Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-10-30 / 44. szám
1892. október BO. TOLNAVÁRMEGYE. 7. Mindennemű irodai munkák, WH ff könyvvezetés és levelezésben ^ jártas egyén a délutáni órákra ^ lHj szerény feltételek mellett, folyó H, évi november hó l-töl ajánlko- zik. Cim e lap kiadóhivatalában ^ m megtudható. u Melyik lapra fizessünk elő? Gazdag tartalminál, nagy terjedelménél fogva a legolcsóbb ! magyar lap az «»EGYETÉRTÉS“ a mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a magyar olvasó közönség legtekintélyesebb lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsasága, alapossága í és sokasága, rovatainak változatossága, kitűnősége, a külön- I böző olvasmányok gazdag tárháza tették népszerűvé.. A i kormány körében előforduló eseményekről az „Egyetértés“ olvasói értesülhetnek első sorban. Az őrszággyiiiési tárgyalásokról a legrészletesebb, tárgyilagos hű tudósítást egyedül az „Egyetértés“ közöl. Bármely párthoz tartozzék is a képviselő, beszéde az „Egyetértésiben a legterjedelmesebben j közöltetik Ez az óriási terjedelmű lap egyszerre két honié j lokegyenest ellenkoző irodalmi célt szolgál, mert naponkint j megtalálja benne a család, a hölgyvilág a maga szépirodalmi olvasmányát a világirodalom legkitűnőbb Íróinak legújabb regényeiben, talál benne tárcacikkeket legjobb Íróinktól, divattudósitást Párisból stb., úgy, hogy nincs szépirodalmi lap, mely az Egyetértésnek e rovatával a versenyt kiállhatná. S ezzel szemben ott van az „Egyetértésinek oldalakra terjedő politikai és közgazdasági része, mely megbízhatóság, komolyság és jólértesültség tekintetében utolérhetetlennek j van elismerve a magyar sajtóban. Egyik legfőbb érdeme az „Egyetértésinek, hogy az események ösmertetése körül soha semminemű tekintetektől sem hagyta magát befolyásolni, s mint teljesen független lap fölötte áll minden pártérdeknek és csak az igazságot szolgálja. Az egész sajtóban legnagyobb terjedelmű országgyűlési tudósításainak is mindenkor a párttekinteteken felülemelkedő részrehaj- lat lanság szerezte meg a közelismorést, mely abban nyilvánul, hogy az „Egyetértés“ olvasói között minden pártból találunk híveket. Az „Egyetértés“ gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő s gazdaközönség, az [ iparos és vállalkozó nem szorul többé idegen nyelvű lapra, ! mert az „Egyetértés“ kereskedelmi s tőzsdei tudósításainak j bőségével a többi lapok már föl sem veszik a versenyt. — j A kereskedő, az iparos s a mezőgazda két évtized óta tudja már, hogy az „Egyetértésiben megtalája mindazt, a mire szüksége van, s e miatt az „Egyetértés“ ma már nélkülöz- j hetlonné vált, mint a hazai kereskedelmi, ipar- mezőgazdasági forgalom magyar nyelvű vezérlapja. Üzleti dolgokbau az „Egyetértés“ a legjobban iuformált lap Magyarországon. A rendes rovatokban s a felmerülő eseményekről legnagyobb terjedelemben közlött bő tudósításokon kívül végre j csak az „Egyetértés“ 3 speciális rovatát említjük meg, melyek országos hitre tettek szert. Ezek: az Irodalom, Tanügy és a ! Mezőgazdaság, melyek mindegyike egy-egy szaklapot képes | pótolni. A ki olvasni valót keres és a világ folyásairól gyorsan és hitelesen akar értésülni, fizessen elő az „EGYETÉRTÉS‘‘-re, melynek előfizetési ára: egy hóra I frt 80 kr, negyedévre 5 frt s egy évre 20 frt. Az előfizetési pénzek az „Egyetértés“ kiadóhivatalába küldendők. Mutatványszámokat a kiadíhivatal kívánatra ingyen és bérmentve küld. Az „Egyetértés“ felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa: CSÁVOLSZKY LAJOS. Az „Egyetértés“ kiadóhivatala: Dalszinház-ntca 1. szám. (Az operaházzal szemben.) A Sarg-féíe egészségiig) hatóságilag j megvizsgált fogtisztül) szer ALODONT.l Kapható gyógyszertárakban és illat- szerészeknél. Szegzárdi főraktár: POLLÁK IGNÁC kereskedőnél. ££5* 1 drb ára 35 kr. I s V 12,126. SZ./1892. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Tolnavármegye központi járásának BÁTASZÉK községében elhalálozás folytán megürült községi I. aljegyzői állásra ezennel pályázat nyittatik. Ezen állás javadalmazása: 600 frt készpénz, 140 frt lakátalány, 50 frt faátalány, 3 hold — 1200 □ ölével — rét haszonélvezetéből és a magán felek részére szerkesztett okmányok után szabályrendeletileg szedhető dijakból áll. Felhivatnak pályázni kívánók, hogy az 1883. évi I. t. ez. értelmében kellőleg felszerelt kérvényeiket a folyó évi november lió l-ik napjának délelőtt 10 órára Bátaspék község házához kitűzött választást megelőzőleg — alolirotthoz — mint a választás elnökéhez annál inkább is adják be, mert később érkező kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Szegzárdon, 1892. évi október hó 17-én. IDöry László, főszolgabíró. Ajánlja nagy választékban raktáron levő s a legújabb divat szerint készült valamint mérték- vagy minta szerint a legjutányosabb áron készít a legrövidebb idő alatt. Vidéki megrendelések is elfogadtatnak s pontosan teljesittetnek. Halottak napjára szárított élő virágból, úgy művirágból í -t SS u J u. alakú legolcsóblitól legfiiiomaliliíg ilíis választékban ajánl PIRNITZER JÓZSEF és FIAI áruháza Szegzárdon. V ********* *************************** £ íoio. sz/1891 Hirdetmény ! *K , , , , ^ Gyünk község elöljárósága részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a község tulajdonát képező * egy emeletes vendégfogadó 1893. évi január hó l-töl kezdődöleg 3, esetleg 6 évre, folyó évi november yT ^ hó 15-én délelőtt 10 órakor, nyilvános árlejtés utján, bérbe fog adatni. ^ ^ A feltételek a jegyzői irodában, a hivatalos órák alatt, megtekinthetők. ^ Gyönk, 1892. évi október hó 20-án. ^ Az elöljáróság nevében : S # Klein Endre, Schneiker Kourád, g S jegyző. biró.