Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-10-02 / 40. szám

1892. október 2. TOLNAVÁRMEGYE 7. 2697., sz. tk. 1891. Árverési hirdetményi kivonat A tamásii kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ható­ság közhírré teszi, Hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak Illés "V endel végrehajtást szenvedő elleni 42 forint 45 kr tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében, a szegzárdi kir. tör­vényszék és a tamásii királyi járásbíróság területén levő, Ó-Dombóvár község határában fekvő, az ódombovári 210. sz. tjkvben I. 2—13. sorsz. alatti — Illés Vendel után öröklés utján kiskorú Illés Mihály és Illés Verona nevére átirt l/6-od telekre az árverést 964 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1892 október 12-én d. e. 10 órakor Ó-Dombovár község házánál, végrehajtató kérelméhez képest hivatalból megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanság becs­árának 10%-át, vagyis 96 frt 40 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám a. kelt igazság- ügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezehez letenni, avagy az 1881. évi LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tamásiban, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1891. évi október hó 10-ik napján. HORVÁTH ALADÁR, kir. aljbiró. 28,100. sz./VIII. 1892. Árverési hirdetmény. A szegzárdi ni. kir. pénzügyigazgatóság által közhírré tétetik, hogy Tolnamegye központi járásá­ban fekvő Báttaszek község területén fizetendő bor- italadó, husfogyasztási adó, cukorfogyasztási adó, sör-italadó, és szeszitalinérési adó beszedési joga, esetleg pedig a kizárólagos szeszitahnérési jog, az 1893. évi január hó 1. napjától 1893. évi december hó végéig terjedő időre, esetleg a felmondás fen- tartásával az 1894. és 1895. évekre is nyilvános árverés utján haszonbérbe adatik. Az árverés a in. kir. pénzügyigazgatóság hi­vatalos helyiségében 1892. évi október 15-én dél­után 3 órakor fog megtartatni s amennyiben ez az árverés eredményre nem vezetne, a 2-ik, esetleg 3-ik árverés a bekövetkező első, illetve második napon ugyanazon helyen és ugyanoly órában fog megtartaini. A bérelni kívánók a követ, vegyék tudomásul. A kikiáltási ár évenkint: A boritaladó fejében . . . A husfogyasztási adó fejében A cukorfogyasztási adó fejében A söritaladó fejében . . . A szeszitalmérési adó fejében, esetleg.a kizárólagos szesz- italmérési jog bérletekért . 8715 frt 60 kr. 1264 „ 28 „ 1639 „ 26 „ 1837 „ 50 „ 1877 „ 18 összesen: 15334 frt 82 kcár­ban határoztatik meg. Figyelmeztetnek azonban az árverezni óhajtók, hogy a szeszitalmérési adó beszedési jogára nézve tett ajánlat a kizárólagos szeszitalmérési jog bér­letére nézve tett ajánlat fölött elsőséggel bir és hogy az utóbbi egyátalában csak akkor fog elfo­gadtatni. ha az adószedési jog bérletére nézve megfelelő ajánlat nem tétetik. Az árverésen részt venni kívánók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási.ár tizedrószét (10%-át) készpénzben, vagy államkötvényekben vagy pedig a fennálló szabályrendeletek értelmében bánatpénzül elfogadható, a budapesti tőzsdén jegyzett árfolyam­mal, ha pedig ez a névértéken felül lenne, ez utóbbival számításba vehető egyéb értékpapírokban letenni. írásbeli ajánlatok szintén elfogadtatnak, de ezek is a 3. p. meghatározott bánatpénzzel látandók el. A többi részletes bérleti feltételek a pénzügy­igazgatóságnál és pénzügyőri biztosságnál a szoká­sos hivatalos órákban megtekinthetők. Szegzárd, 1892. évi szeptember bő 24-én. A m. kir. pénziigyigazgatóság. GÖDÖLLŐI . Kir. korona uradalmi juhturó kilós üvegekben kapható: Salamon Testvérek Hl füszerkereskedésében Szegzárdon, Fő-utca^ ^ 27.922./VIIL 1892. . Árverési liirdetmény. A szegzárdi m. kir. pénzügyigazgatóság által közhírré tétetik, hogy Tolnamegye dunaföldvári járásában fekvő Nagy-Dorogh község területén fizetendő boritaladó, husfogyasztási adó, cukorfogyasztási adó, söritaladó és szeszital mérési adó beszedési jog az 1893. évi január hó 1-só napjától, 1893. évi december hó végéig terjedő időre, esetleg a felmondás fentartásával — az 1894. és 1895. évekre is nyilvános árverés utján haszonbérbe adatik. Az árverés a m. kir. pónzügyigazgatóság hivatalos helyiségében 1892. évi október hó 14-ik napján délután 3 orakor fog megtartatni, s amennyiben ez az árverés eredményre nem vezetne, a 2-ik esetleg 3-ik árverés a következő első, illetve második napon ugyanazon helyen és ugyanoly órában fog megtartatni. A bérelni kívánók a következőket vegyék tudomásul. ' A kikiáltási ár évenkint: A bor-italadó fejében ........................... 3059 forint 54 krajcár. A husfogyasztási adó fejében ... 319 „ 78 „ A cukorfogyasztási adó fejében . . . 374 „49 „ A söritaladó fejében..........................313 „ — „ A szeszitalmérési adó fejében, esetleg a kizárólagos szeszitalmérési jogbórletért 463 „42 „ Összesen : 4530 forint 23 krajcárban határoztatik meg. Figyelmeztetnek azonban az árverezni óhajtók, hogy a szeszitalmérési adó beszedési jogára nézve tett ajánlat a kizárólagos szeszitalmérési jog bérletére nézve tett ajánlat fölött elsőséggel bir és hogy az utóbbi egyátalában csak akkor fog elfogadtatni, ha az adószedési jog bérletére nézve megfelelő ajánlat nem tétetik. Az árverésen részt venni kívánók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár tizedrószét (10°/o-át) készpénzben, vagy államkötvényekben, vagy pedig a fennáló szabályrendeletek értelmében bánatpénzül elfogadható, a budapesti tőzsdén jegyzett árfolyammal, ha pedig ez a nóvórtéken felül leune, ez utóbbi­val számításba vehető egyéb értékpapírokban letenni. írásbeli ajánlatok szintén elfogadtatnak, de ezek is a 3. pontban megbatározott bánatpénzzel látandók el. A többi részletes bérleti feltételek a pénzügyigazgatóságnál és a pénzügyőri biztosságnál a szokásos hivatalos órákon megtekinthetők. Szegzárdon, 1892. évi szeptember hó 24-én. A. m. kir. pénzügy-igazgatóság. Előfizetési ár: egy hónapra I frt 20 kr. JózMpf-ktfriit 17. lludapest. József-körut 47. MAGYAR HÍRLAP l*olitikai napilap. "V" ezér cikk Huba, Kölni Dávid, Bródy íróink: Sándor. Rendesek: Horváth Gyula, György Endre, Benedek Elek, Bartha Miklós, Hock János, Gaál Jenő, Szemere Attila, Steinbach Gusztáv, Günther Antal. Szemere Külső cikkíróink: Apponyi Albert gr., Beth­len Gábor gr., Pázmándy Dénes, Hoitsy Pál, Bartók Lajos, Krajcsik Ferenc. kisebb politikai cikkeink: Politikai információnk kü­lönös érdeklődés tárgyai. Az országgyűlés teljes ké­pét adjuk minden nap, komoly, — de szatirikus oldaláról is. Tárca Íróink: Ambrus Zoltán, Bródy S., Szana Tamás, Szabó Endre, Endrődy Sándor, Benedek Elek, Justli Zsigmond, Kiss József, Sz. Nogáll Janka, Kóbor Tamás, Pázmándy Dénes, Gárdonyi G., Sajó Aladár, Kürthy Emil, Már­kus Miksa, Mezei Ernő, Hevesi József, Karczagh Vilmos, Kőrössy László, Náday Ferenc Vajda Já­nos, Szécsi Ferenc stb. Megjelenik a .,MAGYAR HÍRLAP‘ mindennap : 16 oldalon, föl vágva. Vasárnap és ünnepnap 24, 32 oldal, olykor 50 oldal is. Főszerkesztő: HORVATH GYULA, felelős szerkesztő : FENYŐ SÁNDOR. A napi rovatok kiváló újságírók kezeiben vannak. Az ujdonsági részt szer- IKIOIHIIM kesztik és Írják: Szeredai Leó, Márkus M.. Sajó Aladár, dr. Füredi Mór, Szalay Mihály, Pályi A közgazdaság terjedelmes rovatát szerkeszti i ZD-AVIID­Levelezőink vannak az ország legkisebb városá­ban is és minden nagyobb Ede, György Lajos Kon-, mró . fosban. dór Alfred, Fmiyo Ernő, * Szerdahelvi S., Fischer F. liöségcs távirati rovatunkra | felhívjuk a figyelmet. Szerkesztői üzenetek. Minden levélre, minden kérdésre azonnal és kime­rítően válaszol a Magyar Hírlap szerkesztősége. REGÉNY. regényeit fogja hozni egy- Daudet Alfons, Contessa masutiin a „Magyar Hír Lara, Guy de Maupassant Ridder Haggard, Szemere Attila, Bródy Sándor uj lap“ regény rovata, mely rendesen két regényt ad közre. Karácsonyi mellékleteink Előfizetőknek ingyen. Illusztrált album, két külön érdekes kötet. Egyes szám ára Budapesten 4 kr, vidéken 5 kr. Előfizetési ár negyedévre 3 frt 50 kr. A SARG-féle A SARG-féle Kalodont már elis­mert nélkülöz­hetlen fog­tisztitó szer. A SARG-féle kalodont A köz­egészség- ügyi ható­ság által teljesen ártalmat­lannak ta­lált szer. A SARG-féle kalodont nagyon alkalmas utazások­nál, illatos és üdítő. A SARG féle kalodont bel- és külföldön a leg­nagyobb sikerrel hasznái- tatik. SARG-féle kalodont a2 udvarnál, valamint az egysze­rűbb pol­gári csalá­doknál is használ- tatik. A SARG-féle kalodont számos értéktelen utánzás miatt, vá­sárlásnál határozot­tan meg­nevezendő. A legmagasabb körök elismerése található minden egyes darab mellett. A SARG-féle kalodont kapható 35 krért, tekercsen­ként. Gyógyszer- tárakban és POLLÁK IGNÁCZNÁL Szegzárdon

Next

/
Thumbnails
Contents