinus azt kérdezte egy examen alkalmával egyik discipulustól, hogy : „Wie heist ungarisch das Buch ? — K ü n f — felelt a gyermek. — Nem jól van, mondja a rabbinus — mond meg te másik jérmék. — Kön f — felelt a másik gyerek. — Szamarak vagytok jermekek — magyarázza meg a rabbinus — mert az se nem K ü n f, se nem K ö n f, hanem K e n f. Hát kérem alássan se nem A11 i 11 a, sem Atilla, hanem Atilla, t. i. hosszú nagy Á-val, egy t-vel és két Il-el. Ezt bizonyítja a Tuhutum vezér nótája. A honfoglalás után nem sokára a hét vezér j együtt mulatott Szvatopluk fejedelemmel. Szvatop- luk ekkor már rutul megbánta az adás-vevési csereszerződést s miután a bor egy kissé a fejébe talált menni, elkezdett hencegni, hogy az alku nem „gilt“ mert ama bizonyos fehér lónak a passusa Újpesten készült és igy még sok szó fór hozzá. Tuhutum vezér hivatkozva arra, hogy ez a föld Atilla öröké, nagyobb igazság kedvéért a következő nótát danolta el Szvatopluknak: Mint régente Atillá-nak,- nek,- nak, A nagy Bendegus fiá-nak, nek, nak, Már nevének hallásá-a,r- re-, ra. Kibújt a tótból a pá-ra, re-, ra. Ballagi Aladár muzsikális ember. Gyerek korában az öreg Bereczky bácsitól tanult hegedülni. Ismeri ezt a nótát is jól. Tehát tudhatja, hogy a fenjelzett honszerzési poéma dallama csak úgy üthet jól sarkot, ha benne Bendegúz nagy fiának nevét hosszé A-val kezdve, egy t-vel, és két 11 -el elegyítve írjuk, mondjuk és énekeljük. Ez olyan tiszta igazság, a mit nem lehet elkeresztelni. íthadamantua. Szegzárd a karácsonyi könyvpiacon. Bátran elmondhatjuk, hogy nem sok van vidéki város Magyarországon, melynek aránylag akkora irodalma lenne, mint Szegzárdnak. Ennek a tizenötezer lelket számláló városnak van három hetilapja; a tanügy ja tankönyveken kívül Varasdy Lajosnak legutóbb megjelent, s a fővárosi sajtótól is megdicsért nagyszabású művével van képviselve; s hogy Garay szülővárosa a költészet múzsájának is meg hozza a maga áldozat it, arról két díszesen kiállított könyv is tesz bizonyságot. Bodnár István „Tiszavirágok“ és Bor zsák Endre „T ö v i s k o s z o r u“ e. köteteiről szólók, melyek technikai kiállítására a szegzárdi nyomdákat valóban büszkék lehetnek. Bodnár István kötetét lapunk már ismertette. S ha ez Ízben még is foglalkozom vele, úgy azt az ón különös szempontomból teszem, mert én — nem szeretem a költeményeket. Előttem valami visszataszító van a kőkeményekben; valami természetellenes ón előttem a rim, mesterséges az a jambus . . . A prózát szeretem, mert az közvetlenül hat. az úgy szól. mint a hogy az életben beszélünk. Jól tudom, hogy e felfogásban magával Car lyl evei állok ellentétben. De nem tehetek róla. Lehet ízlésem bizarr, de ha végig néz a szives olvasó a költemények nagy seregén, melyek irodalmunkat néha sáskamódra lepik el, lehetetlen, hogy legalább részben ne adna igazat nekem, s bár lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, a fenti jelenség bárkinek lelkében reakciót szülhet, s pedig épen nem a költemények javára. Ha ezen elvek mellett is tetszettek, nagyon tetszettek nekem Bodnár költeményei, — úgy annak is meg van a maga oka. Bodnár verseiben annyi a közvetetlenség, boldog kedélye oly egyszerűen — hogy úgy mondjam, minden teketória nélkül — fejezi ki nemes érzelmeit, hogy Bodnár költeményeit olvasva, eszünkbe sem jut, hogy az—• kötött beszéd. Vele erezünk, vele gondolkozunk ... Szinte irigyeljük szivét, mely ha nem is nagyra vágyó, mégis a legnagyobbra vágyik: családi boldogságra, a világ zajától távol eső édes idyllre, csendes megelégedésre ! Nem lehet oly elfásult szív, kit az ő családi költeményei meg ne hatnának. Bodnár személyét kell ismernünk, hogy művét megbírálhassuk. Bodnár még tanulni akar, s az akaratot a még nagyobb tudás fogja követni. E kötetét mi csak úgy tekintjük, mint tehetségének jegecedésót, mely oly kristállyá fog válni, hogy fénye és tisztasága tartósabban is le fogja kötni azt, ki közelebbről vizsgálja. Ki jóslatomnak nem hisz, olvassa el kötetének második költeményét a „F ó- szekraká s“-t, s Ítélje meg, nincs-e igazom ? Szegzárdi poéta B o r z s á k Endre. Régi iró, ki azért mindig tud újat mondani. „Tövisek“ cim alatt ir már évtizedek óta laptársunk, a „Tolnamegyei Közlöuy“-be. Minden helyi eseményt a pillanat hatása alatt ir meg! bár nagyon természetes, hogy a mi a jelenben értékes, a jövőben értékéből vészit. Bor zsáknak nem mondhatunk szebb dicséretet, minthogy a legtöbb, a mit a jelennek irt, megtartotta a jövőben is becsét. A mivel nem akarják azt mondani, hogy Borzsák tövisei — művésziesen készített tövisek. Nem. Sőt határozottan meglátszik, hogy „tövis“-ei hevenyészve készültek. De talán éppen ez az, mi oly kellemesen hat reánk — a mint hogy a vadvirág éppen azért oly elbájoló, mert nincsen rajta semmi, — a természet áldásán kívül. Borzsák tö- j visei valóságos causeriek, már t. i. a mit a fran- { cia ért alatta, hogy sokat mond, s mégis keveset, | hogy elolvasása bár nem hagy mélyebb nyomokat lelkűnkben, kellemes perceket szerez nekünk. Legjobbnak tartjuk a kötetben a „Máskor és most“ c. vig költeményt, ámbár Borzsákot soha sem hagyja el pajzán jó kedve, s mindenütt fel- csillámlik az a humor, mely őt Szegzárd társadalmának oly népszerű alakjává tette. S ha már a karácsonyi irodalomról szóltunk, szabadjon reámutatnunk a „T ol n a v á r m e g y e“ mai számára s azt hisszük, hivalkodás nélkül elmondhatjuk, hogy lapunk karácsonyi száma kiállhatja a versenyt bármelyik lap — pláne vidéki lap — e napi számával. Reméljük Szegzárd irodalma a haladás utján marad és még sok dicsőséget hoz Tolnavármegyére ! Biberach. se
