Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-09-11 / 37. szám
II. évfolyam. Szegzárd, 1892. szeptember 11. 37. szám. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Egy érre Fél évre . Negyedévre Egy szám Előfizetési ár: . 6 frt — kr. | 3 „ I 50 12 ElöSzetőseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- | mos könyvkereskedése SzegzárdoD. Kéziratok vissza nem adatnak. ! A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az elófize- tések és a hirdetések is a szer-1 kesztöséghez intézendók. 1 Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Visszaesés. Mint a fővárosi hírlapokban olvasható volt, — „Iparos ifjak országos egyesülete“ cim alatt az egész országra kiterjedő köz- művelődési és szakegyesület alakul a legközelebbi napokban Budapesten. — Ez az egyesület az általános ismereteknek hazafias irányban való terjesztése mellett a tagoknak rendelkezésére fog bocsátani olvasó, játszó, társalgó termet, könyvtárt. Lesz az egyesületnek szónoklati, önképző és műkedvelői osztálya, dalárdája, esti tanfolyama stb. Az arra érdemes tagokat az egyesület költségén saját szakmájából magasabb ki- kiképeztetésben fogja részesíteni. Minden évben a tagok közreműködése mellett ipari kiállítást fognak rendezni, jutalmak, kitüntetések szétosztásával. — Egy szóval minden módot és eszközt meg fognak ragadni, hogy az iparos ifjak önművelődését nagyobb mérvben előmozdítsák, mert erre nálunk, még a fővárosban is nagy szükség van ! Annál megdöbbentőbb jelenség tehát az, hogy Szegzárdon a három évvel ezelőtt alakult „Iparos ifjak ónképző egylete“ teljesen feloszlott! Szomorú hátramaradást jelez ez a hir, mert ha valakinek, úgy bizonyára az iparos ifjúságnak van szüksége arra, hogy a fogyatékos nevelés és iskolai képzettség hiánya később, a „segédek“ körében némileg helyrepótoltassék. Mert sokat hangoztatott igazság az, hogy müveit iparosok nélkül virágzó ipar nem képzelhető; s nálunk Magyarországban az ipar előrehaladásának, fölvirágzásának egyik legfőbb akadálya éppen iparosaink alacsony műveltségi fokában rejlett. A fővárosban már némileg kedvezőbbek a viszonyok, mert itt majdnem minden iparos testületnek megvan a maga önképző egylete, hol a tagok — szabad idejökben — lassan-lassan mégis csak előre haladnak az önmivelódés terén. Aztán meg több is a kínálkozó alkalom látkörük szélesbbitésére, mert vannak szakmúzeumok, könyvtárak, szakba vágó előadások, hol ismereteiket ki- bóvithetik, s izlésök, lelkök nemesedhetik, modoruk, gondolkodásuk pallérozódhatik. S hogy ennek dacára még mindig szükség van a további és sikeresebb önművelődésre, arra elég bizonyság a most megalakult országos egyesület, mely sokkal nagyobb arányokban és hathatósabban igyekszik megvalósítani az önművelődésükre szolgáló eszközöket, hogy végre-valahára a magyar iparos ifjúság is a neki szükséges műveltség és ismeretek kellő színvonalán álljon, mert e téren még a fővárosban is hátramaradás konstatálható a többi civilizált nemzeteknél fennálló viszonyokhoz képest. Francia-, Németország, Anglia, Svájc, Belgium stb. iparosai az általános műveltség oly fokán állanak, mint a kereskedők vagy szorosabb értelemben vett intelligentia; minden társas körben otthon érzik magukat, s nem lehet észrevenni rajtok azt, bogy nem szellemi munkával foglalkoznak; mert bírnak az általános műveltség azon kellékeivel, melyek a művelt körökben szokásos társaséletre is képesítik őket. Nálunk e tekintetben még nagyon visz- szás viszonyok uralkodnak. A mi iparosaink, — elenyészően csekély kivétellel, — any- nyira hátramaradottak s az ismereteknek elemeit is annyira nélkülözik, hogy ha intelligens emberrel kell érintkezniük, azonnal zavarba jönnek, elpirulnak s igyekeznek szabadulni a rájuk nézve kínos társaságból, mert érzik, hogy azoknak az értelmi köre annyira elüt az övékétől, hogy körükben feszélyezve érzik magokat; s viszont a művelt ember is arra a tapisztalatra jut, hogy a mi iparosaink a műveltségnek nagyon alacsony niveauján állanak és igy az intelligens elemek társaséletében részt nem vehetnek. Ez az oka aztán, hogy nálunk az iparosok nagy része lenézett helyzetben van, mert a haladó kor kívánalmainak nem tud megfelelni, s nem képes helyét elfoglalni az intelligcntia társaséletében. Ez az oka aztán annak is, hogy különösen a kisebb városokban, hol az iparos osztály még távolabb áll a műveltségtől, — folyton ellenséges indulattal viseltetnek az iparosok az intelligens elem iránt, gyakran gyűlölik őket; mert alacsony műveltségük TÁBCZA. —i ;— Dicsőség. Halvány hang tolmácsolt csak eddig, De íme már rabod vagyok, Szivem újabb reményre keltik Uj égen fénylő csillagok, Újabb ábrándon csüng a lelkem, A régi már nem ingeréi, S hamar letűnt lángom’ Tsz er elmem’ “ Mint könnyű pelyhet fújja el. A csillagoknak végtelenjén Kalandozik tekintetem, Oda repül sovárgva elmém, Az ül diadalt lelkemen. Bizonytalan út titka vár rám, Elveszném, hogyha csüggedek: Fel hát, reményem könnyű szárnyán, Fel, vágyaim, repüljétek! A hol a hírnek, dicsőségnek Nem hervadó virága nyit, Hová száll annyi büszke lélek, Megszedni dús babérjait : Oda röpít engem reményem, Tán egy levélkét csak talál, A mely viegó a csűggedésben, Fölém ha jelleg árnya száll. Igen, dicsőség, szomju hévvel Keresem enyhítő vized, Ajkam érted tikkadtan ég el, Lelkemnek vágya mind tied! Oh csak tehozzád, csak teérted Kél annyi ábránd szivemen, S ha vágyaim már mind kiégtek. Ez él még, s együtt hal vélem. Mit bánom én, bár összetörjem Ez egygyd minden álmomat, Ne legyen részem más gyönyörben, Görnyedjek átok súly alatt: Fölém csak egy perczig ragyogjon Dicsőség, áldó sugarad, S örömmel, megnyugodva hordom ■ A terhet, mely ream szakadt. Halvány hang tolmácsolt csak eddig, De íme, már rabod vagyok, Szivem újabb reményre keltik Uj égen fénylő csillagok. Igen, dicsőség, szomju, hévvel Keresem enyhítő vized, Vágyam csakis feléd vezérel, S habár ajkam tikkadtan ég el, Tied vagyok, tied, tied! Buday László. Visszaemlékezés a régmúltból. Irta: BÜSBACH PÉTER. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárczája. — (Folytatás és vége.) II. Keletkeztek olyan existenciák, melyekről korábban a jámbor nép nem tudott; feltűntek a ko - capuskások, a kocsmai kártyások, pincék korhelyei, faluról-falura csavargó kocsmahösök stb. De köz- ben-közben érdekes alakok is fejlődtek ki. így volt egyebek közt egy falu mihasznája G—th Péter, könnyüvérü, alapjában nem rossz, de nyugtalan természet, a ki jóízű, népies humorával, élces ötleteivel mindég társaságot csőditett maga körül. Mulatságos egyénisége, szilaj csintalanságai sokszor ösz- szeütközésbe hozták a rend tréfát nem ismerő komoly közegeivel. G—th maga sem tehetett róla, hogy szerette a társaságot s hogy társaságban az ital jobban esett, mint a munka. Ezért több időt fordított a társas mulatságra ; és miután ő volt a társaság leiké : a sok beszéd hamar kiszárította torkát; ezt azért gyakrabban öntözni is kellett a jó gyönki hegyiével. Gyakrabban ért az itcés fenekére, mint heves vérmérséklete megbirta és akkor összevissza teremtettézte a falu tekintélyeit. Ennek következése volt, bogy a gyönki kótert Péter barátunknál senki jobban nem tanulmányozta. No de tudott ő ilyenkor is magán segíteni. Jó kedvében
